Nemcsak azért fogalmaztam úgy az eseményről posztolt fotó mellett a kísérőszövegben a Shock! közösségi felületén, hogy az idei év legkultikusabb buliján vagyunk, mert egyáltalán létrejött, hanem mert a Holy Mother tényleg sportot csinál a kultstátuszból. Kezdjük ott, hogy hiába jelent meg idén új lemezük a semmiből tizennyolc év után (bár mi is írtu...

Ahogy együtt öregszünk, úgy csípem egyre jobban Norrköping büszkeségét, a Mardukot. Annak idején az Emperor irányából kóstoltam bele a black metalba, és hozzájuk képest Morgan Håkanssonék üzenete túl erőszakos, túl szimpla volt az akkori ízlésemnek. A múltba visszaásva kiderült persze, hogy az ő történetük sem mentes a cifra vargabetűktől, és a kor...

Bármilyen nemzetközi koncertet megnézni kiemelt jelentőséggel bíró eseménynek számít manapság, az pedig, hogy a folyamatosan változó szabályozások közepette az ember még utazzon is érte, kis túlzással a sci-fi kategóriájával vált egyenértékűvé. Pedig alapvetően nem az, csak a lehetőségek szűkültek be alaposan. A helyzet ismert: minden elmarad, lemo...

Nemrég merengett egyik kolléga azon, hogy milyen furcsa érzés volt egy héten belül két külföldi zenekar koncertjén részt venni, pedig pár éve ez teljesen természetes tevékenységnek számított, még akár rockzenén belül is. Sőt, magam is emlékszem olyan estékre, amikor három különböző helyszínen játszott Shock!-kompatibilis előadó, és akkor még nem is...

Sokszor elmondtam már én is, hogy ma már kevés elcsépeltebb dolog létezik a rockzenében, mint a szimfonikusokkal való párosítás. Ettől még persze lehet jó egy ötezredik ilyen produkció is, de anélkül, hogy újra belemennék ennek teljesen felesleges elemezgetésébe, muszáj újra kiemelni, hogy a Deep Purple Concertójának bármilyen újrajátszása-felidéz...

Két egymás utáni nap koncertre lehet menni, tisztára, mint a Régi Szép Időkben, ezzel a gondolatfoszlánnyal, és egy nosztalgikus könnycseppet elmorzsolva a szemem sarkában rákerestem Google Mapsen, hol is van az az Analog Music Hall, mert még sosem jártam ott. A világ végén – nekem – ráadásul valamiért kisebb helyet vizionáltam előtte, pedig teljes...

Teljesen szürreális a mai világban, hogy bő két héten belül a második nemzetközi előadó jött el hozzánk, illetve rögtön ketten is. Fent nevezett zenekarok turnéját nem halasztották, nem maradt el, mostanában az ilyen események előtt már tűkön ül mindenki, és várja a jó híreket, hogy tényleg lesz. Aztán csak eljött ez az este, az A38 még mindig a h...

Vélhetően nem vagyok ezzel egyedül, de az idei évem nekem sem úgy alakult, ahogy terveztem, azt a kevés nyári koncertet, amit megnéztem volna, keresztülhúzta néhány előre nem látott esemény, így ebben az évben egyedül a júniusi Tankcsapdát láttam, aztán jött egy hosszú, pokoli pauza. Mindenesetre talán most már felfelé ívelnek a dolgok, és ugyan 2021...

A Fekete Zaj egyszerűen és lényegre törően fogalmazva mindig az év (egyik) leghangulatosabb, leginkább emberközeli, kicsit sem mellesleg legjobban szervezett nem tematikus fesztiváleseménye a Mátra oldalában. Emiatt van az is, hogy a néhány év kihagyás után nemrég rebootolt happeninget érdeklődői és szervezői oldalról is többé-kevésbé magáénak érzi...

Szar dolog újra és újra ugyanazt leírni. Hogy mennyire jó ez az egész. Hogy vajon miért nem jönnek naponta ötszázan? Hogy miért nem a X banda van ott, ahol Y? ... De ezek a gondolatok szerencsére mindig csak utólag támadnak be. Ott és akkor, a színpadra tapadt tekintettel, a riffekre csavarodott fülcimpákkal nem ér rá az ember ilyen hiábavalóságoko...

Reményeink szerint egyre több koncertbeszámolóval jelentkezünk majd, ahogy egyre jobban megyünk befelé a nyárba, de mivel főleg hazai előadókat tudunk mostanában megnézni, természetesen nem szeretnénk túlreprezentálni egyiküket sem. Mégis érdemesnek gondoltuk megemlékezni a valóban nagyszabású parkos koncert után egy „sima″ Tankcsapda-buliról is, mer...

Eljött hát ez a nap is. Amikor, emberemlékezet óta először, újra lehet „nagykoncertre” menni, és ezzel megteszünk egy újabb lépést afelé, hogy a normálisnak vélt életünket visszakapjuk. Persze, azóta már bennünk a chip, és újabb plasztikkártya őrzi adatainkat, de hát valamit valamiért. És a Tankcsapda harmincéves történetének első évtizedét elmesél...

A Mad Robots idei lemeze, a Pareidolia nálam az év egyik legjobbja úgy anblokk, és ahogy telnek-múlnak a hónapok, egyre erősödik bennem az az érzés, hogy ugyan teljesen véletlenül, de ez a furcsa, kicsit nyomasztó hangulatú, mégis magával ragadó zene tökéletes lenyomata 2020-nak. Ilyen gondolatokkal nekifutva elmondhatatlanul vártam már ezt a szeptem...