Talán nem én vagyok az egyetlen olyan Danger Danger-hívő a planétán, akinek különös módon akkor kezdett nagyon bejönni a hajmetal-vonulat utolsó igazán karizmatikus alakulata, amikor a nyegle frontember, a kultikus New Jersey-i Prophet soraiban még dobosként tevékenykedett Ted Poley helyére Paul Laine, a kanadai AOR-szenzáció került. Laine ugyanis 1990-ben egy olyan hardrock-remekművel robbant be a – tengerentúli – szakma köztudatába, amely azóta is dédelgetett kedvence a műfaj értőinek. A gigantikus Bruce Fairbairn-hangzással ellátott Stick It To Your Ear album valóban fülbe ragadó himnuszai alapján egyáltalán nem volt meglepő, hogy a D2-főnök, Bruno Ravel basszusgitáros anno a harmadik lemez hajnalán kivetette hálóját a stílusilag totál azonos nyelvet beszélő, kiváló hangi és szerzői adottságokkal bíró juharleveles fiúra. Ma is állítom, hogy Paul bevételével magasabb szintre lépett New Jersey titkos favoritja, és ha nem számítjuk az együttműködés első kézzel fogható gyümölcsét, a zavaros koncepciójú, grunge-hatású Dawnt, akkor ki lehet jelenteni, hogy kizárólag hibátlan anyagokat hoztak össze a Poley visszatértéig rendelkezésükre állt bő dekád alatt.
