Három hazai arc (gitár, basszus, dob), no meg egy külhoni énekes úriember (a neve se legyen titok: Todd Williams) remek torokkal a kézipoggyászban. A csapatból én mindössze Zsidel "dob" Miklóst ismerem (barátomnak is mondom immár 7-8 éve, de nyugodjatok meg; tárgyilagos leszek), többek között a Résből, a Trottelből és a Csigafröccsből.

"Tessék, hogy örüljél, true metal, írhatsz róla valami jó megalázó kritikát", főszerkesztőnőnk ezzel a felkiáltással adja át nekem a CD-t. Persze, mert én ugye ilyen vagyok, kiszámítható, mint Pavlov kutyája, elég hozzá két véres csatabárd a borítón, és beindul a fikagép, hát nem, Szilvi, arra várhatsz, mondom magamban, objektív leszek, a BBC hozzá...

Az Evensong már második alkalommal követi el azt, ami a legtöbb nyálas, szemét popkreációnak csak álom marad. Ismét külföldről startolt legújabb nagylemezük! Az Of Man's First... ismeretének tükrében úgy tűnik az előző Path Of The Angels csak egy pici kis ízelítő volt az Evensong teljesítményéből.

Az olasz zenekart kb. 3. számunk környékén mutattam be, Nocturnal című lemezük kapcsán, melyet Corpses anyagukkal együtt ezúttal kazettán juttatott el hozzám magyar képviselőjük, Kaposvári Laci a Backwoodstól. A Corpses összefoglalja a csapat demós korszakát, míg a Nocturnal már az első lemezüket tartalmazza.

Csató szerint ez a lemez fordulópont a zenekar életében, nos, remélem, hogy ez tényleg így van, így lesz, az én olvasatomban mindenesetre ez a legjobb, legkiérleltebb Replika anyag, bár a hangzással van némi gondom, kerültek ki már Töfi (Denevér) keze alól "dörgősebb", arányosabb keverések is.

Most mindenki azt hiszi, egy igazi csöpögős ajnározós kritikát írok, hogy az új Replika az isten, egész életemben erre vártam, merthogy Shock! Records és valami kis közünk van hozzá, hát egy frászt, erre várhattok ítéletnapig. Ezt másra hagyom.

Rocknak nem rock, progresszívnek sem feltétlenül progresszív, de mindegy, a zene az zene... Ahogy nézem, nem is éppen kezdők játsszák ezt a klasszikus hatású, billentyűs hangszerekre és akusztikus gitárokra épülő muzsikát: angolok, az 1970-es évek óta léteznek.

A 98-ban megjelent Ill-Natured Spiritual Invasion számomra egy új kedvencet avatott, az Old Man's fogós black metalja sokat hallgatott vendég volt nálam. A csapat egy személyes zenei agytrösztje, Galder a felelős a zenéért most is, a legtöbb esetben azért nem a legsikeresebb az ilyen tartós egyeduralom.

Egy időben Miskolc és környéke volt a rock melegágya. Az ózdi illetőségű Remorse is "ahhoz" a hullámhoz tartozik, tíz éve is lehet immár, hogy jelen vannak a színtéren, gyökereik érezhetően erősen kapaszkodnak az akkori metal-ikonok (pl. Metallica) által lerakott alapokba.

Óriási meglepetésként ért a The Quiet Room idei lemeze. Az előző (és egyben bemutatkozó) korongjuk sem okozott csalódást, noha azt akkor a "futottak még" kategóriába helyeztem el. A Reconcieve énekesváltást (+ még két új tagot), de leginkább zenei megújulást hozott.

Szigetvári illetőségű kvartett, gitár, basszus, pozan, dob felállásban, ének csak effektjelleggel van a lemezen. Én már előző anyagukon megpadlóztam, alig-alig kitaposott úton járnak, furcsa, komplex, agyas zenéjükkel, talán a Másfélhez tudnám hasonlítani őket itthon, de ennek a hasonlítgatásnak nem sok értelme van, mert végül is teljesen mások, mi...

Sokkal rockosabb. A hírek erről szóltak, ilyen lesz. Persze, a How To Measure-nél (ami, akár hiszitek akár nem, nálam máig 10 pontos, és imádom minden elszállós, lebegős, űrös pillanatát) minden bizonnyal rockosabb, több a gitár, viszont ne várjátok, hogy metalos lesz, mint az az előttiek, mert nem.

Elég kiszámítható darab lett a Gyújtópontban, erre is számítottam. Viszont aláírom, a Fémzenével "szemben" ezúttal színesebbnek, tűnnek a dalok, számos jó zenei témával és dallamos egyből dúdolható refrénnel. Összességében a bevált recept megmaradt, a zenészek a legtöbb esetben "tudták, mitől döglik a légy", milyen elemeket kell felsorakoztatni ahh...