Devin Townsend, a zseni, az örökké pörgő, egyszerre ezer dologgal foglalkozó multimanus. Momentán most meg fizikus is pluszban. Szólóban, önfejűen, de leginkább zajosan vágtat, nem nézi mit tapos el, pedig a dobhártyámat biztosan tönkreteszi, ha felcsavarom a hangerőt. Őrült és öntörvényű, zaklatott és ordibálós.
Olykor elcsodálkozom, hogyan tud egy zenész vagy zenekar megújulni, újjászületni. A mai zenék világában még szembetűnőbb dolog, ha valaki egészen mással rukkol elő, mint amit megszoktunk tőle, ha ugyanannyi ideje van már az élvonalban, hogy egyáltalán lehetőségünk van megismerni és "megszokni" azt, amit csinál.
Megmondom őszintén, csak a pesti koncert után nyílt alkalmam kellően megismerni az újra Bruce Dickinsonnal és Adrian Smith-szel dolgozó Maiden idei alkotását. Most kb. ugyanott tartok, mint a buli után: vegyesek az érzelmeim. Ha röviden akarom összefoglalni a dolgot, a csapatnak nem sikerült maradéktalanul kiaknáznia a jelenlegi felállásban rejlő p...
Őszintén megmondom, az In Flames ezzel a lemezzel nőtt igazán a szívemhez, nemtommér, de úgy látszik a Clayman zsenálisan kevert húzós, súlyos, dallamos popularitása kellett ahhoz, hogy ne tudjam megunni őket, és érezzem az adrenalint áramlani szerteszét.
Vegyél négy csúnya, nagy darab telefirkált embert, add nekik a Stuck Mojo nevet, hagyd, hogy az ötödik lemezüket jgy csinálják meg: harapós riffek, agresszív üvöltésből átváltó fülbemászó dallamok, meg néha egy kevés rappelés, samplerek módjával, érzéssel, túlkapás nélkül, hogy érezzük: ez metal még a javából. A dobos is figyelemre méltó. Ha egy sz...
Utálom a koncertlemezeket, a Voivod Livest se vettem meg, akik ismernek, tudják, mit jelent ez, a hátamra a Killing Technology borítója van tetoválva LP-méretben, a szívem fölé Away-jel vésettem autogramot egy külön erre a célra készült titánium szikével, és mégse.
Feltámadás. Nos, pontosan ilyen címet szoktak adni huszonharmadik visszatérő lemezüknek egykoron jelentős, magukat ma is annak képzelő metalhősök, a Venom pedig mindent megtesz, hogy megfeleljen a tradícióknak.
Az első benyomás döntő fontosságú, nálam legalábbis - kis túlzással élve - már a borítónál eldől, hogy szeretni fogok-e egy lemezt. Meg kell hagyni, a Dispatched jól indít, a Motherwar meghámozott, kockára vágott, megfőzött, és megevett egy pillantás alatt.
Erről a négy éve alakult holland dallamos death/black zenekarról írtam már nem is oly rég, előző maxijuk kapcsán, akkor (is) jókat. Azóta változott valamennyit a zene, a death persze maradt, illetve az is, hogy a klasszikus Metallica-ízt még mindig hallhatjuk helyenként. Olyan mintha a "fekete album" világát skandináv death metallal vegyítenénk.
Kicsit úgy érzem, mintha visszaröpültem volna az időben. A borító, az egész körítés a 80-as éveket próbálja meg előadni - némileg ironikusan szemlélem. Mindegy. Kalapács Józsi tiszteletet érdemel a műfaj iránti kitartásáért (hosszú haj plusz pont), és bíztam benne, hogy a körülötte lévő csendnek csak a megfelelő pillanatra várás az oka.
Nehéz helyzetben van az olasz Drakkar, mivel félúton elhúzott mellettük jó néhány olyan metal csapat, akiket mára már nagybetűvel jegyeznek a rocksajtóban. Labyrinth, Eldritch, Rhapsody, Domine, stb., mind-mind mérföldekkel utasította maga mögé a Drakkar típusú gyors, szintiben tocsogó power metalt.
Az előzetes CD-t pillanatok alatt lyukasra hallgattam. Annyit el kell árulnom, hogy mikor először volt alkalmam belefülelni az anyagba, halálra cikiztem magamban őket, hogy tiszta Coal Chamber, meg Deftones + ilyenek. Aztán ahogy hozzám került a Racket, és volt időm alaposabban megismerni, úgy vált nélkülözhetetlen társammá.
Ennek az ún. progresszív rock/metal zenékre szakosodott német kiadónak a bandái közül őszintén szólva még nem hallottam rosszat. Jó minőségű, de nem annyira kimagasló zenéket esetleg. A soklemezes svéd Virágkirályokat (Csak nem hippik?! He-he!) én ide sorolom.
'99-ben jelent meg utoljára sorlemez a dallamos death egyik legjobb képviselőjétől, tavaly csak egy demókat, koncertfelvételeket és egyéb érdekességeket tartalmazó korong került a piacra.
A kortárs black metal zenekarok közül kétségkívül a Mayhem rendelkezik a leghibátlanabb pedigrével. Más bandáknál is találunk például templomfelgyújtás, gyilkosság, úttesten való szabálytalan átkelés miatti változó időtartamú börtönbüntetéseket, ilyesmi azonban előfordul a legjobb a családokban is.
A hazai Nebron CD-jét is megjelentető amerikai Dark Horizon Records dobott meg ezzel a split CD-vel.
Egyszerre régi és új lemez, a Replika fanok (és most már idesorolom magamat is) nagy örömére. Kilenc szám a két legjobb demóról (Testek, Hanyatlás) 1995-ből, a Replika első, igencsak izmos felállásától (Csató P., Fazekas K., Kiss Á.) állat durván újrakeverve, valamint bemutatkozik az új csapat (a Neochrome-ból átigazolt Szabó Gergő - dob, ill. Fala...
Azt hittem, bekrepált a Winamp, mikor 26 tracket jelzett ki a cd-ről. Pedig nem, csupán vicces fiúk alkotják az Amortist, mert jól elrejtettek a végére egy zongorás tracket 4mp-es szünetekkel. Eredeti egy ötlet... A logót meg három kollégámmal bogoztattam ki, hát igen, hátha valaki Amorphisnak olvassa véletlenül és lecsap a cd-re.
Kíváncsi lennék a Fredman Stúdió belsejére, pláne ha egy ilyen Fleshcrawl szintű csapat terrorizálja a hangmérnököt. Fel nem tudom fogni, hogy lehet ilyen zenét előállítani, vajon Magyarországon mit tudnának kezdeni ezzel a brutális fogattal.
"Felőlem akár technót is játszhat rajta, akkor is csak jó lehet. Akarom, akarom, akarom!!!" Ezt az elhamarkodott kijelentést pár hónapja tettem, mikor híre jött, hogy Bill Steer, a Carcass egykori alapítója, gitárosa és fő zeneszerzője hosszú évek után újra aktív, sőt, lemezt jelentetett meg.
Első körben nem tudtam hova tenni ezt a nevet. Majd miután wice kolléga felvilágosított, hogy ez bizony az ex-Celtic Frost Tom Warrior új zenekara, bizton számítottam valami durvulatra, úgy vissza a gyökerekhez. Ennek utána kell nézni, ez BIZTOSAN, Tom Warrior csapata?! Mert ha kerékbe törnének se jutott volna eszembe erről az elektronikus puttyogá...
Alan Tecchio hangja élesebb, mint valaha. Már a nyitó tételnél, a Ground Zero N.Y.C.-nél belehasít a levegőbe, ami végigkísér az albumon. A dalok húznak, mint egy állat, lassan, kétlábgépes témákkal, őskemény riffekkel szakítanak szét. A Downside az új Armored Saint anyagával vetekszik, amit jó lenne, ha egy közös turnén is bebizonyítanának ezek a ...
Amit a dallamos metal muzsikáról 2000-ben tudni kell, az mind hallható a Pink Cream 69 idei albumán! Jó, ez így túlzásnak tűnhet, de tény, hogy ez a németországi székhelyű, "ezernyelvű" (hiszen Alfred Koffler gitáros az egyedüli született német a csapatban, Dennis Ward bőgős amerikai, Kosta Zafirou dobos görög származású, David Readman énekes pedig...
A megjelenés előtt hónapokkal olyan hírek jöttek-mentek az Interneten, hogy Panteráék visszanyúltak a metal gyökereihez, amit az új albumon jól be is mutatnak. Nagyon reméltem, hogy ez nem azt jelenti miszerint heavy metal riffekre gallopozhatunk Anselmo áriázása mellett. Mondjuk odaát annyira nem dívik az Európát elárasztó true metal dömping, de a...
Ugye, hogy ez a név nem mond túl sokat? És ha azt mondom Cynic? De kezdjük az elején! Jelen zenekart Santiago Dobles gitáros alapította, és szerencsésen maga köré gyűjtötte Sean Reinert (Cynic, Death és Gordian Knot) dobosistent, Sean Malone (Cynic, Gordian Knot) basszusgitárosistent, Charlie Ekhendal gitárost és Danishta Rivero mezzo-szoprán éneke...
A Vol.1. még a Vida Musicnál jelent meg úgy 1996 tájékán. Ezt az anyagot lehet ma újra beszerezni cd-n is, 3 bónusz nótával immár a Hammer Music jóvoltából. Nekem, megmondom őszintén, még mindig ez a Mood anyag áll közelebb a szívemhez, dallamos, súlyos, nyers zenéje alatt szinte futkos a libabőr a hátamon.
Nagyon erős gótikus metal élet bontakozott ki hazánkban, melynek képviselői fej-fej mellett küzdenek a fennmaradásért. A 8 tagú Art Of Dethronement Szolnokon a Denevér Stúdióban rögzítette 8 számos félórás anyagát, ami úgy tűnik, hatalmas mérföldkő lehet pályájukban.
Facebook
Twitter