Shock!

december 02.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Bullet For My Valentine: Temper Temper

„Ami jó, az jó. Ez rossz.” A klasszikus mondás jutott újra és újra eszembe a hosszúnevű walesiek új anyagának hallatán. Nem egészen lehet másképpen értelmezni azt, amikor egy egykoron jó zenékkel indító zenekar becsomagolja saját magát egy gyerekes, közhelyparádéval teleszórt cukorkás dobozba. A Temper Temper olyan, mintha valaki női selyemhálóingben bizonygatná, mennyire bika, mennyire dolgozik benne a tesztoszteron: vicces, nevetséges és sajnálatos, cuki ciki.

Az album első pár másodperce ígéretesen indul: a vastag belépő mellé Matt Tuck kung-fu pandás „hijjjjáááá” köszöntője még komolyan is vehető, egészen addig, amíg el nem kezdődik a verze, és az ember csak kapkodja a fejét az affektálás, a nyöszörgés, a morcosnak szánt suttogás, a fuldokló kiabálás és az erőltetett babapiskóta-metal énekhangok között. Egyedül Michael Paget ízesen old school szólója nyújt némi vigaszt a szétprüntyögött értelmezhetetlenségben, s itt, rögtön az elején lapítsuk is el a dolgot: nem a zenészek képességeivel van baj, tudás bőven áll a kivitelezés mögött. A koncepció és az ötlettelenség hiánya azonban megdöbbentő egy nem is olyan régen még komoly eladási mutatókat felvillantó banda esetében. (Ha már szóba jött: nem úgy tűnik, hogy én képviselem a különvéleményt.) Bedobáltak mindent a turmixba, ami éppen eszükbe jutott, s amiről feltételezhették, hogy a tinilányok örömgyantázásba kezdenek a hallatán.

megjelenés:
2013
kiadó:
RCA
pontszám:
2 /10

Szerinted hány pont?
( 68 Szavazat )

Ékes példája ennek a másodikként jegyzett Truth Hurts, amely mintha valami alkoholista Bon Jovi feldolgozás lenne, idióta refrénjeivel, még idiótább pattogásával, és azzal a megbocsáthatatlan macskanyávogással a vége felé, amiért alapból jár a büntetőpont. Már a 2010-es Fevernél is felmerült a kérdés: biztosan a legjobb választás volt Don Gilmore produceri szerződtetése? Itt már nem fogalmaznék ennyire szelíd formában. A címadó nótánál válik rémisztő bizonyossággá az első sejtés: az egymásra dobált brit heavy metal, az amatőr szintű metalcore, a nu-csökevények és a groove összegyurmázása nagyszerű ötlet, de csak akkor, ha azt nem ad hoc jelleggel teszik. Itt sajnos nem ez a helyzet. Ötlettelen, giccses közhelyorgiát kapunk, olyan mesterséges dalszerkezetekkel, amelyek mintha gyártósoron készültek volna, nem pedig próbateremben.

És így tovább. A Pow megint pár másodpercnyi reményt ad a kezdetével, azután Tuck valami olyan fertelem nátha hangon kezd el lírázni a szintén fertelem műanyag alapra, hogy jó érzésű ember sikoltva kezdi el kattintgatni a likvidáló gombot. Gagyi, tipikusan C-side zene (értsd: soha nem kellett volna kiadni), az eredetiség és az önállóság hangyafasznyi morzsája nélkül. A Dirty Little Secret ismét egy szép hiiiijjjával indul, hogy aztán az torokmester felrántsa a pattogós selyemtangát, bandáját női zenekarrá változtassa, majd mézes, fülbemászó sziruprefrénnel andalítsa a macsizacsi híveit. (A kifejezést én sem értem, de ide kívánkozott.) A Leech hasonlóan komoly tétel, s itt említtessék meg az albumon végighúzódó kivételesen dedós szövegvilág is. A „You’re living in a world of lies, your life is fictional, so unpredictable” és mágikus mondatrokonsága egyszerre kínos és nevetséges. Nekem, a hallgatónak legalábbis az. A stúdióban biztosan kölyökpezsiztek egy nagyot a mélylélektan ünnepén.

A Dead To The World megint csak Paget klasszikus szólója miatt hallgatható, de van jó oldala is a dolognak: nagyjából ekkor kezdhetünk nevetni az egészen, amely az album végére – az elfogyasztott sör mennyiségétől és a baráti társaságtól függően – beteges röhögőgörcsbe válthat. Ha szerencsések vagyunk. Ha nem, akkor dühroham. Hiába keménykedik a dal a közepe táján egy szép nagy adagot, hiába a maidenes gitártolás, menthetetlen az egész. A Riot bajszos-káromkodós, durcás, gyorsfagyasztott szerencsétlenkedéséhez hasonlóan (a szöveg mindent visz, „here come the sirens, here comes the law, run from the sirens, run from the law"), amelyhez ráadásul készítettek egy olyan bugyuta klipet, amelyet tényleg csak a legnagyobbak vagy a legamatőrebbek engedhetnek meg maguknak. Esetünkben nem az előbbire próbálok célozni.

A Saints n Sinners talán az egyetlen hallgatható, régi energiát idéző nóta az albumon, de mire idáig eljutunk, már annyira belefáradunk a bárgyúságba, hogy szinte fel sem tűnik. Csak az, hogy ezt követően hamarosan véget ér az egész a riasztóan együgyű Livin Life (On The Edge Of A Knife) szerzeménnyel, amelyben Tuck még bemutatja, hogyan nem kellene ezt csinálni, majd végre jön az áldott csend, mint best track on disz óful shit.

A Fever már a zsákutca felé kacsintgatott, az új produktum pedig szépen be is csusszant a kilátástalanságba. Innen aztán merre tovább? Ezen az úton előre nem lehet, a tolatáshoz pedig kicsit késő vagy korán van: nem akkora horderejű zenekarról beszélünk, amely megengedheti magának a totális mellényúlást. Pedig sikerült. A Bullet For My Valentine éppen kinyírta magát. Alapból igen szigorúan hallgatok manapság zenét, de ez rekordidő alatt csapta ki nálam a biztosítékot. Minden energiát, kreativitást, erőt és ötletet nélkülöző anyag, az idei Év Legrosszabb Albuma verseny eddigi favoritja. És ez nem szarkazmus. Csak szimplán az eleje. Minden kazmus nélkül. Vállalhatatlan.

 

Hozzászólások 

 
-1 #13 Svet 2015-08-12 21:54
Én keveslem azt a 2 pontot. Annyira nem szar szerintem. Hallgassátok úgy hogy nem Bullet album hanem egy új zenekar bemutatkozó lemeze például. Vagy úgy ahogy akarjátok, csak a lényeg hogy ne azt figyeljétek ki játssza hanem hogy milyen. Nem mondom hogy telitalálat, de azért nem rémes. Én simán végig bírom hallgatni, bár kb 2x tettem meg. De nem azért mert hogy olyan szar, hanem mert annyira nem vagyok Bullet rajongó és vannak náluk jobb bandák is amiket hallgathatok. :D
Fura, itt mindenki a Poison-t említi mint istenkirály albumot, de nekem pont az a lemez jött be a legkevésbé, kb. csak a klipes dalok tetszettek róla, a többi simán elment mellettem...A Scream nálam nagyon betalált, simán 9 pontos, a Fever is baromira jó szerintem, legalább egy 8 pontos album meg van az is. Ez meg...hát...első hallgatáskor bevallom, csak a Bónusz Playin' with Fire jött be igazán, az tényleg egy kurva jó nóta, de most ahogy hallgatom annyira nem rossz ez. Az előző albumoknál természetesen rosszabb, de nem vállalhatatlan szerintem. Inkább csak fura, de semmiképp sem szar. Nálam egy 7-es simán meg van. De biztos velem van a baj ha nektek ennyire nem jött be. :)
Idézet
 
 
+4 #12 Vanishpower 2013-04-13 20:47
Idézet - ChaserHUN:
Egyetértek, hogy a szövegek elég gyerekesek lettek, illetve a képességeikhez képest sokkal jobb számokat tudnának írni, de azért 2/10? :D Ugyan már, ennél sokkal pocsékabb zenekarok futkároznak a piacon.

Nem azzal van baj, hogy nem jó zenészek, mert azok. Hanem egyszerűen hallatszik, hogy még nekik sem tetszik az új album. Ötlettelen riffek meg gyerekes szövegek. A dallamok se természetesek, egyszóval nem őszinte az album. Nincs benne lélek. Vannak tök egyszerű zenék amiket mégis lehet szeretni, pedig néha csak két hang az egész, de mégis érződik, hogy belerakták a szívüket a zenészek és tetszett nekik amit csinálnak. Na itt pont ennek a hiányával van a gond...
Idézet
 
 
+4 #11 ChaserHUN 2013-04-13 18:24
Egyetértek, hogy a szövegek elég gyerekesek lettek, illetve a képességeikhez képest sokkal jobb számokat tudnának írni, de azért 2/10? :D Ugyan már, ennél sokkal pocsékabb zenekarok futkároznak a piacon.
Idézet
 
 
#10 revdav11 2013-04-05 17:01
Idézet - Tihanyi Dávid:


Hát igen...
1. Én sajnos ezek után 0 elvárással megyek nekik, még a VOLT-os bulin is elgondolkodtam, hogy érdemes-e egyáltalán lemenni?
2.Ki kényszerítette őket, hogy demo-k nélkül dolgozzanak?
3.Matt hangja meg nekem már túl yálas ezen az albumon. Erről nem ő tehet, de na ez van...

A The Poison a kedvenc albumaim között marad, de kis túlzásal mondhatom, hogy letettem erről a bandáról :S
Idézet
 
 
-1 #9 Tihanyi Dávid 2013-04-04 19:53
Kedvenc bandám a BFMV és az is marad. Poison albumjuk qrva jó Scream aim fire és nagyon jó Fever kicsit másabb de azt is szeretem Temper Temper van benne egykét jó szám de ne felejtsük el h Matt mondta demo nélkül kellet megcsinálniuk az albumot mert ők még dolgoztak volna rajta . Nincs 1 olyan banda akinek mindegyik számuk tökéletes . most van egy ilyen korszaka a bandának de tuti belátják hogy árnyékuk önmaguknak és szerintem a következő albumra összeszedik magukat . Vannak olyanok akiknek ez a lágyabb arca a BFMVnek jobban bejön mint a metálos Poison . Akárhogy fikázhatjátok a bandát attól még híres rockstarok és a semmiből lettek híresek megmutatva hogy igen is képesek hírnevet szerezni és Matt egy kibaszott nagy tehetséggel megáldott zenész .
Idézet
 
 
+3 #8 Azki 2013-02-25 14:07
Idézet:
Amúgy szerintem Matt Tuck legjobb jelenése az 'Apocalyptica - Repressed' c. számában volt Max Cavalera-val közösen. Az nagyon jól sikerült!


Egyetértek. "Babapiskóta-metal" :), ez mekkora. Amit én nem értek, hogy ez a folyamat hogyan megy végbe egy bandánál. Mert ők nem az első és nem is a tizedik példa erre. Feltűnnek 1, max 2 jó belépő albummal (szerintem az ő esetükben 1 volt). Azt mondja nekik a producer / kiadó, hogy csináljanak szarabbat? "Ááá jó ez a népnek!" ?
"Ne komplikáljátok túl, ez nem eladható" ? Ők meg - mivel naivan azt gondolom, anno azért írtak jó számokat, mert tudták, mi az a közhely és ötlettelenség, ami elkerülendő - elmorzsolnak egy könnycseppet, fejet hajtanak és "beáldozzák" tehetségüket? Vagy mi?

Egyébként szerintem az egyetlen igazán egyedi kiadványuk a 2004-es EP volt, és ezt nem azért mondom, mert a fórumokon ezt olvastam. A Poison jó volt, de az album a végére elfáradt, sok volt az ötletes nóta, de nem elég. A Scream Aim Fire szar volt és erőltetett, és már előre mutatta, hogy a bandának hangzás/image problémájuk van, nem tudják, kik legyenek, ugyanis köze nem volt a Poison hangulatához. A Fever egy fokkal jobb volt, azzal viszont az volt a gond, hogy előrevetítette a gagyi-vonalat, ami mostanra beérett.
Idézet
 
 
+8 #7 JamesSmith 2013-02-23 14:52
Tegnap láttam Facebookon, hogy 15-16 éves gót kislányok linkelgették az erről az albumról származó számokat.
Legalább így megnyugodtam, hogy a BFMV belőtte a célközönséget és a színvonalat így hatalmas léptekkel menetelnek a süllyesztő felé (Á la Tokio Hotel. Anno mekkora nagy szám volt ám szerencsére eltűntek. A célközönség ott is megvolt.)

Amúgy szerintem Matt Tuck legjobb jelenése az 'Apocalyptica - Repressed' c. számában volt Max Cavalera-val közösen. Az nagyon jól sikerült!
Idézet
 
 
+3 #6 revdav11 2013-02-23 12:01
Csak ismételni tudom magamat (egy másik hírnél már leírtam kb. ugyanezt):

Ez a lemez a minősíthetetlen kategóriába tartozik.
Már a Riotnál éreztem, h ebből nagy gebasz lesz, egyhangos riffek és egyszavas refrének????
A Poisont egy remekműnek tartom, és nekem a Feverrel se volt nagy bajom a lágyabb hangzás ellenére. Persze én is utálom, ha egy banda elpudingosodik, más füllel hallgattam, és úgy tetszett.
Ezt képtelen vagyok megszeretni. Mintha elfelejtettek volna zenélni. A pontozás teljesen korrekt.
Az albumról egy momentumot tudok kiemelni: A Tears don't fall pt2 (amit ha jól olvasom nem említettetek meg a kritikában) elején a "LET'S GO AGAIN" és alatta a gitárok, dob lüktetése. EZT hányolom az egész albumról.

A VOLTos bulit lehet megnézzük haverokkal, de ez szánalmas lett :(
Idézet
 
 
+6 #5 Vanishpower 2013-02-23 11:57
Én régen azért szerettem a BFMV-t mert jó szólóik, jellegzetes gitártémáik és jól összerakott számaik voltak. Ez az album meg???? Amúgy tutti, hogy valami kiadós dolog van a háttérben. Néztem egy interjút ahol az új albumról beszéltek és hát... senki se mosolygot
Idézet
 
 
+9 #4 matheusthemaggot 2013-02-23 11:27
Én már kicsit meguntam ezt a hipszterkedést ami a BFMV-vel kapcsolatban fel szokott merülni (a Poison óta szar az egész, ez kb olyan mint ami a 'tallicával szokott történni az ilyen jellegű portálokon).
Végighallgattát ok ti egyáltalán bármelyik utána kiadott lemezt? A Screm Aim Fire hatalmas lemez. A Feverrel kicsit lightosabb irányba fordultak, de a lemezzel semmi baj sincsen, profin nyomták abban a vonalban is. A Temper Temper már más tészta, igazából nem tudom elhinni, hogy ezt komolyan gondolták. Ha még minimum fél évet ültek volna a dalokon, akkor is max egy közepesnél rosszabb lehetett volna ebből, hatalmas csalódás számomra.
Idézet
 
 
+3 #3 cs9 2013-02-23 11:07
én nem nagyon hallgatttam meg ezt a lemezt de a kritikából és a lemez osztályzásából ítélve nem maradok le semmiről. Am én sem voltam sose nagy Bullet rajongó de sztem is a poison az utólsó hallgtható produkciójuk.
Idézet
 
 
+5 #2 Trollmagnet 2013-02-23 09:16
Ez egy rossz album, de ettől függetlenül a kritika jó része az "oldschool" bandák többségére is igaz lehetne (már ami a szövegvilágot illeti, különösen, ezek a sárkány-viking metalos szövegek pl azok, amiken még röhögni is alig tudok)
On topic: a Bullet For My valentine elkommercializá lódott, béke poraikra, azt hiszem ez volt az utolsó lemez amit meghalgattam tőlük
Idézet
 
 
+3 #1 grand magus 2013-02-23 08:29
ÉN, már a poison óta mondom hogy ez fos! Teljesen korrekt kritika,csak az a kár hogy végig kellett hallgatni a kritika megírásához a produktumot..
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.