Shock!

július 03.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Queensryche: Dedicated To Chaos

Komoly csalódást jelent az új Queensryche album, pedig azon marginális kisebbség része vagyok, amelynek tagjai az 1997 óta megjelent lemezeket is képesek értékelni. Sőt, az utolsó két anyaggal Geoff Tate-éknél végre beindulni látszott valami. Úgy tűnt, felébredőben vannak a poszt-grunge-os melankóliából, és egyre több klasszikus Queensryche-ot idéző elem szivárgott vissza a zenébe, még ha nem is mindig direkt formában. Mai fejjel valószínűleg már nem adnék maximális pontszámot az Operation: Mindcrime második részére (amikor megjelent, különböző személyes okok is közrejátszottak abban, hogy annyira rákattantam), de továbbra is tartom, hogy a banda legerősebb produkciója a Promised Land utáni korszakból, és az American Soldiernek is megvoltak a maga óriási pillanatai. Nos, ezekhez képest a Dedicated To Chaos igazi mélypont. Illetve nemcsak ezekhez képest: számomra egyértelműen ez a seattle-i csapat eddigi leggyengébb produkciója.

megjelenés:
2011
kiadó:
Roadrunner
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 60 Szavazat )

Pedig az előzetes nyilatkozatok még izgalmasnak is tűntek. Sejtelmem sincs, miért emlegették Tate-ék minden felvezető interjúban az Empire modern változatát fogóssági szempontból, de nem hangzott rosszul a dolog. Még a szintén mantraként hajtogatott izgalmas, felfrissített ritmusvilággal együtt sem, sőt. Nos, ennek a lemeznek természetesen az égvilágon semmi köze az Empire zenei világához, és a Geoff meg Scott Rockenfield által olyannyira emlegetett überkorszerű, 21. századi digitális ütemek dominanciáját sem vélem felfedezni az albumon. A Dedicated To Chaos ehelyett leginkább úgy írható le, mintha a Hear In The Now Frontier / Q2k / Tribe trió zenei világát ötvöznénk az énekes 2002-es szólóalbumának sajátos éjszakai, néhol erősen szexuális töltésű, lüktető hangulatával. Ez önmagában még nem lenne baj: legkésőbb a kettes Mindcrime idején mindenki számára végérvényesen kiderülhetett, hogy a Queensryche soha többé nem fog sem ikergitáros US metalt, sem Empire-féle hihetetlenül intelligens és finom, tényleg előremutató hard rock muzsikát játszani. Ha vissza akarnának kanyarodni a régi vonalhoz, ott tehették volna meg leginkább, de nem voltak rá hajlandóak. Komolyan mondom, még becsülöm is őket ezért a keményfejűségért. Nyilván ők tudják a legjobban, hogy a közönség többsége nem hajlandó tőlük mást megenni a fentieken kívül, ahogy ezt a tavaly nyári budapesti koncert siralmas nézőszáma is egyértelműen megmutatta. De elvhűség ide, respekt oda, továbbra is elvitathatatlan zeneiség amoda, ezt az anyagot már az én gyomrom sem veszi be tőlük.

Ha már annyit dobálóztak Geoff-ék az Empire-ral, én sem leszek olyan kedves, hogy megspóroljam ezt a kedvükért. Ennek oka pedig az, hogy a Dedicated To Chaos pont abban a leggyengébb, amiben a '90-es album a legerősebb volt: egyszerűen hiányoznak róla az igazán izmos dalok. Tudod, azok a témák, amik azonnal beleégnek az agyadba, bemásznak a bőröd alá, és utána napokig, hetekig nem hagynak nyugodni, egyszerűen hallanod KELL őket olyan gyakran, amennyire csak lehet. A Queensryche nagyjából 1994-gyel bezárólag gyakorlatilag csak ilyeneket írt, éppen ezért tartom számon azokat a lemezeket többek között én is minden idők legjobb rock/metal mesterművei között. Később erőteljes szürkülésnek indultak, ezen nincs is mit vitatkozni, de azért utána is sikerült minden egyes albumra rápakolniuk pár mágikus pillanatot: Some People Fly, spOOL, Falling Down, Beside You, The Right Side Of My Mind, Open, The Great Divide... Az utolsó két lemezt meg inkább nem is cincálom ízekre, mert azok összességében is teljesen jól sikerültek. Na, ehhez képest a Dedicated To Chaos-on 53 percen keresztül nem történik semmi, és ezt most így hidd el nekem.

A lemez legnagyobb problémája talán az, hogy nincs benne fogódzó. Pedig nem kellene bele sok, mert a Queensryche-ban óriási muzsikusok játszanak, ami minden pillanatban hallatszik is. A hangszerelés fölényesen profi, a rétegzett, sok érdekességet rejtő hangzás valóban hi-tech, és éjjel, nyugalomban hallgatva a lemeznek van egy bizonyos sajátos hangulata is. Utóbbi szempontból valóban Tate szólólemezére üt leginkább, bár annál azért természetesen jóval rockosabb. Kiugró nótát azonban ezúttal egyet sem sikerült írniuk rá, így egyszerűen elmegy az ember mellett az album. Egymás után gömbölyödnek-gombolyodnak, épphogy csak el nem gurulnak a banda késői korszakát idézően elkent gitártémák, térdig gázolunk a nagy pszichedelikus áradatban, amit hol szitárhangok, hol szaxofonszólamok színesítenek, és amíg szól, rendben is van a Dedicated To Chaos. Miután azonban lepörgött, legfeljebb egy-két foszlányt lehet belőle visszaidézni, komplett dalokat kevésbé. Inkább amolyan egységes hangulati egészet alkotnak a számok, külön-külön sajnos kevésbé állják meg a helyüket. Éppen ezért nem is akarok nagyon kiemelni semmit innen – jó ötletek, jó dallamok persze akadnak, összességében azonban mégsem működik a dolog, legfeljebb ha úgy elszólogat aláfestésként, és nem figyelsz rá oda direkt. Ami pedig az úton-útfélen kiemelt észveszejtően előremutató ritmusokat illeti: a Wot We Do kissé hip hopos ütemei lennének olyannyira forradalmiak? Vagy a sejtelmesen bizsergető loopok? Ja, vagy úgy. Bocsánat, az én naptáram 2011-et mutat, nem pedig mondjuk 1996-ot... Másfél évtizeddel ezelőtt biztos érdekesen, újszerűen hatott volna ez a koktél. Ma viszont semmi olyasmit nem hallok benne, amitől csettintenem kellene, hogy ejha, igen, ez a Geoff aztán ötven felett is érti a csíziót, és fogatlan, kék tablettát tömő vénemberekké alázza a klubokban nyüzsgő tizen-huszonéveseket.

A friss interjúkban Tate többek között azt is folyamatosan szajkózza, hogy a dalok megírása során figyelembe vették a 21. századi zenehallgatási szokásokat, ma pedig már csak úgy szólnak a lemezek egymás után meló, utazás, netezés, olvasás közben, és senki sem figyel rájuk oda száz százalékosan. Ez helytálló meglátás, ha azonban egy album bevallottan háttérzenének készül, és másnak nem is alkalmas, csak háttérzenének, az az én értékrendem szerint ettől még baj. És ez független a korszellemtől. Különösen egy olyan zenekartól vagyok képtelen elfogadni az ilyesmit, akik épp arról lettek híresek, hogy nem lehetett rájuk nem odafigyelni, mert a zenei tökéletesség mellett érdemi mondanivalójuk is volt. Geoff szerint ez az album modern, korszerű és naprakész, szerintem meg semmi olyan nincs benne, amitől 2011-esebb lenne, mint az énekes által olyannyira leszólt mai sima rock/metal zenék többsége. Whispering In Digital. Nagy kár érte.

 

Hozzászólások 

 
+1 #5 faktor69 2013-04-25 23:58
Természetesen én se vagyok oda ezért az albumért, de egyes dalait szívesebben meghallgatom, mint az American Soldier-ről bármelyiket. A 16 dalos bónuszolt kiadásból kb. 8 dal értékelhető számomra, elég lett volna csak azokat felpakolni az albumra.
Idézet
 
 
+1 #4 Palinkas Vince 2011-07-30 12:43
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Gyönyörűen szól, de sajnos a jó dalokat még mindig nem sikerült felfedeznem. :)


Lassan-lassan előbújik a QR-feeling. Amúgy meg pl. a Higher egy kurva jó szám például.
Idézet
 
 
#3 Draveczki-Ury Ádám 2011-07-29 14:32
Gyönyörűen szól, de sajnos a jó dalokat még mindig nem sikerült felfedeznem. :)
Idézet
 
 
+2 #2 Palinkas Vince 2011-07-28 21:22
Nekem valahogy tetszik a lemez. Talán a hangszerelés miatt, de valahogy mindig végigmegy, ellentétben a pl. Hear-rel, amit továbbra is mindig megunok a felénél. Pont ma reggel fedeztem fel egy jellegzetesen röfögő basszust az egyik dalban középtájt és nagyon megörültem neki :)
Idézet
 
 
+4 #1 Robi 2011-07-28 11:22
Jó cikk, sajnos egyet értek veled :( fos album
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.