Szögezzük le: papíron általában jól hangzik, ha a rockszíntér nevesebb arcai összeborulnak egy dal, vagy akár egy lemez erejéig, még akkor is, ha manapság minden második bokorban szupergroupba tömörülnek a megélhetési zenészek. Hogy aztán a stúdióban, dalszerzés közben, netán élőben (ha egyáltalán megéri a kezdeményezés a turnét) mennyire áll össze mindez, az más kérdés. Sajnos sokszor nem jön össze a nagy dobás, egész egyszerűen gyengék a dalötletek, nem működik köztük a kémia.
Mondhatnám, hogy különösebben fel sem tűnt, de ettől még tény: szinte napra pontosan három évvel ezelőtt jelentkezett legutóbb teljes értékű sorlemezzel kishazánk annyit áldott/átkozott popikonja. Persze a köztes időszakban is számos kiadványt gyűjthetett be az úri közönség, amelyek közül jelentőségét tekintve a tavaly, Igazán címmel kihozott EP emel...
Eltelt két év, menetrendszerűen érkezik a Satriani-gyors, azaz az újabb sorlemez a Mester műhelyéből. Nehéz tizenöt ennyire erős, de azért az utóbbi évtizedben meglehetősen homogén lemez után újat mondani, hiszen aki eddig is követte és szerette Joe barátunk munkásságát, az pontosan tudja, mire számítson úgy a dalok karakterét, mint minőségét tekin...
Dave Padden tizenegy évig volt az Annihilator énekese (később gitárosa is), amely időszak alatt öt lemez született, ezen teljesítményével pedig abszolút csúcstartó a „kibírtam Jeff Waters mellett" versenyben, ráadásul rekordját vélhetően nem is fogja már megdönteni senki. Én viszont elmondhatatlanul boldog voltam, mikor idén év elején megérkezett a...
2013-ban a finn Beastmilk kisebb földindulást okozott Climax elnevezésű lemezével, amelyen az alapvetően dark/gótnak nevezhető hangulatmuzsika és a keményebben megdörrenő, punkos kosszal bíró zenék olyan életveszélyes elegyét játszotta, hogy sokan a kissé semmitmondó post-punk címkét ragasztották a csapat hátára, és egyaránt rajongott értük a s...
Tomi Joutsen tíz évvel ezelőtti leigazolásával igazi vérfrissítést hajtott végre az Amorphis: népszerűségük is megmaradt, és zeneileg is sikerült úgy fejlődniük, amitől nem ment fejjel a falnak sem a régi rajongóbázis, sem pedig az újonnan érkezett generáció. A szigorú tekintetű, szuggesztív és nem utolsósorban bődületesen nagy hanggal megáldott fr...
Négy évvel ezelőtt szinte a semmiből bukkant fel a brit TesseracT, hogy debütáló lemeze az ősrobbanás erejével taglózzon le. A One -t máig az évtized egyik legkiemelkedőbb alkotásának tartom, amelyre ostobaság bármiféle jelzőt is alkalmazni, annyira egyedi világú az az anyag. Szerencsére rajtam kívül még sokan mások is hasonlóan vélekedtek, s hamaros...
Mátyás Attila a magyar rockzene egyik emblematikus figurája, aki három meghatározó zenekart grundolt három szinte teljesen különböző stílusban, és nyugodtan kijelenthetjük: a maga nemében mindegyik meghatározónak számított itthon. Ezek az idők persze rég elmúltak, azt illetően viszont természetesen nincs változás, hogy Matyi továbbra is zenél, és t...
Az élőhalott különös, túlvilági démonok által láthatatlan drótokon rángatott marionett-bábut idéző mozgásával a mikrofon elé vonszolja magát, és ősöreg, fából faragott hangján sötét dalba kezd. Zenéje ugyanolyan szikár, mint inas teste, és száraz, mint csontjain a ronggyá aszalódott bőr, mégis, valami mágikus módon fogva tart, és hallgattatja magát...
Aki rendszeresen olvas bennünket, alighanem tudja, hogy Shawn Drover, Chris Broderick, Henry Derek Bonner és Matthew Bachand személyében négy remek zenész áll a kissé szerencsétlen és semmitmondó bandanév mögött. Az első kettő közülük a Megadeth miatt elég széles körben ismert is a színtéren, de azért tegyük hozzá: egyikükből sem Dave Mustaine fara...
A Nile legutóbbi, három évvel ezelőtti lemezéről még maga a banda kapitánya, Karl Sanders is azt nyilatkozta utólag, hogy azt az anyagot a rajongók helyett inkább maguknak írták, mert bizonyítani akarták, hogy a Nile nem csupán a zúzásról szól. Az At The Gate Of Sethu valóban eléggé öncélúnak tűnt, és nem is lett a csapat legjobb alkotása. Véleményem...
Valentin Szilvia: Ha érezted valaha egy Slayer-riff hallatán, hogy áramlani kezd a testedben az energia, és tiszta libabőr leszel, akkor pontosan tudod, miről beszélek, ha azt mondom, a Slayer 2015-ös lemeze jó. Sőt, csodálatos. Irtózatos nagy feladat hárult a két megmaradt tagra, hogy továbbvigyék a Slayer-örökséget, hogy friss, a koncertprogramba...
Határozottan szép görbéje van a Ghost történetének. Az egy dolog, ha egy bandának James Hetfield, Phil Anselmo meg Dave Grohl hordja a pólóját rögtön az első album után, az meg egy másik, amikor egy ennyire extrém imázzsal dolgozó formáció bekerül az amerikai Top 10-be, miközben a tengerentúlon sokkal érzékenyebbek az emberek a sátános dolgokra, mi...
Ki ne emlékezne a két platinaszőke babára? Az afgán agarakra emlékeztető kutyapárosra, amelyek valójában weimari vizslák, szőke parókában? Oké, az a második lemezük borítója, pedig a debütáló lett hatalmas siker, abban a korban, amikor a dallamos rock divat volt, külsőségekben a giccs dominált, ám akadtak formációk, ahol a zenei minőséget korántsem...
Megint csontra ugyanazt hozza a Five Finger Death Punch, amit eddig megszoktunk tőlük, gyakorlatilag jottányi változás vagy elmozdulás sem érzékelhető Zoltan Bathoryék friss albumán a legutóbbi, dupla kiszerelésű The Wrong Side Of Heaven And The Righteous Side Of Hell első és második részéhez képest. Persze semmi ilyesmit nem is vártam, de mivel ez már...
A lengyel proggerek valami egészen elképesztő dolgot vittek végbe 2009-es keltezésű, Anno Domini High Definition című albumukkal kapcsolatban, amely hazájuk hivatalos eladási listájának első helyére tornázta fel magát. Bármilyen oldalról is közelítjük meg ezt a jelenséget, mindenképpen említésre méltó, hogy a volt keleti blokk országai közül az egyik...
A lassacskán húszéves (!) múltra visszatekintő Hate Eternal mindig is Erik Rutan gitáros/énekessel jelentett egyet, aki egy hithű underground katona a legjobbak közül. Neve említésekor ma már szerencsésen kikopott a köztudatból az örök „ex-Morbid Angel gitáros" toldalék, hiszen immár saját jogán (zenészként és stúdiótulaj/producerként) is bizonyára...
Nem hiszem, hogy túl nagy titkot árulok el vele, miszerint messze azok az írásaink a legnépszerűbbek, amelyeket a Klasszikushock rovat keretein belül követünk el. Nosztalgiázni mindenki szeret, és már többször leírtátok ti magatok is, hogy mennyire jó dolog újra felfedezni egy-két régi kedvencet, amiket igazából soha nem is feledtünk el. Higgyétek ...
Draveczki-Ury Ádám: Úgy 2006 környékén fogalmazódott meg bennem először, hogy tök jó lenne már egy rövidebb, direktebb dalokkal teli Iron Maiden-lemezt is hallani a szövevényes, progresszív hatású eposzokkal megtöltött albumok után. A The Final Frontier után úgy tűnt, maga a zenekar is kacérkodik a gondolattal, bizonyos nyilatkozatok ebbe az irányba m...
Mint az első hírek felreppenése óta kiderült, távolról sem új stúdiólemez, hanem sokkal inkább reszlis kényszeralbum a Burning Bridges, amellyel több mint három évtizedes üzleti kapcsolat szakad meg a Bon Jovi és a Mercury kiadó között, és a zenekar gyakorlatilag csak szerződéses kötelezettségeit teljesítette az utóbbi szűk másfél évtizedben készül...
Természetes folyamat, ha egy sikeres zenekar a jó előre bejelentett szünet után újra lemezt ad ki, majd turnéra indul, ez a dolgok rendje, mint ahogy megírtam az azévben kiadott válogatáslemez kritikájának végén is : „hogy a zenekar sorsa miképp fog alakulni, nagyjából borítékolható, a saját magukra kirótt rövid szünet után összeállnak, turnéznak, új...
Nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb visszatérnek a színre Svédország legtökösebb punk'n'rollerei, a kérdés csak az volt, mikor és miként. Az elsőre megvan a szimpla felelet, hiszen hosszas jegelést követően, hét évvel a legutóbbi, névadó anyag után, augusztus legvégén megérkezett az új album. A másodikon viszont szerintem sokat fogunk vitázni a követk...
Az ausztrál triót meghallani és megszeretni egy pillanat műve volt. A Spaces In Between lemez Too Much című dala szólt akkor, én pedig tudtam: újabb kedvencet avatok! Zenéjükben pontosan úgy keveredtek a klasszikus hard rock legszebb hagyományai a grunge fésületlenségével és dühével, amit bármikor és bármeddig el tudok hallgatni. Michael Brown személ...
Nem kell velem egyetérteni, de véleményem szerint alapvető tévedésben van az, aki a Motörhead névre hallgató rock'n'roll-intézményt létezésének negyven éve és az eközben kiadott huszonkét sorlemez súlya alapján határozza meg. Ez a minden körülmények között megsüvegelendő tény - jó esetben - különösebb kihatással nincs arra, hogy 2015-ben miként íté...
Tisztán emlékszem a Royal Hunttal történt, felemásra sikeredett első ismerkedésemre, hiszen gyakorlatilag megrémültem a minden más hangszert elnyomó szintetizátortól és a természetellenesen visszhangosított produkciótól. A '90-s évek elején még amúgy is bejáratott volt ez a fajta, végletekig reverbezett és delayezett keverés az akkori producerek és...
A történelem ismétli önmagát. Dave Grohl kultikus Probot projektje után újfent jött egy dobos, és összerántott egy olyan all-star gárdát, amitől minden jóérzésű rockerembernek összefut a szájában a nyál – és nem a köpéshez. A főhős ezennel a Corrosion Of Conformity (eredeti) agytrösztje, Reed Mullin lett, illetve másodhegedűsként Mick Murphy a My Rui...
Az első két album idején nagyon bírtam a Bullet For My Valentine-t, még annak dacára is, hogy őket is sújtotta a sokat látott – vagy magát annak képzelő – metalos közönségrétegek azon megvetése, amely minden fiatalok által tömegesen kedvelt, dinamikusan feltörekvő zenekart elkísér. Engem különösebben nem izgatott ez az egész: a még kiforratlanabb, ...
Facebook
Twitter