Shock!

április 05.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nightwish: nem próbálnak átmenni szerelem-guruba

Tuomas Holopainen billentyűs/főnök szerint az új Nightwish lemez, a december 2-án megjelenő Imaginaerum némileg napfényesebb lett, mint elődje, a Dark Passion Play. Az első single, a Storytime hivatalosan november 11-én lát napvilágot.

„Ez a lemez sokkal-sokkal pozitívabb, mint a Dark Passion Play volt", mondta Tuomas a Metalizednak adott interjújában. „Másrészről viszont nem kedvelem azt a szót, hogy pozitív. Számomra a lemez az élet és a létezés ünnepét jelenti, de ebben az ünneplésben benne van egy csomó sötétség, szenvedés és melankólia is. De az utolsó lemezzel összehasonlítva most jóval inkább látszik a fény az alagút végén. Ez az album is ugyanúgy a fantáziáról, a szépségről és a szerelemről szól, bár természetesen nem próbálok szerelem-guru vagy hasonló lenni..."

Holopainen szerint Anette Olzon énekesnő hangja is sokkal érettebben, organikusan illeszkedik most a zenéhez, mint a 2007-es anyagon. „Most már tudtam, mik az erősségei és a gyengeségei, és az utóbbiakat megpróbáltuk elkerülni. Két évet turnéztunk együtt, öt éve ismerjük egymást, vagyis sokkal nyugodtabb volt az egész munkafolyamat, amikor lejött a stúdióba énekelni. Ez legutóbb azért teljesen másképp zajlott. A legviccesebb egyébként az, hogy az összes énektéma 50-60 százalékát egy több mint egy évvel ezelőtti demóról mentettük át úgy Anette, mint Marco Hietala esetében. Nyáron vettük fel ezeket egy kis szobában. Annyit mondtam Anette-nek, hogy énekeljen úgy, ahogy akar. Három nap alatt felnyomta az egészet, mi pedig egyből megpadlóztunk az eredménytől: úristen, mi történik itt? Hat hónappal később kezdtünk el rendesen stúdiózni, fel is énekelt megint mindent, de hiába volt jó az eredmény, valamit mégis hiányoltam belőle. Így aztán a demót használtuk, és ugyanez állt Marco sávjaira is. Az első próbálkozás varázsáról volt itt szó, ráadásul amikor demót készítesz, nincs rajtad igazi nyomás, ellentétben egy lemezfelvétellel, amikor tudod, hogy a tőled telhető legjobb teljesítményt kell nyújtanod. Másrészt Anette-nek az egyik bordája is eltört, mielőtt megkezdtük a stúdiómunkát, és még nem gyógyult fel teljesen addigra..."

Az énekesnő egyébként gyermekvállalása miatt nem tudott olyan intenzíven belemászni a kreatív folyamatokba, mint ahogy azt előzetesen tervezték, de Tuomas szerint így is a lehető legtöbbet hozták ki a dalokból. „Azt hiszem, Anette a mélyebb tartományokban a legerősebb, ez egyértelműen hallatszik például a The Crow, The Owl And The Dove-ban. Az improvizációs készségei szintén kiválóak. A Storytime végén hallható rész például teljes egészében tőle jött, az a bizonyos whoa-whoa rész... Nagyon svédes, mint az ABBA, a Roxette vagy valami hasonló..."

Az Imaginaerum megjelenését követő turnén a Nightwish jövő tavasszal ismét Budapesten koncertezik, április 29-én a Papp László Budapest Sportarénában játszanak. A jegyek elővételben 8900, illetve 10.900 forintba kerülnek. További részletek a Concerto honlapján.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.