Shock!

november 21.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Killswitch Engage: Incarnate

killswitchengage_cA 2013-as Disarm The Descent előtt a műfaj vérben forgó szemű billentyűforgatói és kommentharcosai pro és kontra osztották az igét. A „régen minden jobb volt" elkötelezett képviselői diadalmas lándzsarázással nyugtázták, hogy Jesse Leach visszatér az akolba, az új generáció pedig fejcsóválva vette tudomásul Howard Jones „cukorbetegségét", ami éppen a Devil You Know életre hívásáig tartott. Anno leírtam rövid véleményem Jones új bandájának útkereséséről, s azt is, szerintem mi hibádzik a dologban. Hallva az új Killswitch-albumot, a különbség és a hiány két szóban fejezhető ki: Adam Dutkiewicz. Meggyőződésem, ha öt évvel ezelőtt Jesse Leach nem adja ki minden idők talán legjobb metalcore zeneszerzőjével a The Hymn Of A Broken Mant, akkor Jones talán a mai napig a KsE énekese lenne. Nem így történt, de a végeredmény hallgatva ezt valószínűleg senki nem bánja már.

Az Incarnate bámulatra méltóan friss, ötletes és pozitív energiát ontó album lett. Dutkiewicz lubickolt, és akkora örömzenét tolt össze, ami ritkaság manapság. Hallhattunk mindenféle promós dumát most is, hogy más lesz, mégis ugyanolyan, de ekkora energiahullámot mégsem képzeltünk magunk elé. Ha van valaki, aki temette a metalcore-t, az én vagyok (majd tessenek meglesni a Caliban legújabb szörnyszülöttjéről írt halotti soraimat), ám a Killswitch mintha az idő ellen dolgozna: nem azt bizonyítja be, hogy a metalcore-ra még mindig van igény, hanem azt, micsoda létjogosultsága lenne ennek a műfajnak egy agyonhájpolt kontárok nélküli világban.

megjelenés:
2016
kiadó:
Roadrunner
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 37 Szavazat )

Anyánknak a Disarm The Descent kapcsán fogalmazódott meg a „kevesebb több lett volna" gondolata. Ez az Incarnate kapcsán fel sem merült bennem. Nem kis dolog volt tizenév után újra az eredeti frontemberrel dolgozni, de a dolog szépen megért. Bónuszokkal együtt tizenöt nótát kapunk, és egy pillanatig nem gondoltam azt, hogy sok. Energia, kreativitás, öröm. Nagyjából ez a három szó fedi le az albumot, s nem hinném, hogy bárki tiltakozna a minősítés ellen. Dutkiewicz nem tud hibázni. Olyan témákat alkot, mintha az első albumán kellene bizonyítani, felnőtt már a feladathoz. Minden riff, minden dallam a szó legjobb értelmében vett precíziós műalkotás, az alaphoz pedig Leach szolgáltat tökéletes aláfestést. Ha már szóba került: többen még mindig Jones telt, öblösebb hangját siratják, mások annak idején háborogtak Jesse karcosságának elvesztése miatt. Felesleges véleményezés: a Killswitch a Dutkiewicz-féle dallamvilág miatt Killswitch, ez pedig csak annyiban változhat, amennyire éppen fárad az alkotója. (Nem fárad.)

Az Incarnate fényes példája a határtalan és örömmel teli kreativitásnak: már a nyitó Alone I Standnél tudjuk, mi vár ránk. A klasszikus, mégis megunhatatlan KsE-érzés, amire nyugodtan rámondhatjuk: ettől a Killswitch a metalcore AC/DC-je. Sokkal többről van szó, mint üvöltés-dallamos ének és ritmus váltakozásáról, ennek elbaszására a színtér nagyjából hetven százaléka ékes példa. A Hate By Design például pontosan megmutatja, mitől lett éppen ez a zenekar a műfaj egyik alapvetése. Nem a sémától, hanem a sémákon belüli finom eltérésektől, attól, amitől a tizenkettő éppen nem egy tucat.

Sorolhatnám hosszan a dalokat, de ezúttal is felesleges. Már első hallásra ismeretlen ismerős mind, megszokott, mégsem unalmas felépítéssel és panelekkel. Mondják, a nagy színészek a telefonkönyvet is képesek felolvasni úgy, hogy a közönség nyíltszíni tapsban tör ki. Itt persze árnyaltabb a történet, de az alapgondolat stimmel: a Quiet Distress, az It Falls On Me, vagy hogy hátraszaladjunk, a We Carry On ezerszer hallott dallamból köszön nekünk egy hájhánival, mégis megunhatatlanul izgalmas és ismerősen ismeretlen. Erre pedig tényleg csak azok képesek, akik szakmájuk mesterei.

Mondhatnék még sok kedvest, szépet neki. Inkább csüggök hangján szótlanul. Az új Killswitch legfőbb erénye, hogy éppen olyan mai és friss, mintha 2002-ben készült volna. És e hibátlan, logikusan logikátlan érv előtt csak meghajolni lehet.

A Killswitch Engage június 14-én Budapesten lép fel az Architects, az August Burns Red, az Atreyu és a Bury Tomorrow társaságában. További részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#15 warmwetcircles 2019-04-30 14:59
Ott tizenöt év az a határ, amit kimondva-kimondatlanul alapul szoktunk venni. Jövőre mindenképp lesz.

Nem is igaz!
Idézet
 
 
-2 #14 Huszti Gabi 2016-04-02 20:28
Az egyik kedvenc bandám legunalmasabb lemeze lett! Sajnos... csalódás...
Idézet
 
 
+1 #13 oscillator 2016-03-30 11:42
Jól megírt kritika és a véleménnyel is egyetértek. :)
Idézet
 
 
#12 Adibacsi 2016-03-29 09:02
Nekem a Disarm jobban tetszett, az Incarnate valahogy a végére elfáradt.
Idézet
 
 
+4 #11 Dede 2016-03-28 09:25
Miért nem 10/10?
Idézet
 
 
+7 #10 newkid 2016-03-27 08:45
Szerintem mindkét énekes nagyon jó, viszont én inkább Jesse-t szeretem azzal hogy szívét lelkét beleteszi minden hangba ami kijön a torkábol. Howardnál ezt nem éreztem
Idézet
 
 
+2 #9 cápaidomár 2016-03-27 04:40
Idézet - queensryche999:
Idézet - toonman:
Remek kritika-minden mondata ül.
Bár jómagam is a Howard-siratók táborába tartozom,aztán elindul újra a zene,én pedig belátom sokadjára,hogy nem hiányzik innen senki és semmi...


Valóban nagyon jó a lemez, de csatlakozva hozzád, nekem is Howard "zsíros" hangszínével tetszett jobban a zenekar. Írom ezt úgy, hogy anno egyszerre ismertem meg az 'Alive (...)' és a 'The End (...)' lemezeket.

Nálam még az As Daylight... is hozzájött, anno, így a 3 egyszerre, plusz csatlakozom:-)
Idézet
 
 
+1 #8 queensryche999 2016-03-26 23:05
Idézet - toonman:
Remek kritika-minden mondata ül.
Bár jómagam is a Howard-siratók táborába tartozom,aztán elindul újra a zene,én pedig belátom sokadjára,hogy nem hiányzik innen senki és semmi...


Valóban nagyon jó a lemez, de csatlakozva hozzád, nekem is Howard "zsíros" hangszínével tetszett jobban a zenekar. Írom ezt úgy, hogy anno egyszerre ismertem meg az 'Alive (...)' és a 'The End (...)' lemezeket.
Idézet
 
 
#7 newkid 2016-03-26 14:21
Sajnálattal hallom hogy jövő évig varni kell rá
Idézet
 
 
+17 #6 Draveczki-Ury Ádám 2016-03-26 12:44
Idézet - newkid:
Remek kritika és remek album. Az Alive or Just Breathing nem érdemelné meg a klasszikushock-ba való bekerülést kedves szerkesztők?

Ott tizenöt év az a határ, amit kimondva-kimondatlanul alapul szoktunk venni. Jövőre mindenképp lesz.
Idézet
 
 
+2 #5 matheus 2016-03-26 12:40
Én a Howard-érából sosem tudtam meghallgatni egy teljes albumot sem, inkább csak a kislemezes dalokat. Számomra Leach a Killswitch énekese és most már nem csak az első két lemez miatt. A Disarm The Descent is fasza volt, de itt most kikristályosodo tt minden. Egyetértek a kritikával én is! A június 14-i koncert meg kötelező a műfaj szerelmeseinek!
Idézet
 
 
+6 #4 robidog1984?! 2016-03-26 11:44
Nálam eddig minden kétséget kizáróan az év albuma eddig, orbitális nagy 10-es!
Hate By Design pedig akkora jó értelemben vett sláger hogy csak na!
Imádom ezt a zenekart pedig a stílus alapesetben nem az én műfajom.
Idézet
 
 
-7 #3 Sanctus 2016-03-26 10:09
Érdekes, én pont fordítva látom: a Disarm... lemez volt az, ami nálam nem fulladt unalomba, most meg olyan, mintha még egyszer felvették volna a lemezt... ugyanaz a hangzás, ugyanazok az énekdallamok, riffek, csak más sorrendben játszották fel. Sehol nem hallom azt a hatalmas változást, amit belengettek.
Idézet
 
 
+6 #2 newkid 2016-03-26 10:08
Remek kritika és remek album. Az Alive or Just Breathing nem érdemelné meg a klasszikushock-ba való bekerülést kedves szerkesztők?
Idézet
 
 
+3 #1 toonman 2016-03-26 08:11
Remek kritika-minden mondata ül.
Bár jómagam is a Howard-siratók táborába tartozom,aztán elindul újra a zene,én pedig belátom sokadjára,hogy nem hiányzik innen senki és semmi...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.