Körülbelül annyira érhetett bárkit meglepetésként az Ayreon-projekt felélesztése néhány évvel a sztori hivatalos lezárását követően, mint mondjuk Dickinson vagy Halford sírva összeborulós visszatérése annak idején, igaz, ködös ideológiák és megmosolyogtató nyilatkozatok hála a jó égnek nem rombolták az attrakció hitelességét. És azt sem hinném, hogy bárki bánná Arjen Lucassen mester döntését – én legalábbis személy szerint mindig is az Ayreon művekért rajongtam leginkább az egyre terebélyesebb életműből, bármennyire is szerettem a többi projektet is. Zeneileg nem tudtam belekötni a tavalyi „szólólemezbe” sem, egyedül a polihisztor hosszabb távon viszonylag jellegtelen orgánumát tudtam felróni neki.
