Shock!

december 12.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Falkenbach: Heralding The Fireblade

Nagyon jó gyerek lehettem az idén, ha ilyen ajándékokat kapok az év vége felé Szilvitől! (Maradjunk annyiban, hogy tán nem voltam égetnivalóan rossz...) Nos, a Falkenbach voltaképp azonos a lehetetlenül elnevezett Vratyas Vakyas úrral.

megjelenés:
2005
kiadó:
Napalm / HMP
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 3 Szavazat )

Eme zenemívész kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de nagyjából tizenöt esztendeje melózik a mi jobbulásunk érdekében, a Heralding pedig a negyedik komplett anyag, amit kiadott, bár ezt bonyolítja kissé, hogy a cuccot már tíz évvel ezelőtt elkezdte bütykölni, de mindenféle akadályok miatt csupán mostanra állt össze a lemez. (Jó munkához idő kell...)

A Falkenbach tökéletes falat mindazok számára, akik csípik a megfontoltan (sokszor monoton módon) hömpölyöző, északi ízekkel átitatott black-folk metalt, amelyben tiszta ének találkozik károgó rikáccsal. A Falkenbach nem olyan módon folkos, mint pl. a Finntroll vagy a Moonsorrow, de azért távolról rokonítható hordákról van szó. Békésen csordogáló, epikus hangulataiban némelykor a Bathory lehiggadt, rétestésztára hajazó időszakát juttatja eszembe. Csodálatos, édenien ringató dallamok váltakoznak kannibalisztikusabb hörrenésekkel.

A nyitó Heathen Foray maga a megtestesült szépség, mámorító harmónia és szelídség. Aki meghallja, tüstént rájön, mire gondolok - jó értelemben! - monotonitás alatt. Dallamvilága megkapó, varázsos. Nyers, nomád erő rejlik benne, bár inkább csak hangulatában, illetve már-már primitívre formált vokálozásában, nem hangszerelésében. (Ha minden nótáról ennyit fogok írni, kisregényt kaptok...) E szédítő melódiahegy után váltunk: átmenetileg beáll a setétség. Az Of Forests Unknown az album blackes oldalát képviseli teljes erőbedobással és vércupákos csontok szopogatásával. Agresszivitása nem feltétlenül a sebességben rejlik. Havamal - ismét egy lélegzetszegően gyönyörű zönge. Akusztikus gitárok, kántálásában is andalító, tiszta ének, erőteljességében is éteri dallamáradat. Tábortűz zene, mondhatni. Bár én effélét hallva aligha tudnék ülve maradni, inkább széttárt karokkal, lehunyt szemmel pörögnék-forognék körbe-körbe (míg végképp bele nem szédülök az izzó zsarátnokba...).

Újfent vért hányunk és horrorfilmezünk a Roman Land percei alatt - noha ez megint olyan black-féle nóta, amely cseppet sem nélkülözi a dallamokat. Az eddigi két, elkülönült világot ötvözi valamelyest a Heralder, amely középtempókat váltogatva károg, a maga által taposott nyomvonalat mélyítve újra és újra, fáradhatatlanul. Kapunk epikus-mesélős narrációt, lenyűgözően szép, finom folk melódiát. Bezakkan és rideg szigorral vijjog ránk a Laeknishendr - igen, ám a Falkenbach-féle szigorba továbbra is beleférnek a nagykanállal adagolt dallamok. (A szarvas-patás ilyesféle muzsikára rophatja a fortyogó nagyüst kavargatása közben.) Visszatérünk Nomádiába, a szélfútta havasok közé a Walkiesjar percei alatt, ahol ismét danolhatunk-táncolhatunk egy derekasat. (Nem polka ez, közelről sem, inkább valamiféle Barakába illő törzsi densz.) Az albumot záró Skirnir pedig még utoljára összemossa bennünk a hangulatokat. Békés mederben folydogál, narrációz, andalítva énekelget, vokalizál és károg egyszerre.

A maga módján a Falkenbach zenéje épp oly természetközeli, természetből táplálkozó, mint például a Korpiklaani világa. Ezerszínben játszik, elbűvöl, szemet nyit fényre s árnyra egyaránt. Nagyon-nomádul okés.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.