Shock!

június 16.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Slayer, Anthrax - Budapest, 2019. június 11.

Az ember manapság már elnéző mosollyal fogad minden „búcsúturné" jelszóval hirdetett koncertsorozatot, de a Slayer utolsó magyarországi fellépésén megjelentek létszámát tekintve mindenki megérthette, miért kísérletezik ilyesmivel annyi zenekar. A lefüggönyözött felső karéjos konfigurációban zsúfolásig megtelt az Aréna, ami szervezői infóink szerint nagyjából nyolcezer nézőt jelent – ez kábé kétszer annyi ember, mint amit legutóbb Tom Arayáék ugyanitt a Megadeth társaságában produkáltak nyolc évvel ezelőtt. Persze amint már leírtam tavaly, a Slayer esetében biztos vagyok benne, hogy tényleg utolsó nekifutásról beszélünk, és a többség alighanem szintén úgy gondolja: a zenekar most sem beszél mellé. És amennyiben így lesz, bizony megadták a módját a finálénak, mert a kedd esti koncert minden tekintetben méltó volt a csapat régi, nagy híréhez.

slayer_k2019_01

időpont:
2019. június 11.
helyszín:
Budapest, Papp László Sportaréna
Neked hogy tetszett?
( 116 Szavazat )

Nem akarom megfejteni a fotelből, miért nem kaptunk komplettebb csomagot ezen az estén, hiszen a Slayer többé-kevésbé aktuális előzenekarai, a Cannibal Corpse és az Amon Amarth körbelőtték ezt a napot budapesti jelenéseikkel, a Lamb Of Godról meg a jó ég tudja, mikor vetődnek el hozzánk megint. Az Anthrax mindenesetre méltó partner egy efféle záróakkordhoz, mégis hőskorszak, Big Four, ilyesmik. Szóval azzal együtt is elégedetten vettem tudomásul Scott Ianék jelenlétét, hogy az utóbbi években elég rendszeresen látthattuk őket itthon, a műsoruk gerince pedig menet közben nem sokat változott.

anthrax_k2019_01

Ha jól számoltam, mindkét bandát tizedszerre láttam ezen az estén, aminek nincs különösebb gyakorlati jelentősége, de azért mégis ad némi összehasonlítási alapot. Így nyugodt szívvel jelentem ki: a New York-iak ezúttal nem voltak olyan meggyőzőek, mint általában. Nehéz lenne pontosan meghatározni ennek okát, nekem azonban határozottan az a benyomásom támadt, hogy az errefelé rég nem látott Charlie Benante teljesítményében keresendő a kulcs. Jól dokumentált kézproblémái miatt a dobos az utóbbi években már inkább csak Észak-Amerikában szokott játszani a csapattal, és ott sem feltétlenül teljes turnékat. Magyarországon utoljára 2005-ben lépett fel velük, én magam pedig legutóbb kilenc éve, a cseh Sonisphere-en láttam vele az Anthraxet – nos, az itteni produkció alapján a jó Charlie-n vagy nyomot hagytak az egészségügyi gikszerek, vagy csak rossz estéjét fogtam ki, de hótziher, hogy soha azelőtt nem hallottam még ennyire pontatlanul játszani. Stílusa ma is összekeverhetetlen, van benne erő és intenzitás is, de feltűnően sokat hullámoztak-csúszkáltak a tempók, és ezekkel a tévesztésekkel sajnos nem egyszer a többieket is megkeverte. Vagyis a banda legendás feszessége most még azzal együtt sem köszönt vissza, hogy Scott Ianhez és Frank Bellóhoz amúgy metronómot lehetne igazítani. Ez bizony kár... Magát Charlie-t amúgy jó volt látni, de nyugodtan ki merem jelenteni: Jon Dette az utóbbi magyarországi bulikon sokkal kiemelkedőbb teljesítményt nyújtott annál, amit itt és most produkált. Pedig a jobboldali lelátón amúgy tök jól is szóltak.

anthrax_k2019_02

A zenekar ezúttal kicsivel hosszabb játékidőt kapott, mint öt éve ugyanitt a Maiden előtt. Ezen a fronton elég sokat ragoztam az elmúlt években, hogy mennyire sablonossá váltak a setlistjeik, és a Cowboys From Hell (!) intró után elővezetett Caught In A Mosh – Got The Time – Madhouse – I Am The Law négyes után szépen be is rendezkedtem rá, hogy megint megkapjuk ugyanazt. Ehhez képest viszont ezek után mindjárt a Now It's Dark következett a State Of Euphoriáról, ami aztán minden, csak nem szétjátszott darab, így még azzal együtt is örültem neki, hogy egyébként távolról sem tartozik a banda csúcsalkotásai közé. Azon pedig bizonyosan elgondolkodnék a helyükben, micsoda reakciókat váltott ki odalent a 21. század alighanem legjobb Anthrax-dala, az In The End. Tényleg simán tolhatnának sokkal többet az utolsó két lemezről... Az A.I.R. az utóbbi években szintén kikopott a koncertjeikről, szóval örültem neki, csak ezt meg sajnos Joey Belladonna nem bírta hanggal. A végére pedig – naná – az Antisocial és az Indians maradt. Ahogy írtam, hangszeres játék tekintetében gyakorlatilag csak jobb formában láttam eddig az Anthraxet, de ez az este abszolút nem is róluk szólt, szóval nem éltem meg tragédiaként a dolgot. Még egy megjegyzés: a kissé kikerekedett Jonathan Donais ezúttal mintha megint feltűnően nem találta volna a helyét a színpadon, hiába hozta amúgy szépen a szólókat.

anthrax_k2019_03

Egyszer minden jó dolog véget ér, de különösebben nem látom értelmét átmenni szentimentálisba a Slayer utolsó magyarországi fellépése kapcsán. Főleg, hogy a zenekar a maga szokásos pragmatikusságával állt a búcsúturnéhoz és magához a koncerthez is: nem sírták tele a sajtót hülye nyilatkozatokkal, viszont láthatóan nagyon alaposan felszívták magukat, hogy még utoljára megadják a módját mindennek. Ennek megfelelően ezen az estén minden tekintetben régi intenzitását idézte a zenekar, beleértve ebbe a zenei teljesítményt éppúgy, mint hogy például Tom Arayáról is legalább húsz kiló ugrott le az elmúlt években mutatott nagyapó-fizimiskához képest. Színpadkép és látvány tekintetében pedig nyugodtan ki merem jelenteni, hogy soha az életben nem nyomultak még ennél impozánsabb, igényesebb show-val. Ez a turné a világon mindenütt dugig telt arénákban folyik, és ehhez passzolva tényleg igazi A-ligás arénaprodukciót kaptunk minden idők egyik legjobb metalzenekarától hatalmas piróval, csúcsra járatott, démoni vörös-zöld-fehér lámpákkal és hol fénybe, hol lángba boruló Slayer-sasokkal kétoldalt. Ezt bizony csakis így szabad csinálni az ő szintjükön!

slayer_k2019_02

A Slayer általában nem játszik sokat, de magukhoz képest ezen a turnén a műsoridő is hosszabb pár nótával. Akárcsak az Anthraxnél vagy bármelyik hasonló korú csapatnál, természetesen Kerry Kingéknél is bele lehet kötni a dalválasztásokba, ez miért, az meg amaz miért nem, és így tovább. Az első turnészakaszok programjához képest a mostani szet szerintem mindenképpen erősebb, izgalmasabb, és egy-két igazi különlegesség is befért. Az elementáris erővel robbanó Repentless nyitás senkit sem lephetett meg, de az utána érkező Evil Has No Boundaries például a Diabolus In Musica lemez Budapestet is elérő turnéján számított utoljára fix elemnek, és csakis szélesen vigyorogni tudtam, amint végigrongyoltak a Show No Mercy őserejű nyitódalán.

slayer_k2019_03

Már itt is egyértelmű volt, hogy a legutóbb Sopronban tapasztalt, önmagában cuki és szerethető, de a banda mítoszához kevésbé passzoló tatásodásnak ezúttal nyoma sem lesz. Araya olyan üvöltéseket tolt, amilyenekhez foghatókat tényleg jó tizen-akárhány éve nem hallottam tőle, és ugyan a műsor előrehaladtával egyre több visszhangot toltak a mikrofonjára, összességében azt kell mondanom: 58 évesen ennél meggyőzőbb teljesítményt aligha nyújthatott volna. Ugyanez szerencsére a többiekre is állt. Egyrészt minden túlzás nélkül állati jól játszottak, amihez persze az is kellett, hogy Paul Bostaph ne lazázza el a dolgokat, mint azt számos koncertvideón megtapasztalhattuk az elmúlt években. (Hozzáteszem: a magyar bulikon hálistennek mindig szerencsénk volt vele.) De a hangszeres játék mellett a mozgás, a színpad belakása tekintetében is kitettek magukért. A bazinagy láncaival kiálló Kerry King védjegyszerű csipegetése, előre-hátra ringatózása ugyanígy a legjobb Slayer-bulikat idézte, Gary Holt szintén jellegzetes, néha csípőből kiinduló haladása pedig önmagában is speciális látvány. Az én helyemen korrekt módon is szólt minden, bár Holt gitárjából a szólóknál azért így is feltűnően kevesebb jött át, mint Kingéből. Mindegy, bőven élvezetesnek bizonyult így is a hangzás.

slayer_k2019_04

A programban igyekeztek nagyjából arányosan válogatni az egyes korszakokból. A Divine Intervention és a Diabolus In Musica sajnos így is kimaradt – ez az egyetlen momentum, amit kicsit sajnálok, a World Painted Bloodról simán elég lenne a címadó, szerencsétlen untig erőltetett, tíz éve folyamatosan műsoron lévő Hate Worldwide helyett meg beférhetett volna inkább a Dittohead vagy az annak idején fix műsorelemnek számító, majd elfelejtett Stain Of Mind. Netán valami a Christ Illusionről, amiről szintén nem játszanak semmit ebben a körben. Viszont azért a '90-es évek korszakát is megidézték egyik legnagyobb kedvencemmel, a Gemini-jal, amelynek – ahogy annak idején King mondta róla – ma is olyan súlya van, mint az elefánt csöcseinek. De nagyot ütött a Disciple és a Payback is a God Hates Us Allról, az első nagy korszak alapnótáiról már nem is beszélve: Postmortem, War Ensemble, Mandatory Suicide, Chemical Warfare, Temptation (ez sem állandó darab éppen, pedig micsoda riffek vannak benne!), Born Of Fire...

slayer_k2019_05

Utóbbi alatt olyan tüzezést rendeztek, hogy még a színpadtól aránylag messze is tisztán éreztem az arcomon a lángok forróságát, és nagyjából itt fordultunk rá a program utolsó szakaszára a Seasons In The Abyss címadójával, a Hell Awaitsszel (ennek überelhetetlen bevezetőjénél ütött meg úgy először igazán, hogy „bassza meg, én ezt most hallom utoljára élőben!"), a South Of Heavennel, illetve a Raining Blood és a Black Magic old school módra egybefűzött kettősével. A végére pedig már csak a Dead Skin Mask és az Angel Of Death maradt. Kissé meglepett, hogy a legvégén ezúttal nem lógatták be a híres Heine-Hanneman háttérvásznat, de ez van, a Slayer nem egy érzelgős csapat. Bár ahogy a levonulás után Araya még percekig ott maradt a színpadon, akár még ezt sem merném ennyire határozottan kijelenteni. Ha mondhatok ilyet, ember ilyen súllyal és jelenléttel még aligha állt némán ezeken a deszkákon, és aki ott volt, bizonyára pontosan érti, mire gondolok. Amikor pedig végül megszólalt – „God bless you, guys. Good night! Goodbye!" –, a nyolcezer jelenlévő közül alighanem tényleg mindenki megértette: egy korszak valóban véget ért a műfajban.

Köszönünk mindent, Slayer!

slayer_k2019_06

(D.Á.)

Napok óta azon morfondírozom, hogy el lehet, illetve el kell-e búcsúzni a Slayertől, hiszen az adott, hogy ők elbúcsúznak a rajongóktól, az viszont más kérdés, hogy nekünk ez kicsit hosszabb folyamat lesz. Mint a gyász. Ha valaki (valami) melletted van huszonsok éve, jóbarátként, jóban-rosszban, aztán egyszercsak elérkezik a pont, amikor egy utolsó öleléssel el kell válni, arra lehet készülni lelkiekben, de valahogy mégis felfoghatatlan az egész, és csak az kattog a fejemben, hogy bárcsak vissza lehetne forgatni az idő kerekét. Mert nehéz elfogadni, hogy nincs és nem lesz. Nem lesz több új lemez, se turné, se hír, se semmi. Már csak az emlékekbe lehet kapaszkodni, a fotókba, koncertfelvételekbe, interjúkba, visszaidézni, nosztalgiázni – majd úgy öt év múlva ennek is eljön az ideje. De addig is legyen még egy utolsó gyilkos este a Slayer-dalokkal az Arénában.

anthrax_k2019_04

Előzenekarként az Anthrax nem meglepő, mint ahogy a setlistjük sem. Imádom az Anthraxet, tényleg. Minden korszakukat. Az utóbbi években jó pár alkalommal láttam őket, és ennek örülök is. Annak már kevésbé, hogy a két utolsó bivalyerős lemez után még mindig hihetetlenül biztonsági játékot játszanak, és csukott szemmel is bárki meg tudja mondani a setlistjük 90 százalékát. És tény, hogy tök jók azok a dalok (is), és Scott Ianék zsenik a színpadon, mindig megtöltik élettel a teret és vidámmá csomagolnak pár perc alatt, csak fel nem foghatom, miért nem képesek legalább egy kicsit variálni a dalokkal. De legalább a hátsó fronton változtattak, pedig tény, hogy nálam nagyobb Jon Dette-rajongó nincs a stábban, mégis örültem, hogy végre valóban Charlie Benantét láthattuk a dobok mögött. Mert ugye az Anthrax vele az igazi.

anthrax_k2019_05

Legalábbis koncert előtt még így véltem, aztán minden rajongást és szemellenzőt félretéve, nem tudtam nem észrevenni, hogy nem húz úgy a dob, sőt, nem az szól, aminek és ahogy kellene. De ez egy ilyen este volt. És ugyan előzetesen fanyalogtam a várható, érdekességektől mentes setlist miatt, ennek ellenére a Now It's Dark mindenképpen meglepett, meg mondjuk az is, hogy az újkori kedvenc In The Endet képtelenek voltak normálisan eljátszani, és valami fura koncertverziót fabrikáltak a dalból, pedig ez mindig csúcspont szokott lenni. Még az intro-outro Cowboys From Hell részletbe is belekavarodtak, különös.

Joey Belladonna megállás nélkül überlelkes és kimondottan cuki, így a hamis hangokat is el lehet neki nézni, Frank Bello úgyszintén, Jonathan Donais kerekre hízott fejjel tűnt el a háttérben, ahogy az szokás. Scott Iant pedig csak imádni lehet, ő az amerikai Kerry King, vagy fordítva. Amúgy meg az Anthrax tényleg az a zenekar, hogy marhára kell koncentrálni az első három szám alatt, hogy készüljenek képek, és ne csak topogjak a zenére szélesen vigyorogva. Remekül szórakoztam, így a setjük végén a konklúzióm anthraxileg ismét az lett, hogy akármikor megnézném őket újra, mert megunhatatlanok, a rogyásig ismert dalokkal együtt.

anthrax_k2019_06

Mindig rossz megélni az első-utolsó pillanatokat, amikor tudod, hogy utoljára hallod majd a Slayer-slágereket (velük, általuk), mégis van valami felemelő, a giccsfaktort megkerülve akár magasztos is az egészben. Mert hát mégiscsak a metal műfaj egyik alapvetése távozik. Persze lehet pár lépés távolságból, karbatett kézzel figyelni (vagy ahogy láttam, telefont bámulni), és keresni, hogy mi miért nem az igazi, de a mai este nem erről szólt. Legalábbis nekem. Megélni, átélni, érezni. Így tettünk sokezren június 11-én este az Arénában.

Setlistileg sem várt senki csemegéket, egy életmű-záró turnén, tehát a pályájuk sarokköveit hallhattuk, két olyan ritkasággal, amit álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha hallok, ez volt a Gemini és a Temptation. A látványt a háttérvásznak és az elöl-hátul masszív pirotechnika jelentette, nem is emlékszem, hogy a Slayer valaha használt volna ennyi színpadi tüzet, de klasszul megcsinálták. Nem estek túlzásba, de kiegészítették a gyönyörűséges Slayer-melódiákat.

slayer_k2019_07

A zenészekről meg mit is lehetne mondani, ami nem megy közhelyszámba és amit nem írtunk le már sokszor? Gary Holt tökéletesen beilleszkedett, látványban és játékban is a zenekar szerves részévé vált, Paul Bostaph átment párszor larsulrichba, és ő sem azt játszotta, amit kellett volna, ezért nem tudom azt mondani, hogy például a Seasons In The Abyss vagy a Reign In Blood száz százalékosan ütött, mert nem. Kerry King pedig Kerry King, ahogy már megszoktuk, vastag lánccal, mániákus headbangeléssel, teljes odaadással. Most borítékolom, hogy a leállás után jó ideig nem fog magára találni, legalábbis lelkileg biztos nem. Tom Araya kezd riasztóan vékony lenni, de a hangja remek formában volt, a kedve pedig még jobban, folyamatosan vigyorgott, de ugye neki ez a lezárás egyfajta megkönnyebbülés is. A legvégén hosszan, tényleg nagyon hosszan búcsúzott a közönségtől, jobb szélén pásztázott sokáig (tényleg nagyon sokáig), magába itta a látványt, az energiát, a közönség zúgását, elraktározta mindezt jó sokáig. Aztán közép, bal szél, megint közép, majd hirtelen hozzá került egy Slayer feliratú magyar zászló is. Sokáig köszöngetett mindent, de hát igazából mi köszönjük nekik a zenét. Nagyon megható pár perc volt ez, látszott rajta, hogy elérzékenyül, ennek megfelelően én is így tettem, mert ezt már nem lehetett kibírni száraz szemekkel.

slayer_k2019_08

Még egy ideig mindenki rágódik ezen az estén, talán lesz pár szerencsés, aki még láthatja őket máshol is, aztán minden lecseng, és a világ megy tovább a maga útján. De mi, slayeresek majd néha összekacsintunk, hogy ugye tudod, ott voltál, láttad, hallottad?... És ugyan sok reményt nem fűzök hozzá, de hátha öt év múlva hiányozni kezd a színpad Arayának.

Szeretlek, Slayer, köszönök mindent!

slayer_k2019_09

(V.Sz.)

 

Hozzászólások 

 
#39 ZoldAsz 2019-06-15 17:21
Idézet - KUF:
Ülőhelyek+Arèna tèmában, csak mert èn magam is ültem.
(...)

További előnyként még hozzátenném azt a fontos tulajdonságát, amikor oda VAN még jegy, állóra pedig nincs.
Pedig korán vettük, de ugyebár a nepperek miatt mostanában szakaszosan nyitják meg a jegyvásárlást.
Vagyis dönthetsz, hogy
a) tutira mész, és inkább ülve, de megnézed a Slayert
b) 19-re lapot kérsz, és kivársz. Ilyenkor vagy beszopod, mint mi pl. a Metallicánál, vagy bejön, és kapsz állóhelyet később.
Idézet
 
 
#38 Gál József kutyája 2019-06-15 08:50
Idézet - KUF:
Ülőhelyek+Arèna tèmában, csak mert èn magam is ültem.

Előnyök(számomr a):
- Fáradtan, munka után, valamint hètköznap lèvèn, másnap újra munka-mòkuskerèk miatt kènyelmesebb volt így.
- Elkerülhető a kilomèteres sorban állás, mert míg az állòhelyes kapu sora majdnem a metrò-kijáratig èrt, addig az ülőhelyes kapun kb. 5 perc alatt bejutottam.
- Leggyorsabban az ülőhelyes rèszről lehet elhagyni az arènát, ami a kèsei òrák miatt nem hátrány az olyan nèzőknek, akik messzebbről èrkeznek(èn pèldául a hèvhez rohantam).
- Jegyár, persze szektortòl függően.
- Jòval kevesebb a notòrius telefonnal videòzò, ha mègis, akkor nem annyira zavarò, mert simán ellátsz felette.
- Már a sorban állás közben hullarèszeg, lökdösödő, büdös, a másikat letaposò, minden hangra pogòzva őrjöngő legalja itt csak nagyon ritkán fordul elő. Ezúttal ugyan(szerencsè re csak a koncert vègèn) sikerült kifogni egy lealjasult, seggrèszeg figurát, aki bizonyította a zenekar, ès egyáltalán a koncertre járás iránti szeretetèt.
Az előember, Araya magyar zászlòs elèrzèkenyülèsè t látva emelkedett üvöltèsre, idèzem: " Most mi a faszt állsz ott siránkozva , kèt èv múlva úgy is visszajössz, a kurva anyádat!" Ezúton is remèlem, hogy alapos másnaposságban volt rèsze.
Ettől eltekintve zavartalan volt a koncert, bár szèpen lehetett látni az odalent repkedő fèlig teli söröspoharak ívèt, ami egy-egy mit sem sejtő ember fejèn csattant szèt. Valami hat ilyen esetet számoltam összessègèben, a koncert ideje alatt.
Na most, az ilyen viselkedèsből nem kèrek súlyos pènzekèrt cserèbe, volt már bennük rèszem elèg.
- Nevèvel ellentètben megtűrt dolog az állás az ülőhelyes rèszek folyosòin, a korlátnak támaszkodva. Hozzám mèg egyetlen biztonsági őr sem jött oda, hogy márpedig üljek le a helyemre, pedig ilyen több alkalommal is előfordult az èn esetemben is, legyen az Slipknot, vagy az Iron Maiden.

Hátrányok:
- Távolság, ami miatt könnyen lehet rossz a hangzás, de általában sikerül jòl eltalálniuk a beállításokat.
Illetve nem lát mindent az ember úgy, ahogy kellene. Igazán tehetnènek fel állandò kivetítőket a szinpad kèt oldalára, úgy ahogy anno a Kiss esetèben is törtènt.


Így, a fentiek miatt, nálam nem szokott kèrdès lenni, hogy hová is váltsak jegyet, ha az adott koncert az Arènában kerül megrendelèsre.


Tökéletes. Magam is gondolkodtam koncert közben, hogy jobb lett volna ülőjegyet venni egyrészt az ára, másrészt a kulturáltsági foka okán. Legközelebb úgy is lesz.
Idézet
 
 
#37 KUF 2019-06-15 07:30
Ülőhelyek+Arèna tèmában, csak mert èn magam is ültem.

Előnyök(számomr a):
- Fáradtan, munka után, valamint hètköznap lèvèn, másnap újra munka-mòkuskerèk miatt kènyelmesebb volt így.
- Elkerülhető a kilomèteres sorban állás, mert míg az állòhelyes kapu sora majdnem a metrò-kijáratig èrt, addig az ülőhelyes kapun kb. 5 perc alatt bejutottam.
- Leggyorsabban az ülőhelyes rèszről lehet elhagyni az arènát, ami a kèsei òrák miatt nem hátrány az olyan nèzőknek, akik messzebbről èrkeznek(èn pèldául a hèvhez rohantam).
- Jegyár, persze szektortòl függően.
- Jòval kevesebb a notòrius telefonnal videòzò, ha mègis, akkor nem annyira zavarò, mert simán ellátsz felette.
- Már a sorban állás közben hullarèszeg, lökdösödő, büdös, a másikat letaposò, minden hangra pogòzva őrjöngő legalja itt csak nagyon ritkán fordul elő. Ezúttal ugyan(szerencsè re csak a koncert vègèn) sikerült kifogni egy lealjasult, seggrèszeg figurát, aki bizonyította a zenekar, ès egyáltalán a koncertre járás iránti szeretetèt.
Az előember, Araya magyar zászlòs elèrzèkenyülèsè t látva emelkedett üvöltèsre, idèzem: " Most mi a faszt állsz ott siránkozva , kèt èv múlva úgy is visszajössz, a kurva anyádat!" Ezúton is remèlem, hogy alapos másnaposságban volt rèsze.
Ettől eltekintve zavartalan volt a koncert, bár szèpen lehetett látni az odalent repkedő fèlig teli söröspoharak ívèt, ami egy-egy mit sem sejtő ember fejèn csattant szèt. Valami hat ilyen esetet számoltam összessègèben, a koncert ideje alatt.
Na most, az ilyen viselkedèsből nem kèrek súlyos pènzekèrt cserèbe, volt már bennük rèszem elèg.
- Nevèvel ellentètben megtűrt dolog az állás az ülőhelyes rèszek folyosòin, a korlátnak támaszkodva. Hozzám mèg egyetlen biztonsági őr sem jött oda, hogy márpedig üljek le a helyemre, pedig ilyen több alkalommal is előfordult az èn esetemben is, legyen az Slipknot, vagy az Iron Maiden.

Hátrányok:
- Távolság, ami miatt könnyen lehet rossz a hangzás, de általában sikerül jòl eltalálniuk a beállításokat.
Illetve nem lát mindent az ember úgy, ahogy kellene. Igazán tehetnènek fel állandò kivetítőket a szinpad kèt oldalára, úgy ahogy anno a Kiss esetèben is törtènt.


Így, a fentiek miatt, nálam nem szokott kèrdès lenni, hogy hová is váltsak jegyet, ha az adott koncert az Arènában kerül megrendelèsre.
Idézet
 
 
#36 Gazdag Illés 2019-06-14 20:59
Anthrax: Nekem nem tűntek fel a pontantlanságok , helyette inkább örültem, hogy végre Benantével jutottak el hozzánk. Jon Dette meg a Meshiaak második lemezén dolgozhat. :)

Slayer: A tavalyi bécsi a látvány miatt, a mostani pedig a setlist miatt vitte a prímet. Méltó búcsú volt. Bár azt hozzátenném, hogy a Hate worldwide helyett játszhattak volna bármi mást. Nem értem miért erőltetik, szerintem nem tartozik a közönség kedvenc dalog közé. Hiányozni fognak...
Idézet
 
 
#35 dzsud 2019-06-14 15:45
Az ülőhelyekről: meglátásom szerint elég sokan úgy indulnak neki egy ilyen kaliberű arénakoncertnek , hogy "úgysem fog ott ülni senki". A szerencsésebbek itt is megtalálják a módját, hogy ne kelljen végigülniük a bulit.
Idézet
 
 
#34 Gál József kutyája 2019-06-14 15:02
Idézet - Simple:
Először is: lehet, hogy majd nem is olyan soká én is el fogok gondolkozni, hogy üljek koncertek alatt, de azt elképzelni nem tudom, hogy egészségesen valaki miért vetemedik erre egy SLAYER koncerten.
Másodszor is: a kétszáz kilónéteres sor miatt csak az Anthrax utolsó 5 számára értem be, és rögtön azt néztem, Charlie ül-e a dobok mögött. Már láttam annak idején a PeCsában, de azért volt jó most itt is, mert szerintem a banda igen unalmas zenét játszik, úgyhogy nem valószínű, hogy valaha megint megnézem őket, kivéve, ha valakikkel jönnek. Dettét nagyon szeretem, ő egy olyan ember, aki állandóan fejleszti magát, ez az old-school arcokra nem jellemző - ő is az, de ő mégis megteszi, Charlie nem, Bostaph nem, és valószínűleg nem is tudnának újat megtanulni. Casagrande a Sepulturában egyáltalán nem old-school, ő olyan technikával dobol, amit 95 évesen is lehet hozni.
Harmadszor is: Bostaph eszméletlenül jól dobolt a koncerten!!! A búcsú miatt vissza találtak a megfelelő sebességekre, így fantasztikus volt hallani a dalokat. Rég volt már olyan, hogy féltettem a testi épségemet, de bele kerültem a közepébe, és jó is volt így. Lehet, hogy ezért maradtam le a dobos hibáiról??? Nagyon szépen hozta a témákat, azon csodálkozom, hogy bírja, hogy nem fordult le a székről, nagyon komoly fizikai erőnlét kell hozzá. A Chemical Warfare sosem volt ilyen gyors egyetlen általam látott koncerten sem. (Azt pedig csak zárójelben jegyzem meg, hogy Lombardo sem rugdalja régóta már olyan szépséggel az Angel végét, ahogy kéne.) Sajnáltam a Dittohead kimaradását, de igazából minden kerek volt. A Temptation szerintem kakukktojás, mert azt tolták a 2012-es turnékon, minimum kétszer mi is hallhattuk, és az abszolút felejthető kategóriába tartozik.
Szumma szummárum: erre jó lesz vissza gondolni, mert ha a Voltos koncert lett volna az utolsó, eléggé szomorú lennék...


Én álltam, de eszembe se jutott a darálóba bemenni. Lökdősődés és közelharc nélkül is tökéletesen élvezhető volt a performansz. Az Anthrax viszont szerintem is egyszerűen csak unalmas zenét játszik, akármilyen cuki arcok is.
Idézet
 
 
#33 Simple 2019-06-14 13:38
Először is: lehet, hogy majd nem is olyan soká én is el fogok gondolkozni, hogy üljek koncertek alatt, de azt elképzelni nem tudom, hogy egészségesen valaki miért vetemedik erre egy SLAYER koncerten.
Másodszor is: a kétszáz kilónéteres sor miatt csak az Anthrax utolsó 5 számára értem be, és rögtön azt néztem, Charlie ül-e a dobok mögött. Már láttam annak idején a PeCsában, de azért volt jó most itt is, mert szerintem a banda igen unalmas zenét játszik, úgyhogy nem valószínű, hogy valaha megint megnézem őket, kivéve, ha valakikkel jönnek. Dettét nagyon szeretem, ő egy olyan ember, aki állandóan fejleszti magát, ez az old-school arcokra nem jellemző - ő is az, de ő mégis megteszi, Charlie nem, Bostaph nem, és valószínűleg nem is tudnának újat megtanulni. Casagrande a Sepulturában egyáltalán nem old-school, ő olyan technikával dobol, amit 95 évesen is lehet hozni.
Harmadszor is: Bostaph eszméletlenül jól dobolt a koncerten!!! A búcsú miatt vissza találtak a megfelelő sebességekre, így fantasztikus volt hallani a dalokat. Rég volt már olyan, hogy féltettem a testi épségemet, de bele kerültem a közepébe, és jó is volt így. Lehet, hogy ezért maradtam le a dobos hibáiról??? Nagyon szépen hozta a témákat, azon csodálkozom, hogy bírja, hogy nem fordult le a székről, nagyon komoly fizikai erőnlét kell hozzá. A Chemical Warfare sosem volt ilyen gyors egyetlen általam látott koncerten sem. (Azt pedig csak zárójelben jegyzem meg, hogy Lombardo sem rugdalja régóta már olyan szépséggel az Angel végét, ahogy kéne.) Sajnáltam a Dittohead kimaradását, de igazából minden kerek volt. A Temptation szerintem kakukktojás, mert azt tolták a 2012-es turnékon, minimum kétszer mi is hallhattuk, és az abszolút felejthető kategóriába tartozik.
Szumma szummárum: erre jó lesz vissza gondolni, mert ha a Voltos koncert lett volna az utolsó, eléggé szomorú lennék...
Idézet
 
 
#32 vasorrú bába 2019-06-14 12:31
Idézet - Den:
Anthrax fan-ként mentem oda,de meg kell hagyni,tegnap este tényleg nem voltak egészen a helyzet magaslatán,visz ont még ennek ellenére is élvezhető volt a show,amit főleg Joey figurái dobtak fel,meg kell hagyni még mindig nagy showman,emellet élőben meglepően karakteres hangja van,de Frank is odatette magát,még a lelátón lévő emberkéket is próbálta megmozgatni,ami jópofa volt,bár az én szemszögemből nézve a közönség nem tűnt totál lelkesnek,Scott Ian magához képest 1pöppet visszafogottabb nak tűnt ,Charlie meg tényleg nem volt a toppon,de elhúzódó sérülése nyilván kihatással volt játékára,az átvezetéseknél néha azt se tudtam mi van,bár ez részben a hangzásnak is be tudható volt,összességé ben jó koncertet adtak,legalább is én jobban élveztem mint a Slayer-t,annak ellenére is h,az ő játékuk jobban egyben volt,bár sose halgattam igazán a zenéiket,és őszintén szólva nekem nem fognak hiányozni,ettől függetlenül jár nekik az elismerés,viszo nt a koncertjük alatt nem értettem miért tombol annyira a közönség,már az első daluknál azonnal pogó volt körülöttem amivel nem lenne semmi bajom,én is be szoktam szállni,viszont mivel a kordonnál álltam,ez itt csak arról szólt,h némi lökdösködés után kb. fél perecenként a kordonnak akart préselni,nahát h,ebben mi volt a szórakoztató azt nem értettem,tálán azt remélték,h majd át döntik a kordont vagy mi?,szerintem csak szimplán retardáltság volt,ezt leszámítva összésségében jó este volt,de a világmegváltás elmaradt,viszot n biztos vagyok benne,h az Anhtrax-ban több is van ennél


Ne is mondd, fel akartam venni az egészet mobilra, de csak lökdöstek ezek,egyzer elis ejtettem.
Idézet
 
 
#31 M.L. 2019-06-13 21:28
Ez a koncert annyira atomjó volt, hogy most nettó úgy érzem, hogy egy Wartburg féltengellyel suhintanám nyakszirten azokat, akik végigkamerázták . De olyan Kerry Kinges finomsággal.
Én se akartam késes pogót kezdeményezni, de akit ez a koncert nem pörgetett fel kulturáltan, akkor mi igen?!
Na.

Köszönjük a Slayernek!
Idézet
 
 
#30 Trebron79 2019-06-13 19:53
Hali! Valaki Budapest környékéről a Novára Anthrax/Slayer-re akinél lenne 2 hely oda-vissza?
Idézet
 
 
#29 Sinka Péter 2019-06-13 18:47
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - extremeblast:
"Scott Iant pedig csak imádni lehet, ő az amerikai Kerry King, vagy fordítva...." ????? Anthrax-es Kerry King akart az lenni, gondolom.


Ez ilyen kifacsart humor akar lenni, mint amikor hazai zenészekre mondják, hogy xy a magyar Kerry King. Sejtettem, hogy nem fog átmenni minden esetben. :)


Ez pont olyan volt, mint amikor az Airbourne-ra azt mondják, hogy "ők az ausztrál AC/DC"... :-DDDD


Idézet - énnemvoltamott:
Amikor Dette-vel nyomták Slayer-ék na az már áll. igen közel volt Lombardohoz.
Dette-t én eddig csak Anthrax-el láttam ott viszont nagyon über mód tolta, így el tudom képzelni hogy Slayer-ben is megtette ugyanezt anno.


Dette-et én meg csak az Iced Earth-ben láttam, de még amit ott produkált, az alapján is meg lehetett érteni, hogy a Slayer munkát adott neki.
Idézet
 
 
#28 MATEo9 2019-06-13 16:25
Ötödik, és remélhetőleg nem utolsó Slayer koncertem volt, de (megintcsak) azt kell mondjam, ez volt az eddigi legjobb amin részt vehettem. Egyszerűen hihetetlen volt.
Akik rendszeresen követték a zenekart észrevehették, hogy Hanneman halála óta ('13 nyarán kezdődő turné) Araya nem akkora beleéléssel csinálja már ezt. Most nem az interjúkra gondolok, hanem a tekintetére, vokáljára. Nos, itt nem így történt. Látszik, hogy mivel utolsó turné, már nincs okra tartalékolni a hangját és akkora orgánummal üvölt, mint régen. Különösen jó volt látni hogy újra odafigyel az egészségére! Mind szellemileg, mind fizikailag felfrissültnek tűnt. Rettentően sajnálom, hogy vége.
Annyira örülnék, ha a legutolsó koncertre félretennék az egót, és beszerveznék Lombardo-t.
Idézet
 
 
#27 ZoldAsz 2019-06-13 09:30
A Slayer hatalmas volt.
Mondjuk ülőhelyen olyan érzés volt kb., mintha Zorán koncerten nekiállnék ördögvillázni az első sorban.
Bostaph tényleg alibizett néhol, de a többi kárpótolt.

Így kell búcsúzni, köszönjük.
Idézet
 
 
#26 Igor Igorovics 2019-06-12 19:16
Itt van Araya búcsúszkodása. https://www.youtube.com/watch?v=GzH34vEjjkE
Idézet
 
 
#25 Draveczki-Ury Ádám 2019-06-12 19:01
Idézet - Artúr Doki:
Az Anthrax esetében szerintem nem is az előző Barbás buli volt nagy durranás(durván kevesen voltak,amúgy nem volt vele gáz),hanem azt megelőzőleg talán a Budapest Parkban....

Három hónappal a Track előtt játszottak a sima Barbában, és ehhez képest egyáltalán nem volt gáz a nézőszám. A zárt buli előtte sold out volt.
Idézet
 
 
#24 KUF 2019-06-12 18:39
Én ülőhelyet választottam a színpaddal pontban szemben.

Onnét végignézve a koncertet:

Meglepődtem, hogy az Anthrax milyen jól szólt( a korábbi állomásokon majd mindenki szerint szarul szóltak,valamin t anno az Iron Maiden előtt sem szóltak sehogy ). Ez miatt mondjuk hamar ki lehetett szúrni a cikkben is említett félreütéseket, de én örültem, hogy végre Charlieval is sikerült elcsípni a zenekart. Mondjuk a setlisten tényleg variálhatnának, úgy viselkednek, mint egy 1 albumos banda.

A Slayer viszont...nem is értettem elsőre, hogy most az Anthrax szólt túl jól, vagy a Slayer szarul...
A harmadik számra sikerült megtalálni Araya hangját is a basszus mellé, de addig gyakorlatilag csak King és Bostaph hallatszott.
Holt szólóiból csak egy-két magasabb rész jutott el idáig, egyébként csak Kerry tremoló-rángatását és ritmusozását lehetett hallani a koncert teljes ideje alatt.

Bostaph-al nekem sosem volt különösebb bajom, de tény, hogy így utoljára azért megerőltethette volna magát.
Egy Dettés felállást én is szívesebben láttam volna.


Mindettől függetlenül, brutálisan szóltak, a látványvilágot is tényleg oda tették. A piróra elment Budapest kb. 1 havi össz-gáz fogyasztása...
Araya hangja meg abszolút csúcsformában volt!

Jeff szerintem is megérdemelt volna egy 1 perces "hanneman- kórust", furcsáltam, hogy kimaradt az ismert logója is.

Araya elérzékenyülése valóban elérzékenyülést okozott majd mindenkiben. Hiába, az egyik legszerethetőbb figura a metál színtéren, a Slayerben meg pláne.


Szép búcsú volt, minden jót kívánok nekik!
Idézet
 
 
#23 Artúr Doki 2019-06-12 18:29
Az Anthrax esetében szerintem nem is az előző Barbás buli volt nagy durranás(durván kevesen voltak,amúgy nem volt vele gáz),hanem azt megelőzőleg talán a Budapest Parkban...na az odavert.
Én imádom őket,ezúttal is bejött,bár talán ez volt az eddigi,általam látott legkevésbé összeszedett produkció Scotték részéről...Charlienak nagyon örültem,de valóban volt pár beütött krumplija...de az a lábdob...!!!

Slayer...nehéz szavakba önteni,hogy vége,de ez tényleg nem az a fajta zene,amit 60+osan is lehet a megszokott intenzivitással és lelkesedéssel tolni.
Nagyon súlyos buli volt,több mint 25 éve járok koncertekre,de az egyik legkomolyabb prezentáció volt.
Őszintén megmondva: bőven többet kaptam tegnap Kingéktől,mint amit vártam...eszméletlenül tömény zúzda volt.
Idézet
 
 
#22 Gyuszi 2019-06-12 17:46
Idézet - énnemvoltamott:
Idézet - Peti123:
Azért a kurva anyjukat, mert egy ilyen szar dobossal folytatták. :) Aki a nyomába sem ér az előzőnek. Ha minőségi csere lett volna, egy szavam sem lenne.


Amikor Dette-vel nyomták Slayer-ék na az már áll. igen közel volt Lombardohoz.
Dette-t én eddig csak Anthrax-el láttam ott viszont nagyon über mód tolta, így el tudom képzelni hogy Slayer-ben is megtette ugyanezt anno.

Dette megtette, nem is kicsit. Ő lett volna a tuti választás állandóra Paul helyett (ha már Lombardo kiesett a képből). Mondjuk van is erről valami sztori, hogy Kerry Jon Dette-t szerette volna, de Tom Paullal képzelte el inkább a Slayert, így Bostaph lett a befutó.
Idézet
 
 
#21 énnemvoltamott 2019-06-12 16:12
Idézet - Peti123:
Azért a kurva anyjukat, mert egy ilyen szar dobossal folytatták. :) Aki a nyomába sem ér az előzőnek. Ha minőségi csere lett volna, egy szavam sem lenne.


Amikor Dette-vel nyomták Slayer-ék na az már áll. igen közel volt Lombardohoz.
Dette-t én eddig csak Anthrax-el láttam ott viszont nagyon über mód tolta, így el tudom képzelni hogy Slayer-ben is megtette ugyanezt anno.
Idézet
 
 
#20 Igor Igorovics 2019-06-12 16:10
Na, most aztán kaptak muníciót a Bostaph utálók! Egyszerűen arról van szó, hogy 55 évesen már nem tudja azt hozni, mint 30-32 évesen. Mint ahogy Benante sem tudja. De Jeremy Spencer is visszavonult, mert 46 évesen már ő se bírta ezt a fajta nagyon "tömény" dobolást. Chris Adlernek szintén izületi problémái vannak. Pete Sandovalnak is volt már hátoperációja. A mai metal dobosok már távolról sem azt nyomják, mint a 80-as években, mikor sokszor elég volt a kalapálás is. Nem kell félreérteni, nem azt mondom, hogy nem voltak jó metal dobosok akkor, de rengeteget változott a dobolás a műfajban az elmúlt 30 évben. Nem véletlen, hogy a Sepu is egy generációval fiatalabb dobost vett be. Hatalmas dobos Casagrande, de 50 évesen már ő se fogja tudni ugyanúgy eldobolni a Sepu témákat, mint most. A dobolás messze a fizikailag legfárasztóbb hangszer a rock/metal bandákban, s mint ahogy említettem, maga a játékstílus is jóval töményebb, intenzívebb lett, és ez bizony nem kedvez az 50 feletti dobosoknak.

Amúgy Bostaphet mindenki elismerte a szakmában, a szakírók és a zenészkollegák is, ha olyan szar lenne, mint ahogyan páran itt pedzegetik, nem játszott volna az Exodusban és a Testamentben sem.
Idézet
 
 
#19 Kondi István 2019-06-12 16:04
Tegnap a fél Big 4 koncertje a hallójáratok ellen elkövetett atomtámadás volt számomra. Anthraxékről annyit, hogy már negyedszer láttam őket, a legjobb koncertjük számomra a 2 évvel ezelőtti Barba Negrás buli volt, de nekem valahogy nem volt kedvem azon lamentálni, hogy tempóilag rendben vannak-e vagy sem, főleg miután egymás után eltolták a Now It's dark--ot, az In the end-et meg az A.I.R.-t. Nagyon örültem hogy végre Charlie-val láthattam őket. Sajnálom azokat akik szerint nem valók a Big Four-ba. Ami pedig a Slayer-t illeti, most láttam őket először és (minden bizonnyal utoljára), és az első mondatomat főleg rájuk értem. Talán az eddigi leghangosabb koncert volt amin valaha voltam :D Nem is tudtam sokáig tombolni, mert csak lestem mint hal a szatyorban :D Nagy fan eddig se voltam, ezután se leszek, viszont nálam simán bekerült ez a buli a Top 10-be, hatalmas élmény volt. Külön kiemelném még a pirotechnikát, iszonyat látványos volt, különösen a Hell Awaits alatt. Holt kattant headbangeléseit élmény volt nézni, King alapból vonzza a tekinteteket, nekem egyedül az Angel of Death végi kétlábdobos kiállásnál hiányzott Lombardo, de nagyon, azt rendesen elcsalta Bostaph, egyébként nem. Én anno a Raining Blood-dal ismertem meg őket, nekem akkor esett le hogy valószínűleg most hallom ezt a nótát élőben először és utoljára, el is érzékenyültem kicsit. Araya hosszas búcsúja, ahogy körbejárkált, körbenézett, majd kezében a magyar zászlóval, számomra mindent vitt. Szép búcsú volt. Köszönöm Slayer!!!
Idézet
 
 
#18 Gál József kutyája 2019-06-12 15:58
Idézet - Peti123:
Azért a kurva anyjukat, mert egy ilyen szar dobossal folytatták. :) Aki a nyomába sem ér az előzőnek. Ha minőségi csere lett volna, egy szavam sem lenne.


vs.

"Pedig az igazság az, hogy szégyen, hogy Lombardo nélkül akár egy koncertet is le mernek nyomni."

Találd már ki, mit akarsz. Ja, megvan. Toporzékolni.
Idézet
 
 
#17 Szifnya 2019-06-12 15:53
Nem vagyok egy érzelgős tipus,de közel az ötvenhez a koncet végén a könnyeimmel küszködtem ahogy ott állt némán.Tizenéves korom óta rajongok értük,sajnálom hogy befejezik.
Idézet
 
 
#16 Peti123 2019-06-12 15:28
Azért a kurva anyjukat, mert egy ilyen szar dobossal folytatták. :) Aki a nyomába sem ér az előzőnek. Ha minőségi csere lett volna, egy szavam sem lenne.
Idézet
 
 
#15 Marci 2019-06-12 15:26
Idézet - Peti123:
Én Bostaph miatt bojkottálom a Slayert 2013 óta. Vállalhatatlan a figura. A mostani koncertbeszámol ókban is mindenki mentegeti, mosdatja (nem az ő napja volt... hát persze). Pedig az igazság az, hogy szégyen, hogy Lombardo nélkül akár egy koncertet is le mernek nyomni.

Ugye tudod hogy tíz évet játszottak Lombardo visszatérése előtt Bostaphhal? Akkor is azt követelted hogy oszoljanak fel te észlény? XDXD Tényleg a kurva anyjukat hogy foytatni merték mert a dobos elment LOL
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.