Ha emlékeztek, ennek a svéd bandának az első lemeze jött ki azzal a szörnyen nevetséges borítóval, amelyen egy Szőrmóksegg-forma ocsmány szerzet feszített valami tök idióta maskarában... Azért, hogy a zenéről is essék néhány szó, ez bizony Kai Hansen és Yngwie Malmsteen stílusának vegytiszta ötvözete - amit egyetlen szóval ma úgy nevezünk, Stratovarius!
Hát igen, 4-5 éve mindenki ugyanehhez a két mesterhez hasonlítgatta Timo Tolkkiék muzsikáját, ma pedig ők az új követendő példaképek! Általában véve ami ezen az albumon jó, azt mind eljátszották már a Zonata előtt mások. Hiába vannak igazán tetszetős énekdallamok, szólók stb. (már amennyit a nagy gyorsulás közepette ki lehet hámozni a számokból), ha ennyire panel az egész és így inkább csak olyan stílusgyakorlat-értéke van a dolognak. Ezért tökéletesen meg is lehet érteni azt az álláspontot, mely szerint itt vannak nekünk az eredeti bandák, minek a Szaharába még több homok?..
Hogy aztán lehet-e vagy egyáltalán kell-e igazságot tenni ebben a kérdésben, nem tudom. Tényleg, jó nekünk egy sokadik minőségi kópiazenekar? Ez most nem lekicsinylő megjegyzés akar lenni, de az egyéniség ilyen fokú hiánya már több mint feltűnő... Vagy indokolja valami, hogy éppen a Zonatát válassza az ember az ezer hasonló közül, ahogy a finn Sonata Arctica győzött meg minket tavaly?
Maga a Zonata mindenesetre nem ad nekem határozott választ. Ez a banda nem a metal zene gyalázatos szégyenfoltja (hogyisne, ezért a "kitüntető" címért nálam meg kell dolgozni, lásd az olasz Beholder esetét!), de nem is azok a született forradalmárok, az egyszer biztos! Adok nektek egy nem túl sokatmondó, de jóindulatú hetest, fiúk, és nem ismerjük egymást...
