Shock!

június 02.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Incubus: If Not Now, When?

Mióta a nu metal kiment a divatból – vagyis úgy jó nyolc éve –, boldog-boldogtalan örömmel rugdosott bele a műfajba. Pedig hát ne legyünk igazságtalanok: nem csak Fred Durstöt és Dez Fafarát köszönhetjük a késő '90-es évek-beli trendnek, hanem – többek között – néhány nagyszerű Deftones lemezt, a Lostprophets elsöprő debütjét, vagy éppen az Incubus emo-hatású modern metal albumait, amelyek mai füllel hallgatva is nagyon rendben vannak.

Jó néhány milliós eladású lemezzel a hátuk mögött a kaliforniai srácok új alkotásának címe és borítója is egy merész, az elvárásokra kevéssé adó lemezt ígért. Ehhez képest nem túlságosan biztató, hogy már a legelső szám második percében úgy éreztem, sikerült megtalálnom az ideális aláfestő zenét bármelyik kórházi elfekvő osztály délutáni csendespihenőjéhez. A következő Promises, Promisesnél sem nagyon javul a helyzet, ez ugyanis sótlan, középutas pop-rock, semmi több. Aztán jön a Friends And Lovers, ami megint csak heveny ásításra késztet, és hol van ekkor még a lemez hátralévő része?

megjelenés:
2011
kiadó:
Epic / Immortal
pontszám:
4 /10

Szerinted hány pont?
( 21 Szavazat )

Félreértés ne essék, imádom a klasszikus Incubus lemezek lágyabb dalait is (még a slágerré vált Drive-ot is, nem is beszélve a Make Yourself érzelmi csúcspontjáról, a fantasztikus The Warmth-ról). Azt azonban elég nehéz lenyelnem, hogy Mike Einziger gitáros és társai a „vissza az egyszerűséghez" jelszó nevében egy ilyen csipetnyit pszichedelikus, de leginkább csak érdektelen altatódal-gyűjteményt hoztak ezúttal össze. Itt ugyanis kapunk egy rakás visszafogott tempójú és hangulatú dalocskát, amelyekben elég sok zongora is szól, így némiképp emlékeztetnek a Silverchair főnök Daniel Johns Dissociatives nevű projektjének dalaira. Az előző, egyébként szintén messze nem száz százalékos Incubus lemezeken legalább mutatóba jutott egy-két olyan jól eltalált, kemény, riffelős szám (Megalomaniac, Anna Molly), amik legalább emlékeztethettek bennünket arra, mitől voltak olyan jók annak idején. Na, ilyesfajta jóságokat itt nagyítóval se találni, az egyetlen tempósabb szám, a Switchblade inkább funkos és gospeles (!) elemeket mutat... A Defiance-ben van némi kellemes, Led Zep-ízű akusztikus gitár, így picit a csapat legismertebb nótáját, a Drive-ot is felidézi, csak aztán váratlanul, talán idejekorán véget is ér.

Az egyetlen téma, amely némileg kisérletezőbbnek nevezhető, az In The Company Of Wolves, amelynek legalább a második felére sikerül felébrednem Brandon Boyd különös, szinte suttogó éneke és a bizarr, elszállós zenének köszönhetően. Egyébként Brandon hangja szokás szerint csodásan szól, és persze a lemez hangzása is álomszerű, de csak ezért hadd ne kezdjek már dicshimnuszokba. A másik dal, ami még szódával elmegy, az Adolescents, ami legalább halványan felidézi a régi Incubust, és van benne egy egész klassz Einziger-szóló. Csak aztán jön a zárótéma, a Tomorrow's Food, ami nem más, mint a Morning View utolsó tétele, az Aqueous Transmission felvízezett verziója: ez végképp álomba ringat. Nem túl kielégítő álomba egyébként....

Az If Not Now, When? aligha fog komolyabb nyomokat hagyni a rockzenei történelemkönyvekben. Egy pályája csúcspontján messze túljutott zenekar kiadott egy easy listening lemezt – ennyi történt, másról nem nagyon beszélhetünk. És jellemző módon a deluxe kiadáson található klasszikus Pardon Me élő előadása hiába van fényévekre a stúdió verziótól, még így is köröket ver mindenre, amit az Incubus új lemeze nyújtani tud...

 

Hozzászólások 

 
+3 #4 Timár Attila 2011-08-30 09:59
Mi a Shocknál már csak ilyenek vagyunk: nem tudunk szabadulni ettől az átkozott torzított gitár függőségtől :)

Ettől függetlenül persze lehet popzenét is jól, izgalmasan játszani. Csak éppen szerintem ez most nem sikerült Brandonéknek.
Idézet
 
 
+2 #3 kidharek 2011-08-30 00:21
Valóban, ez a lemez nem a rockzenei történelemkönyv eknek készült. Hanem, inkább a nyitott, elvárásoktól (és főleg a torzított gitár függőségtől) mentes, magát a zenét szerető és értő embereknek. Szerintem, felesleges - és egyben méltatlan is - ez a múltba révedő hiányérzet egy ilyen, folyton előre tekintő zenekarnál, mint az Incubus. A dalok és a belepréselt érzések rohadtul rendben vannak! Szarok rá, hogy nem tépik le a fejemet! Nem is azért hallgatom! Érdekes, hogy elvárások nélkül, menyivel befogadóbb az ember... Bocsánat, de ezt az értetlenkedő és egyben ledegradáló kritikát, nem a tudtam szó nélkül hagyni...!
Idézet
 
 
+4 #2 Johnny Depp 2011-08-25 16:47
na jah, a morning view után megindultak lefelé...ez meg idáig a legalja.

a dissociatives lemeze amúgy remek példa rá, hogy lehet ezt a műfajt jól is csinálni, csak kellenek hozzá jól megírt dalok.
Idézet
 
 
+3 #1 colter 2011-08-25 14:49
Én egy pörgős, gitárorientált lemezt vártam... Ez csalódás sajnos.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.