Shock!

december 11.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Witchcraft: Nucleus

1124wccGyerekek, ez most kemény lesz! – talán ennyi is elég lett volna cím helyett Magnus Pelandertől, és lehet, hogy tőlem is megtenné ez az egy mondat kritika gyanánt. Mert a lényeg bizony benne van: a svéd Witchcraft – négy év után – megint változott, ráadásul talán most a leginkább, és azt sem lehet a legkevésbe sem megkövezni, aki már nem tudja tartani velük a lépést. 69 perc, kilenc dal – ezeket a paramétereket is ízlelgessük, és ha valaki azt találná mondani, hogy ez azért már tényleg túlzás, azzal én leszek az első, aki kezet fog, mondván, ez bizony tényleg úgy van! A végeremény mégis jó. Nagyon jó.

És ez a „mégis jó, nagyon jó" a lényeg most itt, mert én biza a megjelenés netre kikerülés óta elég sok olyan cikket találtam, amely eláztatja a Witchcraft, illetve nevezzük nevén a gyereket: Pelander úr új anyagát, mondván, ennek aztán már tényleg semmi köze a kezdeti, doom metalos (majd retrós) időkhöz. Pedig van. Még ha halványan is, de bizony ott bujkál a mostanság álarc mögé bújó fejek mögött ugyanaz a halálravált hangulat, és ugyanúgy itt kísért a '60-as és '70-es évek szűrt levegője is, mint a Witchcraft legutóbbi két-három lemezénél, meg persze sok pályatársén is, csak most kicsit másképp. És épp ez a másképp az, ami nekem annyira tetszik.

megjelenés:
2016
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

Az, hogy ezúttal tényleg olyan hangulata van az egész anyagnak, hogy itt aztán bármit meg lehetett tenni. Például rögzíteni lehetett olyan dalokat is, mint a 14 perces, elmélkedős hangulatból robbanásba váltó (és megint vissza, majd néhányszor ismét ide-oda hullámzó) címadó, vagy a tényleg igazán mélyvízet jelentő, sokak által minden bizonnyal leköpésre ítélendő, nem kicsit művészi(eskedő) zárószám, a bő 16 perces Breakdown, ami egyszerre jelent tradicionálisan boszorkányos tételt, totálisan letisztult, már-már ambient szenvelgést, néhol ütős torzgitár-maszatolást, majd már-már röhejesen túlhajtott pasztell-színkezelést. És mindeközben rendre feltűnnek és elbújnak a lemezen olyan hangszerek, mint a fuvola (egész sokszor, és nem mellékesen a Blood Ceremonyt megidéző módon), a szintetizátor, az orgona és néha egy tangóharmonika-hatású valami - de hát pont ez benne a jó. Vagy nem – ha a tradicionális doom megközelítés híve vagy.

A Nucleus – amúgy a banda első lemeze, ami trióban készült, és a főhős persze megint mind egy száig lecserélte a bandát (újfiúk: Tobias Anger basszer és Rage Widerberg dobok) – biztosan megosztja majd a hallgatóságot. Pedig kár lenne érte: ez az album azon kevés lemez egyike, ami megmutatja, hová lehet majd menekülni a nagy retro-hullám után (már ha lehet egyáltalában valahová), és a legkevésbé sem érzi magát feszélyezve miatta. Nagyon tudom szeretni ezért. (De azért ezzel együtt is rohadt hosszú, épp ezért nem is adok maximális pontszámot.)

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 Chris92 2016-02-27 10:33
Jó kis lemez lett, mondjuk a két leghosszabb számból pont, hogy lefaraghattak volna akár a felükre is, mert annyira repetitívek, hogy a végére már szabályosan untam őket. Ezektől az arcoktól továbbra is az első lemez a nagy kedvencem, az olyan gyönyörűen idézi meg a 70-es évek hard rockját, hogy az tömör gyönyör a füleknek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.