Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Anthrax: Worship Music

Tudom, ezerszer szanaszét cincáltuk már a témát ezeken a hasábokon is, de most sem kerülhető meg: sok zenekar mutatott be vállalhatatlan hajtűkanyarokat a rockzene történelme során, ám amit az Anthrax művelt az énekesekkel 2005 óta, az egyszerűen mindent alulmúlt. Európai szemmel főleg érthetetlennek tűnt a kavarás, hiszen errefelé mindig is jól csengett a csapat neve, ellentétben Amerikával, ahol 1993-ban jelent meg az utolsó sikeres albumuk, az azután készített lemezeik némelyikéről pedig még a rajongótábor is csupán hellyel-közzel tudta, hogy egyáltalán megjelentek. A sok variálás után alighanem az lett volna a legtisztább, ha a méltatlanul partvonalra állított John Bush és a visszarángatott Joey Belladonna nyüstölése helyett teljesen új fejezetet kezdenek Dan Nelsonnal, de valamiért ez a megoldás sem működött, úgyhogy most megint itt van Joey, és a hatalmas extra promóciót jelentő Big Four bulik révén az Anthrax olyan lehetőséget kapott az újrakezdésre, amiről legfeljebb álmodni lehet. Szívesen írnám, hogy remélhetőleg nyugvópontra értek, és nem lesz több cserebere, de már nem merem megkockáztatni...

megjelenés:
2011
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 111 Szavazat )

Bármennyire is fájdalmas volt figyelni, amint az elveik és stílusuk mellett a '90-es évek legellenségesebb éveiben is masszívan kitartó Anthrax tagok sokszorosan segget csinálnak a szájukból, és ezzel szinte teljesen lerombolják a hitelüket, a lemeztől nem féltem túlságosan. Scott Ianék alapvetően mindig is tudták, mitől döglik a légy, élőben meg aztán tényleg a legjobb koncertbandák közé tartoznak, akár John, akár Joey áll a fronton. A kérdés csupán az volt, tudok-e majd lelkesedni értük ilyen emlékezetes alapozás után, a válasz pedig olyan határozott és hangos igen, ami még engem is meglep. A Worship Music ugyanis nem pusztán meggyőző, hanem egyenesen a zenekar történetének egyik legerősebb albuma, és ez nem túlzás. Mondjuk volt is idejük kiérlelni...

Belladonna visszatérése miatt sokan féltek attól, hogy a mindig is előre tekintő Anthrax hirtelen tesz egy hátraarcot, és leszállít egy Among The Living utánérzésekkel teli, totálisan retrós lemezt, de ilyesmiről hálistennek szó sincs. Őszintén szólva állati kíváncsi lennék rá, mennyit változtak ezek a dalok a Dan Nelsonnal rögzített és most páncélszekrényben porosodó eredeti verziókhoz képest, az azonban egyértelműen hallatszik, hogy a dalok eredetileg nem Joey-ra íródtak, még ha utólag nyilván hozzá is igazították őket a munkálatok során. Szó se róla, akadnak hagyományőrzőbb témák is, ilyen például a nyitó Earth On Hell vagy a két elsőként megismert dal, a The Devil You Know és a klasszikus érát leginkább megidéző, a Persistence Of Time lemez hangulatára ütő Fight 'em 'Til You Can't. Ám a késői, Bush-korszakos Anthrax groove-osabb, sokszor rockosabb, modernebb megközelítése is megmaradt, méghozzá csorbítatlanul. Sőt, akadnak dalok, ahol az ember tökéletesen hallja a fejében, hogyan szólna az adott téma Johnnal...

Belladonnának persze meg kell adni, ami jár, mert végig nagyon jól énekel. Az adottságaival sosem volt gond, de most bizonyára alaposan meg is kínozták annak érdekében, hogy a legtöbbet hozza ki magából, így nyugodtan le merem írni: soha azelőtt nem volt még ennyire érzelemmel telített a hangja, mint itt. Mindez emellett olyan szintű fogósságot eredményezett, ami még az Anthrax sorban is kiugró, pedig Scotték mindig is mesterei voltak a ragadós dallamoknak. Nem túlzok: két-három hallgatás után az ember az összes refrént kívülről fújja, és nem is nagyon tudja kiverni őket a fejéből. Ebből a szempontból egyértelműen az I'm Alive a legslágeresebb, ami borítékolhatóan a csapat egyik új himnuszává válik majd az elkövetkezendő hónapokban zakatolós riffjével, hatalmas kórusával (és szintén nem nehéz egyébként elképzelni Bush-sal...). Aki az előző albumok vonalára áhítozik, a Crawlra és a The Constantre izgulhat rá, a felelgetős riffekre épülő, ismét óriási refrénnel ellátott The Giant és a záró Revolution Screams pedig valahol a két korszak közötti határon mozognak, akárcsak a mentorok előtt tisztelgő Judas Priest. Utóbbiban a szólódíszítéseket hallhatóan igyekeztek minél tiptonosabbra venni, de még Belladonna is egészen olyan stílusban préseli ki magából a szavakat a verzékben, mint Rob Halford. A csúcs azonban egyértelműen a szenvedélyes In The End a maga tökéletesen kiformált, kérlelhetetlenül betonozó szaggatott riffjével, Joey gúzsba kötő dallamaival és monumentális refrénjével. Igazi mestermunka.

Nem meglepő, hogy a lemez tökéletesen szól, Scott gitárhangzása fület gyönyörködtető, és a Frank Bello – Charlie Benante ritmusszekció hasonlóan markáns játéka is maximálisan érvényesül. Muszáj megemlíteni Rob Caggianót is, aki mindenütt nagyon szépen kidolgozott, dallamos szólókkal járul hozzá az összképhez, bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy túl nagy egyéniség lenne. Ez azonban szintén nem újdonság az Anthraxnél, hiszen Dan Spitz is csak a Sound Of White Noise-ra forrta ki magát igazán... A rejtett bónusz Refused feldolgozásról (New Noise) meg nyilván megoszlanak majd a vélemények, szerintem illik a bandához, de az eredeti annyira karakteres, hogy überelni azért nehéz lett volna.

Bárki jogosan dörgöli Scotték képébe, hogy ugyan miért kellett annyit bohóckodni és többé-kevésbé elvesztegetni ennyi értékes évet, a Worship Music azonban olyan bivalyerős, amire szerintem csak kevesen számítottak tőlük, és ismét könnyedén stabilizálhatja a banda pozícióit. Most már csak arra lenne szükség, hogy a zenekar meg is maradjon a színtér olyan megingathatatlan szereplőjének, mint régen, a folytatás pedig ne 2019-ben jelenjen meg mondjuk Neil Turbinnel a mikrofonnál... Azt hiszem, mindent elárul az album színvonaláról, hogy mindössze egy pontot vontam le tőlük a viharos előzmények miatt. De ettől még elég valószínű neki a dobogós hely az évvégi listámon.

 

Hozzászólások 

 
#15 nemmondommeg 2023-08-30 18:52
Tegnap újrahallgattam, hát ez az album nálam nagyon rosszul öregedett, legalább a felét tölteléknek éreztem.

Ami még mindig tetszik: I'm Alive, The Devil You Know, Fight 'Em (annak ellenére, hogy ezt a riffet már hallottuk a Gridlockban).

Ami elmegy: In the End (Joey vokálja kicsit idegesít benne), Earth on Hell.

A többi nem tetszett. Furcsa, mert a megjelenésekor én is ugyanígy lelkesedtem érte.
Ádám, ha olvasod, így 10+ év elteltével mit gondolsz a lemezről?
Idézet
 
 
#14 Dead again 2016-05-25 18:32
Ha már ennyien szeretik, pláne egy ilyen háttértörténett el TALÁN még egy KlasszikuShock cikket is megér valamikor :)
Idézet
 
 
+4 #13 GTJV82 2012-04-18 18:43
Nagyon jó lemez, de a klasszikus Among The Living / State Of Euphoria / Persistence Of Time trióhoz nem ér fel.
Kétségtelen, hogy zeneileg abszolúte a WCFYA folytatása, teljesen Bush-ra írták szerintem az egészet eredetileg, de ebből is látszik, hogy Belladonna mindent el tud énekelni, ráadásul kiválóan!
Olyan ő itt, mint Dickinson a a Maidennek vagy Halford a Priestnek. Ő az eredeti, az igazi..
Nálam 9/10, csont nélkül, csak azért nem 10-es, mert a 10 pontosak a fentebb említett lemezek.
Idézet
 
 
-32 #12 2011-09-17 06:05
hmmm... Érdekes ez a lemez. Számomra ez egy max hét pontos heavy metal lemez. Az agyonmagyarázot t thrash-t nem találtam benne sehol sem.
Idézet
 
 
+2 #11 torta 2011-09-16 20:16
Idézet - torta:
5 bekezdésen belül


khm, bekezdésen keresztül, hiába, a fáradtság... :)
Idézet
 
 
+5 #10 torta 2011-09-16 20:14
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Igen. Ilyen felvezetés után nálam egyszerűen nem kaphatnak 10 pontot, még ha zeneileg annyit is ér.


szerinted nem tök mindegy, hogy vonsz-e büntetőpontot, ha egyszer a cikkben magában 5 bekezdésen belül taglalod, mekkora kövér tizes telitalálat a lemez? :-) legalább írtad volna azt, hogy a pontlevonás azért jár, mert Belladonna éneke tökéletesen kiheréli a New Noise feldolgozást (ami egész egyszerűen kizárólag az eredetiben lévő HC-s ordítozással működik, a tiszta ének megöli)... (tudom, az csak bónusz)

/trollface.jpg
Idézet
 
 
+13 #9 janómanó 2011-09-12 16:10
Nem túlzó, hogy top 3-as, és amit a Charlie Benante itt művel, attól egynémely kolléga biztos sárgul...
Idézet
 
 
+6 #8 Draveczki-Ury Ádám 2011-09-12 08:10
Idézet - BayArea:
Valahogy mindig tudtuk előre az aktuális Anthrax album eljövetelét, mi az hogy hellyel-közzel? Ez vajon kikre vonatkozik?

Ahogy ott is áll előtte: az amerikaiakra. :) A Stomp és a Vol 8 odaát kábé nem létező lemezek voltak, mert előbbinél a Warner már nem tolt beléjük pénzt, utóbbinál meg szinte azonnal bedőlt a kis kiadó, miután megjelent. Ahogy írtam, Európában mindig is jól futott a szekerük - ezért is volt érthetetlen európai szemmel a belladonnás kavarás, hiszen látszólag egy jól működő egységbe kavartak bele.
Idézet
 
 
+7 #7 BayArea 2011-09-12 08:03
Alapmű már most. Nagyon egyben van, van itt minden megfelelő arányokkal. Ezért érdemes volt várni!
Korrekt az írás is egy dolgot kivéve, ami viszont finoman szólva nem enyhe túlzás a szerzőtől: " ...1993-ban jelent meg az utolsó sikeres albumuk, az azután készített lemezeik némelyikéről pedig még a rajongótábor is csupán hellyel-közzel tudta, hogy egyáltalán megjelentek."

Valahogy mindig tudtuk előre az aktuális Anthrax album eljövetelét, mi az hogy hellyel-közzel? Ez vajon kikre vonatkozik?
Idézet
 
 
+14 #6 lackafej 2011-09-12 08:00
erről van itt szó kérem szépen. maxirespect scottéknak ezért a gyönygyszemért. 10/10
Idézet
 
 
+12 #5 robidog 2011-09-12 07:54
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - robidog:
Előzmények miatt ????

Igen. Ilyen felvezetés után nálam egyszerűen nem kaphatnak 10 pontot, még ha zeneileg annyit is ér.

Legyen igazad barátom! =)
De akkor is hogy szeretnénk a többiektől (Big Four) egy ilyen szintű új lemezt.
Idézet
 
 
-4 #4 Draveczki-Ury Ádám 2011-09-12 07:42
Idézet - robidog:
Előzmények miatt ????

Igen. Ilyen felvezetés után nálam egyszerűen nem kaphatnak 10 pontot, még ha zeneileg annyit is ér.
Idézet
 
 
+3 #3 robidog 2011-09-12 07:40
Idézet - robidog:
Miért nem 10/10!!!!!!!!!!!!!
=)

Előzmények miatt ????
Idézet
 
 
+17 #2 robidog 2011-09-12 07:29
Miért nem 10/10!!!!!!!!!!!!!
=)
Idézet
 
 
+24 #1 robidog 2011-09-12 07:26
Ezek a New York-i kurafiak megcsinálták!
Meg bizza az évtized METAL albumát.
Komolyan mondom boka lefosás volt már az első meghallgatás is.
Már elő is rendelten digipak verzióba!
Barátaim nézzetek utánuk komolyan mondom!
Arrrrrrrrrrrrrr rrrrrrrrrrrrrrr rrrrrgggggggggg gggggggghhhhhhh hhhhhhhhhhhhhhh hhh!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.