Harmadik alkalommal jött el grandiózus show-jával a kedves germán zeneszerző hozzánk, de év elején még szerintem senki sem tudta, hogy az esemény tényleg megvalósulhat vagy sem. 2016-ban az első koncertje mélyen karcoló örök élményt és életre szóló katarzist okozott, a második egy évvel később úgyszintén, ezek után mi mást várhattam egy harmadik hasonló, részleteiben mégis gyökeresen eltérő eseménytől, amire sok szempontból más lelkiállapotban készültem rá.
Csak eljött a pillanat, hogy ha csikorogva is, de elinduljanak a turnék, és lassan-lassan, hozzánk is újra elérjenek a határokon átívelő turnék is. A covid alatt alig egy-egy ilyen megmozdulás volt metálfronton (hirtelen csak a Korpiklaanival közös buli, meg a tavaly nyári Kreator/Jinjer/Eluveitie-hepaj ugrik be. A poszt-covid tavaszköszöntő és sze...
Az idejére sem emlékszem, mikor voltam utoljára Ricsén! Rémlik egy Ráday klubos buli, valamikor a 2000-es évek legelejéről, de az biztos, hogy az elmúlt tizenöt évben valahogy nem jutottam el megnézni őket. Ferót azért láttam itt-ott, de sosem a zenekarával együtt, ami már csak azért is fura, mert régi ismeretség a miénk: Utálom az egész XX. század...
Ahogy nagyjából minden nagyobb rendezvény, úgy Hobo születésnapi koncertje is elég sokat csúszott, mire végül megtarthatóvá vált: a Hobo 75-nek hirdetett esemény végül Hobo 77-ként valósult meg. Ellentételezésként a sors megadta, hogy a dátum február 13-ára essen, azaz nem csak nevében volt születésnap, Hobo ugyanis épp aznap töltötte be a 77-et. E...
Az egyértelmű jelek ellenére (esemény neve, helyszín) igazából nem is gondoltam át, milyen jellegű koncert lesz ez. Amint megláttam, vettem is a jegyeket, néha azért én is érzelmi-indulati beállítottságú lény vagyok, főleg, ha régi kedvencről van szó. Nem mellesleg pedig a fergeteges Purple-ünnepnek köszönhetően berögzült asszociációk is beindultak, ...
Szóval tehát nagyon jó, hogy ismét van klubélet, és hogy a két ünnep között számos koncert közül választhattak azok, akik ki akartak szakadni a tetőző bejglikóma szeretve ölelő, de fojtogató karjaiból. Thrashbarátok számára természetesen nem volt kérdés, hová visz az út ezen az estén, hiszen a Remorse sokadik feltámadása végre egy (általunk is igen...
Nemcsak azért fogalmaztam úgy az eseményről posztolt fotó mellett a kísérőszövegben a Shock! közösségi felületén, hogy az idei év legkultikusabb buliján vagyunk, mert egyáltalán létrejött, hanem mert a Holy Mother tényleg sportot csinál a kultstátuszból. Kezdjük ott, hogy hiába jelent meg idén új lemezük a semmiből tizennyolc év után (bár mi is írtu...
Ahogy együtt öregszünk, úgy csípem egyre jobban Norrköping büszkeségét, a Mardukot. Annak idején az Emperor irányából kóstoltam bele a black metalba, és hozzájuk képest Morgan Håkanssonék üzenete túl erőszakos, túl szimpla volt az akkori ízlésemnek. A múltba visszaásva kiderült persze, hogy az ő történetük sem mentes a cifra vargabetűktől, és a kor...
Bármilyen nemzetközi koncertet megnézni kiemelt jelentőséggel bíró eseménynek számít manapság, az pedig, hogy a folyamatosan változó szabályozások közepette az ember még utazzon is érte, kis túlzással a sci-fi kategóriájával vált egyenértékűvé. Pedig alapvetően nem az, csak a lehetőségek szűkültek be alaposan. A helyzet ismert: minden elmarad, lemo...
Nemrég merengett egyik kolléga azon, hogy milyen furcsa érzés volt egy héten belül két külföldi zenekar koncertjén részt venni, pedig pár éve ez teljesen természetes tevékenységnek számított, még akár rockzenén belül is. Sőt, magam is emlékszem olyan estékre, amikor három különböző helyszínen játszott Shock!-kompatibilis előadó, és akkor még nem is...
Sokszor elmondtam már én is, hogy ma már kevés elcsépeltebb dolog létezik a rockzenében, mint a szimfonikusokkal való párosítás. Ettől még persze lehet jó egy ötezredik ilyen produkció is, de anélkül, hogy újra belemennék ennek teljesen felesleges elemezgetésébe, muszáj újra kiemelni, hogy a Deep Purple Concertójának bármilyen újrajátszása-felidéz...
Két egymás utáni nap koncertre lehet menni, tisztára, mint a Régi Szép Időkben, ezzel a gondolatfoszlánnyal, és egy nosztalgikus könnycseppet elmorzsolva a szemem sarkában rákerestem Google Mapsen, hol is van az az Analog Music Hall, mert még sosem jártam ott. A világ végén – nekem – ráadásul valamiért kisebb helyet vizionáltam előtte, pedig teljes...
Teljesen szürreális a mai világban, hogy bő két héten belül a második nemzetközi előadó jött el hozzánk, illetve rögtön ketten is. Fent nevezett zenekarok turnéját nem halasztották, nem maradt el, mostanában az ilyen események előtt már tűkön ül mindenki, és várja a jó híreket, hogy tényleg lesz. Aztán csak eljött ez az este, az A38 még mindig a h...
Vélhetően nem vagyok ezzel egyedül, de az idei évem nekem sem úgy alakult, ahogy terveztem, azt a kevés nyári koncertet, amit megnéztem volna, keresztülhúzta néhány előre nem látott esemény, így ebben az évben egyedül a júniusi Tankcsapdát láttam, aztán jött egy hosszú, pokoli pauza. Mindenesetre talán most már felfelé ívelnek a dolgok, és ugyan 2021...
A Fekete Zaj egyszerűen és lényegre törően fogalmazva mindig az év (egyik) leghangulatosabb, leginkább emberközeli, kicsit sem mellesleg legjobban szervezett nem tematikus fesztiváleseménye a Mátra oldalában. Emiatt van az is, hogy a néhány év kihagyás után nemrég rebootolt happeninget érdeklődői és szervezői oldalról is többé-kevésbé magáénak érzi...
Szar dolog újra és újra ugyanazt leírni. Hogy mennyire jó ez az egész. Hogy vajon miért nem jönnek naponta ötszázan? Hogy miért nem a X banda van ott, ahol Y? ... De ezek a gondolatok szerencsére mindig csak utólag támadnak be. Ott és akkor, a színpadra tapadt tekintettel, a riffekre csavarodott fülcimpákkal nem ér rá az ember ilyen hiábavalóságoko...
Reményeink szerint egyre több koncertbeszámolóval jelentkezünk majd, ahogy egyre jobban megyünk befelé a nyárba, de mivel főleg hazai előadókat tudunk mostanában megnézni, természetesen nem szeretnénk túlreprezentálni egyiküket sem. Mégis érdemesnek gondoltuk megemlékezni a valóban nagyszabású parkos koncert után egy „sima″ Tankcsapda-buliról is, mer...
Eljött hát ez a nap is. Amikor, emberemlékezet óta először, újra lehet „nagykoncertre” menni, és ezzel megteszünk egy újabb lépést afelé, hogy a normálisnak vélt életünket visszakapjuk. Persze, azóta már bennünk a chip, és újabb plasztikkártya őrzi adatainkat, de hát valamit valamiért. És a Tankcsapda harmincéves történetének első évtizedét elmesél...
A Mad Robots idei lemeze, a Pareidolia nálam az év egyik legjobbja úgy anblokk, és ahogy telnek-múlnak a hónapok, egyre erősödik bennem az az érzés, hogy ugyan teljesen véletlenül, de ez a furcsa, kicsit nyomasztó hangulatú, mégis magával ragadó zene tökéletes lenyomata 2020-nak. Ilyen gondolatokkal nekifutva elmondhatatlanul vártam már ezt a szeptem...
165 nap. Pontosan ennyi nap telt el az utolsó koncert óta, amit láttam , ha nem sarkítanék, mert augusztus nyolcadikán megnéztem kedves barátaim bimbózó korszakban lévő zenekarának performanszát, de oda még fényképezőt sem vittem, tényleg a puszta szórakozás motivált azon az estén. Szóval maradjunk a százhatvanöt napnál, jól is hangzik, illetve borza...
Hozzanak bármit is az elkövetkező hónapok, az idei év szava már mindenképpen a karanténkoncert lesz. Sajnálatosan magabiztos kijelentésemet mi sem igazolja jobban, mint hogy február környékén még csak találgattuk volna a szó jelentését, három hónappal később viszont aligha kell a jelenség mibenlétét magyaráznom, szerintem mindenki tudja, hogy miről...
Ha a Magreb-térséget homogén egésznek vesszük, elmondható, hogy kulturálisan felettébb inspiráló régióról van szó, hiszen nemcsak neves honfitársainkat ihlette meg (egyikük hollywoodi rendező, másikuk – aki élt is itt – író-világcsavargó), hanem Robert Plant és Jimmy Page fél-reunionját is jó huszonöt éve, sőt, az énekes a mai napig igen sokat merí...
Prong és Unearth együtt a Hajón! Mikor először olvastam a hírt, kapásból borítékoltam volna a teltházat, hiszen a Prong egyértelműen kultikus, underground kedvenc itthon, akik ráadásul nem is járnak errefelé olyan gyakran, és az Unearth is műfajának megbecsült tagja. Méregerős összeállítás ez tehát, még akkor is, ha műfajilag elég távol áll egymást...
Lehet, hogy ha valaki úgy '92 körül, a Ladybird's Bite demójának hammeres megjelenése környékén közli Garamszegi „Leo″ Zoltánnal: nem egészen harminc év múlva többszörös platinalemezes rocksztárként játszik majd Budapesten, egy arénában tízezer ember előtt úgy, hogy a Megadeth az előzenekara, talán még ő is elnézően mosolyog. Vagy ki tudja, lehet, ...
Az utóbbi években kis túlzással nehezebb volt elkerülni, mint belebotlani a Leprousba a különböző koncerttermekben, nekem valamiképpen eddig mégis sikerült abszolválnom ezt a fegyvertényt. A notoddeniek pedig több saját jogú slágert írtak az utóbbi lemezeikre, mint talán bárki más a progmetal-színtéren, és ezeket olyan bámulatos módon tálalják, ami...
Annak ellenére, hogy a zenekar kapcsán, még táboron belül is – azon kívül meg pláne – minimum egy évtizede mindenki szürkülésről és színvonalcsökkenésről beszél, kétségtelen, hogy mára a Dream Theater vált a vezetőjévé annak, amit a műfaj aranykorában progresszív metal színtérnek neveztek. Az akkori szentháromság másik két tagja, a Queensryche és a...
Pat Torpey halála miatt úgy tűnik, ha az ember mostanában Mr. Big-dalokat akar élőben hallani, akkor erre az az egyetlen esélye, ha megnézi Eric Martin kvázi haknifellépéseinek egyikét. Billy Sheehan beletemetkezett a Sons Of Apollóba, Paul Gilbert pedig leginkább szólólemezeivel molyol, így Martinra maradt a Mr. Big örökségének ápolása – vagy ha j...
Facebook
Twitter