Ez a kedvenc lemezem 2005-ből. Pedig voltak jók. És ezen az albumon - mondhatnánk - nincs semmi különleges. És mégis - folyamatosan ezt hallgatom már mióta, vezetés közben, bármilyen elfoglaltságom alatt, otthon, máshol, bárhol. Leginkább hard rockként lehetne aposztrofálni a stílust, amelyben egy kedves, szappanoperába illő dramaturgia alapján a Pink Cream 69 zenészei azzal a Michael Kiske énekessel szövetkeztek, aki helyére pont a PC69 egykori énekese került annak idején... A Barátok Közt storylinerei is illatosított alsóneműikbe pisilnének egy ilyen kaliberű fordulattól.





























