Shock!

április 13.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Go Ahead And Die: Unhealthy Mechanisms

goaheadanddie_cA Go Ahead And Die három évvel ezelőtti első albuma a covid-időszak tipikus terméke volt, és egyben jellegzetes túltermeléses Max Cavalera-anyag: primitív, vérhányós zúzda igazán maradandó, megjegyezhető pillanatok nélkül. Azt hittem, egyszeri nekifutásról beszélünk (pláne, hogy turnéra akkoriban esély sem volt, de Max sűrű naptára miatt valójában most sincs), de ősszel mégis megérkezett a folytatás, igaz, Max és kisebbik fia, Igor Amadeus Cavalera énekes/basszer/gitáros mellett ezúttal már Johnny Valles dobol Zach Coleman helyett.

A teljes ábrához egyébként hozzátartozik, hogy a Go Ahead And Die igazából nem Max, hanem elsősorban ifjabbik Igor gyermeke, ő pedig azért messze nem aprózódik el annyi irányba, mint a fater, és nem is írta még ki magát annyira. Talán ennek, talán másnak tudható be, de az Unhealthy Mechanisms egyértelműen és lényegesen erősebbre sikeredett a debütnél. Maga a stílus nem igazán változott: mélyen a '80-as években gyökeredző, jellegzetes vérmocskos, mélyre hangolt mocsárriffeléssel operáló, némi crust/punk/hardcore-fűszerrel felütött zúzdában utaznak, de kidolgozottabb, az izmok mellett ezúttal némi kezdetleges hüllőagyat is rejt ez a cucc.

megjelenés:
2023
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

Intenzitás tekintetében az előző lemezzel sem voltak különösebb gondok, most azonban a gyűlöletteljes csépelés és acsarkodás mellé karakteresebb dalok társulnak. Nem igazán tudnék nagy slágereket kiemelni a 41 percből, de nem is érzek olyan gyakran kényszert a léptetésre, mint legutóbb: egyszerűen kiérleltebb, hallhatóan hosszabb idő alatt, komolyabb odafigyeléssel és műgonddal összerakott albumról beszélünk, mint a debüt esetében. Persze így sem nehéz eltévedni a viszonylag paneles szerzemények erdejében, továbbra sem a Go Ahead And Die játssza a világ legváltozatosabb muzsikáját, de épp annyi pluszt injektáltak az anyagba az előzményekhez képest, hogy ezzel már elvagyok, nem verték le vele a lécet.

A riffelésről ezúttal is olyan nevek ugranak be, mint a klasszikus Celtic Frost és Possessed (ezekben ugye semmi meglepő nincs Max esetében), netán utóbbiak egyik legjobb tanítványa, az Obituary, az ütemek meg hol tuka-tukásan punkosak, hol a középtempó különböző fokozatait váltogatják egy-egy doomosan sötét, gonoszan vontatott témával. Max és Igor váltott bömbölésétől sem érdemes kíméletet várni, ez itt tényleg a színtiszta agresszió és düh zenei leképződése. Ezúttal ugyanakkor itt-ott a zene egészéhez képest meglepően szállós, melankolikus szólisztikus színezések is felbukkannak – ez érdekes színesítés, többször is alkalmazhatnák a hasonló megoldásokat, mert tényleg jól szólnak.

Mint írtam, dalokat nem feltétlenül látom értelmét kiemelni a háborgó riff- és üvöltéstengerből, de összességében kiegyensúlyozott színvonalú a cucc. Nem klasszikus, nem hinném, hogy évek múlva is előkerül majd, de a fölös energiák lecsapolására egynek tökéletesen alkalmas, és nem hagy maga után olyan hiányérzetet, mint az első album.

 

Hozzászólások 

 
#1 NOLA 2024-02-29 14:17
Madder Mortem recenzió nem készul?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.