Hosszasan lehetne vitázni azon, mennyi értelme van az olyan típusú lemezeknek, mint a Beyond The Fade. Miről is van szó? Adott egy kultikus hang a dallamos zenék hőskorából, akinek a Frontiers gyakorlatilag száz százalékban a segge alá tolt egy albumnyi dalt, amelyek ráadásul szemérmetlenül a hallgatók nosztalgiájára építenek, majd elhangzott egy so...

Saint Vitus, Count Raven, Reverend Bizarre – megannyi legendás név a doom metal éjsötéten bugyborékoló mélyéről. Oké, Chritust, azaz Christian Lindersont lehet chritizálni azért, mert hogy a Saint Vitusnak pont a leggyengébb lemezén, a C.O.D.-n danolt, de hát az ottani mélyrepülés azért kevéssé az ő hibája volt, sokkal inkább a nem túl erős daloké....

Sokan talán már nem emlékeznek rá, de amikor annak idején, tizenegynéhány éve a Hatebreed elkezdett komoly névvé válni a színtéren, először rájuk, illetve pár hozzájuk hasonló megközelítéssel dolgozó bandára – például a brit Stampin' Groundra – használták a szaksajtóban előszeretettel a metalcore kifejezést (sőt, egyesek még slayercore-ozni sem áta...

Volt egyszer egy punkrock-csapat, úgy hívták, hogy C.A.F.B., illetve hülyeséget beszélek, hiszen van az még most is, csak éppen már engem nem érdekel különösebben. Viszont amikor még odafigyeltem rájuk, az meg annyira régen volt, hogy még egy bizonyos Szakácsi Gábor, azaz Greg danolt ottan, pedig ez a jóember már vagy tizenhét éve kiköltözött Ameri...

Hozzávalók: Frontiers, Erik Martensson, Ron Atkins. Recept: bízd rá az egészet Erikre! Fogyasztás: türelemmel. Elvileg örülnünk kellene, ha egy újabb lemezt látunk megjelenni, amelyen Martensson működik közre, feltéve, ha tisztában vagyunk vele és szeretjük az Eclipse nevű svéd csapat munkásságát. Azonban kissé árnyaltabb a kép, ha idevesszük: a gi...

Szívesen írnám, hogy irgalmatlanul gyalul az új Destruction, és az újjáalakulás óta készített legjobb lemezeik közé tartozik, de sajnos nem tudom: Schmierék sokkal inkább most is ugyanolyan alapjáratos albumot készítettek, mint a legutóbbi Spiritual Genocide . És különösebben nem is vet jó fényt a veterán germán thrasherekre, hogy az azóta eltelt nég...

Joe Bonamassa hatalmas játékos. Töretlen népszerűséggel bűvészkedik a kezében tartott kártyalapokkal (gitárokkal), amelyek közül bármikor előhúzza az ászt és a jokert (a Fendert és a Gibsont), ami esetében a rockot és a bluest jelenti. A blues kereskedelmi szempontból roppant kockázatos műfaj, hiszen túlságosan őszinte, érzelmes, személyes, és álta...

Talán nem én vagyok az egyetlen olyan Danger Danger-hívő a planétán, akinek különös módon akkor kezdett nagyon bejönni a hajmetal-vonulat utolsó igazán karizmatikus alakulata, amikor a nyegle frontember, a kultikus New Jersey-i Prophet soraiban még dobosként tevékenykedett Ted Poley helyére Paul Laine, a kanadai AOR-szenzáció került. Laine ugyanis ...

A Rage szétrobbanása a tavalyi év egyik legváratlanabb és legkellemetlenebb meglepetése volt, de olyan nagy gond azért nincs, hiszen várható volt, hogy mindkét agy, Peavy Wagner, illetve Victor Smolski is folytatja a zenélést. És azt is borítékolni lehetett, hogy miközben a smolskitlanodott Rage kissé földközelibbre veszi a figurát , addig a belorusz...

Nem mondom, hogy feltétel nélkül, de azért kifejezetten kedvelem a finn Reckless Love-ot. A glam/sleaze/pop metal vonalon az utóbbi tíz évben felfutott csapatok közül azok sorát gyarapítják, amelyeknek van egyéniségük (még azzal együtt is, hogy hatásaik teljesen nyilvánvalóak a Van Halentől a Def Leppardon át a Danger Dangerig), és ha összeáll nálu...

Nem kívánom eljátszani, hogy mindenképpen meghallgattam volna ezt a lemezt, amennyiben nem Ritchie Blackmore új kiszemeltje, a chilei születésű Ronnie Romero áll az amúgy madridi Lords Of Black frontján. Sőt, továbbmegyek: az sem rémlik, hogy az újjáéledő Rainbow bejelentése előtt valaha is hallottam volna a zenekarról vagy Ronnie-ról – igaz, hiába...

A Cult Of Luna friss anyagánál már első hallgatásra éreztem: ezúttal megengedem magamnak azt a luxust, hogy kizárólag a fizikai hanghordozó kézhezvétele után írom le a véleményemet. Bár őszintén szólva sajnos a leghalványabb fogalmam sem volt róla, ki is az album társszerzője, bizonyos Julie Christmas (egy brooklyni noise rocker female hero, mint u...

Rob Zombie azt mondja, élete, de legalábbis szólókarrierje legjobb lemezét készítette most el, de az igazat megvallva nem értek vele egyet – pedig akár össze is jöhetett volna a dolog. Kétségtelenül száz százalékos Zombie-mű lett a most még a szokásoshoz képest is túlpörgetett címekkel operáló The Electric Warlock Acid Witch Satanic Orgy Celebratio...