Őszintén szólva nemigen hozott lázba, amikor jó két éve megjelent az első Space Odyssey lemez és az volt hozzá a reklámszöveg, hogy "az az album, amit Malmsteennek és Dio-nak már rég el kellett volna készítenie". Azt lehetett tudni, hogy amolyan szimfonikus prog-powert nyom a banda, és hogy az egész projekt Richard Andersson billentyűs agyszüleménye.
Talán nem szép dolog ilyesmit bevallani, de eléggé felszaladt a szemöldököm, amikor megtudtam, hogy egy román frontember vezette német bandával állok szemben. A klisés név és a borzalmas borító szintén nem erősítik a bizalmat a Powerwolf legénységének irányában, mint az sem, hogy a zenekarban két Greywolf művésznevű arc is muzsikál - az ilyesmi már...
Elég sokáig ismerkedtem, emésztettem az új Strapping Young Lad lemezt, nem adta meg könnyen magát, pedig egy ideje eléggé rááll a fülem a Devin Townsend-féle őrületekre. Az is igaz, hogy az előző album, a SYL olyannyira az überzseniális kategória nálam, hogy kicsit már szkeptikusan álltam hozzá, miszerint azt korongot úgysem tudja felülmúlni a kana...
Hmmm, egy 2001-ben indult csapat, aki hard rockot játszik... vajon van ma ennek közönsége? Egészen biztos, hiszen aki nosztalgiázni szeretne, vagy csak éppen jó hard rock zenére éhes, annak biztosan bejön ez az album. Ez a banda negyedik albuma egyébként, vágjunk is bele.
Észtországból származik a Recycle Bin, akik enyhén szólva megleptek lemezükkel. Egyrészt maga az igényes digipackos csomagolás bizalomgerjesztő, másrészt a zene sem épp egyszerű fajta. 1999-ben alakultak, akkor még feldolgozásokat játszottak, aztán mikor a basszusgitárosuk is hozzájuk csapódott, saját dalokat is kezdtek írogatni.
Húúú, ez a borító büntet a javából. Először azt hittem, valami amorf répa került oda, de jobban megnéztem és láttam, hogy egy csirkeláb, amibe beleillesztettek egy szemet. Juj. A csapat állítólag okkult, atmoszférikus, baljóslatú metalt játszik. Háát.
Pogány black metalt játszik a Loits, ráadásul Észtországból származnak. Előre leszögezem, hogy most nem fogok poénkodni és a cinikus hozzáfűzéseimet is mellőzöm (legalábbis igyekszem). Naszóval. Szögezzük le előre - ahogy a csapat is leszögezi mellékelt biográfiájában -, hogy nem a nácizmust képviselik, sőt, inkább azt igyekeznek megértetni a hallg...
Igazán nem panaszkodhatnak mostanában a patinás, klasszikus hard rock honi rajongói. Nem elég, hogy szinte minden nagy banda turnéja eljut hozzánk, még jobbnál jobb cover bandek is kényeztetik a klubokba betérő nagyérdeműt.
Talán nem túlzás állítani: ezt az albumot várja körömrágva, vekkerét lesve az a nemzedék, amelynek a hetvenes-nyolcvanas években már köze volt a metalhoz és azóta is élete szerves részének tekinti az akkoriban magába szívott értékeket. De szintúgy várják a fiatalabb fémarcok, akik tudatában vannak annak, hogy modernkori kedvenceik annak idején kikt...
Itt egy újabb metalcore banda az Egyesült Államokból, ezúttal Floridából, Fort Lauderdale-ből, akik ránézésre a műfaj minden egyes kliséjét felsorakoztatják. Öt jellegtelen fazonú, vékony, rövid hajú arc kisméretű pólókban - természetesen szemüveges is van közöttük -, a zenekarnév hülye, a logo meg erősen a Shadows Fall-éra hajaz, de a Metal Blade ...
Kamaszkoromban sokat ökörködtünk, hogy ki melyik menő rockzenész szeretne lenni. Aztán mivel mindenki Bon Jovit, Slasht vagy Hetfieldet mondta, én próbáltam valami kevésbé ismert, de totál extrém-őrült arcot kitalálni magamnak és jót rötyögtem, mikor senki sem tudta, hogy ki pl. Tim Skold meg Kory Clarke. Aztán 93-ban megláttam egy Vai klipet és rá...
Derek, Derek! Egyből szólólemezeket kellett volna csinálnod ahelyett, hogy beléptél a Dream Theaterbe! Mert onnan bizony kilógtál, ismerd el. Sőt, sokan még a slágeresedést is neked tulajdonítják a Falling... lemez idején. De azóta a szólólemezeiddel bizonyítottál, nem is kicsit!
Nem meglepő módon egy metalcore lemezről írok épp. Ordítós-éneklős, dallamos gitározós. Bostoniak, saját bevallásuk szerint egy adag Slayerből, egy rész Hatebreedből és egy adag őszinteségből állnak. Hát nemtom. Egyszer volt olyan ordítozás, amilyen Araya bácsi szokott volt megejteni, meg riffileg is érezni a nagy duó hatását, de hát azért...
Az új Crowbar megint egy olyan hihetetlenül aljas, tonnasúlyú riffszörnyeteggel indul, hogy az ember még hosszú-hosszú évek rockrajongása után is hajlamos rajta eltátani a száját. A New Dawn gitártémája tipikusan olyan, amilyet csak Kirk Windstein képes előcsalogatni a hangszerből: már amikor megszólal, egyből sokkolja az embert, de ezt még az utol...
Egészen friss, újdonsült társulat a Scar Symmetry, melynek tagjai a tavalyi év folyamán kezdtek közösen bazseválni, jelen alkotásuk pedig a bemutatkozó album. Az öt srác szándéka az volt, hogy alapvetően death alapokra rámoljanak többé-kevésbé dallamos harmóniákat.
Nem tehetek róla, akkor is az After Cryingra hajaz az Octane legelső tétele. Szimfonikusabb mint a Szpokksz valaha is volt, valahogy jobban közelít ahhoz a szimfo-prog meghatározáshoz, melyet a fent említett zenekarra szoktak használni. Most jön a megkövezés. Peeersze, minden szent keze maga felé hajlik. Hát, szent épp nem vagyok, de nem túl kényel...
Tehachapiból származik a zenekar, ami nevével ellentétben nem Dél-Amerikában van, hanem Kaliforniában és a zenekarban öt tinédzser zenél. Nem, nem táncoló fiúcsapatról van szó, hanem hc zenekarról, a keményebb fajtából, tehát a Sick Of It All, Cro-Mags ösvényen próbálnak helyezkedni.
Az a tapasztalatom, hogy az Overkill azon csapatok közé tartozik, melyeknek nincs olyan mindenki által alfa-omegaként elfogadott albumuk, mint például a Megadeth-nek a Rust In Peace vagy a Queensryche-nak az Operation: Mindcrime volt, sokkal változatosabbak az álláspontok a táboron belül.
A Born From Pain nem ma kezdte, hanem '97-ben, bár még más néven, hc zenekarként. Alapvetően ez meg is maradt, inkább a gitárok súlyossága miatt lehet a metalcore-t ráfogni a zenéjükre, de attitűdben, összhatásban azért ez inkább hc, a New York-i fajtából, sok csordavokállal. Mondjuk furcsa módon hollandok, onnan meg hasonló csapatot nem nagyon ism...
Tulajdonképpen avégett, hogy Jorn Lande énekelte fel a Beyond Twilight első lemezét, és ez pont 2001 vége felé jelent meg, amikor a norvég hangszálisten éppen kezdett igazán ismertté válni, valamint abból a tényből kifolyólag, hogy Finn Zierler billentyűs személyében egyszemélyes vezetése van a bandának, eléggé adta magát az a megállapítás, hogy a ...
A Masterplan lemeze az elmúlt időszak legjobb metalverzéjével nyit, semmi cécó, csak monumentális énektémák és monumentális gitárkiállások, aztán még kicsit kételkednénk a színvonal fenntarthatóságában, de már jön és lever az egekbe szárnyaló szóló. A vége felé van azért egy butácska szintiátkötés és szinte már mosolygok is, végre találtam a Crimso...
Adott Németország egyik legjobb metal dobosa, aki a germán ütősök többségével ellentétben nemcsak metronómként hozza a tempókat és gépként tapossa a lábdobokat, hanem azonnal felismerhető, egyedi stílussal rendelkezik, és mellékesen még a dalszerzésről is akad némi fogalma.
Zuhanórepülés. Nagyjából ezzel lehetne jellemezni a SFU teljesítményét. Még a megveszekedett rajongók is csalódottan fujjolnak az új lemezre, mit tehetek akkor én? A hangzás egyre nekróbb - bár van, akit ez izgat fel -, a zene egyre primkóbb, Chris Barnes színtelenül bugyborékol.
"Hogy is van ez, hogy brit létére a Balance Of Power saját hazájában szinte teljesen ismeretlen?" - teszi fel a költői kérdést a booklet írója. Hát, tényleg nehéz túllépni azon, hogy zenei ízlés tekintetében milyen mélyre süllyedt az az ország, ahonnan minden idők legnagyobb rockbandái származnak.
Vinnie Paulnak volt egyszer valami olyan nyilatkozata, hogy néha a rossz thrash is jó, de csak ritkán. Ugyanez persze akkor is megáll, ha a műfaj nevét extrém metalra vagy amint most menő, metalcore-ra cseréljük, és nem véletlen, hogy pont a görög Negative Creeps kapcsán jutott eszembe a dobosisten mondata.
A The Red Death egy Edgar Allan Poe novella után kölcsönözte a nevét és 2002-ben alakultak vala, Bath-ban, New York államban. Akkor még thrashes hc-t játszottak. Aztán ahogy a divat szele fújdogált, úgy változtak, fejlődtek ők is. 2003-ban megjelent egy három dalt tartalmazó demójuk, majd mindenféle tagcsere után még egy demót készítettek, négy dal...
Kátai Tamás zenekarai és projektjei közül eddig a Gire zúzós-atmoszférikus zenéjéhez és a Thy Catafalque legutóbbi albumához volt szerencsém. Talán a Tűnő Idő Tárlat szelídebb pillanataival rokonítható az Erika Szobája, ez a főleg zongorára és képszerű versekre épülő mű, az első, amit Tamás saját neve alatt adott ki.
Facebook
Twitter