A Titkos Szféra tökéletesen teljesítette küldetését: olyannyira sikerült titokban tartaniuk önmagukat, hogy sosem hallottam róluk, mielőtt kezembe került a munkájuk, holott odaadón búvom az illetékes médiákat! Ám ha ez az anyag továbbra is titokban maradna, az megbocsájthatatlan hiba volna!
Alice Cooper számomra Ozzy után a legmegbízhatóbb rocklegenda. Azt hiszem eme állításomat a Dragontown után is tartom, igaz, kezdeti lelkesedésem az új lemez iránt mára már alábbhagyott. Picit langyos és lapos.
Arcbamászó gyilkos riffek, akárcsak anno az Obituaryban, nem véletlen a hasonlóság, Trevor Peres death metal alapkő reszel a gitáron, a többi hangszeres és a hörgőember a Pyrexia nevű csapatot gazdagította korábban.
Bombasztikus hatású old school heavy metalt sokan és sokféleképpen játszanak manapság, ám az amerikai Jag Panzer egyedülálló jelenség ebben a stílusban. A kora 80-as években, a műfaj világméretű diadalának hajnalán már létezett a csapat és bár az ő pályájukban is jött egy földbeállós időszak, az elmúlt évtized közepére ismét felpörögtek.
Úgy tűnik, végleg megalomániába esik a Dream Theater. Hisz nem is olyan rég jelent meg a dupla koncertalbumuk, nyakunkon az új dupla stúdióalbum, közben pihenésképpen ez a tripla koncert... van mit emészteni.
Valahonnan ismerős a név? Akkor jó. A német Brainstorm egyszer már megfordult Budapesten, méghozzá három éve, az Iced Earth vendégeként, akkor még Henne Basséval (a mai Metalium-frontember) a mikrofonnál. Ez itt a negyedik Brainstorm album a sorban, és egyúttal a második, amelyen már Andy B. Franck énekes szerepel.
Németország déli részén éldegél a Bloodflowerz. Négy srác + egy fonott tincsekkel, piercingekkel és szegecses kutyanyakörvvel rendelkező lány alkotja a formációt. Az infólapon felsoroltatott három sor magasztos jelző (pl.: édes melankólia), valamint olyan képi elemekkel dobálóznak, miszerint jelen zeneanyag hallgatásakor szinte érezni az esőcseppek...
Furcsa egy szerzet ez a német társaság! Alapjában véve progresszív színezetű, dallamos muzsikát tolnak, amelynek összetétele egészen speciális. Kiindulópontnak nyugodtan vehetjük a jelenkori Savatage stílusát, soundját, ám ha úgy tartja Ferdy Doernbergék kedve, akkor a modern, elektronikus hangzásokkal kísérleteznek (Mephisto album), most meg akár ...
Az amerikai illetőségű, de egy magyar taggal is büszkélkedő - név szerint István Lendvay, gitár és vokál - Rise friss albuma a death metal keretein belül mozog, friss albumukat a Nephilim vette szárnyai alá. A nyitó, bő 7 perces dal - Resurrection - a szélvészgyors darálástól kezdve a megjegyezhető dallamos részekig mindent tartalmaz, István tipiku...
Az új anyag hangvétele meglehetősen eltér az eddigiektől, sokkal dallamosabb, fogyaszthatóbb lett, de azért igazi Replika lemez ez is, sőt... Jóval több hatás - mind zenei, mind szellemi - érvényesül itt, mint az eddigi anyagokon összesen és mégis... talán ez az eddigi legegységesebb munka, amit a zenekar letett az asztalra.
Ránézésre, meg a cím alapján valami újabb COF és Dimmu ösvényen lépkedő black metal zenekarnak tippeltem a Mandragora Screamet, aztán persze nem olyan. Mikor ismerkedni kezdtem az anyaggal, úrrá lett rajtam a tanácstalanság.
Most kezdek neki úgy ötödszörre a kritikának. Ez a zene úgy csúszik ki az ujjaim közül, mintha egy tó közepén szeretnék kézzel halat fogni. És nem azért, mert nem lehetne mit írni róla. Különös, megfoghatatlan a Madder Mortem világa, mikor már sikerült belekapaszkodnom egy vezérdallamba, a következő dalnál megint nem tudom hol vagyok.
A legendás Bathory visszatért, azaz Quorthon ismét megörvendezteti a rajongókat egy szokásosan szar dobozhangzású lemezzel. A nyitó Lake Of Fire az epikus időket idézi, már csak a tenger morajlása hiányzik. A második, egyben címadó tételnél még marad az előző hangulat, bár a vokál hangzása elég gyér, még a többihez képest is.
Hatalmas meglepetésként ért a svéd Evergrey harmadik albuma. Az első kettő lemezanyag más-más kiadónál jött ki, jómagam az elsőt ismerem, akkor azt a "kellemes hallgatnivaló, de még nem nélkülözhetetlen" kategóriába soroltam. Amolyan power/doom zenét tartalmazott. A másodikról halvány sejtelmem sincs, sőt, azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik e ...
Kicsit megkésve találkoztam a nagykanizsai (és környéki) Art Of Butchery második lemezével, de megérte a várakozást. A zenekar első lemeze még anno '99-ben jelent meg elég underground (értsd: saját kiadás) körülmények között, de ahogy nézem, a Nephilim kiadóval sem jártak sokkal jobban.
Ugye milyen barátságos cím? Nekem is rögtön megtetszett, hát még azután, hogy betettem a lejátszóba a '97-ben alakult, eredetileg svéd zenekar új korongját. Azért mondom, hogy eredetileg svéd, mert mostanra a két gitárt a finn Kuusisto testvérek kezelik, nem is akárhogyan.
Sátán, pokol, vér és halál! A szupersztárságig emelkedett Dimmu Borgir és Cradle Of Filth bűvkörén kívül itt az idei album egy vérbeli black csapattól az ismertebbek közül. A fentieknél kevésbé földöntúli az Ancient zenéje, leginkább sebességcentrikusan agresszív, és nem is céltalanul az.
Sokan elfordultak az utóbbi évek belassult, egyre szárnyalóbb, Pink Floydosabb Anathemájától. Sokan viszont pontosan ezért szerettek bele egyre jobban a zenéjükbe. Mert fájnak, éreznek, ég és pokol között cikáznak, már az új lemez első dalával kézen fognak és nem engednek egy másodpercre sem, mesélnek a magányról, az utolsó kétségbeesett kérdésről,...
Be kell vallanom, az izomcore keresztapjának munkássága jórészt feltérképezetlen terület számomra. Láttam persze néhány klipet, részleteket a spoken word estjeiből, sőt egy igen rossz minőségű Black Flag koncertvideót is, de valahogy egyik se kergetett az ájult imádatnak arra a fokára, ami egy Rollins-lemez megvásárlásához meggyőződésem szerint fel...
Jajj. Talpig bőrben, köpenyben, vastag csíkokkal kimázolt felsőtest és arc, akinek van még, annak lobogó haj is, és jönnek, csak jönnek, lábuk alatt disznó-, patkány-, keselyűfejű öltönyös figurák marionettbábuként mozgatják az embereket, hejj, a borítótervező kifogyhatatlan volt klisés ötletekből, bizony.
A borítón mozgásban lévő zenekart elnézve rögtön sejtettem, hogy agresszív-brutális-elsöprünk mindenkit típusú zene az, ami itt lészen. És igen. Kár, hogy az ordibálóember Phil Anselmo akar lenni, nagyon is, szépen levette Anselmo jellegzetességeit. Vagyis mind a két vokalista, merthogy rögtön kettő is van belőlük, köpködik rendesen a mondanivalót,...
A borítót nézve először azt hittem már megint a GWAR szabadított a gyanútlan hallgatókra valami rémületet, istentelenül ízléstelen jelmezkreációkba bújt a csapat, poroltókkal felszerelt bgitáros, fejszés dobos, Paul Gilbertet nyomtatott áramkörös bigyókkal bélelték körbe, a XXI. században minden lehetséges, legközelebb lehet, hogy maga Csubakka lob...
A nagy visszatérők egyike, a német Destruction - akiket sokan csak a német Slayerként aposztrofálnak -, tavaly az All Hell Breaks Loose-zal próbálták meg a lehetetlent, a rég eltűnt koronát visszahúzkodni a fejükre. Nem sikerült. Hőseink nem adták fel, idén The Antichrist címmel újabb thrash orgiát zúdítottak a nyakunkba.
Újabb stoner rock csapat, méghozzá Svédországból. A voodoo babákkal telepakolt - egyébként nem túl információdús - bookletből annyit meg lehet tudni, hogy négyen alkotják a csapatot, és a Shapes Of Afterlife című számban maga Mike Amott (Arch Enemy, Spiritual Beggars) szólózik egy jóízűt.
1993-ban alakult ez a dallamos death metalt játszó német ötösfogat, debütáló lemezük a Darklight, megjelenése 2000 júliusára datálható. Kezdetben olyan klasszikusok hatása alatt muzsikáltak, mint például a Tiamat, avagy a Crematory, de immáron ők is az aktuális trendeket követik a Dimmu, Gardenian stb. vonalon.
Azóta kedvelem a zenekart, mióta '98-ban a Slayer előtt nálunk jártak. Azonnal megfogtak furcsa zenéjükkel, szuggesztív előadásmódjukkal, az énekes érdekes hangja külön tetszett. Be is szereztem a debütáló albumukat, és nem csalódtam, a szívszaggató dallamoktól kezdve az extrém súlyosságig minden van rajta. Ezek után naná, hogy tűkön ülve vártam, m...
Facebook
Twitter