Shock!

február 06.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Harus: új zenekar Tarja Turunentől

Speciális új projektben érdekelt az egykori Nightwish énekesnő, Tarja Turunen. A Harus névre hallgató formáció novemberben adja ki debütáló kiadványát az earMusic gondozásában, egy daluk pedig már meg is hallgatható – igaz, a szerzemény nem új, hiszen annak idején már szerepelt Tarja karácsonyi albumán.

„Van egy régi finn tradíció, amelynek alapján az újszülöttet egészen a keresztelőig nem nevezik el", magyarázza Tarja a projekt létrejöttének körülményeit. „Akkor aztán bemutatják a családnak a választott nevével együtt. Néhány évvel ezelőtt, 2006-ban nekem is megszületett ez a projektem, de tartottuk magunkat ezekhez a hagyományokhoz: most érkezett el az idő a névadóhoz és ahhoz, hogy bemutassuk a bandát a közönségnek. Így jött létre a Harus."

A csapatban Tarja mellett Kalevi Kiviniemi orgonista, Marzi Nyman gitáros és Markku Krohn ütős állandó tagok, debütáló anyaguk novemberben jelenik meg. Az első dal, a You Would Have Loved This élő verziója az alábbiakban már meg is hallgatható – ez a szerzemény a Henkäys Ikuisuudesta című karácsonyi Tarja lemezről már ismerős lehet.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.