Shock!

március 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

HIM: Dark Light

Szerencsére csupán elvétve fordul elő, hogy elém kerül valami, amiről sajnos eleve tudom, hogy jó eséllyel nem fog tetszeni. Nem azért, mert a bandával bármi bajom van, nem szimpi a fejük, vagy efféle. Épp ellenkezőleg: egykoron nagyon is kedveltem őket. Az idő - az albumok - múltával azonban sikerrel kiöltek belőlem minden bizakodást és lelkesedést.

megjelenés:
2005
kiadó:
Sire / Warner
pontszám:
5 /10

Szerinted hány pont?
( 6 Szavazat )

Anno, amikor a HIM megjelent a zenei világban, nagy rajongójuk lettem. Tetszett dalaik komor, morózus hangvétele, Ville karakteres, zsongítóan szép hangja. Még a love-metal bélyeggel is megbékéltem. Ez a varázs két albumon keresztül működött - majd úgy szűnt meg, mintha ködvágóval szelték volna ketté. A zenekar teljesen érdektelenné és lapossá vált a kaptafára készült, semmitmondó balladáival és hervasztóan nyálkás szövegeivel.

Ha logikus úton halad egy banda szekere, akkor klipet általában a legerősebb nótá(k)ból készítenek. Nos, amennyiben ezen az albumon a csapból folyó (Rip out) The Wings of a Butterfly a legjobb nóta, akkor ott nagy gáz van. Töltelék tucatdalnak elmegy, de ezzel adni el egy lemezt?!... A nyitó Vampire Heart harmatgyenge, erőtlen, a mögötte röpdöső pillangós darabot pedig alighanem mindenki unásig ismeri. Slágeres és aránylag jól eltalált, de ez a legtöbb, amivel méltatni lehet. Ami az Under the Rose-t illeti, ez is van annyira kommersz és fülbekúszó, mint elődje. (Ha még nincs hozzá klip, hát majd lesz.)

Kezdek türelmetlenkedni: hol lapul a soknyi ballada? Az utóbbi időben minden második HIM-szerzemény könnymaszatos érzékenykedés, most pedig már túl vagyunk a harmadik dalon... Sőt, még a zongorával higított Killing Loneliness is bőven elfér a levesben - bár Ville barátunk kezd kissé szentimentális stílbe süppedni. Na, kellett nekem rongybicikli papírfékkel! Máris itt a címadó tétel, ami lágy is, lassú is, emellett pedig messzemenően hatástalan. A Behind the Crimson Door szerencsére ismét a tempósabb oldalt képviseli egészen épkézláb módon, de senki se számítson olyasmire, mint az It's All Tears volt a kezdeti időkben... A HIM-nek alighanem célja, hogy tökélyre fejlessze a jellegtelen dalok megalkotását és előadását. Zenéjükben nincs erő, a szintihangzás egysíkú és pocsék. A Drunk on Shadows-ból kihozhattak volna valami elborultabb cuccot - régen ilyesmi is belefért náluk a képbe. Igaz, az ősidőkben jó feldolgozásaik is akadtak... A Play Dead nagyjából olyan, mint a címe: ha nem is egészen hulla, de tetszhalott.

Mivel nagyjából ilyesmire számítottam, nem ért nagy meglepetés. Kicsi sem. Ami elég baj, mert szerettem volna jól meghökkenni és pironkodva elismerni: azért ezek a finnek tudnak még, ha akarnak... De vagy nem akarnak, vagy nem tudnak. Engem egyik megfejtés sem vigasztal.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.