Shock!

október 28.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Einherjer: Norrøn

Talán nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy az úgynevezett viking metal a stílust megteremtő (Bathory) és megszilárdító (Enslaved, Einherjer, Borknagar) csapatokon túl nem igen létezik. Persze a '90-es évek második felében még előbukkant az északi ködből egy-egy figyelemreméltó zenekar (Moonsorrow, Helheim, Thyrfing), ám aztán az irányzatra is lecsapott az eldivatosodás dögvésze, amely esküdt ellensége az őszinteségnek és alázatnak. A népszerűség hatására boldog-boldogtalan viking/pagan lemezeket kezdett el gyártani, nem is számított más, csak hogy a zenekar skandináv legyen. A színvonal pedig közelében sem jár már a nagy elődökének. Arctalanság és az őszinteség hiánya jellemzi ezeket a tucatbandákat, akik az utóbbi tíz évben próbálkoztak meg a Bathory témák újrahasznosításával.

megjelenés:
2011
kiadó:
Indie Recordings
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

Szerencsére a nagy öregek közül mindmáig harcolnak még páran, és gyakorlatilag csak az ő alázatos munkájuknak köszönhető, hogy érdemes manapság új lemezt hallgatni ebben a stílusirányzatban. Az Einherjer az egyik legjelentősebb névnek számít a szakmában, a nyolcévnyi kihagyás után megjelenő Norrøn pedig olyasmi, amire már szüksége volt az északi zene híveinek.

Pedig az előzmények tükrében túl sok bizodalma nem lehetett a rajongóknak. A csapat 2004-ben jelentette be feloszlását: a hivatalos magyarázat szerint addigra már mindent elértek, amit csak szeretett volna, a továbblépéshez pedig elengedhetetlennek találták a hangszerek szögre akasztását. Azonban, ahogy az manapság már teljesen megszokott, 2008-ban ismét összeálltak néhány koncert erejéig, és a történet nem állt meg itt, amire jelen írás tárgya is bizonyítékot jelent.

A Norrøn (jelentése: norvég) egy elegáns lemez. Nem olyan nyers és kemény, mint a Blot, és főleg nem olyan szélvész, mint korábbi műveik. A 2011-es Einherjer zenéje rendkívül letisztult és érett, új albumuk pedig ennek köszönhetően talán még a rajongóknál sem fog azonnal hatni. Nekem legalábbis némi időbe telt, míg sikerült kiismernem, de bőven megérte a ráfordított időt. A legelső dolog persze, ami (normális esetben legalábbis) az ember szeme elé kerül, az a borító. A Renathe H. Bryn által festett kép épp olyan, mint a korongon hallható zene: ősi erejű és tiszta.

A csapat nem teketóriázik sokat, visszatérésüket nyomban egy tizenhárom perces opusszal nyitják. A Norrøn Kraft egy nagyszabású darab, mégsem giccses. A szellős, kissé száraz hangzás valami földhözragadtságot sugall, ám a lassan folyó dal csal úgy dagad a magasztosságtól, az utolsó felébe betoldott akusztikus-filmzeneszerű rész pedig olyannyira meglepő, mint amennyire helyénvaló egy ilyen zenekarnál. Hangulatilag annyira erős, hogy elég csak behunynunk a szemünket, és máris ott érezhetjük magunkat a végtelen tengeren sodródó viking hajóban, ahol marcona harcostársaink hihetetlen meséit hallgatjuk vigyorogva.

Tengerzúgással és mennydörgéssel kezd a Naglfar, amely társánál lényegesen rövidebb és dinamikusabb is. Ha létezne olyan, hogy viking diszkó, akkor ott az Alu Alu Laukar biztosan az egyik sikerdal lenne. Szokatlanul modern alapra érkezik egy egyszerű, de jól eltalált refrén, témái és hangulata tekintetében viszont ez is egy hamisítatlan nordikus dal. Még ennél is fogósabb a Varden Brenne, nem is csoda, hogy ez az album első single-je. Ez a dal is, mint ahogyan az összes, norvég nyelven szól, s könnyedebb hangvétele ellenére is igen komoly témát boncolgat: az egyensúly hiánya a mai ember életében, a nemtörődömség és szűklátókörűség, mely oly jellemző a modern gondolkodásmódra.

Újabb hagyománytisztelő mű a Malmting, ahol valóban brillíroznak a tagok. Csodás témákat vezetnek elő, szépen is építik fel a darabot, és hiába több, mint nyolc perces, ez a dal is végig érdekes marad. A záró Balladen Om Bifrost egy kései Bathoryt idéző tétel, olyan darab, amit tényleg csak a legtehetségesebbek képesek magukból kisajtolni. Ott rejlik benne a magasztosság, a szomorúság és a büszkeség, vagyis mindaz, ami a messzi Észak népeit egykoron jellemezhette.

Hogy ennyi pozitívum után mégis nehéz a lemezzel való barátkozás, az a fentebb már vázoltakon túl talán annak is köszönhető, hogy tempók terén igen egysíkú, inkább lassúnak mondható a Norrøn. Ez manapság negatívumként is hathat, de a megfelelő hangulat átadása ebben az esetben így lehetséges igazán. Vagyis az Einherjer most sem a kocsmázásról és a bugyuta ugrabugrálásról szól, hanem olyan értékek és világszemlélet közvetítéséről, amely a messzi múltban gyökerezik, de ma is aktuálisnak és követendőnek kéne lennie.

 

Hozzászólások 

 
+2 #3 landzer 2011-09-15 10:22
azért (csak úgy kötözködésképp) van még pár említésre méltó banda a stílusban. előttem említették a Mithotyn-t, aztán ott a Falkenbach (ami ugye '89-es), Manegarm, Menhir és talán a Windir meg a Kampfar is ide sorolható...
Idézet
 
 
+4 #2 Gall/// 2011-09-11 06:39
Annak idején éltem-haltam a Dragons lemezért....a többi is jó volt de a Dragons és a Far-Far mini zseniálisak voltak és még azok mindig.Kiváncsi vagyok erre a cuccra.....
Idézet
 
 
+3 #1 2011-09-08 20:27
Nagyon várós a lemez. Azon kevesek közé tartozom én is, akik a cikkben is említett zenekarokat tartják "A viking metal"-nak. (és ebbe a kategóriába nálam az Amon Amarth sem fér bele...) A többi lakodalmas szarságtól kifordul a gyomrom. Én azért az alap bandák közé besorolnám simán a Mithotynt is. Nem megkerülhetetle n a csapat, de azért ők is ott voltak a "kályhánál" anno.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.