Shock!

november 13.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

John Corabi: Live ’94 (One Night In Nashville)

johncorabi_cMegmondom, mi az egyetlen ok, amiért hiányérzet van bennem ezzel a kiadvánnyal kapcsolatban: John Corabi kizárólag Észak-Amerikát részeltette abban a kegyben, hogy futott egy kört a Mötley Crüe 1994-es albumának anyagával, és nem ruccant át Európába a mostoha sorsú lemezzel, amelyet – az ismert okok miatt – a csapat soha nem turnéztatott meg errefelé. Komolyan, nem is értem, hogy nem jött össze ez a dolog az óceán keleti partján is, mert ez aztán tényleg az az műsor, amire klub- és fesztiválszinten egyaránt bizonyosan mutatkozott volna igény. Oké, hogy megkaptuk az egyébként még 2015-ös turnéról az év első felében ezt a koncertlemezt, de így azért messze nem ugyanolyan a leányzó fekvése...

Elég sokszor lamentáltunk mi is arról, van-e még értelme manapság koncertlemezeket készíteni mindenféle vizuális támogatás nélkül, pusztán hangfelvételként. Túl azon, hogy ha valakinek valamire nincs szüksége, az legfeljebb nem hallgatja, én inkább a nemleges válasz felé hajlok, és ha rosszindulattal állnék hozzá, ez a lemez is igazolhatná mindezt. Hiszen lehet más szögből láttatni ezeket a dalokat, netán bármit is hozzájuk tenni egy klubkoncert felvételével? Nyilván nem. De valójában nincs szívem belekötni a One Night In Nashville-be, mert zeneileg kifejezetten jól sikerült. Persze tény: ha lett volna egy teltházas Corabi-plays-Crüe szólókoncert mondjuk az A38-on három éve, most extrán üdvözült mosollyal lehetne hallgatni a szuvenír-mementót a turnéról, mert kapcsolódna hozzá valami plusz személyes emlék.

megjelenés:
2018
kiadó:
Rat Pak
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Rizsát meg okoskodást félretéve: a Mötley '94-es lemezéről annak idején a Klasszikushockban mindent leírtam, amit fontosnak tartottam, és ezek a dalok egyszerűen annyira erősek, illetve annyira sokat jelentenek számomra, hogy akármikor indítottam el az albumot, nehezemre esett kikapcsolni. Corabi szólócsapata – Jeremy Asbrock, Phil Shouse és Tommy Daley gitárosok, Topher Nolen basszer, illetve a doboknál John fia, Ian – tényleg mindent megtett annak érdekében, hogy élőben is méltó módon szólaljanak meg minden idők legjobb hangzású rocklemezének dalai. A túlpörgetett gitárattak sem véletlen, hiszen Mick Mars riffjeinek itt tényleg úgy kellett megdörrenniük, ahogyan azt annak idején Bob Rockkal lemezre álmodta a Crüe... Utómunkálatokat állítólag egyáltalán nem végeztek a felvételen, amit vagy elhiszek, vagy nem (természetesen nem), de az idén már 59 éves Corabi néhol eléggé szenved ahhoz a témákkal, hogy tényleg élő feelingje legyen az anyagnak – viszont annyira szerencsére nem, hogy sziszegjen az ember. Szóval minden egyensúlyban van. De zeneileg tényleg nem lehet itt fogást találni semmin. Még az annak idején, kisgyerekként a The Scream Man In The Moon klipjében feltűnt Ian is autentikusan, érzéssel hozza Tommy Lee gyilkos pörgetéseit, és jól is szól az album.

A '94-es lemez összes dala mellett a lemezen helyet kapott a Quaternary EP japán bónusza, a 10,000 Miles Away, meg némi sztorizgatás is akad itt Johntól, szóval 73 percben végül is sikerült méltóképpen összefoglalni a szóban forgó éra legjavát. Az alapanyag minőségét tekintve ez egyértelműen átlagon felüli teljesítmény. De mint mondtam, tényleg felér egy bűncselekménnyel, hogy Corabi nem ment egy kört Európában ezzel a programmal. Látva, mekkora sikerrel haknizik mindenfelé a The Dead Daisies élén, belátható időtávon sajnos esély sincs ilyesmire, pedig jövőre, a lemez huszonötös jubileuma kapcsán nagyon adná magát a dolog...

John Corabi a The Dead Daisies élén december 12-én ismét Budapesten koncertezik. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#9 bogar 2018-09-24 11:28
Nekem az az egyszerű véleményem alakult ki, hogy Corabi egy ki..szott jó zenész, de egyszerűen nem olyan rocksztár alkat, mint a Mötley többi tagja, és pláne nem olyan, mint Vince, aki azért még 50+-osan is időnként egy balhés figura.
Tényleg etalon a 94-es lemez, de Corabi-tól csak az a lemez hiteles. Egyszerűen "nem hiszem el neki", hogy Girls, Girls, Girrs, vagy Kickstart my Heart.
Hát így! :-)
Idézet
 
 
#8 notreadam 2018-09-19 16:04
Világ életemben Mötley Crüe rajongó voltam, és a Generation Swine-t kivéve az összes lemezüket szeretem. (Mit szeretem...imádom!)
De ezt mindig is a legtúlértékelte bbnek tartottam. :D
Jónak jó ezt nem is vitatom, viszont a dalok szerintem marha gyengék. A jó hangzás viszi őket fel. Jó persze, vannak olyan nóták amik tényleg iszonyat hatalmasak. Párszor meghallgattam már ezt az albumot is, de minél többet hallgattam nekem annál unalmasabb lett. És ami a legbántóbb a fülemnek az az hogy mennyire ötlettelenek a refrének.
2-3 dalt kivéve nem is nagyon vannak.
Az nem refrén hogy Corabi elüvölti a dal címét 4x (Power to the music ugyebár, de majdnem mind ilyen). Szóval...én sosem értettem miért van ennyire agyonmagasztalv a ez az album.
Biztos vicces lesz amit írok, de nekem a Theatre of Pain és a Girls Girls Girls is sokkal jobban bejön még akkor is ha fele ilyen jól sem szólnak és a munkálataikra még maguk a zenekar tagjai sem emlékeznek. (Talán pont ettől lettek olyan jók. - Közhely azt mondani hogy nem jók, de hát azért bőven kiállták az idő próbáját ezek a lemezek is és a mai napig fogynak. Lehet hogy nem olyan jól mint a Feelgood, de fogynak. )
Egyébként amit én nem tudok elhinni igazából az nem az hogy ez a lemez miért nem lett átütő siker, hanem az hogy egy olyan jó énekes mint John Corabi miért él még 24 évvel később is az ebből származó hírnevéből.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni épp ésszel hogy egy ilyen remek énekes és frontember hogy a francba nem tudott semmivel előállni ami akárcsak egy kicsit is megközelítette volna ezt?
Na mindegy, ez már legyen az ő baja...

Ui.: A következő közhely: Corabival volt király a Crue.
Nem, nem volt. A Mötley Crüenak Vince Neil volt az énekese és nála jobban senki sem énekelt el soha egyetlen Mötley Crüe nótát sem. Még John Corabi sem.

Ui.: Ha még meglennének a +- gombok mennyit kapnék én ezért basszus xDD


Én is világ életemben Mötley rajongó voltam, de nem tudok egyetérteni veled. A leggyengébb Mötley produktum az a New Tattoo szerintem. A Generation Swine pedig tele van jó dalokkal pl: Let Us Prey ( méltatlan hogy ez a nóta süllyesztőben van miközben egy pokoli nagy mestermű, Tommy elképesztően jó dobolásával ),A Rat Like Me, Find Myself, Glitter, Anybody Out There, Confessions, Flush, Beauty, Afraid. Ami problémát okozhat szerintem sokaknál az a hangzás.És a 94'-es lemez lehet hogy sokak számára nem Mötley ( ez azért érthető ), de hogy túlértékelt lenne, az hatalmas baromság, az egy Q'va nagy mestermű!!!Ami Corabit illeti én sem értem hogy nem tudott nagyobb karriert befutni, mert tehetségben igen toppon van a faszi, a hangjáról ne is beszéljünk.
Idézet
 
 
#7 özv Szurgent Lajosné 2018-09-11 21:37
Idézet - Equinox:
Idézet - Martin:
Világ életemben Mötley Crüe rajongó voltam, és a Generation Swine-t kivéve az összes lemezüket szeretem. (Mit szeretem...imádom!)
De ezt mindig is a legtúlértékelte bbnek tartottam. :D
Jónak jó ezt nem is vitatom, viszont a dalok szerintem marha gyengék. A jó hangzás viszi őket fel. Jó persze, vannak olyan nóták amik tényleg iszonyat hatalmasak. Párszor meghallgattam már ezt az albumot is, de minél többet hallgattam nekem annál unalmasabb lett. És ami a legbántóbb a fülemnek az az hogy mennyire ötlettelenek a refrének.
2-3 dalt kivéve nem is nagyon vannak.
Az nem refrén hogy Corabi elüvölti a dal címét 4x (Power to the music ugyebár, de majdnem mind ilyen). Szóval...én sosem értettem miért van ennyire agyonmagasztalv a ez az album.
Biztos vicces lesz amit írok, de nekem a Theatre of Pain és a Girls Girls Girls is sokkal jobban bejön még akkor is ha fele ilyen jól sem szólnak és a munkálataikra még maguk a zenekar tagjai sem emlékeznek. (Talán pont ettől lettek olyan jók. - Közhely azt mondani hogy nem jók, de hát azért bőven kiállták az idő próbáját ezek a lemezek is és a mai napig fogynak. Lehet hogy nem olyan jól mint a Feelgood, de fogynak. )
Egyébként amit én nem tudok elhinni igazából az nem az hogy ez a lemez miért nem lett átütő siker, hanem az hogy egy olyan jó énekes mint John Corabi miért él még 24 évvel később is az ebből származó hírnevéből.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni épp ésszel hogy egy ilyen remek énekes és frontember hogy a francba nem tudott semmivel előállni ami akárcsak egy kicsit is megközelítette volna ezt?
Na mindegy, ez már legyen az ő baja...

Ui.: A következő közhely: Corabival volt király a Crue.
Nem, nem volt. A Mötley Crüenak Vince Neil volt az énekese és nála jobban senki sem énekelt el soha egyetlen Mötley Crüe nótát sem. Még John Corabi sem.

Ui.: Ha még meglennének a +- gombok mennyit kapnék én ezért basszus xDD

Majdnem mindenben egyetértek veled. A rocktábor szeret túlkompenzálni (mi, ez a közösség, ebből éünk nem? Mi mindig jobban tudjuk, mint a nagy buta tömeg. Szar az MTV, szarok a híres bandák, Maidennek az X-Factor a legjobbja, Metallicának a ReLoad vagy a St. Anger, Mötley Crüe-nak meg a Generation Swine vagy ez). A tökös fiúk (tisztelet a kivételnek) véleménye sosem lehet az, hogy Painkiller, Reign in Blood, Master of Puppets. Érted a párhuzamokat.

Én elintézem azzal, hogy mindenki nagyot akar mondani, ha híres csapatokról van szó. És van aki még őszintén el is hiszi, hogy tényleg ez a legjobb. Érthetetlen, na.


Szerintem azért abban aztán eléggé homogén a közmegegyezés még a tökös fiúk között is, hogy a Metallicának nem a Reload a legjobb albuma, főleg pedig nem a St. Anger.
Idézet
 
 
#6 Equinox 2018-09-11 17:34
Idézet - Martin:
Világ életemben Mötley Crüe rajongó voltam, és a Generation Swine-t kivéve az összes lemezüket szeretem. (Mit szeretem...imádom!)
De ezt mindig is a legtúlértékelte bbnek tartottam. :D
Jónak jó ezt nem is vitatom, viszont a dalok szerintem marha gyengék. A jó hangzás viszi őket fel. Jó persze, vannak olyan nóták amik tényleg iszonyat hatalmasak. Párszor meghallgattam már ezt az albumot is, de minél többet hallgattam nekem annál unalmasabb lett. És ami a legbántóbb a fülemnek az az hogy mennyire ötlettelenek a refrének.
2-3 dalt kivéve nem is nagyon vannak.
Az nem refrén hogy Corabi elüvölti a dal címét 4x (Power to the music ugyebár, de majdnem mind ilyen). Szóval...én sosem értettem miért van ennyire agyonmagasztalv a ez az album.
Biztos vicces lesz amit írok, de nekem a Theatre of Pain és a Girls Girls Girls is sokkal jobban bejön még akkor is ha fele ilyen jól sem szólnak és a munkálataikra még maguk a zenekar tagjai sem emlékeznek. (Talán pont ettől lettek olyan jók. - Közhely azt mondani hogy nem jók, de hát azért bőven kiállták az idő próbáját ezek a lemezek is és a mai napig fogynak. Lehet hogy nem olyan jól mint a Feelgood, de fogynak. )
Egyébként amit én nem tudok elhinni igazából az nem az hogy ez a lemez miért nem lett átütő siker, hanem az hogy egy olyan jó énekes mint John Corabi miért él még 24 évvel később is az ebből származó hírnevéből.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni épp ésszel hogy egy ilyen remek énekes és frontember hogy a francba nem tudott semmivel előállni ami akárcsak egy kicsit is megközelítette volna ezt?
Na mindegy, ez már legyen az ő baja...

Ui.: A következő közhely: Corabival volt király a Crue.
Nem, nem volt. A Mötley Crüenak Vince Neil volt az énekese és nála jobban senki sem énekelt el soha egyetlen Mötley Crüe nótát sem. Még John Corabi sem.

Ui.: Ha még meglennének a +- gombok mennyit kapnék én ezért basszus xDD

Majdnem mindenben egyetértek veled. A rocktábor szeret túlkompenzálni (mi, ez a közösség, ebből éünk nem? Mi mindig jobban tudjuk, mint a nagy buta tömeg. Szar az MTV, szarok a híres bandák, Maidennek az X-Factor a legjobbja, Metallicának a ReLoad vagy a St. Anger, Mötley Crüe-nak meg a Generation Swine vagy ez). A tökös fiúk (tisztelet a kivételnek) véleménye sosem lehet az, hogy Painkiller, Reign in Blood, Master of Puppets. Érted a párhuzamokat.

Én elintézem azzal, hogy mindenki nagyot akar mondani, ha híres csapatokról van szó. És van aki még őszintén el is hiszi, hogy tényleg ez a legjobb. Érthetetlen, na.
Idézet
 
 
#5 Generic Jingle 2018-09-10 09:09
Ez most a Corabi, vagy a Césöbi?
Idézet
 
 
#4 özv Szurgent Lajosné 2018-09-10 08:02
Idézet - Martin:
Idézet - gallus:
Magáról az anyagról: sajnos nem hallottam még ezen élő verziót, de biztosan király lehet, ahogy azt Ádám szépen leírta nekünk. "...minden idők legjobb hangzású rocklemezének dalai" - nagyon nagy szavak ezek, de ez így igaz, totál egyetértek Ádámmal. És azok a dalok! Hajjjjj....:)))) Mit nem adnék, ha hallhatnám őket egyszer élőben. A Mötley Crüe - bocsássatok meg nekem érte - sosem állt hozzám közel, viszont ez a 94-es lemez két vállra fektetett már a Power To The Music nyitóriffjével is. 1000 pontos lemez, dalok és hangzás - aki még nem ismeri, mindenképpen adjon neki egy esélyt. Nem fogja megbánni!


Világ életemben Mötley Crüe rajongó voltam, és a Generation Swine-t kivéve az összes lemezüket szeretem. (Mit szeretem...imádom!)
De ezt mindig is a legtúlértékelte bbnek tartottam. :D
Jónak jó ezt nem is vitatom, viszont a dalok szerintem marha gyengék. A jó hangzás viszi őket fel. Jó persze, vannak olyan nóták amik tényleg iszonyat hatalmasak. Párszor meghallgattam már ezt az albumot is, de minél többet hallgattam nekem annál unalmasabb lett. És ami a legbántóbb a fülemnek az az hogy mennyire ötlettelenek a refrének.
2-3 dalt kivéve nem is nagyon vannak.
Az nem refrén hogy Corabi elüvölti a dal címét 4x (Power to the music ugyebár, de majdnem mind ilyen). Szóval...én sosem értettem miért van ennyire agyonmagasztalv a ez az album.
Biztos vicces lesz amit írok, de nekem a Theatre of Pain és a Girls Girls Girls is sokkal jobban bejön még akkor is ha fele ilyen jól sem szólnak és a munkálataikra még maguk a zenekar tagjai sem emlékeznek. (Talán pont ettől lettek olyan jók. - Közhely azt mondani hogy nem jók, de hát azért bőven kiállták az idő próbáját ezek a lemezek is és a mai napig fogynak. Lehet hogy nem olyan jól mint a Feelgood, de fogynak. )
Egyébként amit én nem tudok elhinni igazából az nem az hogy ez a lemez miért nem lett átütő siker, hanem az hogy egy olyan jó énekes mint John Corabi miért él még 24 évvel később is az ebből származó hírnevéből.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni épp ésszel hogy egy ilyen remek énekes és frontember hogy a francba nem tudott semmivel előállni ami akárcsak egy kicsit is megközelítette volna ezt?
Na mindegy, ez már legyen az ő baja...

Ui.: A következő közhely: Corabival volt király a Crue.
Nem, nem volt. A Mötley Crüenak Vince Neil volt az énekese és nála jobban senki sem énekelt el soha egyetlen Mötley Crüe nótát sem. Még John Corabi sem.

Ui.: Ha még meglennének a +- gombok mennyit kapnék én ezért basszus xDD


Én az az ember vagyok, aki viszont sosem szerette a Mötley-t, viszont a a 94-es lemezt hihetetlenül jónak tartom, nagyon tetszett a megjelenéskor is. Szóval azért abban lehet valami, hogy nem véletlenül volt olyan sikeres.
Idézet
 
 
#3 Martin 2018-09-09 20:46
Idézet - gallus:
Magáról az anyagról: sajnos nem hallottam még ezen élő verziót, de biztosan király lehet, ahogy azt Ádám szépen leírta nekünk. "...minden idők legjobb hangzású rocklemezének dalai" - nagyon nagy szavak ezek, de ez így igaz, totál egyetértek Ádámmal. És azok a dalok! Hajjjjj....:)))) Mit nem adnék, ha hallhatnám őket egyszer élőben. A Mötley Crüe - bocsássatok meg nekem érte - sosem állt hozzám közel, viszont ez a 94-es lemez két vállra fektetett már a Power To The Music nyitóriffjével is. 1000 pontos lemez, dalok és hangzás - aki még nem ismeri, mindenképpen adjon neki egy esélyt. Nem fogja megbánni!


Világ életemben Mötley Crüe rajongó voltam, és a Generation Swine-t kivéve az összes lemezüket szeretem. (Mit szeretem...imádom!)
De ezt mindig is a legtúlértékelte bbnek tartottam. :D
Jónak jó ezt nem is vitatom, viszont a dalok szerintem marha gyengék. A jó hangzás viszi őket fel. Jó persze, vannak olyan nóták amik tényleg iszonyat hatalmasak. Párszor meghallgattam már ezt az albumot is, de minél többet hallgattam nekem annál unalmasabb lett. És ami a legbántóbb a fülemnek az az hogy mennyire ötlettelenek a refrének.
2-3 dalt kivéve nem is nagyon vannak.
Az nem refrén hogy Corabi elüvölti a dal címét 4x (Power to the music ugyebár, de majdnem mind ilyen). Szóval...én sosem értettem miért van ennyire agyonmagasztalv a ez az album.
Biztos vicces lesz amit írok, de nekem a Theatre of Pain és a Girls Girls Girls is sokkal jobban bejön még akkor is ha fele ilyen jól sem szólnak és a munkálataikra még maguk a zenekar tagjai sem emlékeznek. (Talán pont ettől lettek olyan jók. - Közhely azt mondani hogy nem jók, de hát azért bőven kiállták az idő próbáját ezek a lemezek is és a mai napig fogynak. Lehet hogy nem olyan jól mint a Feelgood, de fogynak. )
Egyébként amit én nem tudok elhinni igazából az nem az hogy ez a lemez miért nem lett átütő siker, hanem az hogy egy olyan jó énekes mint John Corabi miért él még 24 évvel később is az ebből származó hírnevéből.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni épp ésszel hogy egy ilyen remek énekes és frontember hogy a francba nem tudott semmivel előállni ami akárcsak egy kicsit is megközelítette volna ezt?
Na mindegy, ez már legyen az ő baja...

Ui.: A következő közhely: Corabival volt király a Crue.
Nem, nem volt. A Mötley Crüenak Vince Neil volt az énekese és nála jobban senki sem énekelt el soha egyetlen Mötley Crüe nótát sem. Még John Corabi sem.

Ui.: Ha még meglennének a +- gombok mennyit kapnék én ezért basszus xDD
Idézet
 
 
#2 gallus 2018-09-09 11:39
Magáról az anyagról: sajnos nem hallottam még ezen élő verziót, de biztosan király lehet, ahogy azt Ádám szépen leírta nekünk. "...minden idők legjobb hangzású rocklemezének dalai" - nagyon nagy szavak ezek, de ez így igaz, totál egyetértek Ádámmal. És azok a dalok! Hajjjjj....:)))) Mit nem adnék, ha hallhatnám őket egyszer élőben. A Mötley Crüe - bocsássatok meg nekem érte - sosem állt hozzám közel, viszont ez a 94-es lemez két vállra fektetett már a Power To The Music nyitóriffjével is. 1000 pontos lemez, dalok és hangzás - aki még nem ismeri, mindenképpen adjon neki egy esélyt. Nem fogja megbánni!
Idézet
 
 
#1 Thasaidon 2018-09-08 20:40
Amikor bennem felvetődik, hogy manapság mi értelme a vizuális támogatás nélküli koncertlemezekn ek, akkor az Arcturus Shipwrecked in Oslójáról a Deception Genesis meg a Raudt Og Svart elég combos választ szokott adni a kérdésemre. :-) De amúgy jó a felvetés, mert így belegondolva én sem igazán hallgatok élő felvételeket.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.