Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Nadir: Exitus

Büszke vagyok a Nadirra. Az a fajta pózoktól mentes, önsorsrontó, lineáris masírozás, amit lassan két évtizede bemutatnak a zenei alvilágban, önmagában megsüvegelendő, ráadásul esetükben az igényesség is minden esetben tényező. Kissé ugyan túl sokszor hangzik el velük kapcsolatban, hogy a (hazai) underground hősei volnának, ám ez végül is igaz. Persze nincsenek egyedül. Kiadványaikról rendszeresen beszámoltunk, tehát voltak, miként jó eséllyel lesznek is még, mert lendületben van a társaság. Ez nem az a zenekar, amely minden lemezén újradefiniálja magát, ők egyszerűen egyre letisztultabbak és jobbak lesznek. A Tauszik Viktor - Czetvitz Norbert tengely pedig zökkenőmentesen forog, vagyis ezúttal a gépezetben is szinte minden klappol. A négy a Nadir igazsága.

megjelenés:
2012
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

A negyedik sorlemezzel érkező fővárosi alakulatot tehát változatlanul a Bolt Thrower – Morgoth – Earth Crisis háromszög valamely szegletében találjuk, okosan szólva ez ugyanaz a védjeggyé vált death/doom/HC-mix, amit tőlük megszokhattunk. Hogy ez a zene mennyire mélyről jön fel belőlük, annak megítéléséhez elég meghallgatni a tavalyi feldolgozás-lemezüket Underground Heroes (mondom én) címmel, melyen legkorábbi hatásaikat nadirosították. Mindez azt is jelzi, hogy Viktorék tudatosan, saját fazonra építkeznek, ráadásul az állatvédelem témakörében sokadszorra is markáns hangot ütnek meg. Amit itt hallunk, az bő fél óra kesztyűdobálás, három perc körüli kirohanásokra tördelve, majd megfejelve a Nadir magmum opusával, az epikus, monumentális The Last One In The Wild nótával. Nem mondom, hogy nincs a témák között töltelék, és azt sem, hogy a pattogós HC-től nem hullik a hajam, a végeredmény mégis egészében győz meg.

Régen hallgattam már a csapat lemezeit, így különösen mellbevágó volt az első találkozás a banda aktuális soundjával. Tiszta, dinamikus, mégis kellően durva az Exitus hangzása: a fülbe mászik, és ott marcangol. Nem csoda, svájci munka. Itt nincs persze külföldi sztárproducer, Fekete Szabolcs dobos keverte és masterelte az albumot genfi otthonában, és az eredmény szinte kifogástalan. Minden ponton követhető, hogy a hangszeresek mennyire kifogástalanul teljesítenek, és az összképből nem lóg ki (nagyon) még a vendég csellista (Barta Gyöngyi a Képzelt Városból) sem. Természetesen szívesen jöttek további neves vendégek is, tessék csak felfedezni a jelenlétüket! Viktor éneke és szövegvilága szintén annyival más és jobb, mint a lemez maga az életműben. Az ember azt hinné, hogy Overfishing vagy Dog Abuser címmel nem lehet metalt játszani, nekik mégis megy.

Ahogy a korábbi, úgy a jelen anyagot is ingyenesen letölthetővé tették a srácok a honlapjukról, ami akadálymentessé teszi a közeledést a zenekar munkássága felé. Meglehet, hogy úgy általában nem az én zenémet játsszák, és az érintett stílusokból összerakott idei képeskönyv talán túlzóan is tarkára sikeredett, mégis megvan az anyagban az a kohézió, ami hosszan kitartó, új rajongókat avathat a banda számára. Erre van ugyanis leginkább szükség, hogy végre igazságot szolgáltasson a Nadirnak. Profi munka.

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 JamesSmith 2012-06-09 13:45
Akiket érdekelnek eddig megjelent albumaik:

http://www.nadir-official.com/

Nem fogtok csalódni. :)
Idézet
 
 
+2 #1 JamesSmith 2012-06-09 13:44
Brutálisan (Szó szerint! :) ) jó csapat!

Nagyon médianyilvánoss ág kellene nekik! :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.