Shock!

Jelen kritikáért lefogadom, hogy megint kapok a fejemre a nyájas olvasóktól, mint azért a bizonyos Gorgoroth irományért már bő két éve folyamatosan, de nincs mit tenni, a Mortician egész egyszerűen szar. A bődületesen mélyre hangolt gitárok a sima reszeléstől a sima reszelésig témáznak, azt is egy - maximum két hangon -, ráadásul egy idétlen mellékzsezsegés is folyamatosan szól mindezek mellett, minek kellett így megereszteni szerencsétlen húrokat.

Mindez nem arról árulkodik, hogy a hangszeresek a kvinttologatásnál tovább jutottak volna. A dobok programozottak és rosszul szólnak, a gyors témákat talán egy varrodában rögzítették, megspórolván a programozást. A gyomorszaggató hörgés Chris Barnes jobb pillanatait idézi, mondjuk elég idegesítő és idejétmúlt, mikor a hrrr-khrrrr-rzshkrrk ismételgetésén kívül semmi, de semmi másra nem képes Will Rahmer. Pedig vannak ám dalszövegek, olyanok, melyekben a blood, death, kill szavak jelentik a központi mondanivalót, e köré csoportosulnak a violent, pain, victim, skull és társai, ezek után nem titok, hogy átlag 50-es szókinccsel rendelkeznek hőseink. Így tán jobb is, hogy nem érteni semmit.

A cd-n szereplő 17 tételt néha megszakítják kitudjamilyen filmekből elcsent sikolyok, kínzások, lánccsörgések és más ijesztőnek szánt hanghatások, melyektől természetesen nem retten meg senki. Kár, hogy a világ úgy húsz évvel túlhaladt azon, hogy mindez sokkhatást váltson ki bárkiből is, ez maximum egy elnéző mosolyt vált ki a hallgatóból. Két feldolgozást biggyesztettek a saját szerzemények közé, egy Pungent Stench-et és egy Disastrous Murmurt. (Utóbbi joggal pályázhatna a világ legidétlenebb nevét viselő death metal zenekar megtisztelő címére.) Sikerült beleolvasztaniuk a masszába őket. Éljen.

Butuska zene, butuska mondanivalóval. Egyetlen értékelhető momentum Will Rahmer kigyúrt felsőteste. Azért kapnak ennyit.