A Red Fang nekem valahogy mindig olyannak tűnt, mintha a Hazárd megye lordjai egy kissé elfuserált változatát jelentenék a stoner rock stíluson belül. Persze, valahol az egész színtér olyan, mintha az említett sorozatból lépett volna elő, de emellett a portlandi négyes a felbukkanása óta folyamatosan, igen erősen ad a humorfaktorra (különösen a remek videóikon keresztül), és még kinézetre is olyanok, mintha valaki direkt összeszedegette volna a szcénára jellemző sztereotípiákat: csöves kinézetű gitárosoktól elkezdve kemény öklű focihuligánokat idéző doboson át a barátai által a rosszba belevitt értelmiségi-fizimiskájú basszer/énekesig bezárólag mindenki itt van, nincs hiányzó. És talán éppen ezért, de bizony első találkozásunk óta a rajongójuk vagyok, így aztán főleg különös, hogy – holott már háromszor jártak nálunk korábban – most volt az első alkalom, hogy élőben is megtapasztalhattam a kvartett erejét. Bizony egy pillanatig sem kellett csalódnom, meglepődnöm is csak amiatt, hogy ez a banda röhögve töltötte meg a Dürer Kert nagytermét, miközben a mellette lévő helyiségben jóval kisebb – de az elmondások alapján hasonlóan lelkes – közönség előtt egy bizonyos Billy Graziadei küzdött fel-alá rohangálva.
