Hosszú vajúdás és keresgélés után lemezhez jutott a Snake Heart. Nagyon megérdemelték már ezt a lehetőséget, hiszen a rockzene dallamos vonalának művelésével kicsit mostohagyermeknek számítottak hazánkban. 14 hard rock dalt hoztak össze, magas színvonalon, érett felfogásban.
A Christian Epidemic egy szimpatikus zenekar. Szimpatikus, hogy a kezdetek óta kitartanak a saját zenéjük mellett, kockánként építgették fel maguknak a várat és szimpatikus a zenekar szövegi témaválasztása is - amivel sikerült is szépen beletenyerelniük valamibe ugye.
Kerry Kingék kiadták a licenszet, kedvenc szléjerista zenekarom, olyan rifforgiát ömlesztett a nyakamba, hogy még most is a pentagramom keresem. (Zárójelben megjegyzem, tagcseréken esett át a zenekar, a neveket képtelen vagyok azonosítani, a svédeknél szinte mindenki Jenssen meg Johansson, viszont hallhatóan új az énekes - aki szerintem karakterese...
Hmm... Az Overgain óriási kedvencem a mai napig, mint első lemez nagyon ott van. Sőt, maguk előtt jártak pár lépéssel, szóval nehéz dolga volt a zenekarnak, hogy megfeleljen a régi rajongóknak és újakat is szerezzen. Nagy volt a nyomás, az biztos.
Igazi underground csemege, Magyarországon valószínűleg úgy kell majd nyomozni utána. Nekem is egy fanzine szerkesztő ismerős jóvoltából sikerült beszereznem az előző két Transport League albumot, ezt a harmadikat meg Wackenben kapartam ki magamnak. Most már tényleg csak egy Transport League buli hiányzik, legalább valahol a szomszédban!
Vannak zenekarok, melyek friss, eredeti hangvételükkel számtalan utánuk következő csapat stílusára gyakorolnak nagy hatást. Vannak aztán olyan zenekarok, melyek örömet lelnek abban, hogy más zenekarok munkásságát reprodukálják.
Nem szeretném húzni a sorokat, mivel lemezismertetőim során lassan besokallok az újdonsült heavy metal formációktól. Írom ezt azért, mert lassan több használhatatlan produktummal találkozom, mint értékessel. A dán Iron Fire-t kicsit ízlelgetnem kellett, aminek legbiztatóbb pontja a zenészek 19 éves átlagéletkora lett.
Az USM egy talány számomra. Csupán 3 ember alkotja (ének+basszusgitár, gitár, dob) és mégis úgy szól helyenként, mintha 4-5 tagot számlálnának. Az infólapon az áll, hogy mindhárman benne voltak az angliai Balance Of Powerben, aztán a szokásos bonyodalmak után találtak ismét egymásra és találták ki az USM-et.
Ultrasúlyos lengyel death metal, kompromisszumok nélkül, csak úszóknak. A Vader megemlítése már csak azért is kikerülhetetlen, mert itt van a kult-csapat két tagja, Mauser (gitár) és Doc (dob).
Itt a legújabb Trottel lemez, egy viszonylag új felállással, a felvételek óta Csabi (dob) távozott és visszatért helyette egy régi tag, Ákos. Elsütöm megint azt a már szinte unásig ismételt szlogenemet, hogy nincs két egyforma Trottel album, de ez jelen esetben fokozottan igaz.
A kicsit felemásra sikeredett első album után nem szórakoztak sokat a srácok, felrántottak egy húzós és igen színvonalasan megszólaló albumot. Röviden: a tömény, vastag hangzás szinte lerepítette a hajat a fejemről. Zeneileg is sikerült fejlődni, a fogósság, amit hiányoltam régebben, már ott figyel a dalokban, egy olyan húzós dallal nyitnak (ami a ...
Heavy/power metal Kanadából, a gitáros Glen Drover King Diamonddal muzsikál éppen, ezért az Eidolon zenei és szövegi részéért a tesója, Shawn Drover felel, pedig ő a dobolóember. A borító szerint a lemez felvételei '98 decembere és '99 decembere között zajlottak, nem tudom mi tartott ilyen sokáig, biztos nem a hangzás kiagyalása, mert az elég vékon...
De rég volt, hogy a Break megjelent. Mikor is? '98-ban. Azóta várták türelmesen az Enchant rajongók, a Rush finomságait idéző progresszív Enchantosságot, mert ezt nem lehet másképp jellemezni. Ha néhány szó állna csak rendelkezésemre, hogy körülírjam az albumot, könnyű dolgom lenne, csupán annyit írnék: finom zene, finoman megkomponált dalokkal.
Már a borítón lévő kígyónyelvű krokodilcsipeszek láttán szimpatikus lett a lemez, fogalmam sincs miért, de minden idegszálammal tudtam, hogy szeretni fogom. A Gardenian úgy hatott rám, mintha egy hörgős/dallamos/húzós svéd származású mamutcsorda tiport volna agyon, de mielőtt belezavarodom teljesen a zene által felsejlő nem éppen hagyományos víziói...
Nem új lemez, csupán újrakiadás. Öt számos EP - ha sejtéseim nem csalnak a csapat már nem létezik (cáfoljatok meg, ha mégis!), és hiába három éves az anyag, még mindig van rá kereslet, ezért dobta piacra újra a Relapse.
A név és a borító enyhén szólva nem sok jóval bíztat és a balsejtelmek igazolódni látszanak, amint az intro után felcsendül a Symphony X-nek egy speed metalosabb változata a War Of Troy nóta képében.
Nyers, erős nyitás a floridai Goatwhore-tól. A Venom, Bathory, Celtic Frost nyomon alapuló muzsika, gyilkos dobtémákkal, durván húzó gitárokkal, idéz elő egy sötét, sátáni hangulatot.
A korai Deicide brazil utánérzése, annak minden újszerűsége és egyénisége nélkül, ráadásul a logót fakezűbb piktor barkácsolta, mint az Obscenityét, az ilyesmitől pedig már eleve nyűgös leszek.
Furcsa egy zene, az már biztos. A Microscopic View első szembetűnő jellegzetessége a hangzás, mely amint Bill Metoyer (Slayer) producer neve szóba kerül nem is lesz annyira meglepő. A háromtagú zenekar elég sokféle síkon keveri muzsikáját, szeretnek ingázni különféle stílusok között, ötvöznek itt mindent.
Eddigi legbrutkóbb megszólalású anyagát adta ki a budapesti modern doom/death banda. A Nadir előtt se volt bajom velük, s ezután se lesz, amíg így fejlődnek. Az angol szövegek a kezdetektől fogva igényesek és realisztikusak, most már tényleg itt az idő, hogy a külföldi arcok is észrevegyék a csapatot.
Az új magyar heavy metal generáció egyik kiugróan jeles képviselője a győri Obstruction. Magam sem hittem volna, hogy valamennyire is megfog ez a lemez, mivel a szövegek elolvasása után elég klisésnek éreztem a produkciót. Viszont rögtön az első szám után kellemesen csalódtam.
Második album, de minek? Már az első is tök fölösleges volt, hiába hozták a zenét olyan arcok, akik az anyabandájukban az élmezőnyben trónolnak. A Sinergy-ben középszerű heavy metal témákat játszanak, nulla izgalommal, ráadásul Kimberly Goss hangja sem javult egy kicsit sem, ugyanolyan fakó - legalábbis ehhez a zenéhez fakó - és unalmas, mint az el...
Nos, itt akár megismételhetném a Cydonia kritika teljes szövegét, lévén a tagok kivételével minden egyezik, azaz ugyanazt a fajta, egyszerű, hibátlan heavy opuszhalmazt kapjuk, mint a fenti csapatnál.
A Le Panic nyitja a 2-es Shock! válogatás cd-t, egy jófajta modern rock nótával, amiben a hipnotikus verzedallam és a latinos betét különösen tetszik. A Periféria szintivel támogatott dallamos rock/metalt nyom, a '80-as éveket idézőn - nem rossz, de lesz ez még sokkal jobb is.
Illusztris nevek a black scene-ből, megemlítem pl. Tjodalvot, aki a Dimmuban és az Old Man's Child-ban ütögette a bőröket, és Cyrust, aki a Satyricon turnégitárosa volt, a többieket pedig lessétek meg a honlapjukon, hosszú lenne felsorolni a norvég black zenészek előéletét.
Az erő - mindenesetre - velünk van... Szóval a lengyel illetőségű death metal négyes az a keleti régiónak, ami a nyugatiaknak a skandináv vonal. Először akkor jöjjön egy kis "vaderológia", aztán beszéljünk a 2000. év egy olyan lemezéről, amely Mányák "Neochrome" Péter szerint az év albuma (de mit is várhatnék egy olyan figurától, akinek a Nile az e...
Facebook
Twitter