Shock!

október 23.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Imperial State Electric: Reptile Brain Music

ise_cBő három és fél éve, hogy Nicke Andersson (ex-Entombed, ex-The Hellacopters, de ezeket tán kár is ideírni, a jó Nickét úgyis ismeri mindenki) felbukkant a színtéren legújabb kreálmányával, az Imperial State Electrickel, most meg már itt is van harmadik nagylemezük, a Reptile Brain Music. Nyaktörő tehát a tempó, és ez sajna a legritkábban szül jó vért. Most sem ez történt, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ISE nálam amúgy is erős hendikeppel indult, a Hella után sok mindent vártam volna Nick Royale-tól, csak azt a punnyadt muzsikát nem, amit a 2010-es lemez tartalmazott. A tavalyi Pop War aztán már sokkal jobban megnyert magának, úgyhogy minden bizonnyal rekordsebességgel sikerült összecsiszolódnom azzal a markánsan Beatles, Cheap Trick, Twisted Sister és persze KISS-diétán hizlalt muzsikával, amit az ISE teljes mellszélességgel képvisel. Meg persze a jó Nick jobb dalokat is követett el legutóbb.

megjelenés:
2013
kiadó:
Psychout Records
pontszám:
7
/10

Szerinted hány pont?
( 5 Szavazat )

A Pop War kritika alatti kommentekben szépen ki is veséztük a beszédes nicknevű norbert hellacopterrel és másokkal, hogy ennek az egésznek úgy van igazándiból értelme, ha egy az egyben elvonatkoztatsz a 'copter zsenialitásától, ez ugyanis merőben más móka. Ezt megpróbáltam maradéktalanul betartani az új lemez esetében is, azonban a Reptile Brain Music ennek ellenére sem működik nálam egyértelműen. Így aztán az egyetlen logikus magyarázat az, hogy a tizenkét új dalocska egyszerűen gyengébb, mint a legutóbbi eresztés volt (viszont jobb, mint a debütáló anyagon hallható dalfüzér).

Helyből nem túl üdvözítő, hogy harmadszorra is csontra ugyanazt a pakkot próbálják letuszkolni a torkunkon, mint korábban. A hatások és ötletek most is ugyanonnan jönnek, mint fentebb írtam, kiegészítésként még talán annyit, hogy ahol eddig a korai Alice Cooper ugrott be, ott most már inkább A Főnök, azaz Bruce Springsteen egészen korai munkái az E Street Banddel (az Underwhelmed például rettentően bossos). Őt pedig nem szeretem. Nicke mondjuk nyilván nem felejtett el zenét szerezni, meg gitározni sem, flegma énekdallamai továbbra is a helyükön vannak, és szinte minden dalban felbukkan egy pofás riff, egy fogós refrén, felrázó ritmusváltás, okos vokális téma, esetleg eltalált szóló, de egyikből sincs túl sok, és őszintén bevallom, ez mind kevés ahhoz, hogy mindvégig fenntartsa az érdeklődésemet. A nyolcas Stay The Night negédes dallamai alatt pedig már mind jobban összefolyik az egész szirup, süppedünk bele a középutas, sokszor kimondottan klisés múltidézésbe, és – az első album után újra - megint úgy érzem, hogy tényleg elég lenne, ha csak egy csipetnyivel lennének dögösebbek, szőröstökűbbek a szerzemények, pláne a hangszerelés, és máris imádnám az egész lemezt.

Mondjuk a tempós nyitódal, az Emptiness Into The Void, a totál blues rockos Faustian Bargains, a hányaveti Reptile Brain, vagy a tízes Born Again egészen jól megmutatja, mire gondolok, Nicke pimasz éneke ez utóbbiban például egészen olyan hangulatot kölcsönöz a dalnak, mintha Lemmy és kompániája feküdne neki egy Beach Boys slágernek. Ezekben is ugyanaz az egyszerre könnyed és ódon hangulat bujkál, valahogy mégis többet adnak nekem, mint a lemez fennmaradó része. Vagy esetleg ott van még az egy fokkal energikusabb Down In The Bunker, csak hát az meg épp a zárószám.

A dalok rövidek, végtelenül egyszerű, lineáris felépítésűek, a két és fél-három perces táv alatt nagy villongásokra nincs is lehetőség, de ez alapvetően nyilván nem is lenne probléma, azonban ennek ellenére sem érzek feltétlen késztetést arra, hogy újra és újra végigrágjam magam a lemezen. A háttérben teljesen okésan elszólogat, a kisugárzása is pozitív, de ha kimondottan odafigyelve hallgatom, azonnal semmivé foszlik. Ebből a szempontból sajnos szinte ikertestvére egy másik egykori hellakopáter, Dregen nemrég kivesézett szólólemezének. Nem is adok ennek sem több pontot, mert nincs miért.

 

Hozzászólások 

 
+7 #2 Gaben 2013-12-10 13:53
Én is ezt érzem, mintha össze lenne csapva. Még, ha nem is olyan jók a dalok, mint az előzőn, lehetett volna többet is kihozni belőlük...
Nekem a legelső lemez is sokkal jobban tetszik, mint ez...
Idézet
 
 
+6 #1 Quent1n 2013-12-10 04:46
Egyetértek teljesen. Nagyon vártam a lemezt és hát némileg többet vártam... Ami tény, hogy bárhol bármikor elővehető pozitív kisugárzású számok de negyedszeri meghallgatás után is azt érzem, hogy jó-jó de még egy kicsi hiányzik és ez azért bosszantó némileg. Olyan iparosmunkának érzem. A Pop War nálam 8/10 volt az első lemezük 6/10 ez meg a kettő közt van ezért nálam is ennyit ér.

More than enough of your love, Faustian Bargains, Born Again nekem ezek jöttek át leginkább.

Nem tudom mivel rukkolnak elő legközelebb de remélem beleteszik azt a szükséges pluszt a dalokba amitől maradandóak lesznek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.