Shock!

november 21.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Greta Van Fleet: Anthem Of The Peaceful Army

gretavanfleet_cKíváncsi leszek, hányszor sikerül leírnom a mágikus Led Zeppelin szóösszetételt e lemezismertetőben, hiszen a meglepően jól startoló michigani csapat előző két EP-jével akkora múltidézést mutatott fel, hogy arra talán még a legutóbbi megjelenések alatt elbóbiskoló hard rock fanok is hirtelen felpattant szemekkel reagáltak. Elég csak a Robert Plant fénykorát felidéző Josh Kiszka hangszínét egyszer meghallani ahhoz, hogy a Led Zep-hívők újfent valami bizsergető érzést tapasztaljanak gerinctájékon, és megint előkotorják a klasszikus lemezeket.

A Kiszka-tesók frontemberét ugyanis olyasmivel áldotta meg a sors, hogy arra egész nyugodtan rásüthetjük a klónság bélyegét, még ha ez némileg csúnyán is hangzik. Josh oly mértékben idézi elénk Plant szellemét, hogy arra nem igazán volt példa mostanában: frazírjai, hajlításai, tipikusan elnyújtott szavai egészen elképesztő hasonlóságokat mutatnak fel a nagy öregével, de persze a másik két tesó, a basszusgitáros Sam és a Jimmy Page halszemeit, illetve gitártudását öröklő Jake is ugyanígy hozza a magas színvonalat. Danny Wagner dobost persze nem illik John Bonhamhez hasonlítgatni, azonban érdemes lecsekkolni a youtube-os koncertfelvételeket (ha már hozzánk nem jutnak el), ahol még a dobszólók is élményszámba mennek. A banda élő teljesítménye és egyedi kiállása egyébként is megér egy misét, már csak a frontember nem mindennapi megjelenése és Jake Page-től átvett, hátradőlős/oldalra kitekintős, átszellemült mozgása miatt. Meg amúgy a retrós, hippikorszakot felidéző látványvilág kedvéért is.

megjelenés:
2018
kiadó:
Republic
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

Az új lemez viszont elsőre nem ütött akkorát, mint például a From The Fire minialbum. De igazából nem is a dalok színvonalával van a baj, hanem inkább talán az előzményekhez képest kissé kommerszebb megközelítéssel. Már korábban is gyanítható volt, hogy a srácokban lévő potenciált valószínűleg minden hozzáértő nagykutya, zenei iparmágnás és producer megpróbálja majd kihasználni az EP-k sikere után, és ez a hozzáállás valamennyire érezhető is ezen az új anyagon. Fiatalok még, éhesek a diadalra, amiért nyílván gyorsan ott is találják majd magukat a mainstreamben, ha hagyják irányítani a fenti arcokat. Persze nem kell, hogy feltétlenül így alakuljon, de én azért a kompromisszumoktól mentes önmegvalósítást is eltanultam volna a tapasztalt vén rókáktól, hiszen a Led Zep amellett, hogy tudott a nagyközönséghez is szólni, sosem engedett az egészséges öntörvényűségből – többek között ezért váltak olyan nagy és kivételes csapattá. Egy picivel több nyersesség, kiszámíthatatlanság, lazaság és dög még maradhatott volna a friss szerzeményekben is a polír helyett, úgy, ahogy a bemutatkozó EP-ken már hallottuk.

Már az első, lassan építkező dalban (Age Of Man) is úgy tűnik, hogy több a tudatosság, mint az ösztön, azonban a folytatásban a The Cold Wind és a When the Curtain Falls azért nagyjából helyére teszi a dolgokat. Ezek hallatán Page és Plant is egymás nyakába borulna a meghatottságtól, és abban a meghitt pillanatban minden bizonnyal be is izzítanák egykori, ólomsúlyú léghajójukat. Utóbbi úriembernek talán még az is eszébe jutna, hogy van neki egy eltitkolt unokája, akiről eddig nem volt tudomása... A You're The One nagyközönséget megcélzó, kereskedelmi slágere viszont például nem nagyon illik bele a képbe. A vadóc, zsíros Gibson-hangszínekkel odapörkölt Lover, Leaver (Taker, Believer) meg nagyon is, ezzel fel is tudják idézni a korábbi Safari Song, Highway Tune és Black Smoke Rising dalok ösztönösebb világát. A dalcsokor második része viszont annyira nem ül meg a fülben, mint a fenti, slágeresebb darabok, de lélek és érzelem azért szerencsére mindegyikben van, meg némi pszichedelia is. És ez már önmagában is jó.

Nem tudom, hogy a jövőben merre tart majd a Greta Van Fleet hajója, de nem szeretném, ha túlságosan is az amcsi rádiórock szigetei felé kanyarodna az ő útjuk is. Ilyesmiben eleve rengeteg banda utazik, amelyekből tizenkettő egy tucat – ilyen tehetségeket azonban, akik ráadásul a '70-es évek klasszikus, zsigeri muzsikájából táplálkoznak, nagy kár lenne patikamérlegen kimért nótákkal eladni.

 

Hozzászólások 

 
#9 Bittmannpat 2018-11-05 21:57
Azert a brave new worldot meg hozza vennem a maga talan kicsit “grunge” fele beutesevel. Egyebkent teljesen jogos hogy az album masik fele gyengebb lett
Idézet
 
 
#8 Verebélyi Gábor 2018-10-31 12:26
Akárhogyan és akárhonnan is szemléljük a mindenkori rockzenei dobogó csúcsát, a világ első három legnagyobb bandája között, egyezményesen, vitán felül ott a Led Zeppelin . A dobogó első három helyezettjével ki-ki kénye-kedve szerint sakkozhat a Black Sabbath, a Deep Purple és a LedZep között... (nálam személy szerint a mindenható Sabbath ül a csúcson, aztán jön a Purple és a Zep...) Csoda hát, hogy Gréta Garbóék ekkora nézettséget produkálnak, mikor ez a Josh gyerek hangja kiköpött ifjúkori Plant?! Beleképzelni is durva, hogy Hőseink a hetvenes éveiket tapossák, míg ezek a csókák alig húszas éveik elején járnak, és közel fél évszázados óriások örökségét ápolják, nem is akárhogyan. Pedig lehet, hogy a szüleik sem éltek még a hetvenes évek elején... Szerintem jogos a felhajtás... :-D
Idézet
 
 
#7 BSND 2018-10-29 18:18
Dunát lehet rekeszteni az egész jó vintage rock bandákkal manapság, ez a banda is egy közülük. (Értsd: nem rossz ez, de ilyen színvonalat több száz más banda is produkál)
Idézet
 
 
#6 Venomádi 2018-10-29 17:49
Múltkor még pozitívan szóltam hozzá ehhez a bandához, de most nincs kedvem. Néha elméláztam azóta, hogy ez tényleg mi? Egyfajta feltámadás, vagy pusztán alapra vett nosztalgia? A csávó félelmetesen hozza Plantet, de biztos hogy ez jó, vagy hogy leszedték a Rovert a slágerükhöz? Na meg mainstreammel fenyegetni őket. Már most 27 milliónál jár a nézettségük egy videón. Én nem hiszem el nekik az egészet, az a bajom. Persze csak el kéne engednem magam, és élvezni a dolgot, mert hát zsigereimben van nekem is ez a zenei világ, haragudni meg nagyon mégsem tudok rájuk, de valahogy nem megy. Az Orchid ezt a lenyúlást jobban abszolválta, és nem is lett mainstream szerencsére, mert onnan minden el van baszva. Ezek tökéletesen betalálták a korszellemet. Semmi egyedi, de vissza kell rángatni a hetvenes éveket, mert csapkodunk a vízben, ahol nem ér le a lábunk. Teljesen érthető, hogy mi miért zajlik körülöttük, a tehetségüket eszemben sincs megkérdőjelezni , de amúgy hova ez az ájuldozás?
Idézet
 
 
#5 fcknhostile 2018-10-29 16:29
olyat lehet hogy nekem ez nem jött be? több egyéniség kéne, ez ilyen retro cucc advanced.
Idézet
 
 
#4 SGàbor 2018-10-29 12:08
Ilyen fiatal srácoktól régen hallottam jó lemezt. Szerintem van bennük potenciál. Vettem is jegyet a müncheni koncertjükre.
Idézet
 
 
#3 Codename333 2018-10-29 11:17
Tehetséges csapat.Jó lett ez a lemez is kezdésnek.Én is csak attól félek hogy nehogy belőlük is olyan pop zenekart csináljnak mint amilyeneket manapság a régebbi kalipunk bandákból szokás.
Idézet
 
 
#2 mthomka 2018-10-29 11:08
Valóban nem olyan jó, mint a From the Fires, azt ronggyá hallgattam, ezt annyira nem fogom. Ezzel együtt szerintem így is Himalájaként emelkedik ki a mai trágya mainstreamből.
Idézet
 
 
#1 Horváth Attila 2018-10-29 10:55
Hasonló érzéseim vannak nekem is. Nem rossz ez a lemez, sokat fogom hallgatni, viszont látszik rajta, hogy nagyon nagy slágereket akartak írni. A From the Fires színvonalához nem ér fel. Az nálam 9/10 volt, ez 7-8 pont között ingadozik egyelőre.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.