Shock!

március 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hell: Human Remains

A zenekar neve Pokol, a CD játékideje 66 perc 6 másodperc, a booklet pedig telis-tele van misztikus ábrákkal, vizuális és szövegi utalásokkal – a felszínes szemlélő ebből azt is gondolhatná akár, hogy az újsütetű okkult rock/metal hullám egy újabb versenyzőjével van dolga. Nos, a látszat ezúttal csal: ugyan a szövegi-koncepcionális irányultság valóban errefelé mutat, az angol csapat nemcsakhogy nem tartozik a feltörekvő fiatalok táborába, hanem egyenesen egyike a brit metalélet öreg veteránjainak. Igen különös történet fejleménye, hogy eddig senki nem hallott felőlük, és most egyszerre csak előkerültek a semmiből.

Az eredetileg négytagú formáció 1981 végén alakult, és rövid – mindössze öt éves - pályafutásuk alatt egyetlen kislemezre, valamint néhány demókazettára futotta a szerencséjükből. Ezek a felvételek, valamint sokkolóan látványos koncertjeik azonban mégis megalapoztak számukra egy egész komoly underground státuszt (a Skyclad elődjének számító Sabbat például bevallottan sokat merített tőlük), ahonnan azonban – akkor – nem tudtak továbblépni, a kiadók sorra-rendre utasították el őket, míg aztán végül a Mausoleum Recordsszal sikerült nagy nehezen zöldágra vergődniük. A kiadó sajnos nem sokkal ezután becsődölt, a vágyva vágyott album nem jelenhetett meg, a csapat feloszlott, 1987. január 29-én pedig az énekes/gitáros David George Halliday – 30 évesen – öngyilkos lett. A sztori ezzel látszólag véget is ért...

megjelenés:
2011
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
9,5 /10

Szerinted hány pont?
( 6 Szavazat )

...egészen tavalyig, amikor is egy egykori kölyök-rajongó, bizonyos Andy Sneap egybeverbuválta az életben maradt három tagot, és addig puhította őket, amíg ráálltak, hogy igazságot szolgáltatnak a régi kislemezen, a demókon, illetve próbatermi felvételeken megőrződött Hell nótáknak, és mai, modern stúdiós körülmények között felveszik azt a bizonyos hamvába holt lemezanyagot. És mivel ez a rajongó kissrác előbb a Sabbat gitárosává, majd nemzetközileg elismert producerré nőtt (Accept, Megadeth, Nevermore, Testament, Mindfeed, Stuck Mojo stb.), nemcsak stúdiós szakértelmét ajánlotta fel mindehhez, hanem gitárosként maga is a banda tagja lett, az énekesi posztra nem kevés fejtörés után (amelynek során még az egykori Sabbat- és Skyclad-torok Martin Walkyer személye is felmerült esélyesként) végül a gitáros Ken Bower fivérét, David Bowert választották. A színészi múlttal rendelkező, eredetileg nem is igazán metalos gyökerű David remekül oldja meg a feladatot, ami főleg akkor derül ki, ha az ember meghallgatja a dupla CD-s kiadás második lemezét, amelyen – meglehetősen hektikus hangminőségben – az eredeti, '82 és '86 közt készült felvételeket hallhatjuk. Halliday hangja valami olyasmi volt, mintha egy bespeedezett és alaposan felmérgesített fiatal Geddy Lee énekelt volna. Bower hozzá képest többet mozog közepes fekvésekben, de azt a hipnotikusan tébolyult, hisztérikus stílust nagyon jól hozza, amit néhai elődje művelt.

A zene pedig király riffekkel és komplex váltásokkal teli, szólókban gazdag metal merész dalszerkezetekkel, hol ördögi, hol hedonista, hol pedig történelmi vagy irodalmi ihletettségű (ilyen például a nagy londoni tűzvészt megéneklő Plague And Fyre vagy a shakespeare-i hagyatékból merítő Macbeth) szövegvilággal. A Mercyful Fate párhuzam eleve adja magát a lemezt hallgatva, ugyanakkor valahogy van a muzsikának egyfajta monumentálisabb, teátrálisabb atmoszférája is (aminek kései hatása például a Cradle Of Filth zenei és vizuális koncepciójában is vastagon tetten érhető – Dani Filth is nagy rajongója volt a csapatnak annak idején). Az újra felvett anyag hangzása értelemszerűen kitűnő, Sneap nagyon jól elcsípte a lényeget, és úgy pakolt mai, modern soundot a nóták alá, hogy közben mégis megmaradt az eredeti, borzongató hangulatvilág. A bizarr átkötő hangjátékokkal is megvadított 11 nótányi korong – különösen a bónusz CD-vel együtt – igazi csemege, mind gazdag zenei tartalma, mind pedig a fent vázolt történeti háttér miatt. Az old school és az extrémebb vonal hívei egyaránt jócskán találhatnak hozzá kapcsolódási pontokat, szóval érdemes tenni egy próbát az albummal, mert ha elkapod a hangulatát, tuti, hogy napokra a lejátszódban ragad (velem is ez történt).

És hogy mi lesz a történet folytatása? A produkciót nyilván színpadra viszik majd, afelől azonban vannak kétségeim, hogy egy ilyen erőteljes felütés után, valamint negyed évszázad elteltével van-e, lehet-e értelme még új nótákkal próbálkozniuk. De nyilván érzik majd, jön-e az ihlet, és hogy tartani lehet-e ezt a színvonalat – ennek megítélésében Andy szerintem óriási segítségükre lehet. Bárhogy is történjék azonban, ez az album bizony igazi különlegesség, egyben nagyon erős zenei és hangulati egységet képező nótacsokor. Let The Battle Commence!

 

Hozzászólások 

 
+2 #4 sziti 2013-12-28 21:24
"...lehet-e értelme még új nótákkal próbálkozniuk..."

A válasz 2013-ban megérkezett egy brutálisan jó új lemez formájában :-)
Idézet
 
 
+1 #3 mrataxi 2011-08-05 18:55
"megtetsszen" - azt hiszem :)
Idézet
 
 
+2 #2 Nűnű 2011-08-05 17:25
Meg kellett hallgatnom jónéhányszor, hogy megtetszen (ezt hogy kell írni?), de jelentem, bejött. Tényleg jó lemez!
Idézet
 
 
+1 #1 mrataxi 2011-08-05 09:42
jaja, ezúttal megalapozott a hype, ez a lemez és csapat tényleg nem mindennapi. hogy őszinte legyek, remélem, nem folytatják, legalábbis nem ezen a néven, hogy megmaradjon olyan kultnak, amilyen most.
(plusz örülök, hogy peti "előkerült" :))
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.