Tizenhét országban, köztük Magyarországon is a DVD-eladási listák első helyén nyitott az AC/DC új koncertvideója, a Live At River Plate, amit Angus Youngék három Buenos Aires-i koncerten rögzítettek 2009 decemberében.



Nyilvánosságra hozta Send Me A Sign című új dalának stúdiós klipjét a Hammerfall, ami nemcsak azért érdekes, mert a svédek Infected című lemeze ezekben a napokban kerül a boltokba. A szerzemény annak idején eredetileg a Pokolgép Adj új erőt című 1991-es nagylemezén szerepelt Hol van a szó címmel, ezt dolgozta fel és értelmezte át Európa egyik vezető heavy metal bandája.
Akárcsak több klasszikus bandánál, a Trouble-nál is elérkezett az az idő, amikor a korábbi tagok összeállnak, hogy jól meglovagolják a közös örökséget: Eric Wagner ex-énekes, Ron Holzner ex-basszusgitáros és Jeff „Oly" Olson dobos klasszikus Trouble dalokat játszanak majd júniusban egy amerikai doom fesztiválon.
Június 17-én érkezik Európában a veterán amerikai AOR banda, a Night Ranger új nagylemeze, a Somewhere In California, a kiadó – természetesen – a Frontiers lesz, akiknél lassan tényleg a '80-as évek összes arénarock-nagyágyúja ott púposkodik. Jack Blades-ék minden szempontból a klasszikus stílust ígérik az anyagra, már a borító is szemet gyönyörködtetően old school.
Szeptemberben speciális lemezzel jelentkezik Dee Snider, a hamarosan Magyarországon is újra fellépő Twisted Sister énekese. A Razor & Tie Records által gondozott Dee Does Broadway több mint fele már összeállt és rögzítésre került, a frontemberre még négy további dal felvétele vár. Snider tavaly októberben csatlakozott a Rock Of Ages című Tony-díjra jelölt musical szereposztásához a Brooks Atkinson Színházban.
Úgy látszik, közel két évnyi lebegtetés és huzavona után mára véglegesen eldőlt: a közeljövőben biztosan nem lesz klasszikus Dokken újjáalakulás, vagyis George Lynch gitáros és Jeff Pilson basszusgitáros egyelőre nem tér vissza a jelenleg is a bandában zenélő Don Dokken énekeshez és Mick Brown doboshoz. Maga a tény az utóbbi hónapok üzengetése után annyira nem meglepő, a végső indok azonban igen.
Július 12-én érkezik a syracuse-i Earth Crisis hetedik albuma, a Neutralize The Threat, amely a környezettudatos hardcore/metalosok második munkája a 2008-as újjáalakulás óta. A producer Chriss „Zeuss" Harris volt (Hatebreed, Shadows Fall), a csapat pedig azt ígéri, az új dalokat erősen átszövi a klasszikus 1996-os Gomorrah's Season Ends album lüktetése.
Október 11-én jelenik meg a Charred Walls Of The Damned második nagylemeze a Metal Blade gondozásában. A Richard Christy dobos – Tim „Ripper” Owens énekes – Steve DiGiorgio basszusgitáros – Jason Suecof gitáros összeállítású szupergroup azt ígéri, hogy akinek bejött az első anyag, az garantáltan szeretni fogja az újat is.
Már itt van a kanyarban a Trivium új albuma, amit a floridai thrash/metalcore banda a stúdióguru Colin Richardsonnal készített el. Egy új-zélandi televíziónak adott interjúban a felvételek apropóján Matt Heafy énekes/gitáros és Corey Beaulieu gitáros (a képen Kirk Hammett társaságában) még a Metallicának és a Slayernek is adott néhány jótanácsot.
Mintegy 450 ezer dollárt, azaz több mint 80 millió forintot gyűjtött eddig rákkutatási célokra a The Ronnie James Dio Stand Up And Shout Cancer Fund nevű pénzalap, amelyet a május 16-án egy éve elhunyt legendás heavy metal énekes özvegye, Wendy Dio hozott létre. Még 2011-ben tető alá hoznak a egy hatalmas méretű hangszerárverést is a világhírű Christie's aukciósházzal közösen, amelynek bevételei szintén az alapítványt gazdagítják majd.
Eddig sem volt titok, hogy a Creed / Alter Bridge gitárosa és fő dalszerzője, Mark Tremonti elsősorban a súlyosabb rockvonalat favorizálja, az azonban még ennek fényében is meglepő lehet, hogy Mark hamarosan egy speed/thrash metal albummal is jelentkezik. A projekt végleges nevét még nem lehet tudni, de Tremonti társai viszonylag ismeretlen muzsikusok.
John Karkazis, ismertebb nevén Johnny K lesz a Megadeth új lemezének producere, aki korábban többek között a Disturbeddel, a Sevendusttal, a Machine Headdel és a Stainddel is dolgozott. Dave Mustaine-ék új anyaga őszre várható a Roadrunnernél, a felvételeket a tervek szerint már a nyár elején befejezik.
A két éve már újra együtt dolgozó, ám élőben az idei MetalFest nagyszínpadán visszatérő Stonehenge tagjai már nagyon várják a csillebérci fellépést. A koncert gerincét természetesen az idén 10 éves album, az Angelo Salutante dalai adják, ám semmiképpen nem szabad azt hinni, hogy langyos "nosztalgiabuli" várható. A zenekar ugyanis folyamatosan dolgozik új dalokon, amelyek közül pár már a MetalFesten is elhangzik.
Már James LaBrie énekes is felvette saját szólamait az új Dream Theater nagylemezre, amely az eredeti tervekkel ellentétben végül nem nyáron, csak szeptember-október tájékán jelenik majd meg a Roadrunnernél. A friss interjúk szerint a banda totálisan elkötelezett az új dobos, Mike Mangini mellett, aki teljes jogú tagnak számít.
Hamarosan szólóalbummal jelentkezik a Nile embertelen képességekkel megáldott dobosa, George Kollias. Az ütős élete legőrültebb metaldobolását ígéri az anyagra, amely szeptemberben jelenhet meg. Érdekesség, hogy a muzsikus a vendégszerepléseket leszámítva mindent teljesen egymagában vett fel a lemezre, beleértve ebbe az éneket is.
Május 11-én a New York államban található Westburyben megkezdte Forevermore turnéját a Whitesnake, akik július 13-án ismét Budapesten koncerteznek. Ugyan az amerikai és az európai turnéprogramok nem feltétlenül szoktak megegyezni, erősen sanszos, hogy Magyarországon is hasonló lesz a koncert gerince, mint odaát.
Olyan interjút adott a brazil Roadie Crew magazinnak az Atheist frontember Kelly Shaefer, ami garantáltan megosztja majd a durva zenék híveit. Kellyt a brutális muzsikák technikás ágáról kérdezték, és mint kiderült, az énekes korántsem rendelkezik azonos véleménnyel a Death vagy a Pestilence zenéjéről, mint a többség...