Hmm... Az Overgain óriási kedvencem a mai napig, mint első lemez nagyon ott van. Sőt, maguk előtt jártak pár lépéssel, szóval nehéz dolga volt a zenekarnak, hogy megfeleljen a régi rajongóknak és újakat is szerezzen. Nagy volt a nyomás, az biztos.

Igazi underground csemege, Magyarországon valószínűleg úgy kell majd nyomozni utána. Nekem is egy fanzine szerkesztő ismerős jóvoltából sikerült beszereznem az előző két Transport League albumot, ezt a harmadikat meg Wackenben kapartam ki magamnak. Most már tényleg csak egy Transport League buli hiányzik, legalább valahol a szomszédban!

Vannak zenekarok, melyek friss, eredeti hangvételükkel számtalan utánuk következő csapat stílusára gyakorolnak nagy hatást. Vannak aztán olyan zenekarok, melyek örömet lelnek abban, hogy más zenekarok munkásságát reprodukálják.

Nem szeretném húzni a sorokat, mivel lemezismertetőim során lassan besokallok az újdonsült heavy metal formációktól. Írom ezt azért, mert lassan több használhatatlan produktummal találkozom, mint értékessel. A dán Iron Fire-t kicsit ízlelgetnem kellett, aminek legbiztatóbb pontja a zenészek 19 éves átlagéletkora lett.

Az USM egy talány számomra. Csupán 3 ember alkotja (ének+basszusgitár, gitár, dob) és mégis úgy szól helyenként, mintha 4-5 tagot számlálnának. Az infólapon az áll, hogy mindhárman benne voltak az angliai Balance Of Powerben, aztán a szokásos bonyodalmak után találtak ismét egymásra és találták ki az USM-et.

Ultrasúlyos lengyel death metal, kompromisszumok nélkül, csak úszóknak. A Vader megemlítése már csak azért is kikerülhetetlen, mert itt van a kult-csapat két tagja, Mauser (gitár) és Doc (dob).

Itt a legújabb Trottel lemez, egy viszonylag új felállással, a felvételek óta Csabi (dob) távozott és visszatért helyette egy régi tag, Ákos. Elsütöm megint azt a már szinte unásig ismételt szlogenemet, hogy nincs két egyforma Trottel album, de ez jelen esetben fokozottan igaz.

A kicsit felemásra sikeredett első album után nem szórakoztak sokat a srácok, felrántottak egy húzós és igen színvonalasan megszólaló albumot. Röviden: a tömény, vastag hangzás szinte lerepítette a hajat a fejemről. Zeneileg is sikerült fejlődni, a fogósság, amit hiányoltam régebben, már ott figyel a dalokban, egy olyan húzós dallal nyitnak (ami a ...

Heavy/power metal Kanadából, a gitáros Glen Drover King Diamonddal muzsikál éppen, ezért az Eidolon zenei és szövegi részéért a tesója, Shawn Drover felel, pedig ő a dobolóember. A borító szerint a lemez felvételei '98 decembere és '99 decembere között zajlottak, nem tudom mi tartott ilyen sokáig, biztos nem a hangzás kiagyalása, mert az elég vékon...

De rég volt, hogy a Break megjelent. Mikor is? '98-ban. Azóta várták türelmesen az Enchant rajongók, a Rush finomságait idéző progresszív Enchantosságot, mert ezt nem lehet másképp jellemezni. Ha néhány szó állna csak rendelkezésemre, hogy körülírjam az albumot, könnyű dolgom lenne, csupán annyit írnék: finom zene, finoman megkomponált dalokkal.

Már a borítón lévő kígyónyelvű krokodilcsipeszek láttán szimpatikus lett a lemez, fogalmam sincs miért, de minden idegszálammal tudtam, hogy szeretni fogom. A Gardenian úgy hatott rám, mintha egy hörgős/dallamos/húzós svéd származású mamutcsorda tiport volna agyon, de mielőtt belezavarodom teljesen a zene által felsejlő nem éppen hagyományos víziói...

Nem új lemez, csupán újrakiadás. Öt számos EP - ha sejtéseim nem csalnak a csapat már nem létezik (cáfoljatok meg, ha mégis!), és hiába három éves az anyag, még mindig van rá kereslet, ezért dobta piacra újra a Relapse.

A név és a borító enyhén szólva nem sok jóval bíztat és a balsejtelmek igazolódni látszanak, amint az intro után felcsendül a Symphony X-nek egy speed metalosabb változata a War Of Troy nóta képében.