Shock!

április 22.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Queensryche: Condition Hüman

0907qrcLehet, hogy most sokaknak (ismét) csalódást okozunk azzal, hogy nem Ádám mester emlékezik meg a Geoff Tate-mentesített Queensryche rövid időn belül immár második sorlemezéről, de egyvalaki biztosan jól jár ezzel: maga a banda. Tény ugyanis, hogy sok régi 'ryche-fanatikus gyomrát feküdték meg annyira az utóbbi évek csúfos fejleményei, élükön Ádámunkkal, hogy már önmagában a lemez meghallgatásához is komoly erőfeszítésre volt szükségük, és még ekkor is nehezükre esett a körülményektől valamennyire elvonatkoztatva, elfogulatlanul véleményt alkotni. Nem állítom, hogy nekem ez most sikerülni fog, de én mindenesetre én legalább sosem voltam AKKORA die hard rajongója Michael Wiltonéknak, hogy ilyen mértékben személyes sértésnek vegyem az elmúlt időszak eseményeit. Evidens, hogy a Promised Landig tartó időszakot minden szempontból meghatározó jelentőségűnek tartom és rendszeresen hallgatom is a mai napig, de az azóta eltelt húsz év termésével kapcsolatban sem pro, sem kontra nincsenek erős érzéseim. Ennek megfelelően a két évvel ezelőtti albumot és a Condition Hümant is igyekeztem/igyekszem a helyén kezelni, ahogy a Tate-féle, egészen borzalmas Frequency Unknown albumot is megpróbáltam annak idején.

megjelenés:
2015
kiadó:
Century Media
pontszám:
7,5 /10

Szerinted hány pont?
( 33 Szavazat )

Ezek fényében azt hiszem, mind a Queensryche nevet – abszolút helyesen – immár jogilag is egyedüliként viselő fél, mind Tate elkezdhet végre csak a zenével foglalkozni ahelyett, hogy a folyamatos magyarázkodásra menne el minden energiájuk. Azt persze nem állítom, hogy a bizonyítási vágy, pontosabban annak szükségessége végleg a múlté volna, hiszen mindkét félnek bőven van mit bizonyítania a korábbi renomé módszeres földbe döngölése (hogy egészen prózaiak legyünk: leköpködése) után, de ma már legalább nem a létüket/létjogosultságukat kell bizonyítaniuk, hanem „mindössze" annyit, hogy zeneileg továbbra is van mondanivalójuk. Most, hogy mindkét albumot alaposan volt időm végighallgatni, azt kell mondjam, nem tűnik lehetetlennek ez a próbálkozás, és valamennyire tényleg sikerült túllépni a múlt sötét dolgain. Tate lemezének kivesézésébe itt nem mennék bele bővebben, hiszen megtette ezt már Szilvi pár nappal ezelőtt. Röviden talán annyi, hogy ha én nem is tudok annyira rajongani a The Keyért, mint ő, azzal maximálisan egyetértek, hogy elődjével (vagy Tate utolsó két-három „mesterművével") nem lehet egy lapon említeni.

A Condition Hüman kétségtelenül felszabadultabb, lendületesebb csapat benyomását kelti, mint közvetlen elődje, amellyel szemben a legsúlyosabb kritika a lemez fapados hangzása mellett kicsit befejezetlen/kidolgozatlan jellege, valamint az amúgy mindnenki által elismerten fantasztikus torkú Todd La Torre szinte már görcsös Tate-kopírozása volt. Az első két ponton ezúttal egyértelműen sikerült egyet előrelépni. A hangzás sokkal erőteljesebb, arányosabb és természetesebb, mint legutóbb, Chris „Zeuss" Harris (Rob Zombie, Shadows Fall, God Forbid stb.) szerencsére ezúttal a még mindig csúcskategóriás Scott Rockenfield-témáknak is igazságot szolgáltatott, és összességében a dalok is kidolgozottabbak, kerekebbek, egységesebb színvonalúak, mint legutóbb. Kénytelen vagyok egyetérteni a zenekar előzetes nyilatkozataival, miszerint ezúttal valóban volt idő az akár jóval korábban megírt és az évek során felhalmozódott témákon agyalni, ezeket rendesen összecsiszolni és zenekari munkában végleges formába önteni. Nyilván az sem mindegy, hogy a meló jó hangulatban telt, ez a fajta oldottság jobban is érezhető ezen a lemezen, mint talán a '90-es évek óta bármikor. Nincs okom kételkedni abban, hogy ezúttal tényleg élvezik is, amit csinálnak, bármekkora mennyiségű bullshitet sikerült is összehozniuk közös erővel az elmúlt évek nyilatkozataiban, sőt, ahogy nézem, olykor még manapság is.

Természetesen eleve értelmetlen dolog újabb Operation: Mindcrime-ot vagy Empire-t várni a csapattól, és maga a csapat sem vállalkozott arra, hogy ilyesmivel próbálkozik, még a folyamatos visszautalgatások ellenére sem. Persze, a dalok többségében érvényesül egyfajta oldszkúl, nosztalgikus megközelítés, különösen a lemez első felében, ahol rögtön a nyitó Arrow Of Time ikergitárjai, lendületes riffjei és La Torre szárnyaló énektémái megadják az alaphangulatot. Itt, valamint a soron következő Guardianben felvonultatják a Queensryche zenei arzenáljának tekintélyes részét. Akadnak emellett jól eltalált középtempós, bólógatós nóták is, például a Hellfire vagy az Eye9 kifejezetten kedvencemmé vált az elmúlt hetekben, ahogy egészen élvezhető, bár azért kiemelkedőnek semmiképpen nem nevezhető balladákat is írtak is a Bulletprooffal vagy az Hourglass-szel. A régisulis dolgok mellett akadnak ugyanakkor olyan dalok is, például a Just Us, vagy a lemezt – egyébként nem kifejezetten acélosan – lezáró címadó nóta, amelyek egyértelműen sokkal közelebb állnak a Promised Land és az azt követő lemezek világához, mint a hőskorszak klasszikusaihoz.

Röviden tehát nem lehet a Condition Hümant a változatosság hiányával sem vádolni, ahogy kifejezetten gyenge vagy tölteléknóták tömkelegével sem, hiszen még a kevésbé erős dalokban is akad egy-egy emlékezetes momentum, jól eltalált refrén, pofás gitárszóló. A stílusjegyek mindenhol összetéveszthetetlenek és mérföldekről felismerhetőek, beleértve La Torre dallamait is. Klón-jellege szemernyit sem változott az előző lemezhez képest: egyszerűen felfoghatatlan, hogyan lehet ennyire hűen lemásolni egy önmagában is összetéveszthetetlenül karakteres orgánumot, mint ahogy Todd teszi ezt. Korának köszönhetően jelenleg vitathatatlanul erősebb a hangja, mint elődjének – egyes shockolók szerint már szinte „túl tökéletes" is –, különösen a magasabb tartományokban, ahol helyenként iszonyú erős Crimson Glory-feeling tör elő. Egyéniség hiánya ide vagy oda, a minőséget nem tudom nem elismerni, ahogy azt sem, hogy kifejezetten jól eltalálták az énektémákat, viszonylag sok hallgatás után is jólesik hallgatni őket. Most sajnálom igazán, hogy nem lehettem ott pontosan két éve a Club 202-ben, mert a klasszikus nóták egész biztos méltó módon szólalhattak meg ezzel a döbbenetes orgánummal.

Akárcsak a szándékai szerint objektív bíráló, a csapat is eleve nagyon nehéz helyzetben van – persze nagyrészt saját hibájából –, de azért a méltányosság kedvéért jegyezzük meg, hogy szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik egyszerre kielégíteni a huszonöt évvel ezelőtti dolgokhoz fanatikusan ragaszkodó, az azóta készült lemezeket kategorikusan megtagadó, valamint a műfaj folyamatos megújítását (el)váró rétegek igényeit. Mivel én e szélsőségek közül igyekszem egyikbe sem beletartozni, ezért jelen helyzetben megelégszem ezekkel a viszonylag középutas, de azon belül korrekt dalokkal, amelyek nyilvánvalóan nem fogják azonnal visszaadni Wiltonék rég elveszített renoméját (ez valószínűleg sehogy nem is fog már összejönni nekik), de ettől függetlenül megvannak a maguk erényei. Persze erre a konklúzióra csakis az juthat, aki nem utasítja el élből e két formáció minden próbálkozását az elmúlt három előtti „nyolcév" valóban vállalhatatlan balfaszkodásai miatt. Tökéletesen megértem, ha valaki így érez, de a jelen helyzetben jól elvagyok a Condition Hümannel (és Tate lemezével is).

Ha személyes sértésnek vetted Tate köpködését és Wiltonék nem kevésbé gyerekes viselkedését, akkor persze ez a lemez sem fog megbékíteni, és akár távol is tarthatod magad tőle. De ha soha nem tekintettél ezekre a zenészekre emberileg bálványként és a személyes dolgaikon – bármennyire is szánalmasak voltak ezek – hajlandó, illetve képes vagy túllépni, szerintem érdemes egy esélyt adni a Condition Hümannek.

 

Hozzászólások 

 
+1 #12 queensryche999 2015-10-25 16:19
Idézet - bluevoodoo:


Örülök, hogy egy gyakorló zenész is visszaigazolja a véleményem. Gyakorlatilag szóról szóra egyetértek.
Idézet
 
 
+7 #11 bluevoodoo 2015-10-25 12:27
Én most hallgatom a lemezt, és persze, lehet mondani La Torre-ra, hogy nem több Tate-klónnál (mondjuk nekem sokkal inkább Midnight jut róla folyamatosan eszembe, agresszívebb, metszőbb karakter, mint Tate), de óriási teljesítményt nyújt a lemezen, én nem érzem a sterilitást, amire több ismerősöm panaszkodott, szerintem nagyon odatette magát. Ez önmagában lófasz lenne tormával, ha nem lennének jók a dalok, de Wiltonék óriási melót végeztek a dalszerzéssel, nem mondom, hogy hibátlan 10000 pontos a lemez, de messze a legkerekebb a 90-es évek közepe óta, és az olyan refrének, mint a Bulletproof vagy a Selfish Lives megfognak és kihajítanak az ablakon. A hangzás pedig olyan, hogy egy jó fejhallgatóval hallgatva maga a csoda, monumentális, szép a tere, a dob sem az egyentriggeres sound, a gitárok is harapnak, a klasszikus Jackson-bőgőhangzás is szépen előjön. Totálisan elvárások nélkül álltam neki a lemez hallgatásának, igazából nem számítottam semmi jóra már a zenekartól, ehhez képest a Condition Hüman megvett kilóra.
Idézet
 
 
+2 #10 Anomander 2015-10-24 00:53
Szerintem kifejezetten jó lett, erős nyolcas.
Todd jó, és most már nem annyira klón, főleg a mélyebb hangoknál (Eye9, Bulletproof, Hourglass hármas pl.). Amúgy meg valójában semmi bajom egy ilyen kaliberű énekessel, még ha hasonlít is a hangja valakire:). Érződik a zenén a lendület is, van bennük energia.
Akármi is történt az elmúlt években, szerintem jó irányba mennek, és Geoff is azt csinálja, amit jónak lát (az ő lemeze is tetszik mellesleg), ez így összesen nekem, mint zenehallgatónak rendben van:)
Idézet
 
 
+2 #9 Tulus 2015-10-23 14:39
Szerintem nyolc pontot minimum megér. Van olyan jó, mint a előző lemez volt. Pont.
Nem kell túlragozni mindenféle hülyeségekkel.
Idézet
 
 
+7 #8 Santoro 2015-10-23 14:20
Én azt nem értem miért kell erőfeszítés a lemez meghallgatásáho z, itt is és a OM cikkben is valami hasonló van. Meg kell hallgatni és kész , mit kell ezen rágódni.
Idézet
 
 
-10 #7 Korda Tibor 2015-10-23 13:46
Kapja be a faszomat a cikk író! Ez a lemez leg alább 1000 pont még az Op: MCnál is jobb pedig azt a meg jelenése óta hallgatom!!!!!
Idézet
 
 
+6 #6 Gurgi 2015-10-23 13:34
Már az előző lemez is porig alázta az elmúlt húsz évet, ez pedig különösen. Bivaly hangzás, kiváló dalok, végre egy énekes, aki tud és mer is énekelni. Az utóbbi hetekben csak az új Maident hallgattam többet. A kritikában nem értem, mi gyerekes Wiltonék viselkedésében, végre szabadon magukat adhatják. Csak így tovább!
Idézet
 
 
+4 #5 queensryche999 2015-10-23 11:05
Higgyétek el, semmi kedvem hozzá, de kénytelen vagyok ezzel kezdeni:

Az a baj Tamás, hogy ha jól számolom öt, azaz 5 alkalommal ástad ki a régi csontvázat egy-egy mondattal, miközben elmondásod szerint részben azért te írtad a kritikát, mert számodra ez nem érzékeny pont. Ez elvezet minket a következő gondolathoz: ha igaz, ami az első bekezdésben szerepel és van, aki nem tud (vagy nem akar) elvonatkoztatni az eseményektől és a lényeg, a zene alapján megítélni egy lemezt, az szerintem elég szomorú. Náluk jóval nagyobb szaremberek zenekarai és lemezei esetében sem volt eltartott kisujj a kritikáknál.

"De ha soha nem tekintettél ezekre a zenészekre emberileg bálványként és a személyes dolgaikon hajlandó, illetve képes vagy túllépni, szerintem érdemes egy esélyt adni a Condition Hümannek." Sportolók kapcsán még érthető lenne, node zenészek esetében? Persze vannak határok, lásd Lostprophets, de legyünk őszinték, kevés területen van annyi fasz antipéldakép, mint itt. Szóval a magam részéről ez a része kérdőjel.

...főleg azért, mert jelen lemez - bár szerintem sem ér fel (nem is érhet) a klasszikusokhoz - a '94 óta eltelt bő 20 év legjobb Q-albuma. Kimondom, mert tény. Sőt, bizonyos pontokon simán pariban van a '88-'94 korszakkal.
Idézet
 
 
+5 #4 queensryche999 2015-10-23 11:03
Beszéljünk végre a lemezről is. Szerintem aki Operation: Mindcrime-ot vagy Empire-t vár, az barlangban lakott a 2000-es években, vagy süsü. :P

Todd: szerencsétlen nem tehet a hangszínéről.
Nem tud a kedvetekért orgánumot cserélni. :) A Q előtt sem énekelt merőben máshogy a rekesztős részeket leszámítva. A lemezen nagyon szépen kidolgozott énekdallamai vannak, amiket el is tud énekelni. Ja és nem öncélú, alárendeli magát a daloknak. Akinek ez sem elég jó, menjen a sunyiba. Jelen album erőssége legalább 50%-ban rajta múlt.

Hangzás: megkaptuk, amit oly' régóta akartunk: jól szól. Minden szempontból. Ennyi, ne ragozzuk tovább.

Zenészek: mit mondhatnék? Profik. Scott a banda szíve, Eddie nagyszerűen alapoz, Wilton is beleadott apait-anyait, az "új srác" (nekem örökre az marad) is biztos jó, ha nem cserélték le. Igen, jól sejted a megfogalmazásbó l; hiányzik egy fontos szereplő, de nem kaphatunk meg mindent...

Dalok: rossz dal szerintem egy darab nincs, bár vannak kevésbé eltalált ötletek. Igaz ugyanakkor, hogy még ezekben is "akad egy-egy emlékezetes momentum". Érdekes, amit a Bullet-ről írtál, mert szerintem a lemez egyik legerősebb tétele. Végre nem egy túlnyújtott, művészkedő darab. Mind a verze, mint a refrén 10 pontos, az énekdallamok is jól eltaláltak, különösen a refrénben. Már most feltenném egy Q-válogatásra. A Hellfire-rel egyetemben.

Változatosság: egyetértek, változatos lemez lett, szerencsére a szó jó értelmében; nem kaptunk effektíve rossz dalt. Ízlésünk szerint szemezgethetünk a klasszik (pl. Arrow of Time), a mondjuk úgy "modernebb" (pl. Bulletproof, Just Us stb.) és a kettő keveréke (pl. Condition Hüman) között.

Summa: '94 óta a legjobb kvínzrájk lemez. Ennek ellenére nem vagyok vele maradéktalanul elégedett. Van egy-két szerintem kevésbé eltalált dal, amit inkább bónusznak tettem volna fel.
Idézet
 
 
+1 #3 QRman 2015-10-23 10:17
Mondjuk ez a borító rettenetes...
Idézet
 
 
+4 #2 Chris92 2015-10-23 10:15
Idézet - kamikaze:
Az ismertetőben (ami korrekt) két fontos kulcsmondat is van, mely segíthet az értékelésben:

,,a méltányosság kedvéért jegyezzük meg, hogy szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik egyszerre kielégíteni a huszonöt évvel ezelőtti dolgokhoz fanatikusan ragaszkodó, az azóta készült lemezeket kategorikusan megtagadó, valamint a műfaj folyamatos megújítását (el)váró rétegek igényeit"

Pontosan így van, ez menni fog, ha valaki tisztában van a körülményekkel és nincsenek teljesíthetetle n elvárásai.

,,ha soha nem tekintettél ezekre a zenészekre emberileg bálbányként és a személyes dolgaikon – bármennyire is szánalmasak voltak ezek – hajlandó, illetve képes vagy túllépni"

Ez még könnyebben fog menni, soha nem néztem rájuk bálványként, csak jó zenészekként. És mivel most is ez a helyzet, ebből a szempontból nem változott semmi. Majd amikor kihozzák a harmadik lemezüket, ami ugyanennyivel lesz jobb, mint ez a ,,debütnél", és Tate megcsinálja a trilógiájának második (harmadik?) epizódját, még magától értetődőbb lesz az elfogadás. Nem kell mindenben mögöttes tartalmat keresni, ez ,,csak" zene! A jobb fajtából!


Én is pontosan így álltam hozzá a dolgokhoz. Nem várom, hogy lehozzák a csillagokat, csináljanak élvezetes és jól zenét, ez pedig ismételten sikerült nekik. Keményebb, karcosabb, kicsit összetettebb dalok jellemzik mint a 2013-as lemezt, Todd hangja még mindig fantasztikus és a hangzás is jobb. Remek lemez lett.
Idézet
 
 
+7 #1 kamikaze 2015-10-23 09:44
Az ismertetőben (ami korrekt) két fontos kulcsmondat is van, mely segíthet az értékelésben:

,,a méltányosság kedvéért jegyezzük meg, hogy szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik egyszerre kielégíteni a huszonöt évvel ezelőtti dolgokhoz fanatikusan ragaszkodó, az azóta készült lemezeket kategorikusan megtagadó, valamint a műfaj folyamatos megújítását (el)váró rétegek igényeit"

Pontosan így van, ez menni fog, ha valaki tisztában van a körülményekkel és nincsenek teljesíthetetle n elvárásai.

,,ha soha nem tekintettél ezekre a zenészekre emberileg bálbányként és a személyes dolgaikon – bármennyire is szánalmasak voltak ezek – hajlandó, illetve képes vagy túllépni"

Ez még könnyebben fog menni, soha nem néztem rájuk bálványként, csak jó zenészekként. És mivel most is ez a helyzet, ebből a szempontból nem változott semmi. Majd amikor kihozzák a harmadik lemezüket, ami ugyanennyivel lesz jobb, mint ez a ,,debütnél", és Tate megcsinálja a trilógiájának második (harmadik?) epizódját, még magától értetődőbb lesz az elfogadás. Nem kell mindenben mögöttes tartalmat keresni, ez ,,csak" zene! A jobb fajtából!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.