Shock!

március 21.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Angertea: Nr. 4 - Songs Exhaled

Anélkül, hogy túlzott okoskodásba kezdenénk, mindenki tudja, hogy a magyar zenei életnek számos mélyen gyökerező problémája van. Mégis, úgy érzem, az egyik legfőbb rákfenéje a dolgoknak az, hogy azon zenekaraink száma, akik valamire való nemzetközi ismertséggel és elismertséggel rendelkeznek, a nullához konvergál. (Mondhatnánk akár sztárt is, ha ez a szó nem vesztette volna el teljesen jelentéstartalmát az unos-untalan használat következtében.) Maradjunk csak a rockzenénél: hiába adta le anno a Music Television jó párszor a Fresh Fabrik, illetve korábban a Sexepil videóit, hiába koncertezett Nyugat-Európában a Superbutt, hiába költözött ki New Yorkba a Blind Myself, hiába ismerik Holdampf Gabiék nevét a nyugati undergroundban is, valahogy újra és újra és kétszázegyedszer is csak elcsúsznak a magyar csapatok az utolsó kósza banánhéjon. Jó, persze, vannak kivételek is, de sajnos nem sok – hirtelen csak az Ektomorf és Csihar Attila neve jut eszembe. A csapatok becsületére legyen mondva, mégis újra és újra megpróbálják a (szinte) lehetetlent, és nekivágnak a nagyvilágnak, szerencsét próbálni. Most éppen a nagymágocsi Angertea.

megjelenés:
2012
kiadó:
Smash Fabric Records
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 16 Szavazat )

Amint az az énekes/gitáros Mihály Gergellyel készült interjúnkból is kiderül, a negyedik Dühtea lemezt már egy külföldi kiadó, jelesül a norvég Smash Fabric Records gondozza, és a trió nagy-nagy bizakodással tekint a jövőbe. Meg is tehetik, mert negyedszerre is méregerősségű teát folyatnak le a torkunkon (vagy inkább fülünkön?), ami emellett tényleg tökéletesen alkalmas arra, hogy idegen földön is messzire vigye fiaink jó hírét. Mert eddigi legváltozatosabb, és – bármennyire furán is hangozzon ez az ő esetükben – legkönnyebben emészthető dalcsokrukat jelenti a negyedik rész. Nem minden pillanatban vagyok meggyőződve róla, hogy egyben a legjobbat is, de ha a kellő pillanatban talál el, akkor bizony kevés anyagot hallgatok nagyobb kedvvel jelenleg. Na, de nézzük inkább azt a sokszínűséget, ami mintha a Twenty-Eight Ways To Bleed karcos-tüskék-sötét világából kissé hiányzott volna!

A nyitó No Computationról mára tán már mindenki tudja, hogy ebben játszik egy-két gitárharmóniát Bill Gould a Faith No More-ból, de a dal nem emiatt olyan bitang jó. Hanem attól az agyas felépítéstől, ami a finom kezdést az őrületes üvöltésekkel tarkított középrészen át vezeti egészen a zárás tappingelős basszusfutamaiig. Ez utóbbit külön is érdemes kiemelni, hiszen már itt egyértelművé válik (amit már amúgy is jól tudtunk korábbról): Peralta Miguel basszer egy kerge zseni, játéka messziről felismerhető, és mindent átható. A későbbiekben talán kissé túlzottan is, helyenként ugyanis annyira markáns futamokat hoz, hogy szinte maga alá temeti a többi hangszert, különösen Bárkai Laci dobjátékát, amely pedig a maga nemében szintén közel sem rossz. A nyitószám amúgy akár slágeres is lehetne, ha a „refrén" nem lenne annyira riasztó. A Demons Surfaced már egy tipikusabb, összetett 'tea-döngölde, nem csoda, hogy ez lesz az első klipes dal is, ismerkedéshez ez biza tökéletes.

Gergőék sosem tagadták Tool imádatukat, ami a kezdeti időkben bizony eléggé markánsan (túlzottan is) rányomta bélyegét a muzsikára, később ezt persze szépen levetkőzték magukról. A toolos megoldások azonban nagyon sok dalukban ott rejtőznek, időnként pedig egészen explicit módon törnek felszínre, mint ahogy ezúttal a hármas V-ben. Alapból ez a dal is Migi basszusfutamaira épül, fifikás témaváltásokkal, de mélyen legbelül rejtőzik benne valami éteri szépség, úgyhogy nekem bizony ez az egyik kedvencem. Az In Light Air a lemezen található két kis nyugtató-átvezető tétel egyike, samplerekkel, laza gitártémával, kell is a felkészítés, mert utána aztán parasztlengőként csapja állon szegény óvatlan hallgatót a Decay, ami bizony annyira beteg, felzaklató és nehezen emészthető, ami még tőlük is szokatlan volt első blikkre. Kellett is bizony jó pár meghallgatás, hogy valamennyire fogjam az adást, de még most is hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljes szívemből megkedveltem.

Viszont a hatos Lions' Region már elsőre is totál elkapott, pedig ez az akusztikus-grungos tétel aztán minden, csak nem szokványos a srácoktól. Bár, lehet, hogy éppen ezért tetszik annyira, teljesen ellazult darab, kicsit benne bujkál az isteni Alice In Chains is, és a nagy döngölések közepette tök jó ilyesmit hallgatni. Baromi finom kis dal lett ez, és éppen az ilyenek miatt annyira jó a Songs Exhaled! Mondom ezt úgy, hogy az abszolút kedvencem viszont az az A For Afrodita, ami meg sok minden, csak épp nem nyugis, sokkal inkább utal vissza a Rushing Towards The Hateline Neurosis/Meshuggah által is befolyásolt, agresszív világára, olyannyira, hogy szinte kigyalulja belőlünk az előző dalnak még az emlékét is. Az Akrám a másik átvezető tétel, Vári Gábor hangmérnök zongorás közreműködésével, ami aztán a (nem csak címében) apokaliptikus Meeting Satan On The Way To Personal Desertification-be torkollik. Hát ez aztán tényleg nem egyszerű darab, az elején például Gergő versenyt üvölt Rákos Tibor Eclipse dalnokkal, majd módszeresen nekilátnak legyalulni az agyunkat. A dal kiállásokkal tarkított lezárására ez maradéktalanul sikerül is nekik, úgyhogy kell is egy újabb könnyedebb tétel a végére, a távkapcsolatról szóló Distance Of You képében. Részemről ez az egyetlen darab, amit kicsit színtelen-szagtalannak érzek, bár az is igaz, hogy az előtte lévő zenefolyam olyan tömény volt, hogy ez nem is lehet meglepő.

Mivel negyedik eljövetelükön rövidebb dalhosszakkal dolgoztak a srácok (a leghosszabb tétel is alig hosszabb öt percnél), ezzel is ráerősítve a közérthetőbb jellegre, mindenképp adja magát a dolog: újra és újra meg kell hallgatni ezeket a kilélegzett dalokat! Könnyebben emészthető, egyszerűbb, változatosabb – de még mindig ugyanolyan zaklatott, nyomasztó és felkavaró. Ennél jobban aztán nem is lehetnék rá kíváncsi, mi fog kisülni ebből az egészből, nemzetközi viszonylatban éppúgy, mint idehaza. A magam részéről abszolút szorítok nekik!

Aktuális Angertea interjúnkat itt olvashatod.

 

Hozzászólások 

 
+4 #2 JamesSmith 2012-10-17 13:36
Ez az album egyszerűen zseniális!
Már a '28 Ways to Bleed' is közel tökéletes volt. Szerintem ez kicsivel jobb még annál is jobb lett. Pedig ott már nagyon magas volt a léc.
Idézet
 
 
+6 #1 Tom 2012-10-12 10:45
"Peralta Miguel basszer egy kerge zseni" - remek, kimondottan találó megfogalmazás. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.