Kis túlzással azoknak a zenészeknek lenne nehéz felsorolni a nevét, akikkel Mike Portnoy nem működött még együtt valamelyik projektjében, így az utóbbi évtizedben már csak hellyel-közzel követtem, mi mindent halmoz egymásra az örökmozgó dobos. A helyzet azonban egyből megváltozott, miután Mike kilépett a Dream Theaterből – innentől fogva nem ezredi...

Szeretném rögtön a legelején leszögezni: gyermekkorom óta szeretem a Beatricét. Sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor éppen egy Ricse koncert volt a legelső, amire már nem gyerekként, szülői felügyelettel, hanem baráti társaságban jutottam el. Egy szabadtéri buli volt, és emlékszem, mennyire megrökönyödtem, mikor a koncert felénél a hallgató...

Előre tudtam, hogy ezt a lemezt szeretni fogom, és lám, így is lett. Jamey Jasta személye persze eleve garanciát jelent bizonyos jellemzőkre. A Hatebreed és a Kingdom Of Sorrow frontembere igazi zsigeri előadó, nála nincs arcoskodás, műmájerkedés vagy pláne művészkedés, kizárólag azt kapod, amit látsz. Tisztában vagyok vele, hogy van, akinek sok Ja...

A lengyel death metal zenekar ötödik nagylemeze több szempontból is fordulópontot jelent a csapat történetében. Már maga a cím is, a borítóval megfejelve, valami keserű állhatatosságot sugall: carnival is forever, avagy the show must go on. A tragédia pedig, amelyre a lemezcím utal, 2007-ben következett be, amikor az épp turnézó csapat súlyos buszb...

Nem akarom megint részletezni, mennyire nem tudtam ráakadni a Derrick Green-féle Sepultura hullámhosszára az első három lemez idején, pláne, hogy rengetegen jártak az én cipőmben. A dolog ma már csak azért sem bír különösebb jelentőséggel, mert az utolsó két lemezen hallhatóan teljesen összeértek: a mostanra szinte egyszemélyben Andreas Kisser gitá...

Brian O'Connor és Ira Black. Ők ketten a kilencvenes-kétezres évek fordulóján voltak tagjai a Carl Albert énekes tragikus halálának sokkjából épp kikecmergő Vicious Rumorsnak. Brian énekesként, Ira pedig gitárosként erősítette a bandát ekkortájt, munkásságuk lenyomatát a Cyberchrist és a Sadistic Symphony albumok, valamint a Crushing The World DVD ...

A szupergruppok korát éljük, ami azért a maga módján elég röhejes dolog, hiszen ha minden harmadik banda egyben szupergrupp is, akkor végül is mi a fene olyan szuper bennük? Így aztán szép lassan maga a kifejezés is úgy fog majd járni, mint nemrégiben a „sztár": annyit használják/használjuk indokolatlanul, hogy teljesen megkopik, eredeti jelentésta...

Sokszor leírtuk már a Tesláról, hogy nemcsak az egyik legszimpatikusabb, sztárallűröktől mentes rockbrigád, hanem egész egyszerűen az egyik legjobb is: blues-alapú hard rockban csak nagyon kevesen tudnak két és fél évtizeden keresztül ilyen színvonalat produkálni. A sorlemezek közül szerintem egyetlen olyan sincs, ami ne vinné az igen csak magason ...

A konkrét ismertető előtt egy érdekes adalék: ki tudja, miért, de a svéd progresszív rock/metal csapat albumait valahogy mindig extrém vonalon működő kiadók találták meg és vállalták fel. Jelesül pályafutásukat eleinte – a kötelező kezdeti próbatermes-demózgatós körök után – az Earache alkiadójaként funkcionáló Elitist Records istápolta, míg a harm...

Nemrég azt olvastam valahol, hogy az Unearth a metalcore vonal Motörheadje, és az új album fényében száz százalékosan helytállónak érzem a kijelentést. Miközben az előző évtized közepén mindent eluraló hullám többi vezérhajója ma már javarészt más vizeken evez, és dallamosabb, netán hagyományosabb metalos irányba váltott, addig Trevor Phippsék mind...

A zenekar neve Pokol, a CD játékideje 66 perc 6 másodperc, a booklet pedig telis-tele van misztikus ábrákkal, vizuális és szövegi utalásokkal – a felszínes szemlélő ebből azt is gondolhatná akár, hogy az újsütetű okkult rock/metal hullám egy újabb versenyzőjével van dolga. Nos, a látszat ezúttal csal: ugyan a szövegi-koncepcionális irányultság való...

Közhelyes mondás, miszerint a zseniket csak egy hajszál választja el az őrülettől. Néha még annyi sem. Devin Townsend sokáig ügyesen lavírozott e két határvonal között úgy, hogy mindegyik korábbi zenekarával, vagy saját szólóanyagával bátran kísérletezett. Aztán egyszercsak lejött a cuccokról, amiktől addig jól érezte magát és ihletet kapott, majd ...

A kaliforniai Suicide Silence-ről – kis túlzással – körülbelül annyi hír esik manapság az amerikai metal oldalakon, mint a Metallicáról vagy a Slayerről, vagyis nem nehéz rájönni, hogy a deathcore mozgalom egyik éllovasa mögött roppant ügyes marketinggépezet dohog. A zenekar júniusban a Dürerben is nagy sikerrel koncertezett, ha pedig az ember soka...