Tekintettel arra, hogy újra itt az év végi listázások ideje, gyorsan áttekintettem az idei (baromi erős) felhozatalt, és ezen belül az általam leginkább favorizált lemezeket. Elég hamar egyértelművé vált, hogy megengedhetetlen hiba volna nem megemlékezni a Guthrie Govan, Marco Minnemann és Bryan Beller nevével fémjelzett The Aristocrats második stúdiólemezéről, ugyanis a megjelenése óta eltelt immár csaknem fél év alatt kevés lemezt hallgattam többször.
Ha Anneke van Giersbergen nevét hallom valahol, rögtön beugrik egy rakás közhely, amelyet vele kapcsolatban előszeretettel emlegetnek, illetve emlegetek én is. A kisugárzás, a végtelenül szimpatikus attitűd és a különleges, bársonyos énekhang általában szerepel ezekben, és meg kell hagyni, teljesen jogosan. Anneke ugyanis valóban egy idol, egy pára...
Ízlelgetem már egy ideje az új Pearl Jamet, és ugyan először úgy éreztem, nehezen tudom meghatározni, milyen viszonyban vagyok vele, örülök, hogy érni hagytam az albumot, a kérdések ugyanis menet közben szépen tovatűntek. Ebből a szempontból a Lightning Bolt jól rokonítható az egykori seattle-i grunge héroszok előző két albumával, azokkal kapcsolat...
Engedelmeskedj! – emígyen szól a negyedik Benedictum korong címe, és biztos vagyok benne, hogy valamennyi férfi rocker, akiben akár csak egy cseppnyi Xena-rajongás is lakozik, már a csapat első promo fotóinak hatására is boldogan tett volna eleget ennek a felszólításnak. Úgy látszik, a kaliforniai négyes ezúttal úgy döntött, ráerősít kicsit a front...
A tavalyi év elég mozgalmasra sikeredett a dán Artillery háza táján: először az a Carsten N. Nielsen távozott a csapatból, aki már az 1985-ös debütön, a Fear Of Tomorrow-n is csépelte a bőröket, majd a 2007 óta tartó (egyebekben második) visszatérés frontembere, Søren Nico Adamsen is lelécelt. Az okokról vajmi keveset tudni, az viszont biztos, hogy...
Hittem is meg nem is, hogy ezúttal tényleg visszakanyarodnak a fénykorhoz, de végül összejött nekik... Az év első felében kiadott, legjobb esetben is maximum felesleges Second Coming lemez újrajátszósdija után a Stryper nem hazudott, és az új albumon valóban azt adja, amit a hívek (...) az elmúlt tíz évben is vártak tőlük, de eddig csak részben kap...
Az Úr 2013. évében aztán megtörténik a csoda rocktörténet egyik legbizarrabb eseménye: egy Rossz Vallás névre „keresztelt" punkbanda kiad egy karácsonyi dalokat tartalmazó EP-t. És aki most azt hiszi, hogy Greg Graffinék nekiálltak gúnyolódni a karácsonyon, és mindenféle obszcén szöveget danolásznak, az baromi nagyot téved, nem mellékesen a legkevésb...
Itt van a Wackor, itt van ujra. S szép, mint mindig, énnekem. És igazából nem csak isten tudja, hogy mi okból szeretem, hanem én magam is. Azért, mert egészen egyedi, amit művelnek. Beskatulyázhatatlan, a magyar zenei életben pedig szinte társak és előzmények nélküli. Lényegesen más, drámaian különböző, dramatically different. Nagy szavak ezek, tal...
Igen, tudom, megint nem kapkodtam el a kanadai heavy-progresszív-thrash-punk-hardcore-neoklasszikus brigád legújabb alkotásának ismertetőjének papírra vetését, de mentségemre szóljon, hogy ez nagyon nem az a zene, amiről érdemes lenne két hallgatás után végleges(nek szánt) véleményt alkotni. Igazság szerint csak a Scurrilous lemezzel ismertem meg a c...
Michael Schenker itteni alulreprezentáltságára már több korábbi írásomban is utaltam, mint nehezen kimagyarázható mulasztásunkra, és őszintén szólva kicsit meg is orroltam kollégáimra, amiért Misibá nem kapott elég voksot ahhoz, hogy Top 20-as befutó legyen a nemrég publikált, nagy vihart kiváltott listánkon . Ugyanakkor ez a mellőzöttség talán betud...
Elképesztő tempóra kapcsolt a Nadir: éppen csak megemésztettük a tavalyi sorlemezt, az Exitus t, máris itt ez az öt tételes EP Tauszik Viktoréktól. Időközben kijött a spin-off Our Existence Is Punishment projekt kettes számú anyaga is, sőt, Ghostchant néven egy punk/HC testvérzenekart is életre segítettek a srácok. Jelen ismertető tárgya nagyszerű apro...
Végső soron azt kell mondanom, a kedvező forgatókönyv jött be a Five Finger Death Punch dupla lemezével. Vagyis Zoliék nem a reszlit vagy a tölteléket tartogatták a The Wrong Side Of Heaven And The Righteous Side Of Hell második részére, a színvonal nagyjából kiegyensúlyozott a pár hónapja kiadott első adagnyi dalhoz képest. Azt persze nem mondom, ho...
Bő három és fél éve, hogy Nicke Andersson (ex-Entombed, ex-The Hellacopters, de ezeket tán kár is ideírni, a jó Nickét úgyis ismeri mindenki) felbukkant a színtéren legújabb kreálmányával, az Imperial State Electrickel, most meg már itt is van harmadik nagylemezük, a Reptile Brain Music. Nyaktörő tehát a tempó, és ez sajna a legritkábban szül jó vé...
„1994" – kezdi Szasza a visszatérő Action lemez bevezetőjében, és mivel a második kilences és a négyes között nincs ott a jól megszokott „kibaszott" jelző, rögtön sejteni lehet, hogy változott egy kicsit a brigád irányvonala. Aláírom, hogy egy lassan ötvenes embertől nem elvárható, sőt, talán nem is lenne hiteles az ilyesmi, de régi actionösnek úgy...
Egy GuilThee lemezkritika megírása mindig komoly kihívás. A veszprémi székhelyű brigád esetében nem lehet olyan gyakorta eldurrogtatott sablonokkal telehányni egy cikket, mint „gyorsabb és dallamosabb, mint az előző", „visszatérés a gyökerekhez" vagy „aki ismeri a bandát, az szeretni fogja az új anyagot is". Nem. A GuilThee-t lehetetlen kiismerni. ...
A Fish! menő. Egyszerű, nagyszerű, néha klisés, közhelyes, ám a hangvétele kétségkívül egyedi. És menő. Ami a legnagyszerűbb, hogy erről a leginkább ők tehetnek. 2010-ben értem össze először a Halacskával, mikor fényképezőmmel kószáltam a gatyarohasztó melegben egy fényes délután a Hegyalja Nagyszínpada előtt. Messziről még nem tudtam, mi szólt, cs...
A tavalyi év egyik kellemes meglepetése volt nálam az örökifjú Vinny Appice által gründolt Kill Devil Hill bemutatkozó anyaga , és azóta is rendszeresen előkerült az a lemez, mert egyszerűen jól esik újra és újra meghallgatni kifejezetten erős, lendületes dalait. Kicsit korainak tűnt első hallásra, hogy gyakorlatilag egy év elteltével jön is a folyta...
Sokáig húztam-halogattam a jelen ismertető megírását. Nemcsak azért, mert egy szívemhez közel álló zenekar várva-várt, de pont ezért kicsit aggodalommal övezett visszatéréséről van szó, hanem azért is, mert valóban akkor éreztem teljesnek az audio-élményt, amikor a lemezt borítóstul, „nyomdaszagostul" is kezemben tarthattam végre.
A kurva életbe, hát ez meg mi a franc volt?!? – azt hiszem, egészen pontosan ez a panaszos sóhaj szakadt ki bensőmből, miután első ízben végighallgattam a Sun & Sail Club bemutatkozó anyagát. Aztán ugyanez másodszorra is, talán egy fokkal visszafogottabban. Harmadszorra aztán már nem is voltam kíváncsi semmire. Pedig annyira jól kezdődött az eg...
Ezt az ismertetőt is hónapok óta halogatjuk, ennek azonban oka volt: miután több olyan ember is dicsérte nekem ezt a lemezt, akinek amúgy adok a véleményére, úgy gondoltam, időt adok neki, hogy érjen. Mint ebből is rájöhetsz, amikor megjelent, abszolút nem fektetett két vállra a brit metalcore ötös harmadik nagylemeze, de a pozitív vélemények hatás...
Ha valahonnan nem számítottam már kíméletlen jobbegyenesre, hát az a Pro-Pain iránya volt. Gary Meskilék annak idején egy gyakorlatilag tökéletes alapvetéssel tették le a névjegyüket a színtéren: ez volt a Foul Taste Of Freedom 1992-ben, a korszak egyik legmeghatározóbb hardcore/metal mestermunkája, rajta olyan tízpontos himnuszokkal, mint a Death ...
Viccesen nosztalgikus kedvükben lehettek Andreas Kisserék, amikor – a Metropolis filmklasszikusra hivatkozva – kiötlötték ezt a rohadt hosszú címet az új albumnak, amelyet talán senki nem mondott ki még egy interjúban kétszer egymás után (de még a kopipészttől is elmegy az ember kedve), így aztán többnyire Mediator néven emlegetjük, már ha emlegetj...
Teljesen semleges hozzáállással figyeltem a Stone Temple Pilots környékén idén lezajlott eseményeket, mivel a grunge vonal annak idején legtöbbet köpködött sztárcsapata utoljára 1994-ben készített olyan lemezt, ami tetszett, vagyis semmiféle különösebb érzelmi viszonyulásom nincs hozzájuk. Sokakkal ellentétben nem tartom szentségtörésnek Chester Be...
Bevallom, kissé nehezen követem Leif Edling és a Candlemass dolgait az utóbbi időben, de azt hiszem, jelenleg az a mondás, hogy a banda nem oszlott-oszlik fel, csupán a lemezkészítéstől vonul vissza, és Mats Levénnel a mikrofonnál, illetve Per Wiberggel az orgonánál időnként azért még koncerteznek. Persze ez érthető valahol: albumot felvenni drága ...
Az utóbbi pár évben már nálunk is hazajáró vendégnek számító Thirty Seconds To Mars négy év szünet után hozta ki új lemezét, ami alapesetben teljesen normálisnak mondható, ennyi idő legalább szükséges ahhoz, hogy új és érdekes gondolatok formálódjanak a zenészemberek fejében. Igaz, Jared Letóék nem unatkoztak a két album között, a
This Is War
döbbene...
Nos, a Vulture Industries után itt egy újabb skandináv banda, akiket – bár távolról sem a szakma újoncai – be kell mutatnunk e hasábokon. Az Oranssi Pazuzu (avagy Orange Pazuzu, csak mert így jobban esik a fülünknek) egy finn brigád, akik említett norvég társaikhoz hasonlóan valamikor a black metaltól indultak el, hogy mára egy teljesen egyedi univer...
Néhány hónapja tartoztunk már ezzel a kritikával, és mivel ma este a PeCsában játszanak Alexi Laihóék, megpróbáltuk megragadni az utolsó pillanatot, amikor még igazán aktuális a dolog, és nem tűnik mérhetetlenül anakronisztikusnak a friss cikkek között előrukkolni vele. Pláne, hogy kár lett volna elmenni szó nélkül az anyag mellett, mivel egyértelműe...
Facebook
Twitter