Shock!

szeptember 16.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Def Leppard, Whitesnake / KISS, ZZ Top - Prága, 2019. június 17. / 19.

0626dl1A rockzene kihalóban lévő dinoszauruszainak igen tekintélyt parancsoló csordája vonult át Prágán június közepén. Ugyan a Def Leppardban még van pár lemez, a KISS azonban valóban utolsónak tűnő búcsúturnéját bonyolítja, nekik a fennállása ötvenedik évfordulóját ünneplő ZZ Top melegít, akiktől szintén nem várható már további évtizedes munkásság, és David Coverdale is vészesen közeledik a hetvenhez, így a Whitesnake hosszú távú jelenlétére sincs sok értelme komolyabb összegeket tenni. Mindez nyilván azt is jelenti, hogy ezek a turnék tényleg last call-jellegűek, azaz ha szívügyed a dallamos hard rock zene, jó eséllyel most láthatod/láthattad utoljára kedvenceidet.

A prágai négyesből az egyetlen nálunk is elcsíphető, a Flesh & Blood lemezt turnéztató Covi & Co., azaz a Whitesnake, akiknek teljesítménye nagyjából egyetlen tényező függvénye: hogy éppen milyen napot fog ki az öreg. Egy Reb Beachcsel, Joel Hoekstrával és Tommy Aldridge-dzsel felálló zenekar élőben csakis atom lehet, a kérdés így tehát ezúttal is az volt, hogy David mennyire tudja emészthetően tálalni a régi dalokat. Sajnos tény, hogy a magasak már közel sem mennek neki úgy, mint régen, de a védjegyének számító, mélyebb tartományokban előadott bársonyos témák még mindig meg tudnak dörrenni, ha elkapja a fonalat. Ráadásul az új lemez is meglepően izmosra sikeredetett, így minden adott volt ahhoz, hogy a hétfői, kvázi dupla headlineres buli első fellépőjeként igazán erős produkciót lássunk tőlük.

időpont:
2019. június 17. / június 19.
helyszín:
Prága
O2 Arena / Sinobo Stadium
Neked hogy tetszett?
( 11 Szavazat )

Már az első másodpercekben kiderült, hogy ebben nem is lesz hiba, ami ugyanis ma már hiányzik az öreg hangjából, azt karizmával, illetve a billentyűs Michele Luppi segítségével pótolja, a hangszeres szekció által adott körítés pedig igazi, jó értelemben vett arénaprodukciót eredményez, ami maximálisan idézi a hőskor hangulatát. A buli nagy részét a színpadi kifutó elején töltő Coverdale és a háttérben mániákusan doboló Aldridge már alapból is nagyon látványossá tették a koncertet, a többiek pedig, élükön a szerepét leheletnyivel talán túlripacskodó Hoekstra vezetésével szintén sok mindent pakoltak a bulihoz, maximális pontszámot elérve ezzel a rocksztárság-skálán.

0626ws3

A The Who My Generationjének intrója után kapásból a Bad Boys nyitotta a programot, amely döntő többségében az 1987-es lemez, illetve az idén harmincöt éves Slide It In legnagyobb slágereire épült, kiegészítve az új anyag Shut Up And Kiss Me-jével és Hey You (You Make Me Rock)-jával. A kötelező gitár-és dobszólók mellett csak a kihagyhatatlan Here I Go Again fért még a programba, a Whitesnake pedig kábé 70 perc után úgy vonult le a színpadról, hogy maximálisan felülmúlták minden előzetes várakozásomat.

Bár néhány dalukat kifejezetten szeretem, sosem voltam igazi Def Leppard-rajongó. Ez lehet az oka annak, hogy ugyan több mint húsz éve járok koncertekre itthon és külföldön egyaránt, Joe Elliotték eddig kimaradtak, illetve annak is, hogy meglehetősen nehezen sikerült rájuk hangolódnom. Már a Whitesnake programja alatt sem volt tökéletes a sound, a Def Leppard első pár nótája alatt azonban még tovább romlott a színvonal. A rettentő visszhangos doboz-hangzásnak köszönhetően a nyitó Rocket például szinte élvezhetetlennek bizonyult, hiszen pont a nóta savát-borsát adó kórusok és a lüktetés nem jött át. Kellett pár nóta, mire összeállt a hangzáskép, és onnantól lett számomra igazán élvezetes a buli. Nagyjából a negyedik Foolin' környékén már oké volt minden, és a fülem is eddigre állt rá igazán a Whitesnake intenzitásához képest elsőre kicsit lagymatagnak tűnő, de kétségtelenül vérprofi pop metalra.

0626dl2

A leopárdok teljesen biztosra mentek, hiszen a program szinte csakis a legnagyobb slágerekből, a leginkább rádióbarát dalokból állt: Animal, Armageddon It, Foolin', Man Enough, Love Bites és a többi. Ezek közé csak egy-két olyan rockosabb tétel fért be, mint a Let It Go, a Switch 625 vagy a Rock Of Ages. Ugyan a magam részéről nincs bajom a Leppard rágógumi-oldalával sem, hosszú távon számomra egyértelműen sok volt a pop, és kevés a rock. Ennek ellenére a buli legjobb pillanatait mégis az akusztikusan előadott Two Steps Behind adta, amely alatt valamennyien előre jöttek a kifutóra, és lerítt a zenekarról, hogy a hátuk mögött lévő évtizedek, tragédiák és milliónyi koncert ellenére a mai napig élvezik, amit csinálnak. Ráadásul ez a dal a kedvenc balladáim egyike, így annak ellenére is ez okozta számomra a legemlékezetesebb perceket, hogy a Love Bitesszal és a Bringin' On The Heartbreakkel azért eléggé leültették a bulit. A setlist tehát lehetett volna eggyel rockosabb is, másba azonban nem nagyon lehetett belekötni. A Def Leppard hangszeres szekciója tele van topzenészekkel, mindehhez pedig csak külön extra ízt ad Rick Allen egyedi stílusú, bal kezének hiányát négy pedállal kompenzáló dobolása. Ráadásul ahogy Covi apó, úgy Joe Elliott is kifejezetten jó formát mutatott, azaz ezen az estén alig akadt olyan fejhangú, falzett visítás, amit néha azért hallani lehet tőle élőben. Az instru Switch 625 után a koncertet totális slágerparádé zárta, hiszen először jött a Hysteria, majd a Pour Some Sugar On Me, ráadásként pedig a Rock Of Ages és a Photograph, csontra kitöltve ezzel a kétórás játékidőt.

0626dl3

Két nappal az O2 Arénában rendezett brit invázió után a tengerentúli különítmény már a Sinobo focistadionban, azaz szabadtéren vette be Prágát. Ez annyit jelentett, hogy igencsak iparkodni kellett annak, aki nem akart lemaradni a ZZ Topról, a texasiak ugyanis már hat körül a húrok közé csaptak. Kétségtelen tény, hogy a ZZ is régóta arénacsapat, főleg otthon, ettől még azonban zenéjük és habitusuk sokkal inkább való egy kisebb színpadra. Pláne ebben a korban, hiszen mindannyian idén töltötték/töltik a hetvenet... Mivel programjukat napsütésben, totális világosban kezdték, az a füstös hangulat sem jött át, ami egyébként dalaikat jellemzi. Ettől függetlenül azonban a témáik jók, a három figura meg persze imádnivaló, úgyhogy végül is működött a buli. A klipeken ezerszer látott együtt-mozgások, jellegzetes mozdulatok persze élőben is elmaradhatatlanok, és ugyanúgy elképzelhetetlen nélkülük egy koncertjük, ahogy a Gimme All Your Lovin', a Sharp Dressed Man, a Tush vagy a Cheap Sunglasses nélkül is.

0626zz3

Egyszer, 2009-ben már láttam őket Pesten, és érdekes módon az a koncert sokkal öregesebbnek maradt meg az emlékezetemben, mint amilyen ez az egy évtizeddel későbbi prágai buli volt. Akkor valahogy Billy Gibbons elég fáradtnak tűnt, most viszont néhány kiszólásból is leszűrhettük, hogy elemében van az öreg. A hangja is okés volt, egyedül a Legs magasabb témái nem mentek már neki. Gibbons mellett Dusty Hill (elképzelhető-e testhezállóbb név egy blueszenésznek?) is kifejezetten jól énekelt (a La Grange teljes egészében az ő dala, de egyébként is sokat vokálozik), ráadásul némi kis pocakosodást leszámítva tök jól néz ki ő is. A hétfői hangzás-problémákkal szemben a Sinobóban ugyan kissé halkan, de kapásból remekül szólt minden, így a közönség is könnyen ráhangolódott a szakállasok dalaira. A koncert zárása pedig nagyon erősre sikeredett, hiszen érkezett a La Grange, a Tush, majd második ráadásként Elvis Jailhouse Rockja, és természetesen a klipekből ismerős szőrgitárokat is bevetették.

0626zz2

A KISS azzal harangozta be sokadik, ám ezúttal valóban utolsónak tűnő búcsúturnéját, hogy az alkalomhoz illő monstre programmal és díszlettel készülnek az utolsó körre. Mindez tulajdonképpen igaz is, azzal a kis kiegészítéssel, hogy a körítés azért olyan nagyon sokban nem különbözött az általam legutóbb látott 2017-os, szintén elég grandiózus brnói koncertjükön tapasztalhatóktól. A show persze évtizedek óta felvonultat egy csomó olyan kötelező elemet, amik nélkül nem képzelhető el KISS-koncert: a tűzfújástól a vérhányáson keresztül a tűzijátékig volt persze most is minden, csak a korai kezdésnek köszönhetően döntően még világosban, ami bizony sokat visszavett ezek látványosságából. Érthető persze, hogy a város közepén lévő stadionban tízkor be kell fejezni a ramazurit, de tény, hogy ezekhez a látványelemekhez kell a sötétség, napvilágnál egyszerűen nem mutatnak igazán jól.

0626kiss2

Persze még így is marha jól nézett ki, ahogy a buli kezdetén a tagok leereszkedtek a magasból, meg az is, amikor Paul Stanley mindenféle biztosítás nélkül átdrótkötelezett a keverő fölött a kizárólag az ő részére kiépített mini-színpadra, a mindenféle lángnyelvek, illetve Tommy Thayer gitárszólója alatt kilőtt rakéták azonban nem érvényesültek igazán. Persze, aki először szembesült a KISS-élménnyel, annak így is tuti tátva maradt a szája, ahogy a programtól is, amely tényleg elejétől a végéig slágerparádé volt. A csapat hihetetlenül gazdag életműve hemzseg a közönségkedvenc koncertdaloktól, a búcsúturnén meg naná, hogy csakis ezekből válogatnak. Főleg, hogy Gene Simmons nem egyszer nyilatkozta: náluk hiába is várja bárki a kevésbé nyilvánvaló csemegéket, a KISS a tömegek szórakoztatásáról szól, ez pedig annyit tesz, hogy élőben is csak a legnagyobb slágereknek van esélye. Ennek megfelelően sok meglepetéssel nem is szolgált a szett, maximum a 100,000 Yearsre lehetne rásütni, hogy nem száz százalékig nyilvánvaló koncertdal. Szóval, ha láttad már Simmonsékat élőben, valószínűleg csukott szemmel is ráböknél a diszkográfiában, hogy mi hangzott el ezúttal is, de ezzel semmi baj nincs. A KISS profi szórakoztató gépezet, és képesek az egyes esetekben már elcsépelt, de azért valóban kiváló dalok mellé olyan vizuális körítést nyújtani, amely sokadszorra látva is komoly élvezetet jelent.

0626kiss4

A lényeg persze a zene, de ha őszinte akarok lenni, az I Was Made For Loving You dallamai önmagukban már kevesek lennének ahhoz, hogy ezredszer hallva őket ne induljak el sörért. Egyszerűen kell hozzájuk Stanley affektáló énekbeszéde, seggrázása, Gene gesztusai és az összes többi olyan összetevő, ami egybeforrt Starchild, Demon és a többiek karakterével. E kiegészítők miatt pedig az ember ezredszerre is boldogan énekli velük a nulla meglepetésfaktorral bíró koncertprogram dalainak sorait. Főleg, hogy az utóbbi időkben nyújtott, néha elég kínos teljesítményéhez képest Paul most egyértelműen túltett magán, ráadásul jó érzékkel a kockahas-sminkelést is megspórolta. Az általam az utóbbi években látott KISS-buliknak egyértelműen ő volt a gyenge pontja, de úgy tűnik, az utolsó körre nagyon összekalapálták. Sok mást nem is tudok elmondani a koncertről: a KISS a szokásos látványvilágot valamelyest még megfejelő színpadképpel és show-elemekkel, egy kötelező tételekből összeállított monstre programmal búcsúzott, amelyből ugyan voltak nagy hiányzók (Do You Love Me?, I Still Love You, Parasite satöbbi), de így is maximálisan kiszolgálták a közönséget.

Négy napot töltöttem Prágában, hogy megnézzek négy öreg motorost, és tulajdonképpen egyikükben sem csalódtam. Furcsa mód pont a legkevésbé népszerű Whitesnake vitte nálam a prímet, de tulajdonképpen bármelyik produkciót szívesen megnézném újra. Ha pedig a ZZ Top vagy a KISS részéről ez volt az utolsó találkozásunk, azt gondolom, méltóképp búcsúztattuk el egymást régi kedvenceimmel.

0626kiss3

Fotó: O2 Arena Praha / Live Nation CZ (Karel Šanda)

 

Hozzászólások 

 
#3 Trebron79 2019-06-26 18:50
A Livenation.cz által megosztott tervezett menetrend szerint 19:45-kor kezdődött volna a Whitesnake, 21:30-kor a Leppi. Gondoltam fasza 75 perc Snake, de kurvára nem kezdték el a kiírt időben, csak nyolckor, így csak 1 órás volt sajna, az okát nem értettem. A Def Lepi meg olyan szarul szólt az első kb. fél órában, hogy pfff....A ZZ Top szerintem faszán megdörrent, a Kiss már egy kicsit halkabb volt. Közte "átugrottunk" Berlinbe Lynyrd Skynyrd-re, na az mindent vitt hangzás és hangulat terén!
Idézet
 
 
#2 Levike 2019-06-26 12:02
Szerintem a Love Bites és a Bringin' on a legjobb számaik között vannak, nem vágom miért ültették le a bulit, de ízlések és pofonok.. :D
Idézet
 
 
#1 frontiers 2019-06-26 09:04
Én csak a Snake/Leppi-n voltam jelen, de ez valami eszement jó volt.
Megmondom őszintén, csak azért váltottam jegyet, mert 2in1 eset volt és külön-külön már lehet, hogy nem mozgatott volna meg egyik bada sem, főleg Mr. Coverdale "elmúlt8évét" látva/hallva.
És a Def Leppiék sem úgy "szónakmámintrég ". Kiváltképp, hogy 4 éve is pont itt láttam őket és akkor egy nagyon fáradt, nagyon kedvetlen és leginkább az egészet a háta közepére kivánó banda képe rajzolódott ki előttem. Az nem volt egy jó koncert na...

Na ehhez képest most leesett az állam, duplán. Bár Coverdale baromi keveset énekelt, viszont a hang, ami kijött a torkán, az rendben volt, az, hogy még ma is az egyik legjobb frontman... az ember szemébe néz, rávigyorog, kommunikál a közönséggel -rám vagy 4x kacsintott a koncert alatt, látva, hogy vágom a számokat- a zenészek meg hát' pofaleszakad mód játszottak, még ennyi év után is. A végére már szó szerint a hidegrázott, mert annyira el tudtam magam engedni.
És akkor a leppárdék meg már-már régi önmagukat hozták.
Az elmúlt évek koncertanyagait látva az az ember érzése, hogy Elliott a végletekig unja már ezt az egészet, na ehhez képest ezen az estény olyan energikusan nyomták, mint egyetlen koncertkiadvány on se! Végig bitang jó volt az ének, és a zene is.
Én ezt egy koncertszezon inditónak szántam, nem is vártam tőle sokat, de lehet, hogy az év koncerteseménye lett belőle.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.