Shock!

április 13.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ihsahn: Ihsahn

ihsahn_cIhsahnt tényleg nem vádolhatjuk azzal, hogy hosszabb időre magára hagyná a táborát, csaknem két évtizedet átfogó szólópályafutásának ez már a nyolcadik teljes értékű kiadványa, emellett utóbb három EP-je is megjelent, hogy ne tűnjön olyan soknak az Àmr óta eltelt hat év. 2016 óta továbbá tartósan is aktivizálta hajdani zenekarát, az Emperor névre hallgató legendát, amellyel azóta sem győz eleget tenni a koncertmeghívásoknak. Szépen sorban meg is hallgattuk a gyökerekhez visszaásó Telemarkot, a dallamosan ízletes Pharost, a (mondjuk úgy) kísérleti Fascination Street Sessions EP-ket, hátradőltünk Nagyszebenben, de közben, bevallom, valójában mindvégig erre az anyagra vártam. Ihsahnnak sosem volt problémája azzal, hogy meg tud-e tölteni egy teljes LP-nyi teret tartalommal, az ő megközelítésének szerintem egyszerűen ez a formátum áll igazán jól.

megjelenés:
2024
kiadó:
Candelight
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

Már az Eremita is mutatott ez irányú törekvéseket, de igazán a furcsa, kétfejű hibridként megszületett Das Seelenbrechennél nyílt ki Ihsahn világa a szélesebb közönség felé, hogy az Arktis. már konkrét slágereket is hozzon a black metal egyik legöntörvényűbb alkotójától. Aztán, ahogy annak idején az After után, újabb három lemezzel a háta mögött, Vegard lezártnak tekintette ezt az érát is, és újra elkezdett „művészlemezeket" készíteni. A szimplán csak Ihsahn névre keresztelt, duplán dupla anyag hallatán nagyon határozott nosztalgia kapott el: kezdetben pont úgy pattantam le arról a bizonyos ajtóról, mint annak idején az Afternél, sőt, bizonyos szempontból ezúttal még annál is nehezítettebb a pálya. Megjelenése napjától kezdve, ha nem is naponta, de két-három naponta határozott próbálkozásba kezdtem az állat megszelídítésével, és csak úgy egy hónap után érzem most úgy, hogy bármilyen konklúzió levonására alkalmassá váltam.

Az a bizonyos szempont, amiről az előbb beszéltem, egy szóval összefoglalható: ez itt egy tőrőlmetszett konceptalbum, vagyis rohadt nehéz ügy benne eligazodni. És azért duplán dupla, mert a dupla LP-s kiadáshoz egy ugyanilyen versenytávú klasszikus zenei átirat is tartozik, amelynek beszerzése opcionális, ám kétségkívül hozzátesz az élményhez. A szabadon variálható lejátszási listák korában senkinek nem okozhat gondot az „eredeti" mellé rögtön az Orchestral kiegészítéssel futó változatot is odavarázsolni, így azonnal közel száz percnyi Ihsahn-muzsika birtokába kerülni. Így tettem én is, és mondhatom, rögvest kikerekedett az élmény: egyrészt tényleg új megközelítést kapnak a dalok, és a fülnek sem árt megpihennie, ha végül megkapaszkodtál a metálos verziók hátán. Próbáltam egyébként nyomozni az ügyben, az én megfejtésem szerint egy dedikált hegedűs (Chris Baum) és az ütőhangszeresek (köztük Ihsahn fia, az Àmron már szereplési lehetőséghez jutott Angell Solberg Tveitan) részvételét leszámítva digitális nagyzenekart hallunk.

Az Eremita óta kitartó stúdiós társ, Tobias Ørnes Andersen (Aiming For Enrike, ex-Leprous, Shining) és a jelenlegi szólózenekar dobosa, Tobias Øymo Solbakk (In Vain – hamarosan tőlük is érkezik az új lemez!) felváltva szerepelnek a dalokban, attól függően, hogy az adott téma kinek a stílusához passzol jobban. Őszintén szólva eget verő különbséget nem fogsz hallani, Ihsahn zömmel a dobtémákat is előre megírja, és a hangképben is jellegzetes helyre kerül a hangszer. Ha rajtam múlna, hosszabb pórázra engedném őket, illetve az egyik Tobias helyett kipróbáltam volna egy ténylegesen más megközelítésben dolgozó arcot. (Emlékszünk még a Radical Cutra?) Persze a konceptlemez intézménye jellegéből adódóan mond ellent az efféle kísérleteknek, a nietzschei individualizmus környékén osonó koncepció ugyanakkor kellően absztrakt ahhoz, hogy szinte bármilyen magyarázatot elbírjon.

Ihsahn nem kottából tanulta a komolyzenét, hanem autodidakta módon, a saját kárán, a filmzenéktől elindulva, Jerry Goldsmith vagy John Williams hatását tulajdonképpen már az Anthems To The Welkin At Dusk óta emlegeti, valamint saját magát mint műkedvelőt, aki laikusként gyönyörködik Grieg műveiben – most megpróbál elrugaszkodni a szintiszőnyegről, és megmutatni a maga pucérságában is, hogy meddig jutott. Anélkül, hogy értőnek hazudnám magam a „komoly" színtéren: szerintem bámulatosan messzire. Ha van kedved, fogj bele a rejtvényfejtésbe, annak tudatában, hogy Ihsahn eddig legszélsőségesebb kísérletét hallod saját skizofréniájának útvesztőjében. Egyszerre szélesvásznú muzsika és kamarazene, agresszív és otthonos, monokróm világ, black metal és white metal. Legkésőbb a Das Seelenbrechen óta nem hiszem tévedhetetlennek a főhőst, de hogy stílusában kiemelkedő alkotás ez is, abban egészen biztos vagyok.

 

Hozzászólások 

 
#2 Edward_Richtofen 2024-03-16 12:26
Idézet - Acélfotel:
Érdekes (black) metal körökben ez a Nietzsche kultusz, meg úgy általában ez a Nietzsche mánia. Régebben is próbálkoztam vele, illetve múlt héten megint előkaptam az egyik művét, de a véleményem nem változott: jelentősége felbecsülhetetl en és értema rajongás miértjét is, de továbbra sem tartom olyan nagy lángelmének, mint ahogy beállítják. Közepes szintű filozófus, érdekes meglátásokkal, klasszikussá vált mondatokkal, de nyilvánvaló tévedései, hiányosságai annyira zavaróak tudnak lenni,hogy számomra a rajongást egy távolságtartó szimpatizálás helyettesíti.
A zene meg a szokásos Ihsahn minőség a színtér egyik legnagyobb géniuszától.



Sztem ez azzal is összefügg, hogy Nietzsche a lázadó karakter archetípusa, szart a szabályokra, nem volt rendszeralkotó (bár voltak erre irányuló törekvései), és filozófushoz képest nagyon élvezetes nyelven írt, nyilván ezzel adják magukat a kapaszkodók egy olyan műfajban, ami a valamilyen féle lázadást egész biztosan a zászlójára tűzi.

Nietzsche zsenialitását - nekem - az adja, hogy volt benne egy intuitív zseni az emberi lélek mélységinek kiismerésére, ezért tudott kegyetlen aforizmákat, idézhető gondolatokat írni, miközben nem sok köze volt a per se pszichológiához , ebben a tekintetben ezerszer inkább rokona Kierkegaard-nak v Dosztojevszkijn ek mint mondjuk Hegelnek v Kantnak.

A mai napig szeretem olvasni, bár főleg a életének közepén írt dolgait ahol még nem lett rajta teljesen urrá a neurózis.
Idézet
 
 
#1 Acélfotel 2024-03-15 22:12
Érdekes (black) metal körökben ez a Nietzsche kultusz, meg úgy általában ez a Nietzsche mánia. Régebben is próbálkoztam vele, illetve múlt héten megint előkaptam az egyik művét, de a véleményem nem változott: jelentősége felbecsülhetetl en és értema rajongás miértjét is, de továbbra sem tartom olyan nagy lángelmének, mint ahogy beállítják. Közepes szintű filozófus, érdekes meglátásokkal, klasszikussá vált mondatokkal, de nyilvánvaló tévedései, hiányosságai annyira zavaróak tudnak lenni,hogy számomra a rajongást egy távolságtartó szimpatizálás helyettesíti.
A zene meg a szokásos Ihsahn minőség a színtér egyik legnagyobb géniuszától.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.