Shock!

E finn banda immáron tíz esztendeje létezik, ám vélhetően korábban sem a meghatározó északi trendek irányát követték, hisz akkor bizonyára többet hallottunk volna róluk... A Shape of Despair egyik legfőbb érdekessége, hogy mostanság nem más vendégeskedik náluk, mint Pasi Koskinen, az Amorphis hangadója.

A zenének azonban vajmi kevés köze van mindahhoz, amit általában ráképzelünk a finn bandák palettájára. A komor tekintetű hatok - köztük egy hölggyel, aki történetesen a Natalie Koskinen nevet viseli - kérlelhetetlenül lassú, bávatagon kúszó muzsikát játszanak. Sötét, gyászos, meditatív hangulat uralkodik a nótákon egytől-egyig. Ha valaha is hallgattam volna doomot, akkor pontosabban tudnám, ennek van-e köze hozzá, vagy sem, de számítógépes játékként jobban kedveltem az ilyesmit... Mi mondható el ezekről a tíz-tizenhat perces, méla hömpölyökről? Női sóhaj-éneket hallhatunk, mellé olykor-olykor Pasi hörgedez megfáradtan, a szigorúan áradó gitárok pedig néhol csaknem álló helyzetben húzzák-vonják a nem igazán megkapó dallamokat. Néha percekig csak a billentyűk hangjai lebegnek köröttünk.

Számomra nem rejlik valódi szépség vagy érdekesség ebben a zenében, de akit nem zavar, ha a dobos percenként ötöt üt a tamra (jó esetben), az próbálkozhat. Pókhálóba öltözködő kriptalakóknak kiváltképp ajánlom.