Ami a Linoleum EP-vel elkezdődött, az befejeződni látszik (?) a Road Salt Two lemezzel, amely a tavalyi Road Salt One egyenes ági folytatása. Pontosan ezért nem döbbenhet meg senki azon, hogy az itt hallható zene egyfajta pulzáló ikertestvére az előző lemez dalainak. Mindehhez ugyanazt a puritán, „ott zenél a szobádban a zenekar" megszólalást kapjuk, a...

Kissé nehéz követni az amerikai hard rock/AOR színtéren zajló vándorlásokat és visszatéréseket, de annyi bizonyos, hogy a San Francisco-i Night Ranger sem először támadt fel az utóbbi években, noha hivatalosan csupán két évig, 1989 és 1991 között szüneteltették tevékenységüket. A veterán dallamos rockbanda klasszikus felállása ugyan két stúdiólemez...

Nem tudom, ki hogy van vele, de én többnyire csak legyintek Sebastian Bach bőségesen adagolt hangzatos nyilatkozataira, amelyekben a Skid Row fénykorát, a Slave To The Grind érát idéző új dalokról beszél. Bach persze már húsz évvel ezelőtt is a nagyotmondás legavatottabb mesterei közé tartozott a rockszíntéren, és mivel azok sorát gyarapítja, akiknél...

Az idén épp tízéves születésnapját ünneplő holland Textures tipikusan az a zenekar, amelynél az ember minden egyes új lemeznél az áttörésért szurkol. Itt egy szimpatikus, fiatal brigád, akik talán a hollandus vérnek köszönhetően remek dalírói vénával és kiemelkedő hangszeres tudással rendelkeznek, lelkesek és érezhetően a zene iránti alázat se hián...

Végül mégsem a Seven címet választotta a Staind hetedik albumának, hanem az öndefiniáló Staindet, ám legalább az igaz, amit jó előre beharangoztak: hogy az új anyag riffelősebb, mint az előzőek. Igaz, ezt már a 2008-as lemez nél is elsütötték, aztán a végeredmény mégis az utóbbi években tőlük megszokott borongós hangulatú post-grunge lett. Egy idő ut...

Egyszerre áldás és átok, ha egy zenekar már az elejétől fogva teljesen kialakult hangzásvilággal rendelkezik. Áldás, mert az elejétől fogva adott számára egy bizonyos nimbusz, és már egész korán hivatkozási alappá, mércévé válhat ahelyett, hogy a többség lefitymálóan másokat emlegetne a lemezek hallatán. És átok is, mert az efféle bandák hosszabb t...

Van úgy, hogy nem kellenek nagy dolgok ahhoz, hogy egy lemez igazán magával ragadjon. Nem gond, ha szinte semmit sem tudok az elkövetőkről - jelen esetben ez pontosan ennyit tesz: spanyol elnevezésük dacára svédek, öten vannak, és valami olyasmi a céljuk, hogy a jó öreg heavy rockot vegyítsék a doommal. Ugye, hogy nem is hangzik rosszul? Még akkor ...

Elöljáróban annyit jegyeznék meg, hogy az olasz progmetal csapat zenéjével a ’98-as, remekbe szabott El Nino album óta szimpatizálok erősen. Első két lemezük (Seeds Of Rage – 1995 és Headquake – 1997) még határozottan Dream Theater / Fates Warning hatású muzsikát rejtett, és ugyan ezek is jók voltak, azonban az El Nino-n ehhez beérkezett modern metal...

Olyan többszólamú vokálbevezetővel indul az új Machine Head lemez első dala, az I Am Hell (Sonata In C#), hogy az ember először önkéntelenül is megnézi, vajon jó albumot indított-e el. Aztán persze szépen a helyére kerül minden, egy szintén elég ködös, de már kellően durva és vészterhes átvezetésből kibontakozik a jellegzetes elemekre épülő több mi...

Amint egy zenekar népszerűvé, sőt meghatározóvá válik, rögtön mindenki jogot formál arra, hogy megmondja velük kapcsolatban a frankót, az internetkorszak pedig csak ráerősített erre. A rajongók lényegében személyes tulajdonuknak tekintik kedvenceiket, innentől kezdve pedig már semmi nem lehet elég jó, de elég rossz se. Persze az ember már csak ilye...

„Amikor feltörte a negyedik pecsétet, hallottam a negyedik élőlény hangját, amint így szól: 'Jöjj!' És láttam: íme, egy fakó ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt; és hatalom adatott nekik a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel és döghalállal, és a föld vadállatai által." – Jelenések könyve 6,8

A rockzene leginkább egy fura hagymához hasonlítható. Mindegy, hány héjat fejtünk le róla, mindig ott egy újabb réteg, amely jóllehet, egyre közelebb enged a közepéhez, oda mégse juthatunk el soha. És ha minden egyes hagymahéjat egy-egy rockzenei irányzattal helyettesítünk, akkor érdekes módon olyasmit találhatunk, ami egyedülállónak is nevezhető a...

Mindössze két évvel a felemásra sikerült Necropolis után már itt is az új Vader mű. Habár a kétéves periódust nagyjából az ezredforduló óta tartják a lengyelek, első reakcióm mégis a kétkedés volt. Az inkább szürke, mintsem jelentős Necropolis t követően nem bántam volna, ha a csapat hosszabb pihenőt vesz ki, feltöltődik, és frissen, újult erővel fes...