A spanyol nyelvű lemezcím ellenére a zenekar német, és 2001 telén alakultak. Tavaly július és augusztus között vették fel ezt a lemezt, melyen black, death és metalcore hatásokat gyúrtak össze. Mondjuk blacket nem igazán véltem felfedezni. Meglepően dallamos gitárszólókat azonban igen.
Ahogy egyre kevesebb izgalmat találok az extrém metal zenékben - tisztelet a kivételnek - úgy tetszenek egyre jobban a metalcore csapatok. Sokkal frissebbek, üdítőbbek, érdekesebbek, energikusabbak, mint sok megfáradt metalos pályatársuk. A Heaven Shall Burnről sem hallottam eddig, legalábbis a zenéjüket nem. Állítólag jók, lássuk.
Zenei előítéletekkel teli, rosszmájú ember lévén meglehetősen óvatosan közelítettem a német Shitheadz zenekar első lemeze felé. A zenekar neve hallatán ugyanis már szinte láttam lelki szemeimmel, hogy négy pocakos, frufrus, Ferenc József bajszos Lemmy alteregó (kultikus germán sorozatok iránti tiszteletből nevezzük őket Harrynak, Stefannak, Udonak ...
E finn banda immáron tíz esztendeje létezik, ám vélhetően korábban sem a meghatározó északi trendek irányát követték, hisz akkor bizonyára többet hallottunk volna róluk... A Shape of Despair egyik legfőbb érdekessége, hogy mostanság nem más vendégeskedik náluk, mint Pasi Koskinen, az Amorphis hangadója.
Valahogy az Angra nekem eddig kimaradt a szórásból, de Andre Matos (akinek nevét, tévedés ne essék, nem az időhatározós közösüléshez hasonlatosan kell kiejteni!) új bandájának Ritual című albuma valahogy mégis eljutott hozzám.
Bár a lemezcím alapján az ember rögtön a "Sárkány évére" meg hasonlókra asszociál, a kínai naptárban valószínűleg nem szerepel ilyen, hogy a "Boszorkány éve". A metal időszámítás szerint azonban 2004 mindenképpen kedvez a vasorrú bábának, hiszen a rendkívül kultikus nevet viselő, Jack Frost által vezetett power metal csapat megint csinált egy nagyo...
Örömhír! Sokunk kedvelt - s régóta hiányolt - Krematóriuma ismét megnyitotta kapuit! Gyásznap volt a rajongók életében, amikor ereje teljében, élete virágában a Crematory bedobta a törülközőt. Most azonban itt vannak ismét, mi pedig lejthetjük a törzsi táncot! Ugyan kinek ne csengne a fülében még ma is a Tears of Time varázsos melódiája?
Koppenhágából eredeztethetők a szálak, melyek addig-addig fonódtak, mígnem a zenekar működni kezdett, s tüstént bele is fogott egy album-trilógia elkészítésébe. Az már az én balszerencsém, hogy az első és második rész nem jutott el hozzám, így most a harmadik, befejező felvonást szemlélhetem úgy, mint életem első Wuthering Heights anyagát...
Kicsit hardcore, kicsit emo, kicsit punk, kicsit metal, kicsit noise. Érdekes módon egy rakás témáról a Blind Myself jutott eszembe, mintha a két zenekar gitárosai testvérek lennének, elég meglepően hasonló részek hallhatóak a Complete zenéjében néha, mint magyarországi pályatársukéban. Nyilván valahol a gyökereik közösek, hacsak nem a Complete ást...
Kétlem, hogy sokan hallottak volna az írországi Scavengerről, de talán majd most többen megkedvelik őket. 2001-ben alakult a csapat, a debütáló lemezüket a Sentinel Records gondozza.
Cd-t elindít, zene megszólal, én csodálkoz: tényleg a Let It Burn kiadó egyik újdonságához van szerencsém? A kiadótól hardcore, metalcore kiadványokat szoktam eddig meg, a Scars Of Tomorrow ennek ellenére inkább egy brutál death horda elsöprő erejével indított.
A Saxon az Unleash the Beast lemez óta nem képes hibázni! Akármit tettek le az asztalra, az mind maximális teljesítmény volt, lett légyen szó akár a Metalhead súlyos, modernebb hangvételéről, vagy a Killing Ground lemez könnyed változatosságáról. A 2004-es év is hozott új lemezt és szerencsére a jó széria folytatódik, sőt, meg merem kockáztatni, ho...
Görög bandáról van szó, mindössze hárman gyúrják a kultúrát a mi boldogságunk (?) érdekében. A Sarissa történelme egészen a nyolcvanas évek közepéig nyúlik vissza, mikor is tettek-vettek egy sort, majd tíz évvel később bedobták a törülközőt. Most azonban, a fickók ismételt egymásra találásával szebbek és jobbak, mint valaha...
A Samaelt pontosan ugyanazokért a dolgokért kedveltem mindig is, mint a Tiamatot. Többé-kevésbé újra és újra meg tudtak újulni, sosem tették le az asztalra kétszer ugyanazt a lemezt. Mindemellett sok pályatársukkal ellentétben képesek voltak elindulni a felnőtté válás útján.
Szép lassan mindenki megírja a maga kis eszmefuttatását a modern világ elgépiesedéséről, a hálózat csapdájában vergődő emberekről. Bizony, mikor még 1977-ben megalakult a zenekar, nem volt se net, se mp3, de még a 48K-s ZX Spectrumtól is öt év választotta el őket.
Úgy látszik, ezek a skandináv énekesek munkamániások. Jorn Lande, Göran Edman, az új titán, Patrik Johansson (Space Odyssey, Astral Doors, Wuthering Heights), illetve akiről most lesz szó, Mats Leven, sok helyen szeretik hallatni a hangjukat.
A Rückwärts zenekart hívhatnánk akár a magyar Rammsteinnek, kis túlzással. Magukat digit-rockzenekarként aposztrofálják, ami így is van: feszes, abszolút minimalista riffek, a lehető legegyszerűbb dobprogramok (izé, elvileg van élő dobosember a zenekarban, de papucs orrán pamutbojt legyek, ha ez élő dob, ami a cd-n hallható), némi szintis puttyogás...
Legyen ma a kakukktojások napja, a Limbo után rávettem magam A Runes Order cd-jére, hogy ezt is meghallgassam végre, ne csak belefüleljek, aztán rémülten kikapjam a lejátszóból. Az olaszok sok idegesítő álművész elektronikus zenét bírnak kreálni, a Runes Order is ilyen, ők 1988 óta rémisztgetik (vagyis jórészt egyszemélyes formáció volt ez) a világ...
A svéd Runemagick tavaly megjelent lemeze után rendezte sorait, második gitárosnak beszállt hozzájuk Tomas Eriksson (ex-Grotesque, Hym To The Ancients, ha ezek mondanak bárkinek valamit), aki néhány koncerten vastagította a hangzást, a lemezen még nem tüntették fel, mivel néhány hónap után személyes okok miatt tovább is állt.
Old school death metalt játszik a finn Chaosbreed. Vastag riffekkel. De hogy ne húzza el a száját senki, hogy "már megint egy új death zenekar", annyit elárulok, hogy a tagok azért ismertek már innen-onnan.
Itt a hetvenhatodik talján bagázs. Kellett nekünk, mint halnak az esernyő. A 2001-ben létrejött ötösfogat a dallamos, gyors alapritmusú, csengő-bongó szintivel aláfestett vonalat képviseli. De ez cseppet sem meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy a bandát az a Ross Lukather dobos alapította, aki megjárta már a Labyrinth és az Athena színeit is...
A The Idoru a megboldogult Newborn másik fele, ha valaki nem követte volna esetleg a hardcore történelmet. 2003-ban alakultak, találtak egy énekest és vele jóval lightosabb zenét kezdtek játszani, mint az anyazenekarban. Kicsit punkos, kicsit furcsán alternatív meg emo is talán, picit hc, de ezekkel a kategóriákkal mindig bajban vagyok.
A Meshuggah érdekes egy képződmény a világ rock/metal masszájában. Lehet őket szeretni, nem szeretni, gyűlölni nem igazán, mert azok is elismerik érdemeiket, akiktől távol áll ez a fajta, nagyon kiszámított zene. Az "I" címet viselő EP egy darab 20 perces dalt tartalmaz, amit a srácok két lemez között rántottak fel, ki tudja milyen indíttatásból, t...
Ez az a tribute lemez, amit képtelen lettem volna elsőre végighallgatni. Számos ismeretlen csapat mellett az új amerikai metalszíntér számomra meghatározó zenekarai közül ugyanis többen itt vannak, hogy a világ egykoron leghatalmasabb rockbandája előtt tisztelegjenek. A kíváncsiság tehát győzedelmeskedett a megszokott lineáris befogadási elven, és ...
"Ma mazochista leszek!" - döntöttem emígy. A kritikára váró kupacból előbányásztam a fenti címet viselő cd-t, ami nem egy zenekart takar, hanem válogatást. Már a borító elandalított, nem is kommentálnám, pillogjatok ide. Szép, mi?... A kis segítség számomra, amit első belehallgatás után odabiggyesztettem a cím mellé egy szó volt, de az háromszor és...
Ismeretlenebbnél ismeretlenebb zenekarok cd-i árasztottak el minket, ilyenkor az ember picit dermedten nézegeti, hogy melyik név vajon mennyire rémületes zenét rejthet, aztán néha érik meglepetések az embert. A cím és a német nyelv miatt valami Rammstein kópiára gondoltam, aztán tévedtem jól.
A Borknagar zenéje számomra valahogy mindig megfoghatatlan volt, sok dolgukat kifejezetten kedveltem, ennek ellenére az élő teljesítményük alapján nem zártam a szívembe őket, valahogy nem tudtak lekötni. Az is igaz, hogy Simen távozása után kevéssé tudott érdekelni igazán a zenéjük, Vintersorg hangja első nekifutásra hosszú távon hidegen hagy, pedi...
Facebook
Twitter