Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Újabb csajjal áll ki a színpadra a tíztonnás gorilla

Mint arról már beszámoltunk, jövő év elején az ausztráliai Soundwave fesztiválokra ismét összeáll a '90-es évek végének egyik sikeres nu metal bandája, a Los Angeles-i Coal Chamber. Dez Fafara énekes egy friss interjúban elmondta: további terveik egyelőre nincsenek, és az is kiderült, ki basszusgitározik majd a csapatban.

„Lassú fejlődés eredményeként jöttünk megint össze", mondta Dez az Alternative Music Hubnak. „Meegs és Mikey (Miguel Rascon gitáros és Mike Cox dobos) 2005 környékén bukkantak fel ismét. Lejöttek egy teltházas kaliforniai Devildriver bulira, ahol Meegs félrevonta a feleségemet, és bocsánatot kért tőle mindazért, ami miatt a családomnak el kellett költöznie egy egy hálószobás lakásba, és mindent elölről újrakezdeni. Nagyra értékeltem ezt a gesztust, mint ahogy azt is, hogy akkor már két-három éve megszabadultak a kemény drogoktól. Aztán 2009-ben Meegs el is játszotta velünk a Locót Pasadenában, majd odajött hozzám, megölelt, és azt mondta: a jövőben is szeretné ezt csinálni. Most, 2011-ben pedig már konkrét bulikról beszélünk. Mivel ma már nem drogoznak, száz százalékos teljesítményt tudnak nyújtani. Vissza akarjuk vinni a színpadra a tíztonnás gorillát!"

A Coal Chamberben annak idején először Rayna Foss, majd Nadja Paulen basszusgitározott, az újjáalakulásban azonban egyikük sem vesz részt. „Rayna már az elején sem jöhetett szóba. Vannak bizonyos személyes ügyei, amik aligha engedik majd vissza a zenéléshez... Nadjával voltak megbeszéléseink, de lelkesedésre volt szükségünk, így aztán kerestünk valakit, aki ugyanolyan érdeklődésű és lelkes, mint mi vagyunk." A megfejtés így egy újabb női muzsikus, Chela Rhea Harper lett.

Dez az interjúban elárulta: a Soundwave bulik nyomán máris egy sor turnéfelkérés érkezett be a bandához, és három-négy kiadó is bejelentkezett náluk egy új Coal Chamber lemezre. „Egyelőre csak jól akarjuk érezni magunkat, aztán ha hazajöttünk, akár beszélhetünk is ezekről az ajánlatokról. De három nappal a Soundwave koncertek után már amerikai turnén leszek a Devildriverrel, szóval mindkét bandát egymás mellett futtatni azért kemény lenne."

Meegs és Mikey jelenleg egyébként egy We Are The Riot nevű zenekarban nyomulnak főállásban.

 

Hozzászólások 

 
+4 #2 Draveczki-Ury Ádám 2011-10-18 10:39
A Coal Chamber újjáalakulása számunkra - és a vonatkozó anyagok olvasottsága alapján nemcsak számunkra - hír volt. Ez meg elég erősen kapcsolódik ahhoz. Senkinek sem kötelező elolvasnia azt, ami nem érdekli.
Idézet
 
 
-4 #1 Bogár 2011-10-18 10:26
Dez tud úgy fingani egyet, hogy ne legyen belőle hír az oldalon?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.