Az elmúlt pár hónapban többször is hangot adtam azon véleményemnek, hogy bár burjánzik a thrash metal színtér, egy komoly probléma sajnos van vele. Nevezetesen arról van szó, hogy hiába játszanak minőségi muzsikát az olyan fiatal csapatok, mint a Suicidal Angels, a Bonded By Blood vagy a Warbringer, markáns, egyéni soundot a mai napig nem sikerült kialakítaniuk. Enélkül pedig nehéz lesz átvenni a stafétát és a műfaj élére állni, ha a Slayer és társai végérvényesen leteszik a lantot.
Van egy jó hírem, meg egy nem túl jó. Na rendben, egy rossz. A jó az, hogy a Cynic visszatért, illetve itt voltak már egy jó ideje, de most végre a 2008-as Traced In Air után újabb egész estés alkotással jelentkeztek. Ez jó, mivel az utóbbi két EP igen karcsú volt, és mindenki, de legalábbis a rajongók már a csontig lerágták a körmüket izgalmukban,...
Tom Scholz az amerikai rockszakma egyik megfejthetetlen rejtélye: a maximalizmus megszállottjaként nem csak néhány elképesztő sikerű, meghatározó slágerekkel teli AOR lemezt készített az elmúlt negyven év folyamán, de a stúdiótechnika szempontjából is úttörőnek számított a '70-es és a '80-as években. Aztán hosszabb távon pont a beteges aprólékosság...
Mázlim van, mert ezúttal nem kell túl sokat jártatnom a számat. Elég ugyanis azt tanácsolnom, hogy olvasd át szépen azokat az ismertetőket, amiket tanult kollégáim, Draveczki mester és Pálinkás uraság dobtak össze a Janne Christoffersson (barátainak és híveinek csak JB) által vezetett nagyszerű svéd banda korábbi lemezeiről, és egészen precíz képet...
Az év elején rendre szomorúan eszmél rá az ember, hogy az elmúlt esztendőre vonatkozó összegzésében megemlített lemezek közül mennyiről feledkezett el részletesebben megemlékezni korábbam. Jobb esetben rövid időn belül pótolja is a hiányt, és az újonnan megjelent kiadványok közt megpróbál néhány értékes percet lopni a kis híján elfeledett remekműve...
Olyan ismertetőt sem nagyon írtam még eddig, mikor az előadóról halvány lila segédfogalmam sem volt, most viszont pontosan ez a helyzet. Az Akusztikus Varázslóról ugyanis semmiféle információval nem szolgálhatok, az egyetlen dolog, ami igencsak biztosnak látszik vele kapcsolatban, annyi, hogy masszív Electric Wizard rajongóval állunk szemben. Hősün...
Állítólag maga a nagy Lemmy mondta, hogy ha nem szereted a Supersuckerst, akkor nem szereted a rock and rollt. Más kérdés, hogy én ezt nem hiszem el. Mármint nem a kijelentés valóságtartalmát, hanem azt, hogy ezt tényleg a Motörhead legendás vezére nyilvánította volna ki. Nem azért, mert nem voltam ott, sokkal inkább azért, mert a ’suckers – stílsz...
2011-es, Union Black címmel megjelent lemezével elég komolyat robbantott a walesi Skindred. Negyedik cuccuknak – amely véleményem szerint egyértelműen a legjobb az életműben – köszönhetően gyakorlatilag az elmúlt három évet masszív turnézással töltötték. Többek között nálunk is tiszteletüket tették, méghozzá három alkalommal, és aki ott volt valame...
A Nashville Pussy az igazi redneck rock and roller banda példaképe lehetne. A szutykos, izzadt és büdös déli furkóké, akik kifakult Lynyrd Skynyrd pólókban és koszos truckersapkákban markolásszák a sztriptízlányok seggét, miközben tízdollárosokat dugdosnak a bugyijukba, és literszám döntik magukba az olcsó whiskyt. Hazatérve aztán jól megverik az a...
Nincs értelme kertelni: amilyen jól kezdődött az Adrenaline Mob sztori, olyan rohamos hanyatlásnak is indult viszonylag gyorsan az egész. Adott volt egy marha ígéretes csapat, benne három nagy névvel és egy kisebb negyedikkel, aki ugyan itt lépett ki a reflektorfénybe, ám még társai mellett is simán a zenekar elsőszámú fegyvereként volt képes expon...
A görög Suicidal Angelsszel legelőször a Dürerben tartott Death Angel buli előzenekaraként találkoztam. Akkor és ott elég volt néhány perc, hogy a négyes meggyőzzön atomfeszesen elővezetett, precíz thrash metaljával, jó kapcsolatunk pedig azóta is töretlen. A koncert után rögtön be is szereztem Dead Again címre keresztelt, aktuális anyagukat, azóta p...
A rockzenével kapcsolatos klisék egyik legnagyobbika, hogy egy igazán karakteres frontember elvesztése vagy csatlakozása teljesen átírhatja egy-egy zenekar stílusát, még akkor is, ha az adott formáció kialakult, markáns hangzásvilággal rendelkezik. Mindez persze hatványozottan igaz abban az esetben, ha egy kiváló, egyéni stílussal rendelkező pacsir...
A Sunn 0))) és az Ulver összeborulása már papíron sem ígért könnyen emészthető produktumot, a végeredmény pedig nem is okoz e téren csalódást, és elsőre feldolgozhatatlan konglomerátumként zuhan az asztalunkra. Élek a gyanúperrel, hogy felesleges a résztvevők bemutatása mindazok számára, akik veszik a fáradságot, hogy a Terrestrials névre hallgató,...
Ez az írás nem titkoltan igen nagy ambíciókat dédelget. Jelesül azt, hogy a saccra huszonnégy főre tehető hazai Big Business rajongóipopulációt feltornázza harmincra. De már a huszonhéttel is elégedett leszek. Tudom, becsvágyó, kissé tán túlzottan is elbizakodott terv ez, hiszen a Big Business kapcsán még rocklexikonként is remekül használható társ...
Nem állítom, hogy különösebb izgalommal vártam volna a norvég Kampfar hatodik sorlemezére. Ebben nincs is semmi meglepő, hiszen egy húsz éves bandától, mely eleve egy nagyon szűk zenei mezsgyén mozog, túlzottan sok meglepetésre már aligha kell felkészülnünk. Nagyjából minden érdekelt elkönyvelhette már magában, hogy személyes preferenciái között ho...
Két évvel ezelőtt a Dystopia címmel tízedikként megjelent Iced Earth lemez az év egyik legkellemesebb meglepetését jelentette számomra, Jon Schaffer veterán bandája ugyanis a kései időszak szürkébb produktumai után egy olyan huszáros visszatérést produkált, amelynek hallatán tényleg csak csettinteni lehetett. Esetükben valóban nem pusztán üres frázis...
Negyedik albumánál tart a dallamos black metal sokadvonal egyik legmegbízhatóbb kőművesbrigádja, a norvég Iskald. Aage André Krekling dobos és Simon Larsen multihangszeres jéghideg párosa tipikusan azt a zenét játssza, amellyel annak ellenére sem fognak soha kilépni az örök előzenekar státuszból, hogy mindkét említett zenész csupán húszas évei köze...
Restanciát kell pótolnom, miután mostanában virtuális lófejeket kapok a postaládámba három felkiáltójellel, „tudodmiért” kísérőszöveggel, nem beszélve a különböző számláim és testrészeim be-, illetve lefagyasztására tett ígéretekről, Benton jeligével a szerkesztőségből.
Jake E. Lee a rockszakma egyik megfejthetetlen észjárású zsenije. A gitáros annak idején akkor robbant be a köztudatba, amikor Ozzy Osbourne őt állította Randy Rhoads helyére, kiválóan le is vizsgázott a Bark At The Moon és The Ultimate Sin lemezeken, de a mesterrel való szakítása után is kihozott két etalon hard rock klasszikust a Badlandsszel. Aztán ...
Anders Björlerről régóta tudni lehetett, hogy amikor éppen nem az At The Gates, vagy legújabban a Pagandom újjáalakításában vesz részt, akkor előszeretettel merül el a '70-es-'80-as évek olasz filmzeneszerző géniuszainak (Morricone, Nino Rota, Sergio Leone) munkáiban, sőt, időről-időre maga is előrukkol hasonló kísérletekkel. Az Antikytherát e szen...
Szintén még tavalyi restanciánk a svéd In Solitude harmadik albuma, amelyről ráadásul elég sok szó is esett itt-ott, egyébként méltán, mivel a tavalyi év egyik kiemelten izgalmas kiadványáról van szó. Azt persze nehéz ilyenkor eldönteni, mennyire indokolt az underground hype valami mellett, többek között én is azért hagytam hosszú érési időt az any...
A székelység 250 évvel ezelőtt történt ikonikus tragédiáját nevében viselő Siculicidium mindenképpen egyedi színfolt a metal, azon belül a black metal palettán is. A magát Hargita megyéből eredeztető, vastag fekete ködbe burkolózó duóval kapcsolatban csakis a kiadványaik mennyiségét illetően rendelkezünk egzakt információval, az pedig számos. A zen...
Elég sokszor leírtam már, minden bizonnyal baromira unjátok is, de akkor sem mondhatok mást: fogalmam sincs mitől, de a stoner/sludge területére (és annak peremvidékére) eső muzsikák valamiért nagyon fekszenek a magyar bandáknak. Míg más zenei stílusokban (direkt nem nevezek meg egyet sem, mert a rajongók hordái kéjes élvezettel tépnének apró cafat...
Az utóbbi években szokásommá vált, hogy december környékén, készülve a Shock! top húszas listára, visszapörgetem az elmúlt tizenkét hónap termését, akadt-e olyan lemez, amely valahogy elkerülte a figyelmemet. Természetesen minden évben van ilyen, sőt, általában egy-két olyan is előkerül, amelyek a ráeszmélést követően komoly rotációban forognak nál...
Sejtelmem sincs, miért pont az észak-európai országokban működik annyi életképes hard rock/glam/sleaze/pop metal csapat röhejesen fiatal tagokkal, de a finn Santa Cruz tavalyi debütáló albuma újabb olyan kinyilatkoztatás a stílusban, amely mellett nem mehetsz el szó nélkül, ha csak egy kicsit is szereted a stílust. Az anyag még 2013 első felében jö...
Szó se róla, a budapesti Uzipov aztán nem könnyíti meg az ember dolgát! Most nem is arról van szó, hogy a szövegeiket olyan egyszerű értelmezni, mint néhány egyszerűsített mondatban elmagyarázni a relativitáselméletet egy óvodásnak, a zenéjüket pedig kábé annyira lehet beszuszakolni a megszokott sablonokba, mint építészetre táncolni. Arra gondolok,...
Ahogy életre robbant, úgy hunyt ki hasonló hirtelenséggel a valaha volt brit/norvég avantgarde tünemény, a Code fénye. A színtér egyöntetű kalapemelése mellett beköszönt debüt, a Nouveau Gloaming megjelenése óta már nyolc (!) év telt el, s így halványult mára a zenekar neve is kellemes emlékké. Nem feledkezünk meg természetesen a bemutatkozást négy...
Facebook
Twitter