Shock!

február 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Beatrice: Betiltott dalok II. - Tudományos rockizmus

beatrice_cA Beatrice maga a nagy magyar abszurd. Egész pályájuk, vagy éppen az a szakasz, mikor úgy döntöttek, hogy „illegalitásba vonulva" néhány évig nem (vagyis sokkal inkább különféle álneveken) léteznek, visszhangjuk, de még inkább visszhangtalanságuk tipikusan „sírva vigadós" magyar mese, ami szinte üvölt azért, hogy valaki végre vegye a fáradságot, és kanyarítson belőle egy jó groteszk regényt. Vagy legalább egy abszurd drámát.

A lánycsapatról, ahová benősül egy nagybajuszú és még nagyobb pofájú énekes, és szépen lassan átfiúsítja az egészet. A zenekarról, ami hiába próbál megfelelni az igencsak markánsan megfogalmazott szocialista zenei elvárásoknak, és hiába ír klisés glam rock számokat, vagy épp bugyuta diszkóslágert („Gyere, kislány, gyere, a diszkóklubban szól már a zene!"), a CPg által is felmagasztalt Erdős Péter lemezkiadó-pápának az sem kell. Így aztán úgy döntenek, hogy akkor le van szarva az egész, nincs többé semmilyen kompromisszum, és felvállalják, hogy a mindenki által magára hagyott „szakadtak" bandája lesznek, a semmitmondó szövegeket pedig nagyon is kemény, áthallásokkal tarkított társadalomkritika váltja fel. Vagy a basszusgitárosról, akinek az idegei nem bírják tovább, és végképp elhatalmasodó üldözési mániája következtében az ideggyógyászatra kerül („Óh, a zártosztályra jók leszünk"), hogy aztán hosszú-hosszú évekkel később kiderüljön, hogy valóban megfigyelték, lehallgatták és jelentettek róla. (Mintha életre kelne a klasszikus poén: attól, hogy üldözési mániám van, még nem biztos, hogy nem követnek.)

megjelenés:
2013
kiadó:
RetroMedia / GrundRecords
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 16 Szavazat )
És a történet közepe-vége (?) is megtöltene minimum egy vaskos kötetet: az egykoron mindenkinek középső ujjat mutató, jobb híján punk rockernek nevezhető zenekar felmagasztosul: nem csak hogy megkapja a jól megérdemelt elismerést, hanem konkrétan intézménnyé válik, jubileumi koncertjén filharmonikusok kísérik, és minimum két slágere (Azok a boldog szép napok, 8 óra munka) olyan szinten beépül a kollektív zenei tudatba, hogy elképzelhetetlen nélkülük bármely lakodalom, retro buli, urambocsá' falunap. És akkor még egy szót sem szóltunk magáról a főhősről, Nagy Feróról, aki az egykori nemzet csótányából szépen lassan igazi celebbé avanzsál, és már nem is egyszerűen mezei nagy öreg rockzenész, hanem elismert Művész Úr, tehetségkutatókban mentorkodik, és tv-s revüben táncol a jégen. Nem tisztem pálcát törni felette emiatt, de arról azért meg vagyok győződve, hogy ez az egész dolog éppen akkora röhej, mint az, hogy a mindig is remek zenészek garmadáját felvonultató Ricsének a hetvenes-nyolcvanas években mindvégig bizonygatni kellett puszta létjogosultságát, azt, hogy ők igenis tudnak zenélni, hogy mást ne mondjak: 1981-ben, tizenvalahány év működés után is ORI-vizsga megszerzésére kötelezték.

Ez a kimondottan gyűjtőknek szánt, valóban hiánypótló kiadmány pedig éppen ebbe az időszakba („1981 – történelmi év, itt a Tudományos Rockizmus!") vezeti el a hallgatót, amikorra is a Beatrice lassan már van túl van első nagy klasszikus korszakán, legnagyobb slágerei közül már jó párat megírt (Jerikó, Nagyvárosi farkas, Motorizált nemzedék, Térden állva, Nem kell, Meditáció), és már nagyon-nagy szálka lett a hatalom szemében. Így aztán lemezre kilátásuk sincs, amiért is Gidófalvy Attila a Karthagóba, Lugosi Laci bácsi pedig a Dinamitba „menekül", ahol legalább lemezeket készíthetnek végre. Feró mellett marad viszont a Beatrice másik lelke, Miklóska „Apu" Lajos basszusgitáros és Donászy Tibi dobos is. Korábbi technikusukat, Vedres Joe-t előléptetik gitárossá, a már korábban is a zenekar környékén sertepertélő Waszlavik Gazember László végérvényesen lehorgonyoz náluk, szólógitárosnak pedig egy fiatal srác, bizonyos Bogdán Csaba érkezik a Hidrogén zenekarból. (Bizony-bizony, ez a későbbi solarisos és Első Emeletes Bogdán, aki ugye arról is híres még, hogy egy Szandi névre hallgató hölgy házastársa!) Ekkorra már Budapestről és a vidéki Magyarország nagy részéről végérvényesen ki vannak tiltva, máshol maximum csak álnéven játszhatnak, a zenészszakszervezet kezdi elárulni őket, így aztán eljutnak arra a pontra, ahol már minden mindegy. Amikor a legszabadabban, bármiféle kötöttségtől mentesen alkothatnak, mert ennél nagyobbat már úgysem rúghatnak beléjük. Fellépéseiken - elhagyva a hard rock, a punk és a new wave kereteit is - valami olyat hoznak létre, ami különösen robbanásveszélyes elegye a koncertnek, a színházi előadásnak, a kabarénak és a cirkusznak. Zseniális őrültek esztrád-műsorát, ami már akkor teljességgel interaktív volt, amikor még nem is használta senki ezt a szót. A csapat szinte észrevétlenül kreativitása csúcsára ér, miközben alig néhány hónap választja el a feloszlástól.

Mondanom sem kell, ezt a kavalkádot igazán élőben lehetetett izgalmas és magával ragadó megtapasztalni, utólag már iszonytatóan nehéz az egészet reprodukálni, sőt befogadni is. Pedig ez a valóban igényes kiadvány minden segítséget megad a hallgatónak: a 2 CD-s gyűjtemény 24 oldalas könyvecskéjében ott vannak a szövegek, valamint Jozé, azaz Bese Jozefák László 12 oldalas ismertetője a korról és a zenekarról, amiről ugyanazt tudom elmondani, mint maga Feró a Bevezetőben: „Ez az írás kurva jó." Nem a kiadvány hibája tehát, hogy a 2 CD-t egyszerűen fizikailag lehetetlen egyvégtében meghallgatni, és jól tudom, mit beszélek, mert többször is megpróbáltam. Az egy dolog, hogy az összesen 81 tételnyi és 150 percnyi (!!!) hallgatnivaló még abban az esetben is kemény dió lenne, ha valami stúdióban készült, csodálatosan nyugtató hatású ezoterikus muzsikáról lenne szó, itt viszont nem igazán ez a helyzet. A mellékcím, miszerint „Koncert-antológia a fennmaradt amatőr felvételek legjobb pillanataiból", azt hiszem, mindent elmond, pláne, ha hozzávesszük, hogy azok a bizonyos amatőr felvételek az 1981-es Magyar Népköztársaságban, az akkori viszonyok között készültek Szolnokon, Nyíregyházán, Dunaharasztiban, illetve Budapesten két helyszínen: az ELTE ÁJK-n és a Műegyetem Bercsényi Klubjában. (A felvételek begyűjtéséért és digitális rendbetételéért hatalmas köszönet jár a Rockmúzeumos Bálint Csabának.)

Ráadásul ez itt nem az LGT, pláne nem az Omega, hanem a Beatrice, ami mindig is kapható egy-két dadaista, sokszor szándékoltan hamis, vagy épp teljességgel atonális előadásra. Ezek pedig zenei szempontból – minden tisztelet mellett – helyenként teljességgel értékelhetetlenek. Csak két példa: a Waszlavik nevéhez fűződő Itt a tavasz (a diszkó és a táncház népszerűsítése) című opusz igazából nem más, mint zagyva őrjöngés, az Olajválság (büntető jazz) - amiben minden egyes zenész szándékosan más-más hangnemben játszik, ráadásul igencsak hamisan - pedig nemes egyszerűséggel hallgathatatlan. De akad itt még nagy halom muzikális tökön rúgás, mint például az Akácos út kegyetlen „feldolgozása", a Változatok egy gyermekdalra dadaista Waszlavik-előadása, vagy épp saját dalaik elröhögött-elrontott-szétordibált-elszavalt változatai. Sőt, az ebben az időszakban született avantgarde hatású új szerzemények (DNS, Civilizáció, Besült a mutatvány, Bécsi csók, vagy épp a Bogdán Csaba szerezte „pornós szvit" Szőke punk lány) már önmagukban is elég hallgató-kínzó tételek voltak, bárminemű elferdítés nélkül. De ez éppen így volt szép és jó, egyszeri és megismételhetetlen.

Mindehhez hozzá kell még venni, hogy az előadásnak legalább annyira fontos hozzávalója a rengeteg szöveg (konferansz, különböző gegek tárháza, ordibálás, veszekedés, „Beatrice-himnusz"), mint maguk a dalok. Ezek közül a két legfontosabb: Waszlavik mindenkinek odamondogató, az illetékes elvtársak komolynak hangzó, ám semmitmondó szólamait gúnyoló székfoglaló beszéde, vagy expozéja – melyet minden esetben az Itt a tavasz kakofóniája követ -, illetve a különböző díjak (Zenekarvezetői barack, „Nagyot nőj!"-emlékérem, Kis gazember-díj, Európa legjobb énekese cím) kiosztása, mintegy szemen köpve a központi hatalom rangkórságát. Legnagyobb, tényleg elvitathatatlan erénye a kiadványnak azonban az, hogy végre lemezen is megjelenhetett a korai Ricse csúcsalkotása, a teljes, héttételes Európa-szvit (sőt, itt van annak rövidített, négytételes változata is), ami kétségbeesett, kilátástalan lenyomata annak a kornak, amiben született – és sajnos annak is, amiben éppen hallgatja az ember. Ez tényleg egy olyan darab, amin nem fog az idő vasfoga – és nagyon nagy szégyen, hogy akkor nem jelenhetett meg lemezen, és ilyesfajta amatőr felvételekről kell összeguberálni. A „Provokáció a puszta létem" sor mondjuk éppen ezzel együtt minősíthető igazán a zenekar ars poeticájának.

Hiánypóló, magyar viszonyok között rendkívül igényes a Betiltott dalok II., ami ugyanakkor – a digitális utómunkálatok ellenére - borzasztóan próbára is teszi a hallgatót. Viszont teljes képet csakis akkor kaphatunk a Ricséről, ha tisztában vagyunk vele, hogy mit is akart elmondani 1981-ben, klasszikus korszaka legvégén ez a leginkább avantgarde art punknak nevezhető, megveszekedett galeri, amelynek zenei öröksége leginkább a dadaista megoldások felé kacsingató ős-Bikiniben élt tovább. Ha valaha is elkészül az a könyv, amiről a bevezetőben sok-sok bekezdéssel ezelőtt beszéltem, vitán felül egyik legérdekesebb fejezetét jelenti majd a Nagy-Waszlavik-Miklóska-Vedres-Bogdán-Donászy felállású csapat és élő performanszai.

Ricse, Ricse, Beatrice - Hórukk!!!

 

Hozzászólások 

 
+1 #9 Jozé 2018-07-22 02:29
5. Az ismétlődések fő oka, hogy Waszlavik '81-es "székfoglalója" és gúnydala egy sorozat volt, ahol a Pesti Műsor 1980-ban kezdődött cikksorozatát gúnyolták ki, illetve reagáltak konkrét dolgokra. A könyvben ez is helyet kapott volna, az eredeti ismertető mellett komplett szövegkönyvvel és az adekvát konkrét Bálint Péter idézetekkel együtt...

6. Az ismétlődések másik oka, hogy minden előadásnak íve volt, amit egy-egy vezérfonálra, főtémára húztak fel. Így igyekeztem az asszociációs sorokat a lehető legjobban egyben tartani. Erről is szólt volna a könyv. Egy-egy koncert részletes bemutatása az adott fejezetben segített volna a könnyebb eligazodásban.

7. Az ismétlődések harmadik oka, hogy szerettem volna érzékeltetni,ho gy estéről estére élő, interaktív módon adták elő a kiváló dalokból álló alapanyagot, ott a színpadon született meg a napi aktualitásokkal tűzdelt művészet, a közönséget bevonó totális előadás. Ide is elkélt volna a bővebb ismertető. Végül, kényszerből, csak az általam adott alcímekkel tudtam némi támpontokat adni...

8. Bizonyos szerkesztések, vágások, kényszerból történtek. Ha nem engedek, akkor nincs kiadvány. Fájó kompromisszumok voltak, de a kisebbik rossz elvén hoztam felelős döntéseket.

9. A kiadvány a tervek szerint egy sorozat része lett volna. Így az 1980-as Beatrice műsor is hasonló 2CD+könyv formában került volna feldolgozásra, ha nem fúrják meg az illetékes urak és elvtársak...
Idézet
 
 
+1 #8 Jozé 2018-07-22 02:28
Eltelt öt év, most már remélhetőleg semmiféle anyagi hátrány nem ér senkit az igazság miatt. Ha mégis, tojok rá! Rajtam kívül mindenki keresett ezen a lemezen, leginkább azok, akik elrontották...

1. Az ismertetőm súlyos cenzúra áldozata lett, elsősorban ezért maradtak válasz nélkül a kritikákban jogosan feltett kérdések.

Ugyanis a kiadó egyik munkatársa, fogalmazzunk úgy, erőteljesen más világlátással rendelkezik, így brutálisan kiherélte, néhol egyenesen értelmetlenné tette a kiadványt. Majd a mesterségesen gerjesztett balhéval elszabotálta a tervezett folytatásokat is...

2. A cenzúra nem csak az ismertetőmre terjedt ki, hanem az általam precízen összeszedett és kánonba rendezett Beatrice szövegkönyvre is! Jól jegyezzük meg: 2013-ban is éltek olyanok köztünk, akiknek még Feróék eredeti szövegei sem vállalhatók...

3. A kiadvány eredetileg egy könyvbe csomagolt dupla CD lett volna, amihez -hosszas rábeszélésemre- Bernáth Y Sándor készített volna korhű plakátokból és illeszkedő korhű grafikai elemekből -egymáshoz illeszkedő- könyv- és lemezborítót, valamint a különböző egységekhez illusztrációkat .

A kiadó egy bizonyos munkatárásának időhúzása végül oda vezetett, hogy Y nem érte meg a szerződéskötést . :(
Sebaj, legalább a kiherélt szöveganyag mellett az ő grafikai tervei valósultak meg...

4. A kiadvány letölthető online melléklete lett volna a hírhedt ORI-vizsga felvétele. Amivel -az eredeti ismertetőmmel együtt- még inkább érthetővé vált volna az Olajválság poénja, illetve a Budapest opus, mint a Budapest dalpályázat kigúnyolása...
Idézet
 
 
+4 #7 Nagy Andor 2013-04-06 18:25
Kedves mB!

Tényleg örülök, hogy megosztottad a gondolataidat, mert így legalább tiszta vizet önthetünk a koszos pohárba: eszem ágában sem volt "muzeális értékű, de nehezen tolerálható zenebohóckodásn ak" beállítani a '81-es Ricse zenéjét. Illetve zenebohóckodásn ak igen, de az nálam a legkevésbé sem negatív dolog. Csak hát én sajnos (szerencsére?) már csak így fogalmazok: elég sarkosan és kétértelműen (ezek szerint félreérthetően is), de abszolút nem állt szándékomban senki munkáját leszólni. A kritika lényegi mondata szándékaim szerint ez volt: "De ez éppen így volt szép és jó, egyszeri és megismételhetet len."

Amúgy ha az olvasók tizede csak feleannyira mélyed el ebben a lemezben, mint te tetted, akkor már maradéktalanul boldog leszek, és nem volt hiábavaló a kritika. Úgyhogy tényleg köszi a megjegyzéseket!
Idézet
 
 
+4 #6 mB 2013-04-06 16:19
(a továbbit csak külön engedte, bocsánat)

5.) Európa: köszönöm, ezen gondolkoztam magam is – de egyszerűen _nem így volt_ (ahogy írod: „máshol sem feltétlenül szabadabb és kulturáltabb az élet” - tényleg?...). Volt valaki (van valaki), aki a nyolcvanas évek Európáját azonosítja a vasfüggöny mögötti léttel? A Hatalom, a Karoték, a Tudományos Rockizmus (!!!) melyik sora vonatkoztatható akár kicsit is Európára: azaz a kontinens kulturáltabb (ld: „európai”) felére? Ez tényleg rejtély nekem, és tényleg kíváncsi lennék rá.

6.) „Véleményem szerint is igényes és kiváló anyag a Betiltott dalok II., ami szerintem egyértelműen ki is derül a kritikámból.”
Örülök ha így gondolod – számomra valóban nem derült ki, ahogy ezt fentebb leírtam (1. pont vége) – én egy számomra fontos zenekar, általam fontosnak tartott kiadványának ismertetésénél nem biztos hogy olyan megfogalmazások at használnék, hogy „fizikailag lehetetlen egyvégtében meghallgatni”*, „sokszor szándékoltan hamis”, „helyenként teljességgel értékelhetetlen ek”, „zagyva őrjöngés”, „nagy halom muzikális tökön rúgás”, „önmagukban is elég hallgató-kínzó tételek” - _szerintem_ az ember nem így beszél egy saját maga által „igényes”-nek és „kiváló”-nak nevezett anyagról, és hát bizony csak-csak méltatlan annak a sok embernek (zenésznek, technikusnak, gyűjtőnek, hangmérnöknek) a munkájával szemben is. A „saját dalaik elröhögött-elrontott-szétordibált-elszavalt változatai”-t sem találtam, kíváncsi lennék, mire vonatkozhat. Ismétlem: a vélemény persze hogy szabad, de akkor legyen legalább koherens. :-)

*amúgy én is ’tudom mit beszélek’: egy hete szinte csak ezt hallgatom ;-).
Idézet
 
 
+4 #5 mB 2013-04-06 16:15
Kedves Andor!

Köszönöm a válaszod.

1.) a hangminőség kritikájának ereje persze nem objektív dolog, az észrevételem tehát szubjektív észrevételként értelmezendő, és nem is Bálint Csaba felvételgondozá sával (sok felvétele származik keverőpultról, sajnos ilyen információt a CD nem közöl), Rozgonyi Péter stúdiómunkájáva l szemben érzem méltánytalannak , hanem azzal érzem ellenkezőnek, amit hallok: kiváló hang, erős gitárok, gazdag jobok, karateres basszus: a Mit akarok még soha ilyen fémesen, karcosan nem szólt még, stb.. Ha az anyag szerinted is „igényes és kiváló”, akkor például _ehhez képest_ is erős nekem a „hallgathatatla n”, a „borzasztóan próbára teszi a hallgatót”, a „MINDIG is kapható a SOKSZOR szándékoltan hamis (…) előadásra” (ez mire vonatkozik? A 150 percből talán 1-2 pici foltot ehhez tudok rendelni…). A szövegedből – nekem – egy inkább muzeális értékű, de nehezen tolerálható zenebohóckodás képe rajzolódik ki, a megjegyzésem csak annyi, hogy én NEM EZT hallom: összeszedett játékot, fantasztikusan erős csapatszellemet , humort, lendületet: hihetetlenül jó ZENÉt. Ebben nem kell egyetértenünk, csak olvasóként – a dolgot színezendő – gondoltam megjegyezni. (Ugyanez vonatkozik tehát e „zeneileg értékelhetetlen ” kitételedre.)

3.) „Az aki nem lép egyszerre gyermekdalt valóban nem Waszlavik énekli (amúgy meg ő is, mivel hárman-négyen is kornyikálnak egyszerre), viszont ő szerezte” – így van, én is ennyit szerettem volna mondni, csak sajnos a cikkedben ennek ellenkezője szerepel: „a Változatok egy gyermekdalra dadaista Waszlavik-előadása”. De ebben tehát egyetértünk (_szerintem_ érdemes lenne javítani.)
A dadaizmus definíciójában sem biztos hogy egyetértünk (véletlenszerű, ösztönökre hagyatkozó, konkrét jelentés nélküli, stb.) – mindenesetre azt gondolom, hogy 81-ben, a gulyáskommunizm us idején, a betiltás(ok) árnyékában legalábbis nem jelentés nélküli az „aki nem lép egyszerre azt jól hátbalövik”, de a „ratatatata” sem.
Idézet
 
 
+3 #4 Nagy Andor 2013-04-06 14:41
Kedves mB!

1. A hangminőség kritikája nem kapott kiemelt említést. Csak megemlítettem azt is, hogy mindenki tisztában legyen vele, milyen hangzást várhat a lemezektől. A körülményekhez képest valóban nem rossz amúgy a minőség, egyáltalán nem, de bizony NEM IS JÓ. (Főleg a 2. lemez, valóban.)

2. A zeneileg értékelhetetlen dolgok sem voltak túlzó hangsúllyal felemlegetve. Ez persze kinek-kinek ingerküszöbe szerint, de számomra az Itt a tavasz és az Olajválság igenis értékelhetetlen . (Még ha tudom és értem is, hogy miért olyanok.)

3. Az aki nem lép egyszerre gyermekdalt valóban nem Waszlavik énekli (amúgy meg ő is, mivel hárman-négyen is kornyikálnak egyszerre), viszont ő szerezte (legalábbis az ő neve van megjelölve szerzőként). Nekem azért az elég dadaista, ahogy hárman-négyen azt üvöltözik össze-vissza, hogy ra-ta-ta-ta-ta.

4. A gyakori számismétlődés szerintem is zavaró.

5. Szerintem az Európa éppen arról beszél, hogy máshol sem feltétlenül szabadabb és kulturáltabb az élet, ezért nem is kell hamis illúziókba ringatni magunkat. Változás pedig nem nagyon fog jönni, a lényeg változatlan marad. "A jövő a jelen."

6. Véleményem szerint is igényes és kiváló anyag a Betiltott dalok II., ami szerintem egyértelműen ki is derül a kritikámból. Sajnálom, ha számodra nem. Pusztán megemlékeztem az esetleges negatívumokról is.
Idézet
 
 
+3 #3 mB 2013-04-06 11:18
Érdekes hogy a hangminőség kritikája ilyen kiemelt említést kapott, holott egyáltalán nem rossz, SŐT, a körülményeket figyelembe véve egészen kiváló, főleg az első lemez, a szolnoki koncert? Miklóska basszusa, a billentyű, a vokálok remekül hallatszanak, de ismét kiemelem a basszust, ami az ilyen felvételeknél a leginkább hiányozni szokott. (az első CD különösen jól szól, ahhoz képest valóban kisebb a második hangerőszintje, minősége.)

Ugyanígy túlzónak érzem a "zeneileg értékelhetetlen " dolgok ilyen hangsúlyú felemlegetését: az Olajválság háttértörténete a füzetből kiszedhető (és inkább vicces mint "értékelhetetlen "), a punk-rock dalok "stílusokokból" üvöltözősek, saját dalok "elrontott változatait" nem tudom hol talált a szerző - az EGY valóban elröhögött "Akácos út" kivételével (nem Waszlavik adja elő az "Aki nem lép egyszerre" című dalt - s ha valami, hát ez NEM dadaista, hanem egy nagyon hetyke és "primitévségében " is ravasz társadalomkriti ka)

Kiváló anyag - nekem HA van problémám, az a dalismétlődések : nem látom be mi indokolja hogy sok dal szerepel többször is - bőven lecserélhetőek lettek volna más fontos számokkal (Szignál, Párbaj, Viszlát, stb.), nekem a lemez hossza tehát ilyen szempontból vet fel kérdéseket.

(Remek az Európa is, jó hogy megjelent - egyvalamiben segítsen nekem valaki: mi köze Európához? Annyira hazai, vasfüggönyön inneni, MAGYAR, hogy ha valmihez nincs köze (szerintem), az pont Európa: egy szabadabb világ, sok-sok disszidálás célja, a kulturált világ szinonímája... nem értem tehát pont a címválasztást - a zene, a dalok sora viszont itt is kiváló, különösen a Kartoték.)
Idézet
 
 
+4 #2 Zebi 2013-04-02 11:18
Azon az ELTE ÁJK-s bulin ott voltam az első sorban. Hát...nem ma volt :)
Idézet
 
 
+5 #1 Equinox 2013-03-31 20:08
Hű, de jó cikk, sajna a zenei anyaghoz nem tudok hozzászólni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.