Shock!

december 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Marduk: Viktoria

marduk_cA Viktoria már a tizennegyedik Marduk-sorlemez, és az egyszeri firkász túlzottan nagy hibát aligha vét akkor, ha a friss produkciót csupán ezzel a rövid állítással „reklámozza". Az az igazság viszont, hogy azon a szűk mezsgyén, amin Morgan Håkanssonék immár majdnem három évtizede egyensúlyoznak, a Marduktól sosem kaptuk meg még kétszer ugyanazt a műsort. Pedig olyan direktben, ahogy a legutóbbi Frontschwein album utalt vissza az életmű egyik csúcsalkotásának is tekinthető Panzer Division Mardukra, szóval olyan mértékben talán még sosem nosztalgiázott a svéd kvartett, de a két említett lemez is inkább csak megközelítésében mutat hasonlóságokat, a zene közel sem annyira. A Viktoria pedig bevallottan a Frontschwein egyenes folytatása, mégsem ilyen egyszerű a dolgunk vele, a friss anyag ugyanis számos olyan újdonságot hoz, amit még sosem hallhattunk a zenekartól.

megjelenés:
2018
kiadó:
Century Media
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 29 Szavazat )

Utólag szemlélve egy kissé szigorú is voltam a Frontschweinnel, szerintem egyértelműen ez a vonal (háborús tematika, vérbe borult arcú rohanás) áll a legjobban a csapatnak, a középtempós, csontropogtatós dalok is kellemesen feldobták ott az összképet. Mi több, a The Blond Beast képében egy olyan hamisítatlan Marduk-féle black'n'roll-schláger is megszületett, amely azóta is kirobbanthatatlan az újkori setlistjükből. Az „új" felállás magja csaknem tizenöt (!) éve együtt muzsikál, a legfrissebb szerzemény, az überdobos Fredrik Widigs is szépen beilleszkedett mára, nincs itt hiba egy szál sem. Mortuus hangja persze továbbra sem egy mindent vivő orgánum, de egy hiteles underground torok, amire jellegzetes kiállásával is ráerősít. Szóval a Marduk teszi a dolgát, legutóbb a Yukban is baromi meggyőzőek voltak, még úgy is, hogy sosem tartoztam a rajongói keménymaghoz.

A Viktoria pedig egy konok, öntörvényű lemez lett, és meglepő módon éppen emiatt roppant változatos is. Morgannak nem esett nehezére dallamokat, de akár gyerekkórust is behozni egy Marduk-lemezre, persze nem oktalanul, ezek a mozzanatok kimondottan ráerősítenek az album vészjósló, rideg hangulatára. A téma újfent a háború, és ahogy említettem, a Marduk ennek a témának a zenei megjelenítésében a legerősebb. Ugyan alig 33 perces csak a lemez, ennél sokkal hosszabbnak tűnik, és meg is telik vele az ember gyomra/agya, ha egyben lenyomja. Az egyből világos volt, hogy nem ez a hangzás lesz a kedvencem a diszkográfiából, különösen a rettenetesen kopogós, bödönszerű pergősoundot nem értem, de ezen persze felül lehet emelkedni. Meglepő azért, hogy bár egy stúdiós guru (Devo Andersson bőgős) is van a tagságban, rendre változtat a brigád a hangzásképen, amit én a Frontschweinnél már-már kifogástalannak éreztem.

A lemezelőzetesként bemutatott, nyitó Werwolf mindjárt egy legkevésbé sem tipikus Marduk-téma, és persze nem a gót horrormesék vérfarkasairól, hanem a nácik 10-14 éves gyerekekből szervezett gerillacsapatairól szól. Ezt tudván már érhető is a gyerekkórus szerepeltetése, ezzel együtt válik ez a mindössze kétperces dal kifogástalan hangulatalapozóvá. Az ezt követő June 44 nevezhető talán az album csúcspontjának, hatalmas ívet bejáró, epikus építkezésével, újfent számos atipikus megoldással. Innentől értelemszerűen lehiggadnak kicsit a kedélyek és az én lelkesedésem is alábbhagy, lejtő nincs persze, csupán ellaposodik kicsit a sztori, az utóbb megszokott gyors-lassú-gyors tempókiosztásban. A zárás aztán megint nagyon erős az őrjöngő címadótól kezdve a fenséges The Devil's Songon át a Marduk valaha írt egyik leglassabb daláig, a kolosszális Silent Nightig (igen, azok a bizonyos „Silent night, holy night / All is calm, all is bright sorok” is szerepelnek a nótában).

Összességében egy jó karban lévő, perspektívával rendelkező brigádot mutat a Viktoria, mégis azt érzem, hogy a változatosság kergetése miatt ezúttal kevesebbet kapunk a csapat valódi erősségeiből. Egy ekkora életműben persze bárki megtalálhatja a kedvenc lemezeit, és hőseinknek aztán tényleg nincs rá okuk, hogy mindenki kedvére akarjanak tenni. Ha újkori Mardukot akarok hallgatni, akkor én továbbra is a Frontschweint veszem majd elő, de az új albumra is nyugodt szívvel adom meg azt a pontszámot, amit az elődnek némiképp szigorúan szavaztam meg. Morganékhoz továbbra is bátran lehet igazítani a black metal iránytűjét.

 

Hozzászólások 

 
#2 Darkeater 2018-08-01 16:19
Először kevésnek tűnt a 33 perc, illetve maguk a kiemelkedő témák is, aztán szép lassan kezdett beérni az anyag. Ezt nem fogják odarakni a klasszikusok polcára, de teljesen korrekt lemez, a szűk skatulyák ellenére Morganék most is meg tudnak újulni. Mortuus hangja talán picit kopott a 14 év alatt, már nem olyan öblösen gurgulázó, mint a Plague Angel idején, de még mindig változatos, gonoszságából mit sem veszített. :)
Az újkori felállásból nekem még mindig a Serpent Sermon a kedvenc albumom, ez most sem fog változni, de ez a lemez is sűrűn fog pörögni.
Idézet
 
 
#1 Nornagest 2018-07-30 16:15
A 21. századi lemezeik közül nekem egyértelműen ez a legjobb. A régi alapművekkel (Those of the unlight pl) meg semmi értelme összevetni, az egy másik vilag és gyakorlatilag egy másik zenekar volt. De határozottan jól áll nekik ez a másik stílus is, ( és ebből az érából ez a lemez a legjobb) az meg szerintem a komplett metal színtéren példátlan, hogy 27 év után még mindig felívelőben vannak.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.