Egy GuilThee lemezkritika megírása mindig komoly kihívás. A veszprémi székhelyű brigád esetében nem lehet olyan gyakorta eldurrogtatott sablonokkal telehányni egy cikket, mint „gyorsabb és dallamosabb, mint az előző", „visszatérés a gyökerekhez" vagy „aki ismeri a bandát, az szeretni fogja az új anyagot is". Nem. A GuilThee-t lehetetlen kiismerni. Mikor már azt gondolná az ember, hogy megértette ennek a szürreális négyesnek a zenei gondolkodását, akkor biztosak lehetünk benne, hogy érkezik majd egy új album, ami az első néhány hallgatás után is úgy terpeszkedik előttünk, mint egy fekete lyuk a tökéletes semmiben. Nem látjuk, de érezzük, érzékeljük és próbáljuk felfogni.
