Shock!

június 19.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Zodiac: A Bit Of Devil

A hard rock kortalan, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a mostanság reneszánszát élő ősrock-jelenség. Rendre tűnnek fel a színen új vagy többé-kevésbé ismert zenekarok tagjaiból verbuválódott csapatok, akik ezt az ízes, húzós muzsikát játsszák, méghozzá sokan nagyon hitelesen. Elég csak a svéd Graveyardra gondolni, akik kiváló Hisingen Blues lemezükért hazájukban még Grammy-díjat is kaptak. Feleslegesnek látom tehát az olyan vitákat, miszerint ezek a fickók nem tesznek egyebet, mint felmelegítik a régi ételmaradékokat. A blues-zal vastagon átitatott rock időtlen, ma is ugyanúgy megállja a helyét, mint negyven éve, arról nem is beszélve, hogy a Graveyardhoz vagy jelen írás tárgyához, a Zodiachoz hasonló csapatok nem egyszerűen a nagy elődöket másolják, hanem az azok által lángra lobbantott tüzet veszik át, formálják a mai elvárásokhoz, és hordozzák tovább.

megjelenés:
2012
kiadó:
Honest Hound Records
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 3 Szavazat )

A német Zodiac sokat látott zenészekből áll össze: az instrumentális-utazós rockot játsszó Long Distance Calling dobosa, Janosch Rathmer alapította a bandát a gitáros/énekes Nick van Delfttel, s hozzájuk csatlakozott aztán két Rocketchief tag, a gitáros Stephan Gall és a basszer/orgonista Robert Kahr. Két év elteltével pedig össze is állt egy albumnyi dalcsokor, amiből megszületett az A Bit Of Devil.

A Zodiac rockot játszik, és kész. Semmi felesleg, semmi cicoma, vagy cikornyás fogalmazás; pont, mint egy Hemingway regény. Talán ezért is könnyű azonnal beazonosítani a legfőbb hatásokat, akár dalonként is. A nyitó, vehemens címadóban nem kevés ZZ Top lüktet, a refrén pedig akár Thin Lizzynek is elmenne. Egy hard rock zenekarban a riffek mellett az énekhang a másik meghatározó tényező, és sok csapat éppen itt vérzik el. Van Delft szerencsére a Zodiac erőssége: hangjában egyszerre van jelen Phil Lynott és Chris Rea, orgánuma öblös, szőrös, erőteljes és férfias.

Vibrál a boogie-tól a Carnival, amely igazi táncolnivaló darab, Rathmer nyers dobolása akkora húzást ad a dalnak, amivel egy vonatot is magával vinne. Természetesen nem hiányozhat a tiszta blues sem. A Blue Jean Blues címen nincs mit filozofálni, csak vágjuk hátra magunkat, szorítsuk meg azt az alkoholos flaskát, és érezzük át a bluuuuuest... hogy utána egyből visszarántson az életbe a Horror Vision felszabadultsága. Ez a dal egyébként nem a legkiemelkedőbb a lemezről, ám ahhoz éppen elég, hogy előkészítse a terepet a lemez egyik csúcspontjához. A mesélős Assembly Line a gyári melóséletről szól, van Delft pedig akkora átéléssel dalol, hogy simán el tudom neki hinni, igenis tudja, milyen lehet egy gyártósor mellett megrohadni. Tehetetlen keserűségtől feszül az egész szerzemény, a refrénjében pedig robban a bomba, és ettől valamiféle balladisztikus élt kap az egész.

A menekülést a kilátástalanságból a következő dal hozza meg. A Thunder akusztikus gitárra épülő, csörgődobos-lábdobos, elvágyódást sugárzó dal, ami mindenkiben meg fog pendíteni egy-két húrt, aki érezte már úgy valaha is, hogy neki most indulnia kell, menni jó messzire. S ha ez a messzi mondjuk Las Vegast jelenti, akkor helyben is vagyunk, a Diamond Shoest ugyanis megint elkövethette volna akár a három szakállas öregúr is. Nem úgy a záró szerzeményt! A Coming Home egy tíz perces eposz a hazatérésről, arról a témáról, amiről már oly sok (talán mindegyik?) zenekar írt már legalább egy dalt. A Zodiac adaptációja a jobbak közé tartozik, talán kicsit hosszabb a kelleténél, de a bluesos riffektől vezérelt dal így sem veszít az őszinteségéből.

Amiben egy Zodiac manapság korszerű lehet, tán egyedül a hangzás, a németek pedig ügyeltek arra, hogy az ízlésesen szexista borítóba csomagolt lemez úgy dörrenjen meg a mai hangrendszereken, hogy attól berobbanjanak az ablakok is. Metsző tisztaságtól persze nem kell tartani, a dög ott van nagyon a dalokban, sőt, még a basszusgitár is jól hallható.

Nem újít stílusokon, nem próbál több lenni annál ami, és néha ennyi épp elég is. Az A Bit Of Devil nyugodtan odatehető bármelyik Graveyard vagy akár Black Country Communion lemez mellé, és ha épp nem vágyunk többre, csak jó kis tökös rockzenére, ami egyszerre ellazít és felpezsdít, akkor akár ezt is levehetjük a többi közül.

 

Hozzászólások 

 
+3 #2 Vasparipa 2012-10-03 19:37
Nagyon jó lemez ,és nagyon jó cikk, le a kalappal !
Idézet
 
 
+1 #1 tarno79 2012-10-02 19:04
Az idei év nagy kedvence nálam, egyébként érdemes meghallgatni az öt számos ep-jüket is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.