165 nap. Pontosan ennyi nap telt el az utolsó koncert óta, amit láttam, ha nem sarkítanék, mert augusztus nyolcadikán megnéztem kedves barátaim bimbózó korszakban lévő zenekarának performanszát, de oda még fényképezőt sem vittem, tényleg a puszta szórakozás motivált azon az estén. Szóval maradjunk a százhatvanöt napnál, jól is hangzik, illetve borzasztóan rosszul, hiszen eltelt a tavasz meg a nyár majd egésze, és az év elején fejben csodálatosan felépített év porig rombolt törmelékeiben fulladoztam. Aztán végre eljött ez a nap, ami szórakozás, meg kicsit munka (illetve ez nekem inkább a levegő), meg barátok, régi ismerősök, és végre úgy érezhettük magunkat pár óráig, mintha világ normális lenne odakint. Egyrészt már ezért is köszönet illeti a zenekarokat, másrészt mégis csak szívet melengető eseményt láttunk.





























