Shock!

július 08.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

W.E.T.: Rise Up

Mi ez? – teszi fel a kérdést, aki még nem botlott bele a formáció előző, debütáló lemezébe. Neki szól magyarázatként, hogy a név a Work Of Art, Eclipse, Talisman zenekarok kezdőbetűiből ered, ugyanakkor lehet ennek a csoportosulásnak akármi is a neve, ez úgyis Jeff Scott Soto. Akár marketing szempontból, akár rajongói hozzáállással vizsgáljuk a W.E.T.-et, mindenképpen JSS viszi benne a prímet, miatta lesz saját hangja a daloknak, konkrét és átvitt értelemben is.

Ha egy szimpla, jó hangú énekes adná elő ezeket a dallamokat, akkor ez egy jó lemez lenne, jó volna hallgatni, de igazából nem mondanám rá, hogy az év lemeze. Sotóval sem az év albuma – vagy majd meglátjuk –, ám minden hang, ami kijön a torkából, alapjaiban változtatja meg az adott dal karakterét. Gondoljunk csak azokra a számokra, amik teljesen más közegben hangzottak el eredetileg – Crazy (Seal), Darling Nikki (Prince), Frozen (Madonna) –, hogyan keltek új életre Jeff hangján... Azt hiszem, érzékelhető, mire akarok kilyukadni ezzel a felsorolással.

megjelenés:
2013
kiadó:
Frontiers
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 13 Szavazat )
Az utóbbi években feltűnt kiváló Work Of Art zenei vezére, Robert Säll a W.E.T.-ben is vállal szerzői szerepet, ám mégis azt kell hallanunk, hogy az alapok stílusa az Eclipse világához áll közelebb. Egyszerűbb, riffelősebb hard rockkal találkozunk a lemez elejétől végéig, nincsenek nagy megfejtések, szokatlan megoldások, csak direkt harmóniák és remek szólók, na meg ragadós dallamok, amik beköltöznek a memóriába. Némelyikük talán ismerős is lesz, hiszen akkora életműből, amely JSS birtokában van, lehetetlen nem elénekelni ugyanazt a pár sort kétszer-négyszer-hatszor, de ennél nagyobb gondunk ne legyen sosem. A Rise Up tucatnyi dalát is szükséges meghallgatni párszor, hogy az album megmutathassa igazi karakterét: akad itt középtempós-romantikus (Walk Away, What You Want), kötelező NY.Á.L. (Love Heals) és tavaszi napfényrock (The Moment, Bad Boy) egyaránt. Főleg az utóbbiakban bontja ki magát Magnus Henriksson gitáros is, aki ugyan nem az egyéniségek egyénisége, de klassz szólóival színesíti a számokat, picinyke norumos aromával kezelve a Les Pault.

A felvezető interjúkban azt emelik ki a srácok, hogy míg az előző lemeznél klasszikus csomagküldő szolgálatos módon alkották meg a végeredményt, ezúttal sokkal „zenekarosabb” úton-módon születtek a számok. Több hangsúlyt fektettek a melódiák kidolgozására, és a dallammenetek egymásba fűzésére is nagyobb gondot fordítottak. Mindez tetten is érhető szinte bármelyik tételben, de az On The Runban halmozódnak leginkább a szólamok egymás hegyén-hátán. Itt tegyünk említést Erik Martenssonról, aki egyébként kiváló énekes (Eclipse), hallható is tőle két önálló, egész sor, több nem, amit akár bánhat is az, aki elvakult rajongója, közben meg viszolyog Sotótól, de sokkal valószínűbbnek tartom azt, hogy a hardrockerek között nincs ilyen. Fogadjuk el – szívesen megtesszük –, hogy a W.E.T. nem Martensson fő terepe, de ha munkája van a dallamok kidolgozásában, azt feltétlenül el kell ismernünk.

Akad olyan szám is, amin elsőre talán átsiklunk, és csak később bontakozik ki, ilyen a címében tök sablonos Broken Wings. A bevezetőjében fellelhető springsteeni billentyűzést nagyon tudnám feledni, ugyanakkor maga a dal remek, kis identitászavarral még a slágerlistán is el tudnám képzelni jobb helyen és jobb időben. A csomagból igazán csak a Still Believe In Ust tudnám kihagyni, ami egyszerűen túl vontatott, erőltetetten szívhasadós szerzemény, és nem sok türelmem van hozzá. Cserébe van egy kis izmozás a végére, a Still Unbroken szilárdan riffelős ütemei még a Stratovarius középtempós pillanatait is megidézik, a háttérben megbúvó billentyűs aláfestés pedig tovább erősíti ezt az asszociációt.

Ha tetszett a bemutatkozó W.E.T. anyag, ha bírod Jeff Scott Sotót, ha követted a Work Of Artot, kedveled az Eclipse-et, imádod a Talismant, vagy ha egyszerűen csak vártál már egy dallamos, igényes rocklemezt, a Rise Up nem fog csalódást okozni.

Jeff Scott Soto április 20-án ismét Budapesten, a Barba Negrában koncertezik. További részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 Joel Simoni 2013-03-01 18:25
Háromszori meghallgatás után azt mondom, jobban bejön, mint a Damage Control. Ez egy erős 9-es, míg a tavalyi szólólemez "csak" kb. 7-es nálam. A Love Heals a legkevésbé tetsző téma, de a többi nagyon hallgattatja magát.

Remélem, az áprilisi JSS bulin előkerül innen néhány nóta, a Walk Away / Learn to Live Again óriásit üthet élőben, nem véletlenül kezdték ezekkel a februári stockholmi bulit. A Beautiful Mess-es nóták helyett nyugodtan lehetne W.E.T. blokk.

Ja, és szuper az írás.
Idézet
 
 
+1 #1 Equinox 2013-03-01 18:19
Az előző jobb volt, de ez is egész tetszik. Poposabb,dallam osabb próbál lenni, de ott hengereltek a számok, itt már kevésbé
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.