Az idejére sem emlékszem, mikor voltam utoljára Ricsén! Rémlik egy Ráday klubos buli, valamikor a 2000-es évek legelejéről, de az biztos, hogy az elmúlt tizenöt évben valahogy nem jutottam el megnézni őket. Ferót azért láttam itt-ott, de sosem a zenekarával együtt, ami már csak azért is fura, mert régi ismeretség a miénk: Utálom az egész XX. századot lemezüket már megjelenése környékén, 9 évesen is hallgattam, mivel szüleim megvették anno bakeliten. Mai napig ez a kedvenc anyagom tőlük, Ferót pedig annak ellenére is kifejezetten bírom felnőtt fejjel is, hogy bizonyos nézeteink finoman szólva sem állíthatók párhuzamba. Élete során viszont papírra vetett néhány olyan sort, amik kifejezetten közel állnak hozzám, és amik miatt akkor is megérdemelte volna a Kossuth-díjat, ha életműve kimerült volna ennyiben. A Beatrice viszont túl van a negyvenen, mára rocktörténeti intézménnyé lett, ebből a szempontból pedig semmi jelentősége annak, hogy hősünk bohóckodott-e a jégen vagy valamelyik tehetségkutatóban, illetve beállt-e egyik vagy másik párt mögé. Dalai, szövegei megkerülhetetlenek, én pedig a humorát, az egész Feró-figurát nagyon bírom.
